![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Ingyenes frissítésként jöhet a WP8
2012. március 12. 23:36, hétfő
Bár még továbbra is marad néhány kérdés a következő Windows Phone operációs rendszerrel kapcsolatban, a Microsoft részéről elárulták, hogy egyes készülékek valóban ingyenes frissítésként kapják meg az új verziót.
Egy német portál munkatársainak ugyanis sikerült szóra bírniuk a szoftvercég egyik alkalmazottját, aki állítólag elmondta, hogy egyes okostelefonokon valóban ingyenes frissítésként lesz letölthető az új változat. Ezen telefonok között lesznek a Nokia által piacra dobott Lumia család tagjai, ezeknél egészen bizonyos az ingyenes váltás lehetősége, azonban azt sem zárják ki, hogy egyes első generációs, még 2010-ben megjelent példányoknál is elérhető lesz ez az opció. Azt még nem tudni, hogy pontosan mely készülékeken juthatunk majd hozzá az Apollóhoz, az azonban mindenképpen jó hír, hogy a felhasználók nem ragadnak majd le a jelenlegi 7.5-ös verziónál. Korábban felmerült az is, hogy a Sony már gőzerővel dolgozik a WP8 megfelelő fogadásán, vagyis ők is ilyen telefonokat dobnának piacra, valamikor az év vége felé. Mi több, még az eBay oldalán is felbukkant egy állítólagos prototípus, most azonban kissé lehűtötte a kedélyeket az Xperia sorozatért felelős marketingigazgató, aki kijelentette, hogy bár cége abszolút nyitott a Microsofttal kötendő esetleges megállapodás, a két vállalat közötti jövőbeni együttműködés lehetősége iránt, ezzel kapcsolatban még semmilyen konkrét tervük nincs. Nagyon úgy néz ki, hogy inkább várnak ezzel, folyamatosan figyelve, hogy a konkurens gyártók mire mennek a Windows Phone vonal támogatásával, és csak a sikeres előretörés láttán szánják majd el magukat hasonló lépésekre. A Microsoft eközben a maga részéről megkezdte a felhasználók értesítését a régi Windows Mobile telefonokon elérhető Marketplace közelgő leállításáról. Erre május 9-én kerül majd sor, onnantól kezdve tehát hiába próbálkoznak majd az oldal elérésével. Ez egy újabb lépés generációváltás véglegesítése felé vezető úton. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() | Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|