Automatikusan elemezhetők a közösségi folyamatok
2012. március 12. 12:32, hétfő
Idén először követhették nyomon a szakemberek és az érdeklődők, hogy mit írnak a felhasználók a közösségi oldalakon a CeBIT-ről. Bár az alkalmazott szoftver képes az egyes emberek ellenőrzésére is, azonban nem ez a feladata.

Hirdetés

"Több mint 150 millió különböző forrásból származó adatot elemzünk. Az olyan közösségi csatornák mellé, mint a Facebook és a Twitter, bevettük az ellenőrizendő oldalak közé a blogokat is. A mi definíciónk szerint ugyanis a közösségi média meghatározás minden olyan digitális sajtóorgánumot magába foglal, amit a fogyasztók hoznak létre" - hangsúlyozta Rob Begg, a Radian6 marketingügyekért felelős alelnöke. A programot jelenleg a Salesforce 3000 ügyfele használja, köztük olyan nemzetközi konszernek is, mint a Pepsi, a Nestle, az MTV, valamint az amerikai fegyveres erők, egyetemek, Manchester és Calgary városa, továbbá szállodaláncok.


Hogy miért alkalmaznak ilyen megoldást például az amerikai fegyveres erők? Begg elmondta, hogy a cél nem a megfigyelés és az ellenőrzés, hanem annak kiderítése, hogy milyen témák fontosak a fiatal férfiak számára. "Manchester városa például azt szeretné tudni, hogy hol nem vitték el a tervezett időpontban a szemetet, vagy késik-e egy busz" - engedett bepillantást a menedzser a kifejlesztett program felhasználási lehetőségeibe. Emellett az alkalmazás kiválóan alkalmas az online tiltakozások nyomon követésére, így könnyen és gyorsan kideríthető, hogy hol került sor a legnagyobb tüntetésekre a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodással (ACTA) kapcsolatban.


Ugyanakkor Begg hangsúlyozta, hogy nem az egyes személyek online véleményeit, szokásait elemzik ki. Bár a szoftver elvileg alkalmas lenne erre is, a céljuk semmiképpen sem ez.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2012. márc. 14. 01:52 | válasz | #6
Egyben tobb mindent megtudnak rolad, es figyelnek teged is mint egy kiserleti patkanyt a laboratoriumba. A szemelyes eletedet folterkepezik, es ha eleg erdekesnek tunsz nekik akkor nagyito ala vesznek.
Petka  
2012. márc. 13. 11:44 | galéria | válasz | #5
Ez már régóta nem így működik. Ha valamilyen munkát hamarabb el tudsz végezni, akkor kapsz mellé mást is. Nem lesz több szabadidő...
VRSDM  
2012. márc. 13. 10:56 | galéria | válasz | #4
talán épp erről van szó, hogy mig ezen rendszerekkel hamarabb megoldott "probléma" utána több idő marad a szabadidőnkre.

és nem a szabadidőben kell hivatalból hivatalba utazni pl.

nade akárhogy elsülhet. semmitmondó cikk.
Petka  
2012. márc. 13. 10:01 | galéria | válasz | #3
Remek
2012. márc. 13. 00:06 | válasz | #2
nagyon gàz...
F1re   2005. 09. 23. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 23. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 23. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 23. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. márc. 12. 19:26 | válasz | #1
Óriási