Új részletek derültek ki a kínai gyártó közép távú stratégiájából. A cég 2015-ig a világ vezető mobil- és okostelefon-márkájává akar válni, s minden kategóriában a legjobb készülékeket akarja elkészíteni.
Hirdetés
Nem lehet azt állítani, hogy ne lennének elég ambíciózusak a Huawei vezetői. Tavaly december elején Ren Zhengfei, a társaság alapítója (és nem mellesleg a kínai hadsereg volt tisztje) avatta be terveikbe a felhasználókat. A kínai állam által erőteljesen preferált konszern jelenleg már a világ hálózati piacának második számú szereplője, de szeretnék új területeken, így az okostelefonok és az IT-szolgáltatások piacán is megvetni a lábukat. A célok ambíciózusak: a Huawei 2013-ra a világ öt legnagyobb mobiltelefon-gyártója közé akar tartozni, 2015-re pedig benne akar lenni a Top3-ban.
Richard Yu, a vállalat eszközfejlesztő részlegének vezetője most közölte: az elsődleges célkitűzésük, hogy a jövőben minden kategóriában ők dobják piacra a legjobb okostelefonokat és tábla PC-ket, függetlenül attól, hogy kétmagos vagy négymagos készülékekről van szó. Minden eszköznél arra fognak törekedni, hogy az összes alkatrész a legjobb minőségű legyen, ráadásul konkurenseiknél 15 százalékkal olcsóbban akarják adni a termékeiket.
Huawei Ascend D quad
A közeljövőben arra összpontosítanak, hogy egyre több termék jelenjen meg a saját nevük alatt és logójukkal, s ne csupán más piaci szereplők beszállítói legyenek. Yu azt a célt tűzte ki, hogy a Huawei-t három éven belül a világ vezető okostelefon-gyártójává teszi. Mindez komoly munka lesz, hiszen a kínai cég jelenleg nem igazán ismert ezen a területen. A változásban segíthet az Ascend D Quad nevű Androidos okostelefon, amely egy saját fejlesztésű négymagos processzorra épül. Az üzletember szerint csak ezzel a stratégiával van esélyük a sikerre, hiszen az ágazatban senki sem tudja ki a második helyezett, mindenki csak a piacvezető gyártóval foglalkozik. Bár a táblagépeknél közel sincsenek ilyen ambícióik, azonban a nemrég bemutatott MediaPad 10 FHD így is nagy érdeklődésre tarthat számot.
A Huawei januárban nyitotta meg az új ellátóközpontját a Pécshez közeli Cserkúton, de már 2005 óta jelen van Magyarországon. Európai ellátó központot hozott létre, ahonnan Afrikába is szállít termékeket. Jelenleg Komáromban és Pécsen gyártatnak, a baranyai megyeszékhelyen korábban az Elcoteq, 2011 végétől pedig a csődbe ment finn cég épületeit hasznosító Flextronics szereli össze termékeiket.
#16 Tiszteletet??? Nemà. azèrt mert megteheti, hogy sokat költsön, sokszor feleslegesen? Tiszteletet èrdemel mongyuk egy sportolò, vagy egy idös ember aki tisztessèggel vègigdolgozta az èletèt, stb.. De baszki azèrt mert vàsàrol? Faszt! Ez ritka nagy baromsàg volt.
Mivel már 6-8 éve a elég erősen jelen vannak a mobil központok területén is, ezért biztos vagyok benne, hogy a név nem tűnik el, és ahogy haladnak a fejlesztésekkel okostelefon területen is, az nagyon durva. Nem lesznek piacvezetők, de olcsó és működőképes telefonokkal tuti elég nagy részt lecsapnak az androidos telók terén(3.-4. helyen simán lesznek).
A temahoz: kivancsi vagyok 2015-re egyaltalan emlekezni fog-e valaki erre a markanevre!?
Amugy meg most mit akarnak? Nincs sajat OS, tehat a leglenyegesebb dolgok nem is rajtuk mulnak. Design-ban semmi extra, sot. Marad a HW, azert meg meg nekik is fizetniuk kell.
Az ugyanott készül minőségben ugyanaz gondolatod eleve hibás. Ugyanazon gyáron belül is képesek szart gyártani olcsón vagy űrtechnikás szuperminőséget drágán. Csodák nincsenek még kínában sem.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
hajrá hajrá! Úgyis 10 000-ért akarok majd használt okostelefont venni (többet nem ér egyik sem). Szóval csak had jöjjön. Minden új cucc lenyomja a régiek árát + van egy olyan hatása is, hogy a sok hülye azonnal le akarja cserélni a már meglévő telefonját újra, ami még tovább nyomja lefelé az árakat.
"A gond azzal van, hogy minden huawei eszközbe belelát a kínai állam." - az nem jelent neked gondot, hogy az usák eszközökbe meg az usákok? Egyébként meg pont az usákok azok, akik nyíltan kikövetelik, hogy ők mindenbe beleláthassanak. Ez téged egy cseppet sem zavar? Mert engem ez zavar.
Teszek rá ha össze van lopva ha jó az ár/érték arány. A support kérdése már érdekesebb.
PS3,PS Vita, PC, 7" android táblapécé
"Tipikus internetes hulladék vagy akit el kellene égetni a pokol legmélyebb bugyrában utána meg jól leköpni" Tirexi hozzám intézett rézköpete
Én még mindig azt mondom, hogy a viszonylagosan olcsó ár és a brutális hardver még nem minden... Arról nem beszélve, hogy minden kínai gyártó úgy lopkodja össze a nagyoktól a készülék dizájnelemeit. Persze szoftveresen azért bele tudna vinni valami pluszt, de érzésem szerint nagyobb sikerre egyelőre csak az árérzékeny régiókban számolhatnak.
Wikipedia szócikk: "Name - (Chinese: 华为; pinyin: Huáwéi) officially transliterates in English to Huawei. The character 华 means "splendid" or "magnificent", but can also mean "China". The character 为 means "action" or "achievement". The two characters combined (Huáwei) can be variously translated as "achievement", "magnificent act", or "China is able"...."
Magyarán azt is jelentheti, hogy "Kína képes rá". Végre nem abból próbálnak tőkét kovácsolni, hogy ipari szabadalmakat és védjegyeket másolnak, hanem saját brandet építenek. A pl. Samsung és a Hyundai is elég szokatlan lehetett régen, nem beszélve a Mitsubishiről és tsairól....most még is minőséget jelentenek.
Alapvetően ha ár-érték arányban jók lesznek a készülékek, akkor lehet esetleg számolni velük... de azért ha a konkurencia is odateszi magát akkor nem lesz olyan egyszerű... kérdés, hogy a kínai állam mennyire van benne a cégben. Állami forrásokkal lehet felveszi a versenyt a nagyokkal... mindenesetre érdekes 3 év elé nézünk...
Ez hulyeseg. Jo marketinggel a szart is el lehet adni. Az, hogy valaminek kinai neve van nem jelent semmit. Raadasul, ha tenyleg minoseget csinal akkor berobbanhat. Mivel a tradicionalis markanevek is egyre inkabb veszitenek a korelyuk epitett imagebol igy sztem nem lehetetlen amit akarnak.