A MegaUpload vezetőjének kiadatását kéri az USA
2012. március 7. 06:48, szerda
Bekövetkezett az, amire számítani lehetett: az Egyesült Államok hivatalosan is kezdeményezte az új-zélandi hatóságoktól Kim Schmitz MegaUpload-alapító kiadatását.

Hirdetés

Anne Toohey új-zélandi jogász - aki ebben az ügyben az USA érdekeit képviseli - bejelentette, hogy benyújtották a kiadatási eljárás elindításához szükséges dokumentumokat az illetékes aucklandi bíróságon. Ezt Magila Annandale, az új-zélandi igazságügyi minisztérium szóvivője is megerősítette. A MegaUpload vezetőjét az ügyben eljáró bíróság nemrég óvadék ellenében szabadlábra helyezte. A férfi egy Auckland környékén lévő házban tartózkodik és elektronikus lábbilincset kell viselnie. Az Egyesült Államok szerzői jogsértések, csalás és szervezett bűnözés vádjával akarja őt bíróság elé állítani. Amennyiben elítélik, akár 20 év börtönt is kaphat. Emellett felelősségre vonnák néhány korábbi munkatársát is.

Kim Schmitz visszautasította a vádakat és mindent elkövet azért, hogy ne adják ki az USA-nak. Komoly korlátozásokat vezettek be vele szemben, többek között nem használhatja az internetet és házát is csak a hatóságok engedélyével hagyhatja el. A MegaUpload alapítója úgy nyilatkozott, hogy a hatóságok a 90 oldalas összeállított vádirathoz e-maileket és más bizonyítékokat csatoltak, de az egész dolog "félrevezető és rosszindulatú". Ragaszkodott ahhoz, hogy ártatlan, de meg van győződve arról, hogy ennek bebizonyítása akár évekig is elhúzódhat. Az óvadék elleni szabadlábra helyezése csak az első lépés volt ebben a hosszú harcban. A "csata" augusztusban kezdődik, akkor kerül sor ugyanis az első bírósági meghallgatásokra.

A MegaUpload vezetőjét január 20-án három társával együtt az új-zélandi hatóságok vették őrizetbe. Az amerikai hatóságok szerint a MegaUpload a világ egyik legnagyobb fájlmegosztó portáljaként működött, ahol a forgalom jelentős része szerzői jog által védett tartalom illegális terjesztésére irányult és amely így működésével legkevesebb 500 millió dolláros kárt okozott a jogtulajdonosoknak. A jogsértési vádak alapján az amerikai hatóságok annak köszönhetően kezdeményezhettek eljárást a portál ellen, hogy a weblapra feltöltött illegális tartalmak egy részét Virginia államban működő szervereken tárolták.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2012. márc. 08. 16:48 | válasz | #20
Az Újzélandiaknak el kellene küldeni az USA-t Kubába (ott melegebb van, az anyukba is mehetnének)Mi a bélsárt intézkednek ott az amerikaiak?
12346  
2012. márc. 08. 09:20 | galéria | válasz | #19
Amúgy kb. Nem jogvédős téma, de jellemzi az élet értékét mifelénk is: én pl pár hete azon xartam be, mikor egy híradóban mutogatták a frissen szabadult viszkist 12 év böri után, és egy "apát", aki halálra verte a gyerekét, mert az idegesítette, és 4(!!!) évet kapott. Itt is megvolt az értékrend. Ilyenkor a bírót is ültetném pár évre^^

Az gumipapucsért én is adnék 1 év letöltendőt -.-
2012. márc. 08. 08:02 | válasz | #18
És arról ki hallott, mikor az ASVA-nál ellenőrizték a gépeket? Több, mint 20 milla értékben találtak rajtuk illegális szoftvereket :D

Érdekes módon ez nem nagyon került ki a köztudatba, ráadásul szép halkan el is sikálták az esetet.

De tovább megyek: több esetben bebizonyosodott, hogy a jogvédők illegális módszerekkel figyeltek meg gépeket illetve adatforgalmat felhasználóknál. Elég érdekes problémának tartom, hogy bár a jogvédők csak CIVIL szervezetek, ezeket a túlkapásokat elnézik nekik, sőt, ha azt nézzük, hogy a feljelentéseiket kérdés nélkül kivizsgálják, akkor lényegében még támogatják is.

Ha valaki feljelent egy pedofilt, mert véletlenül ráakad a neten az oldalára, akkor az ő gépét is megvizagálják. Ugyanakkor ha a jogvédők feljelentenek, az ő gépeiket nem vizsgálják át.

Hogy is van ez, kérem szépen?

Tehát legyek én is önkényes jogvédő és akkor én is védettséget élvezek, vagy mi a szösz?



Hogy a cikkhez is hozzászóljak: azért azt nem árt megjegyezni, hogy MegaUpload vezetői elég komolyan heccelték a hatóságokat (elég, ha megnézzük, milyen anyagi életmódot folytattak) és máris érthető, hogy ilyen keményen lépnek fel velük szemben. Szimpla pszichológia: kell valaki, akivel példát statuálnak, hogy a többiek megijedjenek. És mit ad Isten, be is jött a stratégia, elég, ha valaki megnézi, mi a helyzet ma a fájlmegosztók piacán, hányan szálltak ki, hányan "alakulnak át", stb.
2012. márc. 08. 04:37 | galéria | válasz | #17
Monjuk kimble -ert nem kar...
2012. márc. 08. 04:36 | galéria | válasz | #16
mindenkit
Omega  
2012. márc. 07. 21:51 | válasz | #15
Legfeljebb elérik, hogy decentralizált hálózaton menjen a fájlcsere, akkor kit perelnek be?
2012. márc. 07. 18:53 | válasz | #14
több nagyobb az keményen a Btjunkie volt szivi
atys2  
2012. márc. 07. 16:38 | válasz | #13
Én meg szeretném beperelni a jogvédőket! Miért kell nekem jogdíjat fizetnem arra a dvd-re, amire a saját animációmat írom ki, az ssd drive-ra, amin a rendszerem fut, a memóriakártyára ami a digitális fényképezőgépembe kell? Komoly összegekkel károsítanak meg a jogvédők!
DjDano  
2012. márc. 07. 14:38 | válasz | #12
Itt az igazi lényeg a megfélemlítésen van, lám így jár az aki nagyban kalózkodik. Talán évekig húzódik a per, nem véletlen, hogy több nagy torrent site is bejelentette, hogy a közeljövőben beszünteti tevékenységét.


2012. márc. 07. 14:23 | válasz | #11
Dögöljön meg az USA is már...
nlght   2 db büntetőpont 2 db büntetőpont 
2012. márc. 07. 14:13 | válasz | #10
egyszerű: hollywoodi milliárdosok pénzelik az amcsi politikusokat, akiknek kell a pénz a kampányhoz, cserében "csak hatalmat" szeretnének... tényleg durva, hogy lassan az van ha megerőszakolsz és megölsz egy nőt, akkor kevebbet kapsz, mintha lenne pár szervered virginiában, amikről feltöltesz... ebből következik, hogy a 21. században szart sem ér az emberi élet már, ha világ legerősebb gazdaságában szart sem ér az emberi élet akkor mit szóljon a többi ország, ahol szintén harcol a sok jogvédő...

emlékszem pár éve az egyik hazai játékfejlesztő cég vezetőjét sittelték le 2 évre, mert nem erdeti windowsok voltak a gépek felén. ezzel szemben stohl buci visszaesőként bekokainozva és részegen okozott frontális karambolt és nyomorított meg 1 évre egy embert, az 5 hónap... a mi jogrendszerünk is egy rakás fos...
2012. márc. 07. 13:44 | válasz | #9
USA IS THE SHIT!!!
Vamp17  
2012. márc. 07. 13:31 | galéria | válasz | #8
tenyleg az a durva, hogy amivel vadoljak, abban egyszeruen nem bunos... vagy ha igen , akkor minden dvd-lemez gyarto az, akinek a dvd-in illegalis filmeket tarolnak...

En nem mondom, hogy a ficko szent, sot, nyilvan tisztaban volt vele hogy mire hasznaljak a megauploadot, de ha ezert elitelik, az a torvenyek sarba tiprasa...
2012. márc. 07. 12:39 | válasz | #7
Az iróniát pedig az i betűnél találod a szótárban. :D
2012. márc. 07. 11:47 | válasz | #6
Nem fogják kiadni... Érdekükben áll nem kiadni.

Érdekes ez az ember ellen mit csinálnak, ha én megölök 2-3 embert meg kapod 10 évet

2012. márc. 07. 11:24 | galéria | válasz | #5
azért a gumipapucsért legalább 1 év letöltendőt adnék mindenkinek aki meg kitalálta annak levágatnám mindkét lábát ...
2012. márc. 07. 09:24 | válasz | #4
Szerintem iróniából írta.
2012. márc. 07. 09:19 | válasz | #3
Ez extreme alszentseg reszedrol. Ugy mondod, mintha te semmit nem toltenel le illegalisan.
2012. márc. 07. 07:36 | válasz | #2
Csodálom, hogy még nem négyelték fel a beteg állatját, hogy lehet a 21. században egy ekkora bűntényt ilyen lazán kezelni, már rég guantanamoban lenne a helye ennek a büdös tenoristának, pfju...
60  2012. márc. 07. 07:12 | válasz | #1
Ezek betegek. Remélem nem adják ki.