Márciusi megjelenések
2012. március 4. 12:00, vasárnap
Márciusban elég kevés alkotás jelenik meg (legalábbis PC-re) és a legnagyobb sikerre egyértelműen a BioWare legújabb alkotása számíthat majd.

Hirdetés

A Mass Effect 3 lezárja Shepard kapitány kalandjait és utoljára csap össze kis csapata élén a Reaperekkel. A tét ezúttal a Föld, melynek védelme érdekében minden elérhető eszközt be kell majd vetnünk. A játékban rengeteg ismerős karakter tér majd vissza és az előzetes kritikák szerint a Mass Effect 3 a sorozat eddig legjobb része lesz. A játék 9-én jelenik meg.

Ugyanezen a napon kapja meg legújabb kiegészítőjét a The Sims 3, mely ezúttal a Showtime címet kapta. Ebben a kiegészítőben Simünk lehet dj, akrobata, énekes vagy mágus és így próbálhat meg boldogulni a szórakoztatóipar kemény világában. Ehhez kapunk egy új helyszínt is, mely a Starlight Shores nevet kapta. A DLC Speciális kiadásában Kate Perry és zenéi kapják a főszerepet, de aki a sima kiadást vagy a Limited Editiont veszik meg, azok nem találkozhatnak az énekesnővel.


Március 14-én jön a Shoot Many Robots, mely egy letölthető mászkálós játék lesz. A játékban hősünk a megszokott mozgásokra képes: ugrás, gurulás és közeltámadás. Az alap fegyverünk végtelen számú lőszerrel rendelkezik, de minden egyes karakternek van egy második gyilkolóeszköze is, melyhez azonban limitált számú töltényt találhatunk a pályákon.

Utóbbi esetben azonban igazán extravagáns fegyvereket tudhatunk magunkénak. Itt van például a Gnómvető, ami apró, de halálos koboldokat lövöldöz az ellenfelekre. Lesz még Jégfegyver, rakétavetők és különböző automata fegyverek is. A teljes lista természetesen ennél több eszközt tartalmaz majd. Karakterünk képes lesz tapasztalati pontokat gyűjteni és szintet is lépni valamint a történet előrehaladtával egyre jobb fegyvereket tudunk majd megvásárolni.

Március 30-án lát napvilágot a Ridge Racer Unbounded, mely a népszerű autóverseny legújabb epizódja lesz. A számítógépes játékosok ezúttal szerencsére nem maradnak le a játékról, melyet a FlatOut és a Sega Rally Revo fejlesztője, a Bugbear készít.

Konzolos fronton sokkal jobb a helyzet. Csak pár cím, melyek márciusban válnak elérhetővé: Test Drive: Ferrari Racing Legends, Armored Core V, Ninja Gaiden 3, Resident Evil: Operation Raccoon City, FIFA Street, Silent Hill: Downpour és az I Am Alive.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2012. márc. 08. 11:59 | válasz | #8
niof  
2012. márc. 05. 11:28 | válasz | #7
szerintem te hülye vagy...
2012. márc. 05. 11:08 | válasz | #6
hát nem mertek a az ME3 mellet kihozni mást. mint egy cod-megjelenéskor...
2012. márc. 05. 06:40 | válasz | #5
Ps vita címek?
2012. márc. 05. 06:25 | válasz | #4
Igen! Ez még így is csak egy FULLZÉRÓ :)
2012. márc. 04. 16:34 | válasz | #3
No meg a Pc-s Test Drive Ferrari Racing Legends xD
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. márc. 04. 15:51 | galéria | válasz | #2
Azért a Rayman Origins-ről meg a Resident Evil: Operation Raccoon City-ről ne feledkezzünk már meg ^^

Konzol only március, csak a lényeg:

- Asura's Wrath
- Silent Hill: Downpour
- Yakuza: Dead Souls
- Blades of Time
- Silent Hill HD Collection
- Ninja Gaiden 3
- Armoured Core V
- Rocksmith (Valódi gitárral működik, valóban megtanít gitározni ^^)
2012. márc. 04. 14:53 | galéria | válasz | #1
hát ez nagy nulla