Rendszerkövetelmények: Minimum: Core 2 Duo E4400 2,0 GHz vagy Athlon 64 X2 Dual Core 5400+ processzor, 2 GB RAM, GeForce 8600 GTS vagy Radeon HD 5550 grafikus kártya, 8 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz vagy Phenom 9850 Quad-Core processzor, 4 GB RAM, GeForce GTX 285 vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 8 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: Silent Hill-sorozat Kategória: külsőnézetes akció
Hirdetés
Egészen pontosan hét évvel ezelőtt, a 2005-ös E3 kiállításon történt, hogy az abszolút egyediséget és az időlassítást a videojátékokban meghonosító Max Payne játékok után a Remedy Entertainment egy vadonatúj bejelentéssel állt ki a nagyvilág elé, amelynek az Alan Wake címet adta. Akkor még nem tudtuk, hogy a már leleplezésekor is igencsak sajátos jegyeket magán hordozó játékra hét teljes évet kell várniuk a PC-s játékosoknak, holott a készítők becsületszavukat adták arra, hogy ez a platform lesz a legfontosabb a számukra a fejlesztés közben.
Az elhúzódó munkálatok alatt azonban a finn stúdió életében megjelent a Microsoft, akik éppen újabb Xbox 360-exkluzív címeket kerestek játékgépük számára és az Alan Wake-ben elég potenciált láttak ahhoz, hogy még nagyobb sikert hozzon a konzolnak. Ma már tudjuk, hogy tévedtek, mint ahogyan a Remedy is rosszul döntött, amikor törölte az alkotás PC-s változatát.
Néhány hónappal ezelőtt ugyanis, amikor feltehetően már minden remény elveszett azzal kapcsolatban, hogy az amúgy elképesztő kritikai sikereket bezsebelt Alan Wake anyagilag is hozhat némi pluszt a kiadó és a fejlesztőcsapat számára, a finnek gondoltak egy merészet, és bejelentették, hogy mégiscsak elkészítik azt a számítógépes átiratot. Az akkori tervekből mára valóság lett, az Alan Wake pedig végre azon a platformon is elérhető, amelyre eredetileg is szánták. Hogy mennyire volt helyes a Remedy döntése, az játéktesztünkből kiderül!
Összességében már az Alan Wake története is garantáltan fel fogja kelteni minden olyan játékos figyelmét, akik egy kicsit is fogékonyak az izgalmakra és az olyan sztorikra, amelyek bár fantasztikumnak számítanak, mégis hihetőnek tűnnek. A sztori szerint Alan Wake egy rendkívül híres író, akinek a nevéhez számtalan remek regény köthető, tehetsége elvitathatatlan, ismeretsége pedig egyre csak nő. Előbb vagy utóbb azonban minden művész számára elérkezik a pillanat, amikor alkotói válságba kerül, és Alan nagy bánatára ez a gyakran áthidalhatatlannak tűnő korszak most őt is utolérte.
Mivel legfrissebb regénye idestova már két éve készülődik, a rajongók és menedzsere pedig már egyre nyugtalanabb, ezért feleségével együtt úgy döntenek, hogy a stresszes városi környezetből kiszakadva ellátogatnak egy unalmasnak tűnő, befülledt vidéki kisvárosba, Bright Falls-ba, hogy Alan ismét magára találjon. A kiruccanás idillinek indul, Alice, avagy Alan rendkívül kedves és megértő felesége mindent előkészít az író számára, hogy nyugodtan dolgozhasson könyvén, ám az idilli környezetet csak rövid ideig élvezhetik szereplőink, az első este ugyanis, amikor Wake éppen nekilátna az írásnak, hirtelen elmegy az áram.
A semmi közepén egy áramszünet igencsak rémisztő hatást tud kelteni, öröm azonban az ürömben, hogy az áram a ház mellett található generátorházból érkezik, így a pár abban bízik, csak fel kell tölteni üzemanyaggal a szerkezetet. Alan hamar utána is jár a problémának, ám abban a pillanatban, ahogy kilép a ház ajtaján, felesége sikítására és jajszavára lesz figyelmes. Mire az író visszatér, már csak hűlt helyét találja szeretett asszonyának. Ahogyan azt a legtöbb horrorisztikus videojáték kliséiből már megtanultuk, ilyenkor következik be az ájulás és a hirtelen eszméletvesztés, aminek következtében Wake egy feltételezett balesetet követően autójának roncsai között találja magát. Nem tudja mi történt vele, azt sem, miképpen került oda, a segítséget jelentő benzinkút fényei pedig bár közelinek tűnnek, ahhoz azonban, hogy hősünk eljuthasson oda, keresztül kell szelnie a ködlepelbe borult éjszakai erdőt.
Rendkívül élvezetes játék lehet. A történet lenyűgöző. Egy írónak megelevenedik az általa elképzelt világ (mondjuk Móricznak nem sok félnivalója lett volna ettől...). Ilyen tényleg nem volt még ebbe' a zsánerbe'. Egyenesen világszenzáció. A lineáris vonalvezetés pedig maga a tökély. Teljes szabadságban áll menni előre. Előre magamnak, illetve a karakternek. Hangulat, az van. Ahhoz meg elég lenne Oakenfold psy-ja. Asszem én inkább kihagyom ezt.
meteoreső írta: "Maga a játék hogy a sötétben botorkálok, egy idő után nyomasztó és sokszor túl nehéznek éreztem, alig volt lőszer...a pálya is kicsit konzolízű, mész egy láthatatlan csőben előre. Jobb lett volna több nappali rész többféle szörnnyel... nálam grafika 95 % játék 80% a történet megöli a játékot benne"
1. Sötétben botorkálsz? Valamit nem jól csináltál,vagy nem jól állítottál be esetleg kevés a géped hozzá. Nálam ilyen probléma nem volt. 2. Nyomasztó? Persze,hogy az,a játék feelingjébe és világába tartozik ahogy a történetébe is tökéletesen beleillik. 3. Ha túl nehéznek érezted kezdd a leggyengébben ezért van benne több fajta nehézségi fokozat,hogy az olyan kezdő(ha tetszik béna) játékosok mint te is megtudják oldani. Egyébként egyáltalán nem nehéz még a legnehezebb fokozaton sem,csak fel kell szedni a ládákat amik tele vannak plusz flashbang,flare,töltény és lámpához való elemekkel. És persze legfontosabb használni kell az agyad nem csak menni előre ez nem az a típusú játék ahol megahentelsz. 4.Nem éreztem sehol ahogy te mondtad "konzolízű"-nek a pályákat,de tudod mit jó legyen, mégis csak egy konzol átírat. Láthatatlan cső??? Te biztos ezzel a játékkal játszottál ?? Most komolyan SEHOL nem volt ilyen még érzésre sem,kérlek ne beszélj hülyeségeket. 5. Volt benne nappali rész pont annyi ami a sztorihoz és a játékhoz illet. Több szörny ? Megint csak azt tudom mondani ez nem az a játék ahol megahentelés van... 6. ÉS EZ TETSZETT A LEGJOBBAN :D azóta röhögök rajtad: "a történet megöli a játékot benne" Ezt a játékot pont hogy a sztori viszi előre, anélkül egy nulla semmilyen játék lenne, ja hogy nem tudsz angolul nem tudod értelmezni a sztorit ? ez a te bajod barátom,ettől még nem a játék a hülye hanem te. És ahogy mondottam sokszor ez NEM HENTELŐS játék ne is hasonlítsd ahhoz és ne is várj ilyet tőle. Komolyan játssz inkább valami értelmetlen agynélküli lövöldözős játékkal az való neked.
Ez a játék a maga típusában egy kimagasló teljesítményt hozott, a sztori iszonyatosan jól meglett csinálva.Grafika nagyon szép,irányítással semmi gond nem volt, vannak hiányosságok pl a játékosnak nincs beleszólása a sztori vonalba nem tudsz magad dönteni stb. de ezek olyan apró dolgok,hogy emelett a remek sztori mellett nem is nagyon zavaró. A maga kategóriájában az év játéka!
Gyűjteményem : www.jatekaim.hu / Totti /
Microsoft Xbox 360 250GB + Fanatec FM CSR Wheel + Kinect & NES & Sony PlayStation 3 Slim 120GB + PS Vita + WIN 8
LIVE: tottus SEN: tottus_HU
Azt mondod, hogy nem interaktív és ezért nézz utána a szó jelentésének, mert az. Még a Diablo is interaktív. Nem interaktív film, de attól még interaktív játék. (Tulajdonképpen minden játék az.)
A fény azt hiszi, gyorsabb mindennél, de téved. Mindegy, milyen sebesen száguld a fény, mindig azt fogja találni a végén, hogy a sötétség ért oda elsőnek, és rá vár.
Hát nem tudom, nekem mást jelent. Interaktív pl a Farenheit, Heavy Rain vagy az Asurath's Wrath. Alan Wakeban ha storyt nézed nincs beleszólásod. Amikor irányítod akkor pedig "szabadságot" kapsz, mozoghatsz bármerre, és megy az akció a játéktéren. Azon kívül hogy az erős story miatt több a mesélés, még nem lesz interatkív film, mert ugyan úgy van jelen benne a gameplay mint egy Max Payneba és arra sem mondjuk ezt.
Gyűjteményem : www.jatekaim.hu / Totti /
Microsoft Xbox 360 250GB + Fanatec FM CSR Wheel + Kinect & NES & Sony PlayStation 3 Slim 120GB + PS Vita + WIN 8
LIVE: tottus SEN: tottus_HU
Gyűjteményem : www.jatekaim.hu / Totti /
Microsoft Xbox 360 250GB + Fanatec FM CSR Wheel + Kinect & NES & Sony PlayStation 3 Slim 120GB + PS Vita + WIN 8
LIVE: tottus SEN: tottus_HU
A fény azt hiszi, gyorsabb mindennél, de téved. Mindegy, milyen sebesen száguld a fény, mindig azt fogja találni a végén, hogy a sötétség ért oda elsőnek, és rá vár.
Mert nagyjából egy darab érdemleges exkluzív cím nincs az egész platformon ezen kívül ami bármennyire is érdekelne... Exkluzívokban a PS3 ami baromira erős...
Nekem kettős az érzésem vele kapcsolatban. A grafika néha pl a kompnál lélegzetelállító, élethűségben kevés játék veri meg. Gratula a grafikusoknak az objektumok részletességéért. Maga a játék hogy a sötétben botorkálok, egy idő után nyomasztó és sokszor túl nehéznek éreztem, alig volt lőszer...a pálya is kicsit konzolízű, mész egy láthatatlan csőben előre. Jobb lett volna több nappali rész többféle szörnnyel... nálam grafika 95 % játék 80% a történet megöli a játékot benne
Gyűjteményem : www.jatekaim.hu / Totti /
Microsoft Xbox 360 250GB + Fanatec FM CSR Wheel + Kinect & NES & Sony PlayStation 3 Slim 120GB + PS Vita + WIN 8
LIVE: tottus SEN: tottus_HU
zseniális, kreatív, fordulatos, igazi műalkotás a játék. egy igazi interaktív film. számomra a csavaros sztori és a magába szippantó hangulatelemek a legfontosabbak egy játékban, ez megadja.
Gyűjteményem : www.jatekaim.hu / Totti /
Microsoft Xbox 360 250GB + Fanatec FM CSR Wheel + Kinect & NES & Sony PlayStation 3 Slim 120GB + PS Vita + WIN 8
LIVE: tottus SEN: tottus_HU
Ilyet senki se tud neked mondani mert ilyen müfajú / thriller, pszihó izé / nincs még egy és valszeg nem is lesz több mert ugy tünik nincs nagy igény rá. Az SH-t meg felejtsük már el ezzel a játékkal összefüggésben, semmi köze hozzá semilyen értelemben.
Milyen címek múlják felül? ( sötétbemászka műfajban ). Még mielőtt valaki jön Silent Hill 1el, az elmúlt 7 évből mondjátok a címeket. Kíváncsi lennék hogy ha ez középszerű akkor mi a kiemelkedő, mert nekem nagyon kimaradhatott, pedig imádom a műfajt.
Gyűjteményem : www.jatekaim.hu / Totti /
Microsoft Xbox 360 250GB + Fanatec FM CSR Wheel + Kinect & NES & Sony PlayStation 3 Slim 120GB + PS Vita + WIN 8
LIVE: tottus SEN: tottus_HU
Pfff Én anno XBoxra megvettem a játékot és nagyot csalódtam benne. Nem is értem, hogy lehet erről a vacakról ilyen pozitívan nyilatkozni. Legjobb esetben is középszerűnek mondanám.
- Turian Brandy, triple filtered, then introduced into the suit through an emergency induction port.
- That's a straw, Tali.
- Emergency... induction... port...
Fanboy cikk, valószinüleg háttal ült a monitornak az iró ha erre a grafra max pontszámot adott, akkor mit adna a Crysisra vagy a Witcher 2-re, szánalmas...
amúgy többször is írják a jobb oldali kameranézetet amivel én sem tudtam mit kezdeni. úgyhogy ahányszor beloggolok megnyomom a TABot és átfordítom a kamerát.
Erősen ajánlott darab :-) Script oldalakat érdemes összeszedni a játékban, plusz gyűjtőihez jár egy "kis" könyv (144 oldal) is, azt is érdemes elolvasni, meg a youtube-on keressetek rá a Bright Falls 6 részes minisorozatra ;-)
"árvíztűrő tükörfúrógép" - ha ezt nem tudod leírni, jobb ha nem is szólsz hozzá!
Nagyon jó játék, nekem tetszett! Egyedüli gondom vele az volt, hogy habár az elgondolás az jó, de ez a műfaj nem játékanyag. Nagyon monotonná vált az egyfajta ellenség (egyfajta, mert csak lőni kellett, nem kellett más taktika csak ez: lámpázd, lőj) miatt :(
Elmesélés szerintem nagyonjó, látványvilág szintén, hangulatos. Másik problémám az volt, hogy eléggé nagy hiba volt a történetben:
A Dark Presence ugye fel akarta használni, hogy megirja a sztori végét, hogy szabad lehessen ( mivel megszökött, eredetileg ugye helyben írta volna meg)...de akkor miért támadtak ránk a különböző megszállt emberek (Taken) h megöljenek?
Ettől az azért komoly, de mégis elhanyagolható dologtól eltekintve nagyon jó lett, de inkább TV műsornak való. Néha a kevesebb több. Egy idő után kifejezetten zavart, untam a sok felbukkanó gyökeret, eleget láttam már belőlük, haladni akartam a történetbe engem nem zavart volna, ha a fél pályát át tudom menni anélkül, hogy láttam volna akárkit is, ha a légkör nyomasztó lett volna - mint ahogy az esetek többségében az is volt. - Több menekülő rész is lehetett volna, hiszen természetfelettiről beszélünk jajj erről eszembe jutott, hogy a játék végén a bossfight