Több javítást kapott a Skyrim, mint a Fallout 3 és az Oblivion összesen
2012. február 22. 23:30, szerda
A Bethesda tavaly jelentette meg a The Elder Scrolls ötödik részét, mely a Skyrim címet kapta.
Hirdetés
A játék rengeteg Év játéka címet gyűjtött be - tegyük hozzá, megérdemelten. A jelek szerint a fejlesztők pedig a "tökéletes program" megalkotására törekednek (igaz, csak utólag), hiszen rengeteg javítás, patch jelent már meg a programhoz. És az eddig elhangzott interjúk alapján még közel sincs vége a javításoknak.
Azt azonban Todd Howard, a Skyrim rendezője is elismerte, hogy "a Skyrim már eddig is több javítást kapott, mint az Oblivion és a Fallout 3 együtt". És mivel még továbbiak várhatók, így elképzelhető, hogy a The Elder Scrolls V lesz a Legtöbb javítást megélt program is.
A hibák és az ezekre kihozott javítások, frissítések természetesen nem csak PC-s verzióra vonatkoznak. Jelen pillanatban ugyanis épp a PS3 tulajok szívhatják a fogukat különböző lag-problémák miatt, melyekt most szintén javít a csapat.
Szaggatásról VOLT szó. A játék megjelenésekor a ps3 változatban ha az ember elérte a kb 5 megás mentésfájlt (olyan 15-30 órányi játékidő) a játék elkezdet szaggatni...Újraindítás segített de 20-30 perc game után újra beindult a szaggatás...Aztán jött a patch ami javította nagyjából a bajt..Nagyjából mivel ha kb 10 megás mentési fájlt eléri az ember megint előjön a baj. 13 megás mentéssel nekem 20 percenként játszhatatlanul szaggatott. De ezt azóta javították,azóta gondmentes... //Lag nem volt.
// Több benne a bug mint az olivionban és a fallout 3ban összesen...Csakhogy a játék van olyan nagy és összetett mint az említett két cím összesen...Erről ennyit.:) Továbbá még mindig feleannyira sem bosszantó bugokról beszélünk mint amilyen a Gothic és a Stalker sorozatnál előfordul rendszerint.
"Nem a warez tehet a pc gyenge eladásairól"
SKYRIM - Ncore torrent adat / Eladás Konzol:pc ~ 80:20
Pc: 17173 // X360: 1552 // PS3: 34 letöltő
De ez nem nagy érdem. Mert több is benne a bug, mint az Oblivionban és a Fallout3-ban összesen. Ilyen bugos formában nem érdemelte meg az Év játéka címet. Megveszek egy játékot tizensokezerért, és nem tudom végigjátszani, mert egy bug miatt összeomlik a fő küldetésszál?
Az is lag ha a jatek 200ms-el kesobb reagal arra hogy te megnyomtal egy gombot a controlleren.Nem kell ahhoz online legyel...Szimulatoroknal gyakori ha nincs jol beallitva a kormany vagy a jatek nem tamogatja megfeleloen akkor autot vezetni olyan erzes mintha egy barkat vezetnel...