Nagy-Britanniában kötelező lesz a távközlési adattárolás
2012. február 21. 08:12, kedd
A szigetországban hamarosan kötelezővé tehetik az internetszolgáltatók és a távközlési vállalatok számára a telekommunikációs adatok megőrzését. Az adatgyűjtés szinte minden forgalmi információra kiterjedne.
Hirdetés
A The Telegraph értesülései alapján minden korábbinál szigorúbb rendszert vezethetnek be Nagy-Britanniában. A telefontársaságokat és az internetszolgáltatókat köteleznék többek között az SMS-ek, a telefonszámok, az e-mailek és a meglátogatott honlapok címének tárolására. Mindez azt jelentené, hogy a brit rendőri szervek és a titkosszolgálatok gyakorlatilag bármikor megtudhatnák, hogy ki éppen milyen szolgáltatást használt, kivel tartott kapcsolatot, vagy merre böngészett. Az új szabályozás nem érintené viszont a telefonbeszélgetések, a rövid szöveges üzenetek és az e-mailek tartalmát, viszont a tweeteket és az online játékosok üzenetváltásait igen.
Civil szervezetek máris bírálják a terveket. Jim Killock, az Open Rights Group ügyvezető igazgatója úgy vélte, hogy ha ez megvalósul, akkor gyakorlatilag az emberek teljes digitális kommunikációját kikémlelhetik a hatóságok, és kiemelte, hogy a történelem során egyetlen államnak sem volt lehetősége ilyen széles körű információgyűjtésre.
A törvénytervezetet a titkosszolgálatok nyomására dolgozták ki és fogadnák el. A cél az, hogy a hivatalok munkatársai valós időben férhessenek hozzá az összes telefonos és online adathoz. Az ötletet a brit belső elhárítás (MI5), a külső hírszerzés (MI6), valamint a kormány kommunikációs figyelőszolgálata (GCHQ) együtt dolgozta ki. Az elképzelések szerint az internetszolgáltatóknak egy éven át tárolniuk kellene az összes forgalmi információt, tehát a lakossági kommunikációs és internetezési adatokat nem a kormány, hanem a szolgáltató magánvállalatok - például a British Telecom, a Sky, a Virgin Media vagy a Vodafone - tárolnák.
A lap szerint mindez "rendkívül szoros" megfigyelést tenne lehetővé. A mobiltelefonos kommunikáció adatai például néhány méteres pontossággal megmutatják, hogy egy adott hívást honnan kezdeményeztek, az email-üzenetek, illetve az internetes böngészési információk pedig a felhasználók saját IP-címét - vagyis internetes azonosító kódjukat - fedik fel. Hasonló tervet a Munkáspárt vezette előző brit kormány is kidolgozott, de ezt 2009-ben végül elvetette.
A tervezet több okból is meglepő. Egyrészt jelenleg Nagy-Britanniában a távközlési adattárolás nem kötelező jellegű a telekommunikációs piac szereplői számára. Számos szolgáltató ennek ellenére önként vállalta, hogy eltárolja az ügyfelei forgalmi adatait. Másrészt a jelenlegi brit kormánykoalíció még 2010 májusában azt mondta, hogy a szabadságjogokat akarja erősíteni. Viszont 2010 októberére kiderült, hogy mégsem száműzi a távközlési adattárolást a brit kormány.
A brit titkosszolgálatokat aggasztja az a lehetőség, hogy a terroristák a modern technológia felhasználásával ki tudják játszani a hagyományos megfigyelési módszereket. A terrorelhárító hatóságok ezért erőteljesen lobbiztak Theresa May belügyminiszternél a tervezet felélesztése végett, különös tekintettel a közelgő nyári londoni olimpiai játékokra, amelyek a szolgálatok szerint terrortámadási kísérletek célpontjaivá válhatnak. A brit belügyminisztérium szóvivője a lapnak nyilatkozva nem cáfolta a tervezet létezését, sőt "életfontosságúnak" nevezte, hogy a rendőrség és a biztonsági szolgálatok "bizonyos körülmények közepette" hozzáférjenek kommunikációs adatokhoz súlyos bűntények és terrorcselekmények kivizsgálása, valamint a lakosság védelme érdekében.
még 2007-ben fültanúja voltam egy beszélgetésnek amikor még a kossuth tér közelében melóztam, 2 államiszférában dolgozó rendszergazdával beszélgettem, egy bizonyos rendőrségi adatbázis 27 terrás volt és arról beszéltek hogyan replikálják, a többi részletre nem emlékszem a beszélgetésből, de ez megmaradt, akkor nyeltem egy szép nagyot, persze ez a szám azóta csak nagyobb lett... és milyen adatbázisok lehetnek még a nagyobb országokban, amik csillagászati méretekkel rendelkeznek?
"Ennyit arról, hogy mit lehet, mit nem a mai technikával. És ez még a MAGYAR valóság. Magyar, ahol nincs pénz, nincs csúcstechnika, nincs igazán komoly kontroll. Mi lesz itt még később... "
Csucstechnologia van, penz kevesebb, de adattarolas mar most is van. Csak nem a szolgaltatoknal, hanem a szolgalatoknal. Mar kozel 10 eve... Ebben is joval megeloztuk a nyugati vilagot. (megyfigyelesre csak biro vagy miniszter adhat engedelyt, de anno okt 23. utan az akkori miniszterelnok minden allampolgarra kiadta, nem tudom meg ervenyben van-e) A cellainformacios rendszer is jo, csak nincs eleg ember a folyamatos adatfeldolgozashoz, ezert csak bunugyek es tuntetesek eseten nezik at az egeszet. Persze ha valakit direkt figyelnek, akkor mindig ul ott valaki aki eloben nezi.
@17735 Ehez hasonlo mar nagyon reg mukodik amirol en tudok, de azota ez is nagyot fejlodhetett. Bizonyos kulcsszok segitsegevel, tobb levelet, hozzaszolast ki lehet szurni.
Vajon mikor jutunk el odáig, hogy az online tevékenységek online és rendszeres utólagos ellenőrzése automatikus lesz, így pl. simán kiszűrhető ha: -mobiltelefon cellainformációja alapján diák lóg az iskolából -cellainformáció alapján hogy külföldi rendszámú autóval közlekedő tartós magyarországi lakos-e -valakinek nincs bejelentett vállalkozása, mégis rendszeresen sokan hívják küönböző számokról (dealerek, fusi gáz/vízszerelők, műkörmösök -cellainformációk alapján gyorshajtás autópályán -online hirdetés feladása (fusi kisiparosok bejelentett vállalkozás nélkül
Gondoljunk bele, ezek valóban jogszabályt sértenek, az automatikus analizálást nehéz így szabadságjoggal védeni: vajon van jogunk a szabálysértés észrevétlenségére játszani?
Azért amit a jutyun nézel az előre le van zsírozva Megnézném az átlag Józsi hogyan használja a BlackTrack-ot és miképpen tör fel egy wpa2 wifit.Mert múltkor bejött egy emberke a boltba kérdezte miért nem tud egy nyílt wifihez csatlakozni ha látja és nincsen kódolva.Erről ennyit
Azért elárulom, hogy volt egy eset, én voltam a sértett, neten fórumokon elsírtam a dolgot, és még engem pereltek be rágalmazásért, és a rendőrség 2 hét alatt kinyomozta az ip címem, meg azt is be tudták bizonyítani, hogy én ültem a gépe előtt.
Ennyit arról, hogy mit lehet, mit nem a mai technikával. És ez még a MAGYAR valóság. Magyar, ahol nincs pénz, nincs csúcstechnika, nincs igazán komoly kontroll. Mi lesz itt még később...
Ha nincs macaddress szűrés bekapcsolva, akkor max. 1 óra alatt feltörik a nem nyílt Wifit. Amikor nekem mesélte valaki nem hittem el, erre linkelt Youtube oktató filmeket. Egy sima Backtrack készlettel különösen nagy szakmai hozzáértés nélkül 50-70 perc alatt gyűjti a router kimenő adatait, utána még egy gagyi atom procin is pár percen belül meg is fejti a jelszót. Erről ennyit A Macadress szűrést is ki lehet játszani, de ahhoz jobban kell érteni meg mivel macerás nagyon "akarnia kell" a hacker arcnak. :D
Nekem nincs itthon vezeték nélküli routerem, de a valakinek a soklakásos társasházban van nyílt wifije. A mobiltelefonommal az ő netjére szoktam rácsatlakozni, és tölteni le/fel, persze nyilván csak kisebb appokat. (Ha fontos lenne beruháznék egy routerre.)
Most is ez van Magyarországon az ügynöklistákkal. Ha valaki pattog, hopp, előveszik hogy ügynök volt. És véletlenül sem hozzák nyilvánosságra, pedig már 20 éve vége annak a korszaknak. Legalábbis elvileg.
Már csak valamilyen quantum alapú tárolóra van szükségük, hogy el is férjen :D
Egyszer kérdezte vagy 11-12 éve rendőrségi szakértő(?) a boltunkban, hogy mennyire biztosan lehet megmondani, hogy valakinek a számítógépén lévő adatot ő tette oda vagy más ... és megmondtuk neki az igazat, hogy azt már akkor sem tudhatta. Meg tök jó amikor a filmben visszanyomozzák valaki IP címér, csak hát egy normális hacker nyilván mások gépén keresztül hatol be valahová ugye. Ha meg még állami pénzen alá tolnak bármi jóságot. Persze félni nem kell az államtól ha nem tettél semmit, csak ki ne derüljön nincs rajtad sapka vagy éppen de.
Azért ez már NAGYON gáz kezd lenni. Értem én hogy nincs okom félni az államtól amíg nem teszek rosszat. De mi van a gyűjtött adatokhoz való hozzáféréssel? Valaki a párt ellensége, véletlenül kitudódik hogy napi 3 órát pornózik, meg még pedofil is. Hiába tagadja, benne van a logokban. Jahogy utólag került bele? Biztos? Biztos nem? Nem jövök a nagytestvérrel, mert az már tényleg az!