Itthon is mozikban a Torrente 4 3D!
2012. február 12. 13:30, vasárnap
Ezt is megértük, egy Torrente-film a mozikba kerül Magyarországon, ráadásul a negyedik részben 3D-ben nézhetjük Santiago Segura kultikus karakterének válogatott gusztustalanságait.

Hirdetés

Az Aeon Flux blog információja szerint itthon is bemutatásra kerül a mozikban a Torrente-sorozat negyedik része, a Torrent 4 - Halálos válság. Ez azt is jelenti, hogy most először láthatjuk nagy vásznon a spanyolok egyik legnépszerűbb exportcikkét, a meglehetősen tahó és gusztustalan rendőrt, hiszen az eddigi részek csak DVD-n jelentek meg. A mozis premier híre már csak azért is örvendetes, mert a filmet 3D-ben forgatták, s a készítők, elsősorban a Torrentét is játszó rendező, Santiago Segura, nem fogták vissza magukat a harmadik dimenziót illetően.


A Torrente 4 hazai forgalmazója a Parlux Entertainment lesz, mely 10-15 kópián tervezi bemutatni a filmet, magyar szinkronnal (a főhőst természetesen Csuja Imre fogja "hangolni"). Rossz hír, hogy csak 3D-s kópiák lesznek a filmből, így minden bizonnyal jóval magasabb lesz az átlagjegyár, mint más filmek esetében. A premierre ráadásul nem egy szokott, csütörtöki napon kerül sor, hanem április elsején, vasárnap.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2012. feb. 13. 23:40 | válasz | #7
Te hol hagytad az eszed barátom?
2012. feb. 13. 18:54 | galéria | válasz | #6
húúú most menő vagy , mert megnéztél egy jó szinkronnal készült filmet egy fos felirattal csak azért mert te előbb nézhesd meg, gratulálok
2012. feb. 13. 08:49 | válasz | #5
Jó cucc, már tavaly láttam a spanyol verziót. Torrente az ász. :-)
morden  
2012. feb. 13. 05:58 | válasz | #4
Csak nehogy április 1. tréfa legyen :D
2012. feb. 13. 00:33 | válasz | #3
ez az eddigi leggusztustalanabb rész :D
NEXUS6  
2012. feb. 12. 19:57 | galéria | válasz | #2
Kár, hogy nem sok volt a filmből, de legalább a poénokat nem lőtték le.
A zene, meg a muffok jók voltak.

A végén veszélyes jelenet, nem megijedni!
2012. feb. 12. 19:53 | válasz | #1
FASZA!!!