Félmillió állás az appfejlesztésben
2012. február 10. 18:57, péntek
Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.

Hirdetés

Vitán felül áll a fenti bekezdésben említett két slágertermék gyors elterjedése és a siker várható folytatása, ám azt eddig nem igazán tudták felmérni, hogy ennek pontosan milyen és mekkora hatása van a szoftveres oldalon, így többek között az újonnan létrejövő munkahelyek számát illetően. A TechNet kutatói most erre vállalkoztak, az Egyesült Államokra vonatkozó felmérésükben pedig igencsak szép számok szerepelnek.

Arra a következtetésre jutottak ugyanis, hogy az első iPhone 2007-es bemutatkozása óta 466 ezer új munkahely jött létre az appfejlesztés területén (ebbe beleértik az egyéb szférákban, ám ennek köszönhetően létrejött állásokat is), ez pedig akár még a válság fokozatos enyhülését majd lezárását követő időszakban is fontos szerepet játszhat az újrakezdésben, a munkaerőpiac egészséges egyensúlyának újbóli kialakításában. A felmérésbe igyekeztek minden érintett területet bevonni, a platformok listáján pedig a mobil operációs rendszerek (Android, iOS, WP7 és Windows Mobile, valamint Blackberry) és közösségi portálok (Facebook) egyaránt szerepelnek. Figyelmet fordítottak a kifejezetten a közösségi oldalakra fejlesztő cégekre (Zynga és társai), de nem hagyták ki az olyan óriásokat sem, mint az EA, az Amazon, vagy az AT&T - az pedig a magától értetődő, hogy a szegmens nagykutyái (Google, Apple, stb.) bekerültek az anyagba.


Az USA-n belül Kalifornia vezeti a sort az államok között, de a nagyvárosok listáján már New York áll az első helyen. Nincs arról szó azonban, hogy a keleti és a nyugati partra összpontosulnának ezen állások, hiszen az összes ilyen munkahely kétharmada ezen két területen kívül található. Hozzáteszik azonban, hogy a mindössze 4 évre visszatekintő ágazat nagyon képlékeny, itt továbbra is gyors változásokra számíthatunk, így viszonylag rövid idő alatt nagyban változhat a helyzet. Egyes vélemények szerint ugyan számos fejlesztő nemigen, vagy egyáltalán nem tud megélni az ingyenes (reklámokkal kiegészített), vagy rendkívül alacsony áron forgalmazott fejlesztéseiből, az azonban nem kétséges, hogy a terület további gyors bővülése újabb és újabb lehetőségeket szállít majd számukra.

Az is jól látszik a mellékelt ábrákon, hogy az egyedi programozási feladatok egyelőre magasan vezetnek, itt 650 ezer körüli állást becsülnek, maga az appfejlesztés a csatlakozó területek nélkül 310 ezer körül lehet, míg a szoftverkiadók állománya 300 ezer fő alatt van - őket a mobilszolgáltatók követik 150 ezerrel, a sort pedig az e-shopping és az internetes kiadók és keresők zárják, 150 ezer alatti eredménnyel.
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2012. feb. 14. 10:44 | válasz | #8
Ezt honnan vetted? Én nem így tudom.
2012. feb. 13. 10:44 | válasz | #7
És még annyit, ohgy androidon bukás, mivel ingyenes, nyílt stb. (Anno a 3.0 tablet android zárt volt fél éven át, nem vélelten. Lesz még zártabb az android gyerekek.)
2012. feb. 13. 10:42 | válasz | #6
Szerintem ez egyáltalán nem lufi, mivel itt nem elméleti pénzzel dobálóznak, hanem valóssal. Ennyi erővel a többi munkahely (cukrász, buszvezető stb) is lehetne lufi.
Botond  
2012. feb. 11. 17:27 | galéria | válasz | #5
De vannak jópofa dolgok is. Szerintem amíg az okostelefon penetráció nem tetőzik addig ez a piac felfutóban marad.
2012. feb. 11. 16:03 | válasz | #4
kíváncsi vagyok mikor pukkad ki ez a lufi, ugyanis az mobilos appok nagy része bukás... (ahogy más platformokon is ugyanez van)
2012. feb. 11. 12:14 | válasz | #3
nyugi nyugi, jon majd apple hir is :)
2012. feb. 11. 01:43 | válasz | #2
Bocsi, inkább alszom, már nem látok :D
2012. feb. 11. 01:42 | válasz | #1
Nem szeretnék kötekedni, de applefejlesztés helyett nem az appfejlesztés lett volna a megfelelő cím?