![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Félmillió állás az appfejlesztésben
2012. február 10. 18:57, péntek
Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Arra a következtetésre jutottak ugyanis, hogy az első iPhone 2007-es bemutatkozása óta 466 ezer új munkahely jött létre az appfejlesztés területén (ebbe beleértik az egyéb szférákban, ám ennek köszönhetően létrejött állásokat is), ez pedig akár még a válság fokozatos enyhülését majd lezárását követő időszakban is fontos szerepet játszhat az újrakezdésben, a munkaerőpiac egészséges egyensúlyának újbóli kialakításában. A felmérésbe igyekeztek minden érintett területet bevonni, a platformok listáján pedig a mobil operációs rendszerek (Android, iOS, WP7 és Windows Mobile, valamint Blackberry) és közösségi portálok (Facebook) egyaránt szerepelnek. Figyelmet fordítottak a kifejezetten a közösségi oldalakra fejlesztő cégekre (Zynga és társai), de nem hagyták ki az olyan óriásokat sem, mint az EA, az Amazon, vagy az AT&T - az pedig a magától értetődő, hogy a szegmens nagykutyái (Google, Apple, stb.) bekerültek az anyagba.
Az USA-n belül Kalifornia vezeti a sort az államok között, de a nagyvárosok listáján már New York áll az első helyen. Nincs arról szó azonban, hogy a keleti és a nyugati partra összpontosulnának ezen állások, hiszen az összes ilyen munkahely kétharmada ezen két területen kívül található. Hozzáteszik azonban, hogy a mindössze 4 évre visszatekintő ágazat nagyon képlékeny, itt továbbra is gyors változásokra számíthatunk, így viszonylag rövid idő alatt nagyban változhat a helyzet. Egyes vélemények szerint ugyan számos fejlesztő nemigen, vagy egyáltalán nem tud megélni az ingyenes (reklámokkal kiegészített), vagy rendkívül alacsony áron forgalmazott fejlesztéseiből, az azonban nem kétséges, hogy a terület további gyors bővülése újabb és újabb lehetőségeket szállít majd számukra. Az is jól látszik a mellékelt ábrákon, hogy az egyedi programozási feladatok egyelőre magasan vezetnek, itt 650 ezer körüli állást becsülnek, maga az appfejlesztés a csatlakozó területek nélkül 310 ezer körül lehet, míg a szoftverkiadók állománya 300 ezer fő alatt van - őket a mobilszolgáltatók követik 150 ezerrel, a sort pedig az e-shopping és az internetes kiadók és keresők zárják, 150 ezer alatti eredménnyel. Kapcsolódó cikkek
![]() Az Opera iránt érdeklődik a Facebook?Egy brit blog szerint a népszerű közösségi portál azt tervezi, hogy felvásárolja a norvég böngészőt fejlesztő csapatot, mely bevallottan új befektetőt keres.Leállította saját táblagép-megoldását a CiscoBár világszerte egyre több táblagépet adnak el, azonban bebizonyosodott, hogy közel sem teremhet minden gyártónak babér ezen a piacon, legyen bármennyire nagy és ismert is.Elterjednek a tábla méretű telefonok Ezt jósolja egy piackutató cég, amely idén tízszeres növekedésre számít, az évtized közepére pedig akár a teljes szegmens ötödét is elérhetőnek tartja ezen méretes okostelefonok esetében, amelyek a táblákkal is versenyre kelnek.Tart az iPhone Siri funkciójától az IBMAz IT-konszern megtiltotta munkatársainak, hogy használják az Apple iPhone készülékeiben lévő Siri funkciót, a cég ugyanis attól fél, hogy általa fontos információk szivároghatnak ki.Túl gyorsan indul a Windows 8A Microsoft új operációs rendszere - a megfelelő hardveren - akár kevesebb, mint 8 másodperc alatt is képes lesz elindulni.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|