![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Inkább remake, mint folytatás a Shank 2
2012. február 8. 16:45, szerda
Nem halhattunk szinte kivitelezhetetlen ígéreteket, sem "a miénk lesz a legjobb" elszólásokat. Egyszerűen annyit mondtak, hogy javítanak az első rész hiányosságain és fejlesztik azokat az elemeket, melyek sikerré tették az első kalandot. Nos, jelentem, ez hiánytalanul meg is történt. A Shank 2 tartalmaz jó pár újítást, de azért az látszik, hogy a készítők inkább biztosra mentek. Csiszoltak a harcrendszeren, a grafikán, az irányításon és ezzel egy szinte tökéletes mászkálós-akciójátékot alkottak meg. Persze akadnak újítások. A játékmenet például jóval lassabb lett - így élvezhetőbb és áttekinthetőbb is egy-egy harc. Aztán itt van a női karakter is, aki Shank mellett száll harcba és akit multiban is irányíthatunk. De a kampány során is átvesszük majd felette a kontrollt. Vagy megemlíthetnénk a Survival módot, melyben a lényeg a túlélés (ez látható a fenti trailerben is) - ez mondjuk csak a Shank 2-ben új dolog, hiszen szinte minden alkotásban találhatunk ilyen lehetőséget. Egy dolog azonban továbbra is a játék mellett szól. Ez pedig a hangulat. Szóval aki szerette az elődöt, az nyugodtan tegyen vele egy próbát. Akinek azonban kimaradt, annak ideje pótolni a veszteséget. Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |