Új formákat támogat a Windows Phone
2012. február 7. 12:07, kedd
A Microsoft illetékesei nemcsak a következő verzió egyes részleteit árulták el a napokban, de az is kiderült, hogy új formákban és méretekben elérhető eszközökre fejlesztenek - négy új változatot ismerhetünk meg.

Hirdetés

Legutóbb arról számoltunk be, hogy a soron következő frissítés - amely Apollo kódnéven vált ismertté, de minden valószínűség szerint Windows Phone 8 néven jelenik meg - több fontos újítással érkezik majd, legalábbis egy nemrég megjelent videó alapján. A Microsoft azonban nemcsak szoftveres, hanem hardveres változásokkal is készül, új méreteket és formákat támogatnak majd az operációs rendszerrel, ez pedig lehetővé teszi a jelenlegi kínálat jelentős mértékű kibővítését.

A többmagos processzorok, illetve a microSD kártyák támogatása mellett négy új felbontás is megjelent azon prezentációban, amellyel Albert Shum, a Windows Phone Design Studio első embere ismertette a fontosabb részleteket a Nokia egyik rendezvényén. A képen a tábla is szerepel, mint új, a jövőben elérhető form-factor, ám ezen nyilván nem Windows Phone szoftver fut majd, hiszen ezt a cég korábban több alkalommal is kizárta. A tábla a Windows 8 privilégiuma lesz, míg a WP8 továbbra is telefonokon kap helyet. Látható itt egy meglehetősen nagy, fizikai gombokat nélkülöző változat, amely minden bizonnyal a HTC TITAN 2 és a Samsung Galaxy Note készülékekhez hasonlítható, ezzel pedig várhatóan elérhetővé válik a HD-felbontás is - ez jelentené a csúcskategóriát.


Választhatunk majd egy kisebb méretet is, nyilván kisebb felbontással, ez a fejlődő régiók igényeihez igazított telefonokat takarja, mégpedig idei, a Tango kódnevű verzió megjelenésével egy időben esedékes indulással. Nem lesz hiány azonban a QWERTY-billentyűzettel ellátott, a legtöbb Blackberry telefonra és a Nokia E6-ra hajazó megoldásokban sem, ez is szerepel ugyanis a felvételen. Ehhez egy még kisebb példány társul majd, amelynek kijelzője mindössze 1, netán 2 hüvelykes lesz, ez pedig egyes vélemények szerint az Apple iPod nano-ra adandó válasz lenne, bár erről hivatalos megerősítés még nincs.

A Microsoft tehát eldöntötte, hogy milyen készülékekben szeretné látni saját fejlesztését, remélhetőleg ehhez nemsokára pontos megjelenési dátumok és konkrét telefonok társulnak majd.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2012. feb. 09. 11:24 | válasz | #9
Melyik platform az amelyik nem tesz 1 jelentős mellé 10 semmitmondó nyilatkozatot csak hogy beszéljenek róla?
2012. feb. 08. 13:57 | válasz | #8
Megint egy szokásos m$ mondjunk valami marhaságot, csak cikkezzenek rólunk. Ejha, lehetővé tettek egy évtizedek óta ALAP dolgot a guiban? :D Ez is olyan mint a "win8-ból kihagyják a start menüt" szöveg (ja kihagyják, nem lesz ikonja, de ugyanoda húzva az egeret ugyanúgy feljön ugyan az :DDD).
Ezt már megfigyeltem, ilyen semmitmondó 0 tartalmú nyilatkozatokat, még az epl sem tudott tenni, pedig az nagy szó.
2012. feb. 08. 13:11 | válasz | #7
Hova kurvulna? Alapból is egy kurva volt, az is marad :)
2012. feb. 08. 08:23 | válasz | #6
Ha tetszik ha nem szerintem a WP a legzsírabb ;) Az iOS se rossz de a többinek még fejlődni kell kezelhetőség szempontjából.
Narxis  
2012. feb. 08. 07:26 | válasz | #5
Ja, persze. Melyik párhuzamos világban? Mert, hogy nem ebben az fix. =)
2012. feb. 08. 05:56 | válasz | #4
Nyomorék Nokia....
2012. feb. 07. 20:07 | válasz | #3
Így is marha jó a WP és egyre jobb lesz. Így tovább Microsoft. Végre van már egy jó rendszer elérhető áron =)
Andr0   2008. 01. 23. óta regisztrált VIP fórumozó 
2012. feb. 07. 15:28 | válasz | #2
2012. feb. 07. 13:11 | válasz | #1
Bocsi, vulgáris leszek: Elkurvul a WP.