Ezúttal a Samsungot bírálták a munkakörülmények miatt
2012. február 6. 12:18, hétfő
Az elmúlt hónapokban az Apple-t érte számos bírálat a beszállítóinál tapasztalt hiányosságokkal és szabálytalanságokkal kapcsolatban, most viszont a dél-koreai vetélytársát támadják.

Hirdetés

A Samsungot részben vagy teljesen felelősség terheli több tucat munkatársa rákos megbetegedései miatt - állítja számos aktivista és szervezet, akik ezért a konszernnek ítélték oda az idei Public Eye People's Award díjat, amit minden évben a davosi világgazdasági fórummal párhuzamosan oszt ki a Greenpeace és a Berni Nyilatkozat (EvB) nevű szervezet a"világ legrosszabb vállalatainak. A díj honlapján 88 000 ember szavazott és a Samsung kapta a harmadik legtöbb voksot. Az első helyet a Vale nevű bányászati cég szerezte meg, amely a brazil esőerdőben épít egy duzzasztógátat, míg a második a fukusimai atomerőmű üzemeltetője, a Tepco lett.


A díjat odaítélők szerint a Samsung az üzemeiben számos tiltott, rendkívül veszélyes anyagot használ és erről egyáltalán nem szól a dolgozóinak. Mivel a munkások semmilyen védőfelszerelést sem kapnak, így több tucatnyian betegedtek meg. Közlésük szerint eddig 140 alkalmazott lett rákos és közülük ötvenen már meg is haltak. A teljesen egyértelmű bizonyítékok ellenére a Samsung tagadja a felelősségét, s a betegeket, illetve az elhunytakat nyilvánosan lejáratta - írják. Emellett az aktivisták azt is a dél-koreai vállalat szemére vetik, hogy az egyik üzemében egyetlen félév alatt 46-szor szabadult ki mérgező gáz, egy hat gyárban elvégzett ellenőrzés pedig kimutatta a rákkeltő minősülő benzol jelenlétét.

A társaság visszautasított minden vádat és a konkrét felvetésekre sem volt hajlandó válaszolni, ugyanakkor az illetékesek hangsúlyozták, hogy nagyon komolyan veszik a foglalkoztatottak egészségét és biztonságát. A cég közlése szerint több tudományos tanulmány is azt támasztotta alá, hogy nincs összefüggés az üzemek és a dolgozók betegségei között.

Tavaly júniusban egy szöuli bíróság megállapította, hogy igenis van összefüggés két Samsung-alkalmazott leukémiája és a munkahelyi körülmények között. Bár a veszélyes anyagok mennyisége nem lépte túl a határértéket, de mivel a két személy 1 éven és 8 hónapon keresztül volt kitéve a hatásuknak, kialakulhatott náluk a leukémia, ezért a gyártónak kártérítést kellene fizetnie a hozzátartozók részére. Négy másik beteg munkás beadványát ugyanakkor elutasította a testület.

A Samsung tavaly augusztusban hajlandónak mutatkozott arra, hogy állja egykori, később megbetegedett dolgozói kezelési költségeit. A The Hankyoreh nevű helyi napilap cikkében azt írta, hogy a társaság 100 millió wont (68 000 eurót) biztosított minden egyes embernek, és ugyanekkora összeggel támogatták volna a hozzátartozókat is. Az érintettek érdekeit képviselő szervezetek viszont közölték, hogy az áldozatnak való minősítés követelményei között az egyik döntő szempont a diagnózis időpontja és nem az, hogy az illető milyen betegségben szenved.

A díjat odaítélők szerint a Samsung több mint 50 éves története a környezet elpusztításáról, a szakszervezetek elnyomásáról, a korrupcióról és az adófizetési kötelezettségek elkerüléséről szól. A társaságnak akkora hatalma van Dél-Koreában, hogy az országot sokan csak "Samsung Köztársaságnak" nevezik.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
morden  
2012. feb. 09. 15:40 | válasz | #28
Ez a hozzászólásod kicsit olyan, mint amikor 2 ember beszélget a villamoson valamiről és valami emberke odamegy és beleszól hívatlanul a beszélgetésbe :D
2012. feb. 09. 12:01 | válasz | #27
Hagyd, nem fogja megérteni. Max amikor majd mérges emberek kopogtatnak az ajtaján akkor esik le neki a húsz fillér.
morden  
2012. feb. 08. 20:41 | válasz | #26
A hibás elosztás miatt halnak éhen az embere, a teljes emberiségnek elegendő élelmiszert terelünk, az emberiség hibája, hogy vannak olyanok akik éhen halnak. Van rá egyébként megoldás, de egynelőre sajnos az embereknek utópisztikus, a szakembereknek pedig egy paradigma váltás.
morden  
2012. feb. 08. 20:23 | válasz | #25
Válaszoltam kimerítően, max nem értetted meg :D
EnxTheOne     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2012. feb. 08. 15:01 | válasz | #24
Tudom hogy szar napi 10-14 órában pár dollálért melozni, de ha nem ott gyártanának a termékeket, akkor mit dolgozna az a sok munkás? UGy tudom az ilyen gyárak ott álom munkának számitanak. Szép az hogy ne használjuk ki a kinaiakat, de gondolom nem örülnél ha azt olvasnád hogy 3000 család éhen halt mert bezárt pár ilyen gyár.

Meg itthon én még egy ilyen "fair trade" cuccot se láttam.
2012. feb. 08. 13:46 | válasz | #23
Ember megint nem válaszoltál a kérdésre csak terelsz. (és még a kérdést is félre értelmezted)
morden  
2012. feb. 08. 13:39 | válasz | #22
Az sg.hu-n fórumozók között kissé felül vannak reprezentálva a vadkapitalista informatikusok :D én kicsit másként látom a világot mint az az 1-2 ember aki nem ért velem egyett. Attól hogy ilyen közegben nincs támogatóm(vagy van 1-2 ember aki nem ért egyet velem) az számomra semmit nem jelent. Inkább azt látom, hogy kognitív disszonanciában szenvedsz :D
2012. feb. 08. 11:38 | válasz | #21
Mivel a samsung gyártja az Apple alkatrészek jelentős részét, így ennek is van almás vonatkozása! :)

A viccet félretéve, mert komoly dolog, jó lett volna látni valamilyen arányt, hogy a normál lakosság körében a megbetegedési arány ennyi, az xy gyárban pedig ennek az x szerese, mert akkor tudnám értelmezni a problémát. A wiki szerint a Samsung-nak több mint 300ezer alkalmazottja van, így ezt a 150 megbetegedést nem tudom hova tenni, hogy most mennyivel több mint az átlagos megbetegedési százalék...
2012. feb. 08. 09:48 | válasz | #20
"A számtalan ember az max 1-2 akinek semmi gondja nincs a rabszolga munkával sőt támogatja is így nem igazán valid a véleményük számomra..."

Mondj egyetlen embert innen aki támogatja. Ezt nem értem benned, rááltál egy dologra és azt mantrázod, onnan nem lehet kizökkenteni téged, akkor sem amikor régen másról van szó.
morden  
2012. feb. 08. 07:59 | válasz | #19
Kínát soha nem sajnáltam le és fikáztam le, csak az embertelen munkakörülményeket, én tisztelem az ottani 5 ezer éves kultúrát és az embereket ( a politikai rendszert már nem annyira, de ez magánügyem). A számtalan ember az max 1-2 akinek semmi gondja nincs a rabszolga munkával sőt támogatja is így nem igazán valid a véleményük számomra...
2012. feb. 07. 22:46 | válasz | #18
Nahát.. már megint ezek a gyári körülmények....
De mivel nem Apple, ami egyébként Foxconn ott... ez viszont tényleg a Samsung...
na mind1.
2012. feb. 07. 22:10 | válasz | #17
Kíváncsi lennék ki írta ezt a levelet. Valószínűleg ismerem, ugyanis én is abban az évben augusztusban jöttem el onnan. Viszont a legszomorúbb, a Koreszek olyanok voltak amilyenek, volt köztük normális is, de a magyar főnökök kutyábbak voltak sokszor a koresznél is!
2012. feb. 07. 21:48 | válasz | #16
Jó lesz az 50%-nak is és még mindig jól állsz.
Az általad lesajnált és fikázott kínáról meg jó lenne ha legalább néhány sort olvasnál, akkor nem jönnél minden esetben ugyanazzal a hülyeséggel amit már számtalan ember számtalanszor megválaszolt neked.
2012. feb. 07. 21:47 | válasz | #15
Meglepődnék ezért nem is hiszem el. Számítógépet 1000%, hogy nem tudsz olyat venni, de hűtőt, klímát és autót sem.
morden  
2012. feb. 07. 21:41 | válasz | #14
Nyilván 100%osan nem lehet elkerülni a dolgot, ha arra érted, de remélem nem veszed egykalap alá azt, akinek mondjuk a cuccainak 5%-ka kínai és vélhetően nem becsületes körülmények között készült, mint azt aki dikert kínába megy gyártatni, hogy kihasználja az ottani körülményeket...
morden  
2012. feb. 07. 21:39 | válasz | #13
Öhh bocsi, lehet venni nem kínai zoknit, kabátot, bútort, hűtőgépet, számítógépet, csaptelepet , most jól meglepődtél igaz, pedig van azért a világ másik részén is ipar, nem csak a kínai rabszolgamunkával előállított dolgok. (remélem nem törtem össze a világképed most, hogy létezik nem kínai gatya is és meg is lehet venni magyaroszágon és még olcsóbb is mint a kínai...)
2012. feb. 07. 20:16 | válasz | #12
"Örülök, hogy ennyire képben vagy azzal, hogy a lakásomban milyen termékek vannak, szerintem felesleges vitatkozni ezen, úgy sem tudlak meggyőzni, ha azt mondod, hogy ezek vannak a lakásomban akkor ezek vannak és kész :D"

Még mindig nem fogod a lényeget ugye? Nem tudsz olyan terméket berakni a lakásodba ami nem így készül. Mert valószínűnek tartom, hogy használsz zoknikat, gatyákat, pólokat, használsz kabátot, esetleg sapkát-sálat. Használsz villanykörtét, használsz számítógépet mert valamiről írsz ide, valószínűsítem, hogy van TV-d, sőt hűtőgéped, sütőd, csaptelep, stb. Sőt tovább megyek előfizettél internetre ahol a szolgáltató kínai termékeket használ. Esetleg még tévé adásra is előfizettél. Ezeket nem tudod kikerülni hacsak nem laksz egy kunyhóban az erdő szélén, de akkor nem irkálnál ide.

Tehát ahelyett, hogy ilyenkor szembesítéskor mindig homokba dugod a fejed esetleg nézz körül!
morden  
2012. feb. 07. 18:23 | válasz | #11
Örülök, hogy ennyire képben vagy azzal, hogy a lakásomban milyen termékek vannak, szerintem felesleges vitatkozni ezen, úgy sem tudlak meggyőzni, ha azt mondod, hogy ezek vannak a lakásomban akkor ezek vannak és kész :D
Zoliz  
2012. feb. 07. 12:44 | válasz | #10
Apple es Google is világuralomra tor. Le kell torni a szarvukat es nem szabad oket hasznalni.
2012. feb. 07. 09:36 | válasz | #9
Nagy a szád de még mindig tele a lakásod ugyanilyen termékekkel, de állandóan csak a szád jár!
2012. feb. 07. 09:23 | válasz | #8
Ez a poénos levél megvolt mindenkinek? ;)
-------

A hét búcsúlevele (2004. augusztus Samsung)



Kedves barátaim,

Valószínűleg sokan tudjátok már, hogy múlt héten felmondtam és augusztus 13-ig (péntekig) dolgozom még a Samsungban! Akinek tehát valami függő ügye van, amiben segíteni tudok, vagy ha valakinek még tartozok (könnyen meglehet?) vagy egyszerűen csak pofán akar vágni még utoljára valami régi sérelem miatt, az a jövő héten még megteheti.

A leendő munkahelyem Ócsán lesz, kb. 25 km-re Bp-től, a céget Semmelrock Kft-nek hívják, egy osztrák tulajdonú építőanyag-ipari vállalat, a Wienerberger csoport tagja, jelenleg egy gyára van Ócsán, jövőre építik a másodikat Miskolc mellett. Szeptember 1-én kezdek náluk, a munkaköröm hasonló lesz, mint itt. A váltás okait gondolom, nem kell nagyon részleteznem: a fizetésem pont a duplája lesz, mint itt volt, plusz fizetik a benzinköltségemet (+ 40.000 nettó); lesz egy saját irodám, notebook-om, ellentétben az itteni picsányi hellyel egy légtérben 20 emberrel + egy leharcolt asztali számítógéppel; nem lesz közvetlen magyar főnököm, csak
egy osztrák kontrolling vezető a klagenfurti központban, aki havonta 2-3 napot tölt csak Magyarországon, ellentétben a Samsunggal, ahol annyi főnököm van, mint a szemét, de egyik szerencsétlenebb, mint a másik; a munkaidőm flexibilis lesz, 8.30-tól 16.00-ig kell fixen bent lenni, előtte-utána magam alakíthatom, úgy hogy meglegyen a heti 40 óra, meg hasonlók?

Ami nem lesz: SIMS, GPPM, GMPS, FEMS, CIS, GFIS, WTN, GLONETS, mySingle, yourSingle, nagyanyám Single-je, egyenruha, egyencipő, ordítozás az irodában, szemétkosárba köpködés (már ha beletalált az illető?), valagzsibbasztó, több órás, semmitmondó meetingek, hetente kb. 20 koreai visitor, majomparádé valami aszottseggű koreai veje miatt, költözések minden szinten, havi 40-50 túlóra, ilyen ? mindenre jó - indoklások, mint ?a HQ-ban is így megy?? stb.

Lesz viszont helyette: valódi beszerzés, valódi logisztika, valódi termelés, valódi értékesítés, valódi árak, valódi költségek, valódi nyereség vagy valódi veszteség, helyi irányítás (magyar értékesítési, logisztikai ill. termelési vezető), nyugodt munkahelyi légkör, elégedett, relatíve jól megfizetett kollégák stb.

A telefonszámom egy ideig biztos nem fog változni, ezen el tudtok érni, ha pedig lesz új e-mail címem, majd megírom!

Sziasztok,

Lajos

Ui: Most így újraolvasva a levelem, látom, hogy egy kicsit elütött a szokásos ?Elhagyom a Samsung családot?? című könnyfakasztó dumától, de az is biztos, hogy ha ilyen családom lenne, akkor már inkább lennék zabigyerek. Ahogy most látom, a Samsung sokkal inkább hasonlít egy kuplerájra, mint egy családra, ahol is mi vagyunk a fizikai alkalmazottak (kevésbé finoman: a kurvák), akik lesik a koreaiak kívánságait és teljesítik azokat! (Jó esetben elég csak nyalni, de a többséget gondolom, szopatják is rendesen? Bocs!) De komolyra fordítva, nekem elég aggasztónak tűnik, hogy a sales&marketingen kívül egy olyan osztályról nem tudok, aminek lenne valami stratégiája a jövőre nézve, tervei, elképzelései és olyan managerei, alkalmazottai, akik ezeket képesek is megvalósítani. A többiek vagy vegetálnak vagy éppen leépülőben vannak, némelyik osztály kezd átjáróházra hasonlítani, tevékenységük a napi (általában a koreaiak által okozott) problémák megoldására korlátozódik, de olyanról is tudok, aki hónapok óta csak a szart tolja maga előtt, minden esély nélkül a nyugodt, kreatív munkára. Egyszóval elegem lett.
2012. feb. 07. 09:20 | válasz | #7
Nekem van egy halom samsung cuccom, de ettől még nem dobom ki. Miért is tenném, az almás cuccokat se dobnám ki csak mert valaki megbetegedett gyártás közben. Ezeket a problémákat ott kell megoldani, nem nálam. Amennyire a koreai/kínai munkásokat nem érdekli az én nyomorom, annyira hidegen hagy engem az ő nyomoruk. Amíg nem lázadnak fel(több 10 millióan vannak), addig semmi se fog történni.
Ráadásul tök mindegy, hogy veszem-e a samsung, vagy az almás cuccokat, ha kicsi lesz a kereslet, majd gyártanak mást ugyanolyan mérgezően.
2012. feb. 07. 00:01 | válasz | #6
"A társaság visszautasított minden vádat és a konkrét felvetésekre sem volt hajlandó válaszolni, ugyanakkor az illetékesek hangsúlyozták, hogy nagyon komolyan veszik a foglalkoztatottak egészségét és biztonságát. A cég közlése szerint több tudományos tanulmány is azt támasztotta alá, hogy nincs összefüggés az üzemek és a dolgozók betegségei között."

Annak idején az amcsi cég már az indulás után 2-3 évvel pontosan tudta, hogy milyen károkat okoz a benzinben lévő ólom, aztán hasonlókat nyilatkozott évtizedekig, közben hullottak saját dolgozói, mint az őszi legyek ... aztán valamiért mára be lett tiltva az ólmozott benzin. Azbesztről nem szólva, ott a dolgozókon kívül rengeteg kedves felhasználó patkolt el csúnya akut légzési rendellenességekben és tüdőrákban. Persze az is "bizonyítottan" ártalmatlan volt míg be nem tiltották.
2012. feb. 06. 23:17 | válasz | #5
na csak kerni kellett :)
morden  
2012. feb. 06. 21:54 | válasz | #4
Pontosan az áll a Samsungra is ,mint az Applere, felelősöket megbünteti példásan és irány a gyártósor leváltani az ottani munkásokat. (gyorsan köbenéztem szerencsére nincs samsung termék a családban se apple. Már ment volna a kukába.
morden  
2012. feb. 06. 21:53 | válasz | #3
Rettentően cinikus az alattam lévő két hozzászóló, emberek haláláról van szó benne és röhögnek rajta, szintén azt tudom tanácsolni hogy az ilyen embereket azonnal elvinni fél év szalag mellé melózni, hogy átgondolják, mi ebben az olyan vicces...
EnxTheOne     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2012. feb. 06. 18:37 | válasz | #2
TIsztelt Berta SÁndor, ha a Samsungot át irja Applera, akkor tiz percen elül lesz vagy 50 hsz. :D
2012. feb. 06. 18:02 | válasz | #1
"Nem érkezett még hozzászólás" nicsak de meglepo... :)