Brutális mozis február vár ránk
2012. január 31. 23:41, kedd
Elérkeztünk az év legerősebb mozis hónapjához, mely akárcsak tavaly és tavalyelőtt, idén is zúdítani fogja ránk a jobbnál jobb filmeket. Majd minden napra jut valami.

Hirdetés

Melyik februári hazai mozis
premier érdekel legjobban?
Star Wars 3D
Hadak útján
Utazás a rejtélyes szigetre 3D
Védhetetlen
The Artist - A némafilmes
Utódok
Borotvaélen
Kémes hármas
Szégyentelen
A többiből valamelyik
Nincs új a nap alatt, akárcsak 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben, idén is a február lesz az év legkeményebb mozis hónapja, a következő négy hét fogja szállítani a legmagasabb átlagszínvonalú filmeket. Persze akad majd pár kakukktojás, sőt, világpremiereket is láthatunk, melyek jó részéről még nem volt hazai sajtóvetítés, így mi sem tudjuk, hogy sikerültek, de ha valaki nem csak a minőség, hanem a mennyiség rabja is, az sem fog csalódni az év második hónapjában. Nagyjából két tucat filmet láthatunk az idén 29 napos februárban, s ezek összesen 25 Oscar-jelöléssel büszkélkedhetnek. Ráadásul 3 a legjobb film kategóriában is verseng az aranyszoborért, így a Legjobb film címére esélyes kilenc alkotás közül hó végére hét már látható lesz itthon, csak A leleményes Hugó csúszik át márciusra, így mindössze a mozis tervek közül kikerült Rém hangosan és irtó közelt nem tudjuk megnézni tavaszig, ami azért is meglepő, mert két főszereplője, Tom Hanks és Sandra Bulllock itthon is igencsak kedvelt.


A héten csütörtöktől, azaz február másodikától még csak a vihar előtti csendet érzékelhetjük, ugyanis csak 4 premierre fog sor kerülni. Érdekes módon éppen azt a két közönségfilmet láthatjuk, amelyek Amerikában előző hétvégén mutatkoztak be, így tudhatjuk, hogy például Katherine Heiglnek sikerült eladnia A szingli fejvadászt (One for the Money), mely az itthon is kapható Janet Evanovich-könyv alapján készült. Sam Worthington azonban nem érdekelte annyira az embereket, hiába szerepelt a színész egymás után olyan nagyszabású filmekben, mint a Terminátor - Megváltás, az Avatar vagy A titánok harca, legutóbbi filmjei mindössze közepesen teljesítettek: mind Az adósság, mind a Texas gyilkos földjén, mind a mostani Borotvaélen (Man on a Ledge) című thriller. A hét másik két premierjében egyrészt a leendő Oscar-díjas Meryl Streepet láthatjuk Margaret Thatcherként a A Vaslady-ben (The Iron Lady), valamint Stellan Skaarsgardot a kőkemény norvég Ördögszigetben (Kongen av Bastøy). Bár a könnyelműen megjósolt Streep-győzelemhez minden bizonnyal Viola Davisnek is lesz még egy-két szava.


Kilencedikétől már hat premiert kell valahogy elosztanunk. Megtippelni is nehéz, hogy mekkora érdeklődés fog itthon mutatkozni a Star Wars I. rész: Baljós árnyak 3D (Star Wars: Episode I - The Phantom Menace) iránt, de valószínűleg a rókabőrt kiáltó fanatikusok ott lesznek a premieren. Hollywoodból még a romantikus Fogadom (The Vow) érkezik Rachel McAdams-szel és Channing Tatummel (világpremier), valamint a pár Oscar-díjra azért jelölt Spielberg-mozi, a világháborús-sírós Hadak útján (War Horse). Kötelező program lesz a héten természetesen az idegborzoló Beszélnünk kell Kevinről (We Need to Talk About Kevin) Tilda Swintonnal, valamint a 3 éves kóborlás után hozzánk is elérő, zseniális alakításokkal teli Aztán mindennek vége (The Last Station), mely Lev Tolsztojról szól. A hét hatodik bemutatója egy francia kapcsolati komédia lesz, A szerelem művészete (L'art d'aimer)


Február 16-tól még egy lapáttal rátehetünk az eddigiekre, hiszen a hét minden napjára jut egy premier. Ezúttal is lesz régi film 3D-sre konvertálva (A szépség és a szörnyeteg 3D (Beauty and the Beast)), mint ahogy Oscar-jelölések során hoppon maradt (Egy hét Marilynnel (My Week with Marilyn)), illetve Oscar-jelölések során remekül szereplő alkotás is (Utódok (The Descendants)). A hollywoodi kommersz kedvelői ezúttal Denzel Washington és Ryan Reynolds főszereplésével nézhetik meg a Védhetetlen (Safe House) című akciófilmet, de a bemutatók között akad még horvát komédia (Családban marad (Neka ostane medju nama)), magyar-török film Török Ferenctől (Isztambul), valamint egy klasszikus irodalmi mű adaptációját is láthatjuk (Üvöltő szelek (Wuthering Heights)) - az Emily Bronte-regényből készült kosztümös film főszereplője a Skins című sorozatból ismert Kaya Scodelario lesz.


A február 23-i kínálatot elnézve sem kell panaszkodnunk, hiszen mindenki megkapja a magáét: érkezik az Oscar egyik nagy favoritja a francia némafilm, a The Artist - A némafilmes (The Artist), de bemutatásra kerül az idei Oscar legnagyobb vesztesének számító, jelölést sem kapó A szégyentelen (Shame) is, melynek hazai plakátjait betiltották - vélhetően a kampány részeként. Hollywood egy agyoncenzúrázott akciókomédiával (Kémes hármas (This Means War) a Batman 3 főgonoszával), valamint egy 3D-s családi fantasy kalandfilmmel jelentkezik (Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island)) - utóbbi az Utazás a Föld középpontja felé folytatása, ismét Verne-műalapján, csak éppen Brendan Fraser helyett The Rock-kal. A jelenleg magasan szárnyaló román filmművészet egyik új darabját is láthatjuk ezen a mozis héten (Aurora (Aurora)), bár a 180 perces játékidő elrettentőnek tűnhet sokaknak. Viszont, ha utána relxaálni akarunk, akkor a korhatár nélkül megtekinthető Mindenki szereti a bálnákat (Big Miracle) tökéletes választás lehet: a bálnás romantikus filmben Drew Barrymore és John Krasinski talál egymásra nagy valószínűséggel.


Hányszor voltál januárban moziban?
Egyszer sem
Egyszer
2-3-szor
4-5-ször
Többször
Persze ahogy az illik, márciusban sem lesz leállás, bár a kínálatot elnézve mindenképpen szusszanhatunk egyet. Az Oscaros filmek közül A leleményes Hugó csúszott csak át ide - a UIP-Duna Film premierje meglepetésre feliratos lesz, pedig családi filmről van szó. Azért közönségfilmekben sem fogunk hiányt szenvedni, például a világpremier környékén érkezik hozzánk is a könyvben már nagy sikert arató Az éhezők viadala, láthatjuk a "szuperhősös" Az erő krónikáját, a brutális bulifilmként emlegetett Project X - A buli elszabadul, a John Carter című látványscifit és a várva várt Lazacfogás Jemenben című filmet is. A folytatások rajongói pedig A titánok harca és a Szellemlovas második részére készülhetnek fel.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
MR007  
2012. feb. 06. 00:56 | válasz | #32
A Star Wars I. rész: Baljós árnyak 3D vajon milyen lehet? Én eddig úgy tudtam hogy eredetileg nem úgy forgatták le. Ha így van akkor utólagosan konvertálnak vagy vmi. Az meg nem szokott általában jól sikerülni.
2012. feb. 04. 00:20 | válasz | #31
Ja el is ásom magam hogy nem a brutális februárra adom a pénzem.
2012. feb. 03. 00:06 | válasz | #30
LOL. Tipikus. Nem mintha lenne fogalma arról, hogy mi lesz nyárig. Csak azt tudja a reklámok hatására, hogy egy kedvenc filmjének jön a "folytatása". Hogy jó vagy nem jó, mindegy. Az ilyenekből gazdagodnak a stúdiók.
2012. feb. 02. 23:37 | válasz | #29
Majd nyáron a prometheus.Addig semmi említésre méltó sincs...
2012. feb. 02. 22:21 | válasz | #28
Azon nem érdemes keseregni, hogy sok hülye és igénytelen ember van, elég körülnézni a fórumokban. Azt meg lehet tudni, hogy az emberek zömét a 3D meg a folytatások érdeklik. Úgy tűnik már az is elég, ha megnézik ugyanazt a filmet szemüvegben.
2012. feb. 02. 20:04 | válasz | #27
Engem inkább az keserít el,hogy a válaszadók zöme legjobban a Star Wars-t várja.Oké,hogy 3D (meg ezredik bőrlehúzás),lehet,hogy megnézem én is,de azért a legjobban várni egy ilyen viszonylag jó (új filmes) mezőnyben...?
2012. feb. 02. 13:08 | galéria | válasz | #26
Egyszer sem voltam januárban, sőt az utóbbi 1 évben. Egyik film sem érdekel a felsoroltak közül. Majd a Hobbitra elmegyek.
2012. feb. 02. 12:30 | válasz | #25
Ha már elmúltál 20 éves és nem vagy lóbuzi vagy kurvanagy angol-amerikai, akkor csalódás lesz.
Narxis  
2012. feb. 02. 11:00 | válasz | #24
!!!!!!!!JÁJJ!!!!!!!!!!!!
2012. feb. 02. 09:04 | válasz | #23
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Jelent!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2012. feb. 02. 07:58 | válasz | #22
?????????????? Tavaly jelent meg jó film???????????
2012. feb. 01. 22:38 | válasz | #21
Jó film lett, moziban biztos jól néz ki, de mi a baj a magyar címmel. Abszolút jó. Illik a filmhez, fedi a sztorit, még kicsit irodalmi és pátoszos is.
2012. feb. 01. 22:37 | válasz | #20
nekem is ez a havi poénadagom már 2008 vége óta :D
2012. feb. 01. 22:36 | válasz | #19
Gondolom, várod a robotos meg lövöldözős filmeket, hogy utána panaszkodj, hogy Hollywood milyen szar filmeket csinál. Lesznek. Popcornt is ehetsz melléjük. Hollywood ennek a rétegnek is kielégíti az igényeit.
Nos  
2012. feb. 01. 19:33 | válasz | #18
En a War Horse-t varom a legjobban. Egy nagyon szepen fenykepezett erdekes film lesz. De hogy adhattak neki ilyen magyar cimet??? (Hadak utjan)
2012. feb. 01. 19:23 | válasz | #17
Ez rólad azért többet árul el, mint a filmekről, ugyanis van közöttük néhány nagyon jó alkotás. A szomorú az inkább az, hogy a szavazáson az utolsó helyeket foglalják el, főleg látva, hogy melyek vannak elöl.
2012. feb. 01. 18:13 | válasz | #16
Továbbá kezdeményezném, hogy a semmitmondó, elcseszetten félrefordított magyar címek helyett az eredeti címükön nevezzük a filmeket... Köszi.
2012. feb. 01. 18:10 | válasz | #15
Nahát de brutális... Valószínűleg egy darabot sem nézek meg ezekből, később sem, ingyen sem...
2012. feb. 01. 16:59 | válasz | #14
Akkor már a cikk témájához is hozzászólva:
Meglepődtem, azt hittem csak én leszek ennyire elvetemült, hogy a Star Wars 3D érdekel a legjobban... :D
Mennyi-mennyi jó film lesz még idén, váltanék is bérletet moziba. :D
ddt500  
2012. feb. 01. 12:40 | válasz | #12
Én őszintén mondom, hogy csak a hozzászólásokért jövök be. Amikor látom a brutális, iszonyatos, kegyetlen Viktor cikket előre röhögök a beszólásokon.
Ide kapcsolódik, hogy a hírstart.hu-t olvasom rendszeresen. Pár hónapja feltűnt, hogy a bűnügy-baleset rovatban kezd elszaporodni a "borzalmas baleset,iszonyatos gyilkosság" stb. Ahogy jobban megnéztem azt láttam, hogy csak a Heti Válasz csinálja ezt. Azóta nem kattintok a cikkeikre annyira taszít ez a fajta szenzációhajhászás.
hdo  
2012. feb. 01. 09:16 | válasz | #11
1: Szinte alapfeltétel hogy egy cikk címe szenzációhajhász legyen, így az nem is érdekel, hanem a tartalma. Az már teljesen más téma, hogy a szlenget hanyagolni kellene, de a mai világban nehogymár probléma legyen, mikor annyi híroldal van mint égen a csillag, és a cikkek általános minősége összességében nem üti meg az újságírás normáit. Ennyi erővel szinte bárhova elmehetsz reklamálni a cikkek nyelvezete miatt.

2: Semmi bajom a sorkizárt elrendezéssel, a képek között megfelelően van taglalva a szöveg. Arról meg sem én sem Viktor nem tehet ha van aki annyira primitív, hogy nem érti meg a cikk nyelvezetét, nekem nem okoz gondot.

3: Képaláírás jogos!

4: Láttam már szar winnie cikket, ott ki is nyilvánítottam a nemtetszésemet, ez viszont nem az!
2012. feb. 01. 09:05 | válasz | #10
A képaláírás mondjuk még mindig hiányzik.
hdo  
2012. feb. 01. 08:58 | válasz | #8
Előrelépésnek akkoris előrelépés, és azt szokás jelezni, hogy az illető cikkíró jó irányba halad. -.-
2012. feb. 01. 08:57 | válasz | #7
Mert a beszólogatás az internet értelme.
-100  2012. feb. 01. 06:50 | válasz | #6
Azt tudnám mi a fasznak olvassátok a cikkeket, ha soha semmi nem tetszik nektek.
Igazi bunkó hálátlan emberek.
morden  
56  2012. feb. 01. 05:51 | válasz | #5
Köszönetet valami olyan dologért szoktak mondani aminek nem kellene alapnak lenni. A cikk még mindig a magyar netes cikkírás legalja, ha a formát nézzük, beömlesztve az egész, mintha egyszerű notepados htmlben írnák valaki a 90es évek elejéből...
hdo  
-86  2012. feb. 01. 04:46 | válasz | #4
Kedves Viktor!

Az előttem felszólaló faszfejekkel ellentétben, én szeretnék köszönetet mondani, hogy a filmcímek vastagon vannak szedve, így sokkal átláthatóbb volt a cikk.
2012. feb. 01. 04:09 | válasz | #3
Szerintem Viktorunknak bőven van a tarsolyában jelző, amivel kihúzza év végéig. :D
viasz  
2012. feb. 01. 01:15 | válasz | #2
Viktornak ez a szórakozás... :D
2012. feb. 01. 01:02 | galéria | válasz | #1
Ja brutális. Gondolom a március meg kegyetlen lesz, az április ismét brutális, és ezt követi a legkeményebb mozis május, stb...
Kár ellőni az év elején ilyen hangzatos címeket egy cikkre tudva azt, hogy idén jobbnál jobb premierek várhatóak még.