Hatalmasat zuhant a Nokia eredménye
2012. január 26. 22:39, csütörtök - Forrás: Napi Online
A Nokia egy részvényre jutó eredménye 0,06 eurót tett ki az egyszeri tételek hatásait kiszűrve, ami bár több mint 70 százalékos visszaesést jelent a bázisidőszakhoz képest, meghaladta az elemzői konszenzust.

Hirdetés

A Nokia stratégiája, miszerint a fejlődő piacokra fókuszál, azt eredményezte, hogy a világ legnagyobb mobilgyártójává nőtte ki magát. Az elmúlt három évben azonban az ázsiai gyártók is megjelentek olcsó készülékeikkel a piacokon, illetve megjelentek az okostelefonok, ahol az erős versenyben lemaradt a társaság, úgy folyamatosan veszített piaci részesedéséből. 2011 harmadik negyedévére az okostelefonok piacán 17 százalékra hanyatlott a Symbian piaci részesedése.

A bevételek szintjén a várakozásoknak megfelelő számot közölt a Nokia gyorsjelentésében, a működési eredmény szintjén és az egy részvényre jutó eredmény tekintetében azonban felülteljesítette a várakozásokat. 954 millió eurós veszteségről számolt be a működési eredmény szintjén, az egyszeri tételek hatásait kiszűrve azonban 478 millió eurós profitot ért el, ami meghaladta az elemzői várakozásokat.

Az eredményesség (bár a vártnál jobban alakult) hatalmasat zuhant az előző év azonos negyedévéhez viszonyítva, miután az októberben piacra dobott új okostelefonok, a Windows Phone operációs rendszerrel ellátott Lumia-sorozat egyelőre nem tudja kompenzálni a régebbi készülékek értékesítéseinek zuhanását. A társaság egymillió darabot értékesített január végéig a sorozat készülékeiből és összesen 20 millió okostelefont adott el. Az Ovum kutatócég elemzője szerint ez valamivel jobb, mint amire néhányan számítottak, viszont az Apple-nek és a Google-nek még nincs oka aggodalomra - írta a Reuters. Összehasonlításképpen az Apple 37 millió iPhone-t értékesített a negyedik negyedévben.

A Nokia 30 százalékkal kevesebb okostelefont adott el a negyedik negyedévben, mint az előző év azonos időszakában, miközben az átlagos értékesítési áruk tizedével csökkent. A hagyományos mobilkészülékek eladásai stagnáltak, viszont eladási áruk 26 százalékkal esett vissza. Ennek eredményeként pedig a bevétel több mint 20 százalékkal csökkent, a működési eredmény pedig kevesebb, mint a felére esett, ha az egyszeri tételekkel nem számolunk.

A cég a Microsofttal kötött szövetségtől várja a fordulatot. Kérdés, hogy az erős versenyben hogy tud majd helytállni a Microsoft mobil operációs rendszerével működő készülék, illetve hogy be tudja-e majd hozni lemaradását. Túl későn lépett a mobilpiacon és elemzői vélemények szerint, bár alapvetően nincs baj a Lumia-készülékekkel, a vásárlók mégsem "harapnak rá". A cég azzal védekezett, hogy nem is számítottak arra, hogy a sorozat első tagjai hozzák meg a fordulatot. A Lumia-készülékekből egymilliót adott el a cég - összehasonlításképpen globális szinten negyedévente 100 millió darab körül alakultak 2011-ben az okostelefonok értékesítései.

A Nokia vezérigazgatója, Stepen Elop kiemelte, hogy a társaság visszatért a Lumia-készülékekkel az észak-amerikai piacra, ahonnan évekkel ezelőtt szinte teljes mértékben kivonult. 2012 első félévében Kína és Latin-Amerika felé is nyitnak a Windows Phone operációs rendszerrel működő telefonokkal. A gyorsjelentés közzétételét követően rángatták a részvények árfolyamát, mostanra azonban úgy tűnik, hogy irányt talált az árfolyam, hat százalékos pluszban jár.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2012. jan. 31. 11:09 | válasz | #17
Most nem azért, de a Sony is amekkora ász volt régen (2004-től), annyira el van maradva a szar termékeivel. Pedig a w200i, k800i, k660i, k750i, k550i telefonok ászok voltak ( a mai napig azok, csak sajnos nem mindegyikhez van újabb gyártású gyári akksi).

Tehát a Sony annyira el van maradva, mint a Nokia (vagy még jobban, hisz a nokia szórja a telefonokat minden kategóriában).
MR007  
2012. jan. 30. 19:29 | válasz | #16
"A Lumia jó irány, de már késő."
Biztos, de kutyának sem kell.

"nem figyeltek a vásárlói szokásokra, de továbbra is drágán adták a termékeiket. Az ár-érték arány teljesen irreálissá vált."
Ez a mostani helyzetre is igaz.

Régen megtehette hogy akár 8 évig a barlangjában aludjon, ma már nem, mert jött a konkurencia. És itt jönne a lényeg. Vmi minőségi újat, egyedit mutatni amivel megtudná külömböztetni magát a többi gyártótól. Közben a régivel is nyomulni, mert mint kiderült érdemes. Mindig minden körülmény közepette fel lehet állni, csak meg kellene próbálni. Az N8-al elindult vmi, de az új vezetés lefújta. Más irányba tervezget.
Az android kapcsán rájöhettek volna mi kell a népnek és azt vinni csak jobban. Egy kicsit jobb kamera, jobb akku... de mindenképp házonbelüli megoldások, amit nem húz vissza a Microsoft vak igérete. Ez már nem Nokia. Szerintem.
2012. jan. 29. 19:54 | válasz | #15
Szerintem nem konkrétan a hardverrel vagy a szoftverrel volt a gond, hanem a hozzáállásukkal.
Még 8 évvel ezelőtt ha mobilról volt szó mindenkinek az első gondolata a Nokia volt. De sajnos ez a 8 év alatt csak ültek a babárjaikon, nem haladtak a korral, nem figyeltek a vásárlói szokásokra, de továbbra is drágán adták a termékeiket. Az ár-érték arány teljesen irreálissá vált. Voltak jó telefonjaik, de csak a prémium kategóriában. A Lumia jó irány, de már késő.
2012. jan. 29. 08:53 | galéria | válasz | #14
azt gondolom op. rendszer tekintetében, hogy talán az a fontos, hogy kinek mire van szükséges. Felesleges azon rugózni, hogy melyik a jobb, mindegyiknek megvan a bázisa. Nekem pl. a symbian tökéletesen megfelel, kb. újabb két évre elköteleztem magam egy új N8-al (miután 2 nap használat után visszaküldtem a neten vásárol motorola defy+-t):) Üzleti szférában gyakori a blekböri, ájfónnal lehet kompenzálni sok mindent, ha mostohán bánt velünk az élet:), az android meg nem értek.

A symbian + nokia suite + nokia maps + angry birds + nokiaprogramok.hu + nemsokára hivatalosan a belle egy átlagfelhasználónak, mint én azt hiszem most tökéletesen elég, szeretném, ha a Nokia egy kicsit jobban összeszedné magát, úgy gondolom a vindózzal meg lehet oldani....
DjDano  
2012. jan. 28. 20:39 | válasz | #13
Te ezeket komolyan gondolod? Épp az Android az ami egy némileg gyengébb hardveren köhög és laggol mint állat, de még egy csúcskészüléken is előfordul ami már gáz. A Symbian ilyen szempontból sokkal kisebb erőforrást igényel, mellesleg a Sambian Anna-ról és Belle-ről eddig csak pozitív hangokat halottam, ez némileg ellentmond az állításodnak.
DjDano  
2012. jan. 28. 20:29 | válasz | #12
"Amikor mindenki a korszerűbb jobb procik felé fordul, akkor mit tesz a Nokia? Na mit? Hát bevásárol az elavult hardverekből, de jó bőven!! B*szik fejleszteni, és a meglévő készülékekkel is mostohán bánik!!"

A 2011 októberében debütáló készülékekre (Nokia 500, 603, 700, 701) ez már nem igaz, maximálisan korszerű vasat rakott alájuk a Nokia. A Lumia sorozattal pláne érheti szó a ház elejét. És akkor még ott a fehér holló Nokia N9 is.

A terméktámogatásról meg annyit, a tavalyelőtti Nokiákra épp most jelenik meg a Symbian Belle frissítés...

A hozzászólásod többi része hellyel közzel igaz, de azért némileg túlzol azt hiszem.

Én mindenesetre bizakodó vagyok, hogy innen már csak felfelé vezet az út.
MR007  
2012. jan. 28. 20:09 | válasz | #11
Van az mindenhol, csak tudjál róla! Minél nagyobb számról van szó annál könnyebb. Az ember már csak ilyen.
MR007  
2012. jan. 28. 20:05 | válasz | #10
Sok igazság van abban amit mondasz! Csak éppen nem mindig a múltra kellene mutogatni, hanem a jelenre koncentrálni, mert abból lehet megélni. Szerinted megérdemlik a számodra 6-8 éves sérelem után. Szerintem nem, meg mi vásárlók sem. Senki sem kötelez hogy olyat vegyél, használj amit nem akarsz, ha éppen van jobb alternatíva. Én arról az undorító hazug politikáról beszélek, amely megsemmisítette az egyetlen európai telefongyártót. Azért hazug, mert a Nokia nevében beszél, de nem az ő érdekeit figyelembevéve cselekszik.
Ki tudtak volna mászni a gödörből önerőből, ha nem vásárolják fel őket. Ami a háttérben már régen megtörtént.
2012. jan. 28. 13:37 | válasz | #9
Ráadásul az év egyik legnagyobb sikkasztása volt a nokia cégnél pár éve (2008-ban ha jól emlékszem). Milliárdos tétel volt.
2012. jan. 28. 12:54 | válasz | #8
Te hol éltél eddig?
Itt elsősorban nem(csak) a szoftver miatt van a hanyatlás, hanem a hardver miatt!!
Amikor mindenki a korszerűbb jobb procik felé fordul, akkor mit tesz a Nokia? Na mit? Hát bevásárol az elavult hardverekből, de jó bőven!! B*szik fejleszteni, és a meglévő készülékekkel is mostohán bánik!! Itt nem egy fél éve tartó folyamatról van szó, hanem legalább 6-8 éve ezt művelik. Mintha szándékosan szabotálnák a cégüket!! Ez a cég elérte azt, hogy ha bemész egy mobilboltba mondjuk eladni egy Nokia készüléket, akkor mindenki csak húzza a száját! És elérték azt is, hogy új mobil vásárlásakor is, direkt kérik, hogy ne Nokiát ajánljanak neki. Ez azért nem semmi teljesítmény!!! Nesze neked BEJGLIS Nokia!!!!! Megérdemlik......
MR007  
2012. jan. 28. 12:12 | válasz | #7
Most a MeeGo-nak és a Symbian-nak kellene ádáz csatáját vívnia egymással házon belül a vásárlók kedvéért, és akkor most nem tartana itt ahol van a Nokia.
Akkor azt mondhatnánk a finn Nokia, nem pedig azt hogy amerikai Nokia. Az egyénisége az íze, vonzereje megmaradt volna továbbra is. De most már csak egy talpnyaló cseléd nem más, előre megírt forgatókönyvvel.
MR007  
2012. jan. 28. 10:39 | válasz | #6
Azért érdekes számomra hogy van aki még mindig, vagy most is a Symbian-t okolja a hanyatlásért. Már régen törölte a Nokia a saját szótárából. Már El(l)op odakerülésével elkezdődött a fúrás, megsemmisítés vagy hívjuk ahogy akarjuk. Bizonyíték a MeeGo amiről te még nem hallottál úgy látom. És pont akkor mikor a Symbian végre felemelkedő pályára kezdett állni.
Szerinted a mostani Symbian tulajok mire panaszkodnak a legtöbbet? El(l)op és talpnyalói félnek tőle a mostani formájában, többek között azért sem frissítik a régebbi készülékeket, háttérbe nyomják, úgy tesznek mintha nem is létezne.

Azt gondolom ha maradtak volna a Symbian-nál, ma már az androidot szorongatná a rendszer testreszabhatósága, nyitotsága miatt. Egy létrehozott erősebb hardverral, jóval több beleölt munkával erős konkurencia lenne bárminek. Ja és ami az Android-ot illeti, éppen most kezdett el hanyatlani a tulzott erőforrás igény, rossz optimalizáció, egyre több bugok.... miatt. Kénytelenek lesznek WP és az iPhone zártabb világa felé mozdulni a megérzésem szerint, és ez már nem lesz olyan szimpatikus sokaknak mint az kezdetben volt.
2012. jan. 28. 00:02 | válasz | #5
nokia azért hanyatlik mert azt hitték h a symbian jobb mint az android..és hogy az emberek szeretik a rendszer bugokat és fagyásokat amit egy felsőkategoriás nokia csinált mig lassan a MOST BEJÖVŐ androidok nagyon ritkán vagy sose.

most utolag kapáloznak..de nagyon rossz irányba.
2012. jan. 27. 23:36 | válasz | #4
Igen, ezt jol elkurtak..
Madve  
2012. jan. 27. 19:51 | válasz | #3
Szóval a symbian, meg a sok piacról kizárt meego még mindig jobban fogy, annak ellenére hogy mindkettô halálra lett itélve Elop által, mint a faszajóságos wp...
Zoliz  
2012. jan. 27. 17:23 | válasz | #2
Nokia hanyatlik, megoli az ocso Android, meg a Jobs nyalók.
MR007  
2012. jan. 27. 16:50 | válasz | #1
Ez az életművész tekintet mindig feldob. Van még hova zuhanni.