Az újabb bírósági meghallgatáson, szökési kísérlettől tartva, az új-zélandi bíróság nem engedélyezte Kim Dotcom óvadék ellenében történő szabadlábra helyezését. A MegaUpload alapítójának kiadatásáról február 22-én dönt a testület.
Hirdetés
A bírósági meghallgatáson az új-zélandi bíróság elutasította Kim Dotcom, a MegaUpload alapítójának óvadék ellenében történő szabadlábra helyezési kérelmét. Az elutasítást a bíróság azzal indokolta, fennáll a veszélye annak, hogy a férfi megpróbálná elhagyni az országot, hiszen német és finn úti okmányokkal, valamint hongkongi lakhellyel is rendelkezik, kapcsolatai, anyagi tőkéje és törvénysértő múltja révén pedig meg tudná szervezni elmenekülését. A BBC News beszámolója szerint Dotcom február 22-éig biztosan börtönben marad. Az új-zélandi bíróság akkor tárgyal ugyanis először az Egyesült Államok által benyújtott kiadatási kérelemről.
A nevét Schmitzről megváltoztató Kim Dotcom
A MegaUpload vezetőjét január 20-án három társával együtt az új-zélandi hatóságok vették őrizetbe. Egy ötödik személyt, akit az amerikai hatóságok a MegaUpload vezető fejlesztőjének minősítettek, a holland rendőrség fogott el. Az amerikai hatóságok szerint a MegaUpload a világ egyik legnagyobb fájlmegosztó portáljaként működött, ahol a forgalom jelentős része szerzői jog által védett tartalom illegális terjesztésére irányult, és amely így működésével legkevesebb 500 millió dolláros kárt okozott a jogtulajdonosoknak. A jogsértési vádak alapján az amerikai hatóságok annak köszönhetően kezdeményezhettek eljárást a portál ellen, hogy a weblapra feltöltött illegális tartalmak egy részét Virginia államban működő szervereken tárolták.
A Billboard portál híradása szerint a MegaUpload elleni hatósági akció eredményeként számos fájlmegosztó, ún. cyberlocker portál függesztette fel működését megelőző jelleggel. A Filesonic, Fileserve, a VideoBB és VideoZe drasztikusan korlátozta a letöltési lehetőségeket, az Uploaded.to blokkolja az amerikai IP címeket, az Uploadbox pedig teljes körű szolgáltatás felfüggesztést és a feltöltött fájlok letörlését jelentette be.
Bár a fájlmegosztó szcénát megrázta a MegaUpload bezárásának híre, a szakértők szerint a kalózkodási mutatók nem fognak jelentősen változni. Az NPD piackutató céget idéző Origo portál szerint az amerikai letöltőknek csak 3 százaléka használja az ilyen fájlmegosztó szolgáltatásokat, míg Magyarországon inkább a fizetős warez szolgáltatásokat használják a kalózok
"illegális tartalmak egy részét Virginia államban működő szervereken tárolták."
Ennek ugye az lesz az eredménye hogy a fájlmegosztók fogják a szervereket és leköltöztetik mondjuk mexikóba. Aztán minden mehet tovább a régi kerékvágásban.
"Magyarországon inkább a fizetős warez szolgáltatásokat használják a kalózok"
Ebből inkább az látszik, hogy az Origó szándékosan vagy tudatlanságból hülyeségeket beszél... Jóval többen használják a reges torrent oldalakat mint az SMS warezt ez úgy biztos ahogy mondom.
jó fazon nagyon. Van benne spiritusz. Lehet nem akkora zseni, mint amekkorának beállítja magát, de mégis felhúzott egy oldalt, ami az internet forgalmának 4-5%-át adta. Maga nemében a megaupload messze a legjobb volt. Lehet kicsit látványosan szórta a pénzt...
Lehet keresni a Proartnak meg minden lófasznak ha akarnak, mert ha torrentezek akkor azt VPN kapcsolaton keresztül csinálom. Kétlem, hogy a Belga VPN szolgáltatóm kiadja bármilyen adatomat is úgy, hogy titkosított és nem tudják mi volt :) (Nem nem fizetek érte, még nyertem fél éve és néha néha használom)
Azért mert egy értelmes torrent oldalra nehéz vagy nem is lehet már bejutni (pl bithumen) míg egy sms warezra csak fizetned kell és lényegében ugyan az a tartalom
"Magyarországon inkább a fizetős warez szolgáltatásokat használják a kalózok"
Ebből is látszik hogy a magyar ember hülye. Ha két szolgáltatás közül egyik ingyenes, másik fizetős, de mindkettő illegális, mi a ráknak választja a fizetőset? Arról nem is beszélve, hogy ezzel csak a jogtulajdonosok malmára hajtják a vizet: csak még rosszabb színben állítják be a warezt, ha valaki anyagi hasznot is húz belőle. Ilyeneknek nem is kár, ha elkapják.