8 év után is aktív az Opportunity
2012. január 26. 20:01, csütörtök
A NASA marsjárója január 24-én megkezdte kilencedik évét a vörös bolygón és még mindig fáradhatatlannak tűnik.

Hirdetés

Az Opportunity 2004. január 24-én szállt le a Marsra, három héttel ikertestvére, a Spirit landolása után. Míg a Spirit tavaly befejezte pályafutását, az Opportunity folytatja az adatgyűjtést, segítve a tudósokat, hogy minél többet tudjanak meg a bolygó múltjáról. "Elképesztő. Mindig emlékeztetnem kell magam - Istenem ez a szerkezet még mindig működik" - mondta a projektet vezető John Callas. "Ami azonban ennél is fontosabb, még mindig rendkívül eredményes"

A mindössze 90 napos küldetésre tervezett marsjárókat a múltbéli víz jeleinek felkutatására küldték a bolygóra. A napenergiával működő robotok jelentős mennyiségű bizonyítékot találtak a különböző karakterisztikájú leszállóhelyeik környékén, jelentősen átformálva a tudósok Marsról alkotott képét. A Spirit például szilárd bizonyítékokat talált egy ősi hidrotermikus rendszerre. A felfedezés azt bizonyította, hogy a Mars egyes területein két kulcsfontosságú összetevő is jelen volt az általunk ismert élet támogatásához, a folyékony víz és egy energiaforrás. Az Opportunity is talált utalásokat a maga részéről a meleg víz jelenlétére a hatalmas Endeavour-kráter pereme mentén. A golfkocsi méretű robotgeológusok "szavatossági" idejük lejártát követően is évről évre folytatták az araszolást és az értékes adatok gyűjtését.

A Spirit, melynek kerekein már jelentkeztek a kor viszontagságai, végül 2009 májusában megrekedt egy finom homokkal borított terepen. A robotot nem sikerült olyan pozícióba manőverezni, hogy megfelelő szögben megdőljön és nappaneljeit az életadó energiaforrás irányába állítsa, ami létfontosságú lett volna a 2009-2010 évi marsi tél átvészeléséhez. 2010 márciusában megszakadt vele a kommunikáció. A NASA 2011 májusában mondott le végleg a Spiritről.

Az Opportunity azonban mind a mai napig aktív felfedező munkát végez, tavaly augusztusban, három évnyi út után érkezett meg a 22 kilométer széles Endeavour-kráterhez, ahol több hónapon át a kráter peremét vizsgálta, felfedezve az ősi Mars folyékony vizének eddigi legfőbb bizonyítékát. Decemberben rábukkant egy megfelelő pozícióra, egy sziklás kiszögellésre, amit Greeley Haven névre kereszteltek, ahol átvészelheti a közelgő telet. Ez a hely lehetővé teszi a marsjárónak, hogy nappaneljeit északi irányba billentse, körülbelül 15 fokkal, maximalizálva a Naptól érkező energiát, így melegen tarthatja műszereit és rendszereit, sőt még a telet sem kell teljes egészében átaludnia. Bár elmozdulni nem fog jelenlegi pozíciójából, folyamatosan vizsgálja a Greeley Haven kőzeteit, panoráma felvételeket készít környezetéről, és rádiójeleket sugároz, amiből a tudósok pontos méréseket végezhetnek a Mars forgásáról. A mérések segítenek következtetéseket levonni a bolygó belső szerkezetéről, magjának méretétől és halmazállapotáról.


Látkép a Greely Havenről

A téli napforduló március végén éri el az Opportunity állomáshelyét, innentől számítva még néhány hónap kell, hogy a marsjáró elegendő napenergiát szívjon magába a tovább haladáshoz. Amint újra mozgásba lendül, az Opportunity déli irányba indul a kráter pereme mentén egy körülbelül 3 kilométere fekvő hely, a Cape Tribulation felé, ahol a bolygó körül keringő műholdak agyag ásványokat észleltek, ami ugyancsak a vízre utal. "Sokat elárulhat a Mars ősi biológiai potenciáljáról és lakhatóságáról" - nyilatkozott Callas a SPACE.com-nak. "Oda akarunk menni. Elég nagy kihívást jelentő lankákon fekszik, közel 30 fokos lejtőkön, ezért kelleni fog hozzá egy kis marsi hegymászás is. Látványos kalandnak ígérkezik a marsjáróval eljutni ezekre a helyekre"

A küldetés tudósai alig várják, hogy felderítsék a hatalmas krátert, ami számos új felfedezést tartogathat. "Az Endeavour olyan, mint egy teljesen új leszálló hely, aminek eddig csak a felszínét kapargattuk meg" - tette hozzá Steve Squyres, az Opportunity főfelügyelője, a Cornell Egyetem tudósa.

Az Opportunity remek egészségnek örvend, csupán robotkarjával küzd egy kicsit, ezzel együtt a küldetés vezetői óvatosan nyilatkoznak a folytatásról. "Minden nap ajándék" - mondta Callas. "Minden napnak úgy indulunk neki, mintha az lenne az utolsó nap, és szeretnénk tudományos szempontból a maximumot kihozni ebből a járműből"


Bár a csapat számára a tudomány az első, Callas szemei előtt egy jókora kutatási mérföldkő is lebeg. A szovjet Lunokhod 2 robot tartja a Földön kívüli felszínen megtett legtöbb kilométer rekordját, szám szerint 37 kilométerrel, amit 1973-ban teljesített a Holdon. Az Opportunity jelenleg 34,4 kilométernél tart. "Túl akarom szárnyalni a csúcsot" - mondta Callas. "A tél után remélem megdöntjük a rekordot és elhódítjuk a legnagyobb távolság megtételéért járó címet"
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
zmok  
2012. jan. 30. 20:45 | válasz | #41
2012. jan. 30. 19:48 | válasz | #40
"Ilax nagyon jól összefoglalta, amit én nem igazán tudtam leírni. Akár egy kutatási területre érkezhetne több, különféle funkciókat ellátó marsjáró. "

Igen, ilyen az MSL is. Többek között más műszerek vannak rajta mint a MER-eken, és más feladatra szánták. Nagyobb, és műszer van rajta (több műszer = összetettebb kutatási feladat). A MER-eket a Mars geológusának szokták emlegetni, az MSL-t a Mars kémikusának.

"Ahol extrém esetben, ha az egyik beássa magát valami csapdába, a másik akár kihúzhatná belőle."

Ez jó, csak éppen erre nem találsz a NASA-nal forrást.

"A két MER eddig összesen 1 milliárd US dollárba fájt a NASA-nak, az MSL ennek a két és félszeresébe került idáig, pedig még csak félúton jár, és lehet imádkozni hogy a skycrane úgy fog működni ahogy kell, aztán ha ez összejött, a rover is úgy muzsikál ahogy várták."

Az Oppy műszereinek egy része már régen nem működik megfelelően, és arra amire tervezték már nem jó (jó kérdés, hogy miért nem kapcsolták már ki eddig, mert az üzemeltetése iszonyatos pénzekbe kerül). Annak idején a pattogó labdás leszállás is új technológia volt. Aggódsz, hogy nem működik? Én is, meg szerintem a NASA-nal mindenki. Ez természetes.

"Mondjuk nyilván nem ok nélkül ennyire magabiztosak, csak nehogy az az alaptalan optimizmus legyen emögött, ami az Apollo-12 után jellemezte az amerikai űrprogram döntéshozóit :)"

Ez egyáltalán nem optimizmus. Mindenki aggódik, ugyanúgy mint anno a labdás leszállásoknál. Viszont legnagyobb teher leszállítására egyenlőre ez a legolcsóbb lehetőség. Miért? Mert teszem azt ráteszed egy leszálló platformra a rovert (mint a MERt), a platform az plusz tömeg, így a szonda tömegén kellne csökkenteni. Emlékez a MER-ek leszállóplatformjaira, majdnem az 1/3 tömegét tették ki a rovernek. Reméljük inkább, hogy beválik a skycrane.
2012. jan. 29. 18:26 | válasz | #39
Ja öö izé, az Apollo-13 esetében pont a korábban már kipróbált, jól teljesítő eszközök egyike f*sta össze magát, ez így elég rossz példa volna, amennyiben a többi, korábban kipróbált, megbízható eszköz nem lett volna kéznél. De azok akkor ott voltak, és így katasztrófából dicsőséges kudarc kerekedett. Redundancia rulz.
Ezzel együtt "fingers crossed", hajrá Curiosity, hajrá Opportunity!
2012. jan. 29. 18:09 | válasz | #38
Ilax nagyon jól összefoglalta, amit én nem igazán tudtam leírni. Akár egy kutatási területre érkezhetne több, különféle funkciókat ellátó marsjáró. Ahol extrém esetben, ha az egyik beássa magát valami csapdába, a másik akár kihúzhatná belőle.
A két MER eddig összesen 1 milliárd US dollárba fájt a NASA-nak, az MSL ennek a két és félszeresébe került idáig, pedig még csak félúton jár, és lehet imádkozni hogy a skycrane úgy fog működni ahogy kell, aztán ha ez összejött, a rover is úgy muzsikál ahogy várták. Mondjuk nyilván nem ok nélkül ennyire magabiztosak, csak nehogy az az alaptalan optimizmus legyen emögött, ami az Apollo-12 után jellemezte az amerikai űrprogram döntéshozóit :)
2012. jan. 29. 16:22 | válasz | #37
Nem a műszer a lényeg, mert nem egyedi méréseket hajtanak végre velük, hanem összetett kutatási feladatokat hajtanak végre. Ami, sok esetben 5 műszer egyidejű használatát követeli meg, amik ráadásul jobban zabálják az áramot. Az sem véletlen, hogy a műholdaknál sem látsz soraztgyártottat, szinte mindegyik egyedi. Az űrkutatás mindig kockázatos dolog volt, ez benne van a pakliban.
2012. jan. 29. 00:53 | válasz | #36
Ne haragudj de az írásbeli kvalitásaimhoz semmi közöd nincs. Azért jó látni hogy adott esetben egy diszgráfiás ember nem kommentelhet egy nyamvadt fórumon sem mert bunkó műveletlen tuskónak titulálják a hozzád hasonlók mert egy marsjárókról szóló fórumon helyesírási hibát vétett. (a félreértések elkerülése végett nem vagyok diszgráfiás de ha nem tetszik ne olvasd a kommentjeimet. ennyire egyszerű.)
llax  
2012. jan. 28. 22:53 | válasz | #35
Ezt írtam: "igény szerint különféle műszerekkel felszerelni".
Műszerezettségben eltérhetne, csak az alap platformot kellene megtartani, illetve az eddigi tapasztalatok (ami van bőven) alapján továbbfejleszteni.

Végülis az MSL is MER utódnak tekinthető, de ott szerintem túl nagyot léptek, túl drágán. Nem elég, hogy méregdrága az MSL, hanem még egy élesben ki nem próbált leszálló rendszert kapott, ráadásul egy példány van úton... Szerintem a várható nem kevés tudományos eredményt ilyen kockázatoknak kitenni nem lenne szabad, ha már egyszer ismerünk egy biztosabb, sokszorosan bizonyított megoldást. Inkább a bevált technikát kellene tovább csiszolni, a jót még jobbá tenni...
2012. jan. 28. 17:19 | válasz | #34
Bevált platform. Csak éppen ugyanazokkal a műszerekkel sok újat nem tudsz meg a Marsról. Az MSL akkora mint egy Trabant (megpakolva műszerekkel), a MER hát, meg mint egy jóllakott távirányítós autó... Más kutatási feladatokra lett tervezve.
llax  
2012. jan. 28. 16:01 | válasz | #33
Kb. én is hasonló véleményen vagyok. A MER egy nagyon bevált platform kisebb, de eléggé ismert hibákkal, amiket a megszerzett tapasztalatok birtokában egyszerűen lehetne javítani. Ezeket már csak építeni kellene, nem alapoktól fejleszteni, majd igény szerint különféle műszerekkel felszerelni. Az MSL árából szerintem akár 4-5 ilyen MER alapú küldetés is simán kitelt volna (rakétástól).
2012. jan. 28. 12:31 | válasz | #32
Amíg nagy tömegeket csak kémiai energiával vagyunk képesek orbitális pályára állítani addig szerintem se holdi se marsi kolóniát nem építünk. Egyenlőre az emberiség még nem mozog kényszerpályán, nem kell 20-30-40 éven belül elhagyni a bolygót remélhetőleg. Amíg ez így van kolóniát csak komoly haszon reményében építenének. A holdon még talán. De képzeljétek magatokat egy marsi kolónia helyzetébe. A visszatérés minimum erősen valószínűtlen a földre. Nem is azért mentek oda hogy visszajöjjenek. A marsra eljutni meg sok idő és kegyetlenül drága. Tegyük fel hogy bányászni mentek oda és egy másodlagos küldetésként lerakni egy marsi civilizáció alapjait. A mars messze van a kommunikáció nem real time zajlik és a föld egyetlen hatalmának sincs komoly (közvetlen) befolyása a kolóniára. A bányászott ásványokat pedig visszaröptetik valamilyen formában a földre. Ilyen esetben a telepesek a következő helyzetben találják magukat. Az idelyük java részét egy távoli ködös világ kiszolgálására fordítják minden különösebb ellenszolgáltatás nélkül (mit ér a marson az amerikai dollár?) míg a saját és gyerekeik jövőjére csak minimális időt fordítanak és az erőforrásokat sem tarthatják meg. A föld mars távolság időben nem tudom pontosan mennyi de egy oda vissza út években mérhető ez elég biztos és sok időt vesz igénybe. Meg van rá a lehetőség hogy a kolónia beint a földnek hogy "nem küldünk nektek semmit jó az nekünk is ide ha problémátok van gyertek ide" Mit csinálna a föld? Brutális pénzért katonákat küld leigázni a marsot akik jó eséllyel odaérve átállnának? Vagy mennyire lehet nehéz a leszállóegységek tömeges balesetét előidézni? Ne adj isten egy ormótlan nagy űrhajónak komoly sérülést okozni? Túl sok pénzért túl kevés nyomást lehet gyakorolni egy ilyen kolóniára. Szerintem előbb utóbb kikiáltaná függetlenségét és nagy ívben le...-ná a földieket. Nem lenne arányban az elért hatás a ráfordított erőforrásoknál. Egy ilyen kolónia csak tiszta jószándékból jöhet létre amikor az emberek brutális energiát fektetnek egy olyan dologba amiből jó eséllyel 0 profit fog származni
2012. jan. 28. 10:37 | válasz | #31
Előbb vagy utóbb mi is ott leszünk?

magyarokamarson
2012. jan. 27. 18:08 | válasz | #30
Jogos, és fogadd viszonzásképp jókívánságaimat, de ezt azért abba kéne fejezni már ;)
Mi értelmeset és értékeset lehetne ehhez hozzáfűzni? Hogy bezzegaszovjetek a Lunokhoddal messzebb másztak (respect, btw)? Hogy talán egészen az Apollo-ig visszamenőleg, (a Hubble-t leszámítva :) a MER program a NASA első igazi sikersztorija? Hogy a jelen felállás szerint még hosszú-hosszú ideig ez is marad az űrkutatás egyik elvitathatatlan csúcsteljesítménye, hacsak nem Newt "Moonbase" Gingrich lesz az USA következő elnöke, aki Kennedy-re rálicitálva 2020-ra (az nyóc év) államot alapítana a Holdon?
Annyira sok lehetőség van ebben a topikban, olyan hálás téma, kár szétoffolni, valaki, bárki?! Egy értelmes komment? Hol vagytok ilyenkor?
2012. jan. 27. 16:47 | válasz | #29
Szeretném viszonozni a köszönetnyilvánítást.
2012. jan. 27. 15:53 | válasz | #28
Jó, hát van akit zavar, engem is k.vára zavar, csak én már rég nem teszem szóvá, mer' minek... És köszönet az újabb értékes hozzászólásért :)
2012. jan. 27. 15:45 | válasz | #27
Tigristank, KAWAszaki: KöszöNYük az értékes hozzászólásaitokat.
zmok  
2012. jan. 27. 15:44 | válasz | #26
Megígérem, ha 36,9 kilométernél kipurcan, nem fogok röhögni...
2012. jan. 27. 13:51 | válasz | #25
Offtopik, de jol ertem, hogy szerinted a Hit gyulibe ateistak jarnak?
NEXUS6  
2012. jan. 27. 13:50 | galéria | válasz | #24
Hát baxki, iszonyatos jó humorod van!
Akkorát röhögtem!

Vagy illetve, izé .... ezt most komolyan írtad!?
;)
2012. jan. 27. 13:27 | válasz | #23
Könnyen lehet, hogy még a Curiosity-t is túléli... A MER platform mutatói nagyon jók, a 2-ből 2 megérkezett, nagyságrendekkel túlteljesítették a tervezett élettartamukat, a Spirittel egy banális, egyszerűen kiküszöbölhető hiba végzett, az Oppy még ki tudja meddig muzsikál, mindenesetre elég fittnek tűnik. Lényeg, hogy nyerő konstrukció. Ésszerű lenne ha ezt használnák minimális módosításokkal, még kisszériás sorozatgyártás is lehetséges volna, a C. program költségvetéséből meg lehetne szórni a Marsot ilyen roverekkel, rajtuk tetszőleges tudományos csomagokkal, így meg lehet izgulni hogy az az egy szem nagy dög egy darabban érkezik-e, a nagy kínkeservvel, rengeteg érdekes kutatásról lemondva kijelölt célterületre.
Petka  
2012. jan. 27. 13:10 | galéria | válasz | #22
Emlék :)

2012. jan. 27. 12:54 | válasz | #21
Nagyon kemény, hogy az a kis jószág még mindig "él".
Caro  
2012. jan. 27. 11:36 | válasz | #20
Szerintem itt nem a háttérbe húzodott kereszténységre, hanem inkább az iszlám fundamentalizmusra, meg hasonlókra célzott.
Amúgy a tudomány is nagyon, de nagyon átpolitizált sajnos.
2012. jan. 27. 11:34 | válasz | #19
"adnak pénzt a transzformers3-ra"

Kik adnak? Ott nem állami pénzből megy a mozigyártás.
A NÉZŐK adják a pénzt rá. Főleg a fiatalok. Főleg a materialista, tudományhívő, űrt meghódítani akaró fiatalok. Milyen érdekes...
bvalek  
2012. jan. 27. 11:19 | válasz | #18
Alig 22 éve sikerült visszakerülnünk az elmebeteg állami ateizmusból a normalitásba, előtte is csak a szovjet megszálló hadsereg kényszerítette ránk. Miért is kéne visszamennünk önként a gyogyóba?

Az tuti hogy a tudomány és az ateisták NEM egy oldalon állnak. Hazudtak a történelemről, agybajos faj- és osztályelméletek alapján különböztettek meg embereket, erőltették a szennyező ipart, nem törődve a lakosság egészségével. Kifele játszották a felvilágosult materialistát, a színfalak mögött meg áltudományos babonákban hittek. Nem véletlen, hogy közülük sokan otthonra találtak a hitgyüliben.

Kösz, de ebből még egyszer nem kérek...
2012. jan. 27. 09:52 | válasz | #17
... Ja. Meg hüjehalyó.
Petka  
2012. jan. 27. 09:08 | galéria | válasz | #16
Valami nagyon hatalmas dolognak kell történnie, hogy átbillenjen a mérleg a politika és vallás oldaláról a tudomány és technika oldalára...
2012. jan. 27. 08:47 | válasz | #15
Olyan mintha egy út lenne a képen :-)
BalMat  
2012. jan. 27. 07:52 | válasz | #14
"A mindössze 90 napos küldetésre tervezett marsjárókat a múltbéli víz jeleinek felkutatására küldték a bolygóra." - De hát mindenki tudja, hogy a Charon-relé lefagyasztására ment el az a sok víz. :)
Caro  
2012. jan. 27. 07:45 | válasz | #13
De most erről ki tehet? Ha feltesszük magunkban a kérdést, hogy normális-e egy fiktív történetre ennyi erőforrást ráfordítani, józan gondolkodással nem mondhatunk igent. Mégis megtesszük. OK, hogy kell a kulturális táplálék is, de
1) a tudományos/technikai eredmények is ide tartoznak,
2) milyen áron?
A vicc az, hogy a technikai civilizáció ellenére az emberek jó része nem csak hogy közömbös a tudománnyal és technikával szemben, hanem még elutasító is. Érdekes az is, hogy mindenki a politikusoktól várja a jólétet, pedig azt egyedül a fejlődés tudta (eddig a történelem során mindig) megteremteni.
2012. jan. 26. 23:41 | válasz | #12
Na ja. Viszont kár, hogy helyesen írni még több évszázad alatt sem tanultak meg az emberek. :(
2012. jan. 26. 23:10 | válasz | #11
Az a durva amilyen sebeséggel eljutottunk a belső égésű motortól (1886)az első emberig az űrben (1961) ez 75 év a kocsitól az űrhalyóig szerintem mi is láthatunk még érdfekes dolgokat.
endrev  
2012. jan. 26. 22:56 | válasz | #10
Globint, szerintem a tudományos eredményben már az első három méteren lepipálta az Opportunity a Lunokhod-ot... Tekintve hogy Mars és nem Hold. A Holdon egy régi robot maximum ünnepélyes látképeket készíthetett feketefehér tévéminőségben.

Egyébként meg nem semmi hogy már 1973-ban az oroszok robotot küldtek a Holdra. Találtam képeket, ugyanúgy legurult egy rámpáról, szenzációs...
2012. jan. 26. 22:37 | válasz | #9
A két dolog teljesen más. A film ára rövid távon megtérül (sok ember megfizeti a készítési költségeket); míg az ilyen űrfejlesztések nem hoznak pénzt (legalábbis rövid- vagy középtávon biztosan nem); nemhogy megtérüljenek.
2012. jan. 26. 22:28 | válasz | #8
ikertesója akkor már végleg kimúlt. Ha még kibir párszáz évet el is gyalogolhatna a Spirithez, tegyen egy tiszteletkört vagy mentse ki a homokból:]
2012. jan. 26. 21:44 | válasz | #7
Igen a Trafo 3 az kell mert, milyen lenne már nélküle élni. Kinek mi a fontos ugye? sajnos van aki meg az ellenkezőjét mondta volna/vagy mondja is majd, még annyit hogy régen volt Colosseum ma van Televízió.
2012. jan. 26. 21:24 | válasz | #6
"That was...absolutely thrilling." Csodás teljesítmény, és erre nem adnak pénzt, de Transformers 3-ra igen. :(
djw  
2012. jan. 26. 21:22 | válasz | #5
de a ki mászik messzebbre jobban kommunikálható ;) marketing értéke van
Sith  
2012. jan. 26. 21:17 | válasz | #4
Szerintem már maga az is tudományos eredmény hogy megtesznek ekkora távolságot a mars nem ép kedvező viszonyai között.
Az eredmény ugyan inkább gépészeti elektronikai és informatikai de ettől még eredmény és az így szerzett tapasztalatokat fel lehet használni.
2012. jan. 26. 21:09 | válasz | #3
Versenyszellem. Pont az amcsik ne akarnák megdönteni a szovjet rekordot? :)
Na meg a 2 jelenleg egybe esik, hiszen az új kutatási helyszín és az ott megszerezhető új tudományos eredmény 3 km-re van, és azzal már csúcsot döntenek.
2012. jan. 26. 20:22 | galéria | válasz | #2
Na és annak mi értelme van, hogy a Lunokhod 2 által megtett 37km-től többet megy? A tudományos eredmények a fontosak! Ez speciel nem a "Ki mászik messzebre?" verseny, hanem ki tud több tudományos eredményt produkálni.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. jan. 26. 20:04 | galéria | válasz | #1