A norvég állami cégeknél kitiltották a Google felhőszolgáltatásait
2012. január 26. 15:49, csütörtök
A Datatilsynet nevű norvég adatvédelmi felügyelet megtiltotta a keresőcég számítási felhő technológiára épülő alkalmazásainak és szolgáltatásainak használatát a helyi állami vállalatok dolgozóinak.

A hivatalos indoklás szerint a tilalmat adatvédelmi okokból vezették be a norvég állami szektorban. A Datatilsynet úgy vélte, hogy jelenleg nem lehet tökéletesen megállapítani, hogy a Google cloud-szolgáltatásaiba kerülő adatokat pontosan hol tárolják el. A január 16-i keltezésű, de csak most nyilvánosságra hozott dokumentumban az olvasható, hogy az amerikai vállalat számítási felhő technológiára épülő platformjainak használata sérti a norvég adatvédelmi törvényt.

A norvég hivatal indoklásban kiemelte, hogy azért is aggályos a számítási felhőben való adattárolás, mert az Egyesült Államok kormánya a Patriot Act nevű törvényre hivatkozva bármikor hozzáférhet a tárolt adatokhoz, függetlenül attól, hogy ezeket az információkat éppen a világ mely országában őrzik. A jogszabály komoly problémát jelent az amerikai cégeknek és könnyen rájuk üthet vissza. Gordon Frazer, a Microsoft munkatársa tavaly nyáron az Office 365 londoni bemutatóján kijelentette, hogy a felhőben tárolt adatokat nem tudják megvédeni a törvénytől, ráadásul a felhasználók nem is tudnának róla, hogy valaki hozzáfért az adataikhoz. A szolgáltatásaikat az USA-n kívül is kínáló amerikai technológiai cégek egyre gyakrabban szembesülnek azzal a kérdéssel, hogy mi történik a felhasználók adataival. Különösen Európában, az ázsiai és a csendes-óceáni régióban, illetve Kanadában okoz felháborodást a Patriot Act.

A norvég eljárás azután indult el, hogy egy felhasználó bepanaszolta a narviki városvezetést, mert az át akart térni a Google platformok használatára. Ugyanakkor érdekes adalék, hogy korábban Dániában is sor került egy hasonló vizsgálatra, amelynek során azt a kérdést vették górcső alá, hogy a helyi iskolákban alkalmazhatók-e a Google Dokumentumok, és ennek nyomán a helyi hatóságok megtiltották a tanároknak a szolgáltatást használatát, mondván ez személyes adatokat is érinthet.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 52 900 Ft-tól!

GPS-ek

Már 9 990 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
birdo  
2012. feb. 01. 21:00 | galéria | válasz | #18
Egy vagy két " felhő alkalmazást amely .... egy olyan kis porszem mint én örömmel használ...azaz kihasznál....nekem pont elég, hogy a vistám jogtiszta.... Miért kell nekem áttérnem másik irodai alkalmazásra ??
Egy cég szerintem is védje meg az adatait.... de ez sajnos attól függ, hogy mennyit tud...rászánni....

2012. jan. 28. 09:22 | válasz | #17
Birdo, szerintem van más ingyenes, jól használható irodai alkalmazás is. Ott például a TE gépeden tárolódnak az ADATAID, vagy pendrive-ra mented őket, és a kis usb kulcsodról, az ágyneműtartóból nem fogják tudni ellopni az adataidat, és nem fogják az amerikai titkosszolgálatok amerikai cégeknek kiadni versenyelőnyt nyújtva. (Gondolok itt olyan esetekről, amikor amerikai vállalatok Európában illegálisan, titkosszolgálatoktól kapott adatokkal nyertek európai végekkel szemben tendereket.)
birdo  
2012. jan. 27. 21:06 | galéria | válasz | #16
" Google Dokumentumok,
Csak azért mert ingyen hozzáférhető bárki számára ??
Csak azért mert használható is ??
2012. jan. 27. 17:25 | válasz | #15
Mondjuk sztem államigazgatásban vmi helyi nagygép kéne hogy legyen az alap.
2012. jan. 27. 16:18 | válasz | #14
fuss neki az olvasásnak még egyszer, menni fog az!
2012. jan. 27. 15:39 | válasz | #13
Azt kell, mint a BSG-be, lehuzni a gepeket a halorol :)
2012. jan. 27. 13:18 | válasz | #12
Mert a google mégis mi?

Filippinó cég?
2012. jan. 27. 12:54 | válasz | #11
Norvégeknek van eszük. Pont. Az meg, hogy amerikai vállalatokról kezdenek el egyes kommentelők írni egy norvég vállalatokkal foglalkozó cikknél, az külön röhejes xD
jeti00  
2012. jan. 27. 03:50 | válasz | #10
intranet, mivel szolgáltató nem kell más eszközeit használni. de ahhoz már nem értek, hogy a belső hálóhoz mennyire lehet hozzáférni :P
2012. jan. 27. 00:36 | válasz | #9
itt hivatalos útról van szó. Ha nem hivatalosról lenne szó, a svéd kormány minden írásos dokumentációt letiltana, mert hát el lehet lopni...
2012. jan. 26. 23:19 | galéria | válasz | #8
Nem kovetelik. Megnezik es kesz, amit akarnak. Ha olyan informaciora akadnak, ami hasznos, akkor jon a hivatalos ut, de mar ugy megtamogatva, hogy a svedek orommel adjak ki a kert informaciot.

Szerinted mibe kerulne egy kozepesen jo hirszerzesnek a te telefonbeszelgeteseidet visszakeresni a T archivumabol?
Ki sem hulne a kavejuk.
Amikor 4chan-es sracok mokabol jarkalnak be szovetsegi szerverekre, akkor egy szovetsegi informatikusnak sem nagy kaland egy adatbazis.
2012. jan. 26. 21:02 | válasz | #7
mégis milyen alapon követelhetnék egy svéd cégtől, az amcsik hogy adják ki mrzmggfd grdzsd kongói lakos adatait?
37lz55  
2012. jan. 26. 19:41 | válasz | #6
2012. jan. 26. 19:22 | válasz | #5
igen, valami demokratikus, becsületes országba kéne átmenniük... pl... öö...
2012. jan. 26. 18:04 | galéria | válasz | #4
"nem kérheti"

fel sem merült, hogy kérjék:)
2012. jan. 26. 17:57 | válasz | #3
de a nem amerikai állampolgárok adatait nem kérhetik gondolom nem amerikai cégtől...
Cat  
2012. jan. 26. 17:39 | galéria | válasz | #2
Nem elég. Ha a székelyüket át is helyezik, az amerikai állampolgárok, mint ügyfelek továbbra is megmaradnak és ez épp elég ahhoz, hogy erre hivatkozva kérjék a teljeskörü betekintést. A svájci banktitok is emiatt repedezik, persze ott más okból, az eltitkolt számlák utáni adó levonását követelik. Irodákkal, munkatársakkal pedig mindegyik nagyobb cég rendelkezik az Államokban.
2012. jan. 26. 16:22 | válasz | #1
Ki kéne vonulniuk a cégeknek az usából, és máshova rakni a székhelyüket, így nem kéne félni az álszent féreg paranoid usa kormánytól.