DLD 2012 - Az eBay szerint hamarosan eltűnik a készpénz
2012. január 26. 00:35, csütörtök
Az eBay online platform első embere szerint a következő 2-3 évben döntően megváltoznak az emberek vásárlási szokásai. A készpénzfizetést hamarosan felválthatják a mobil rendszerek.

A Digital, Life, Design (DLD) nevű konferencián John Donahoe, az eBay kereskedelmi cég vezérigazgatója is szót kapott. Az üzletember ismertette a jövőképét, amelyben már nem sok szerep jutott a készpénzes fizetésnek. "Én még mindig magamnál hordok egy pénztárcát, de ugyanez igaz az apám és a nagyapám esetében is. Két év múlva azonban a pénztárcák teljesen el fognak tűnni" - foglalta össze véleményét az eBay vezetője. Donahoe szerint mindez a mobiltelefonok és a többi mobil eszköz rohamos elterjedésének lesz köszönhető. Ezek a készülékek ugyanis ugyanúgy befolyásolják majd a kiskereskedelmet, mint amilyen gyorsan megváltoztatták a média világát is.

Az eBay első embere első kézből szerezhet tapasztalatokat, hiszen a konszernhez tartozik a PayPal online fizetési rendszer, ami egyre népszerűbb és amely már elérhető az okostelefonokon is. Ezen a területen az eBay legnagyobb konkurensének az Amazon és a Google számít. A szakértők ugyanakkor arra számítanak, hogy hamarosan az olyan cégek is megjelenhetnek a piacon, mint az Apple.


Az üzletember kiemelte, hogy a PayPal használatával a különböző boltok sokkal több információt szerezhetnének az ügyfeleik vásárlási szokásairól és éppen ezért jobban is ki tudnák szolgálni a felhasználókat. Kiemelte, hogy az online és a hagyományos boltok tulajdonosai nem feltétlenül konkurensei egymásnak. Az eBay vezetője szerint azok a kereskedők lesznek e verseny nyertesei, akik valóban képesek lesznek a vevőik számára vásárlási élményeket nyújtani a különböző csatornákon. "Meggyőződésem, hogy a következő három esztendőben a felhasználók vásárlási és fizetési szokásaival kapcsolatban erősebb változásoknak leszünk tanúi, mint az elmúlt 20 évben" - hangsúlyozta a vezérigazgató.

Donahoe végül hangsúlyozta, hogy az eBay életében komoly változások álltak be, hiszen az internetes aukciók már csak az összes üzlet tíz százalékát teszik ki. A konszern első embere egyúttal bejelentette, hogy az eBay, a PayPal és a GSI API-jait egyaránt megnyitják a kereskedők előtt.
Laptopok

Már 52 900 Ft-tól!

GPS-ek

Már 9 990 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2012. jan. 29. 10:53 | galéria | válasz | #22
Ezért találták ki az elektronikus pénztárolást és fizetést. Minden apró semmiségért jól le lehet húzni az ügyfelet. Meg ha nem csinál semmit, akkor a pénze puszta tárolásáért is lehet számlavezetési díjakat kérni.

Stop. Ahhoz, hogy te otthon több milliót biztonságban tudhass nagyon komoly összeget kellene rákölteni. Ellenben a bank a több milliós bankszámládon levő pénz is fillérekért őrzi és nem lehet fizikailag ellopni.

Manapaság nagyon nagy divat lett köpködni midenért a bankárokat. Az persze le sem esik, hogy ha nem lett volna a történelem folyamán pénzügyi piacoknak fejlődése, akkor most is a középkorban élnénk.
2012. jan. 29. 10:36 | galéria | válasz | #21
Aha. A borravaló fogalma meg megszűnik, mert a kifizetett összegből hogyan is kap borravalót a pincér / taxis stb...?
zseko  
2012. jan. 28. 10:40 | válasz | #20
Hülye ez.

frensys, megszokás kérdése, nálunk is van 4 terminál, pár cuccal sokkal inkább érdemesebb odamenni mint megvárni amott az előttem lévő 1-5 embert. Akik elképzelhető hogy nem csak egy kenyér+tej combóért ugrottak be, hanem fullrapakolva a kocsi. Én személy szerint jobban preferálom mikor keveset vásárolok (és egyébként is csak kosaras vásárlásnál használható).
zSeKo
2012. jan. 27. 07:54 | galéria | válasz | #19
Meg kell szokni, meg kell tanúlni használni. Ne gondold hogy nem működik. A másik hogy normális estben ez úgy megy, hogy csak bizonyos darabszámig lehet használni. Pl ha valaki vesz a "tescoban" két pár kínai cipőt, annak nem kell kivárnia, amíg elfogy előle húsz ember/két full bevásárlókocsi. Az IKEA-ban példáúl tíz darab a limit. Az IkaMax-ban öt. Hidd el hogy gyorsan megy a sor.
2012. jan. 27. 07:45 | galéria | válasz | #18
A lényeg: Magyarországon. Ebben igazad van. Nálunk a kártyahasználat csak jelképes összeg, az adóhivatal élből tuja mit keresel, nem rabolnak boltokat mert nincs kp bent, bárhol tudsz tankolni éjjel, a buszon is mobillal-kártyával kell fizetni, és lehet sorolni. A 35 ezres városkában egy bolt van ahol nincs kártya elfogadás, az is egy arabé. Egy kis aprót leszámítva nem is láttam kápét, mondjuk fél éve. Hogy hiányzik-e? Nem. Legalább nem szúrnak le párszáz forintnyi összegért, mint mondjuk a Teleki téren fényes nappal szokás.
2012. jan. 27. 07:41 | válasz | #17
marhaság,hülyeség,körülményes hiába kényelmes,ez olyan mint bemész egy tescoba és van önkiszolgáló pénztár..hát azt a szenvedést amit ott csinálnak az emberek...5-ször annyi idő alatt végeznek az áruikkal mintha normál pénztárhoz mentek volna,direkt egyik nap megnéztük..szétröhögtük magunkat
Berber  
2012. jan. 27. 04:00 | válasz | #16
Mekkora marha ez az ember. Azon kívül, hogy viszi az üzleti érdek, nem sok köze lehet a napi bevásárlásokhoz. Ha kicsit utána számolna, rájönne, mennyire drága bankban tartani a pénzt (legalábbis itt Magyarországon) Kártyadíj, kp felvét, utalási költség, pénztár, stb. és éves szinten adnak max. 8 %-ot. Ráadásul, bárki hozzáférhet a pénzhez... (Apeh, állam stb.) Ez nem para a részemről, hanem tapasztalat.
2012. jan. 26. 18:46 | válasz | #15
Amit a cikkben idézett fickó mondott, abban kőkemény üzleti érdek van!
Természetesen az ő üzleti érdeke, meg a hozzá hasonlóké.
Meg a hozzá képest irgalmatlanul aljasoké is.

Végülis az mindenki számára nyilvánvaló, hogy az otthonunkban a fiók mélyére, meg a kispárnákba dugdosott pénzből ezek nem látnak semmi hasznot. Ráadásul ellenőrizhetetlen.

Van még egy igen fontos tulajdonsága az anyagi pénznek (papírpénz, stb.): az, hogy fizetéskor fizikailag érzékeljük, hogy mennyit költöttünk és mennyi van még! Ez nagyon fontos tulajdonsága az anyagi pénznek, amely ésszerű beosztásra, spórolásra ösztönöz a sok szemét fos agyatlan megvásárlása helyett.

Ezért találták ki az elektronikus pénztárolást és fizetést. Minden apró semmiségért jól le lehet húzni az ügyfelet. Meg ha nem csinál semmit, akkor a pénze puszta tárolásáért is lehet számlavezetési díjakat kérni.

Az utóbbi években pedig beindult a világ egyik legaljasabb rablórendszere, ami az elektronikus fizetési módok egy újabb tulajdonságát használja ki: nem kell fizikailag jelen lennünk ahhoz, hogy fizessünk.
A normál vásárláskor ugyanis fizikailag jelen vagyunk. A boltban, amikor egy dinnyét vagy egy kenyeret veszünk, akkor ott helyben tudunk fizetni.
Vannak azonban olyan rablógyalázatszenny rendszerek, amelyek a távolból szedik le a pénzünket, a nagy büdös semmiért! (pl. fizetőparkolás)
Hát ezért szeretnék a disznógörénybélférgek az elektronikus távolból fizetést általánossá tenni. Amíg bennem szusz van, addig nem lesz általános
TreDoR   2005. 12. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 12. 18. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 12. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. jan. 26. 16:23 | válasz | #14
Baromira nem. Itt Angliában a kisebb boltokban is vannak önkiszolgálók, de sokkal lassabb rajtuk átverekedni magad. Pl. a legkisebb tesconál, van 1 önkiszolgáló és 1 sima, a simánál kb. 2x olyan gyorsan darálják az embereket.
2012. jan. 26. 15:39 | válasz | #13
nem jópár, kb egy kisebb boltban sem lehet kártyával fizetni, ugyanis a féreg kártyacégek 1-2%-ot sarcolnak ezért, és ez egyszerűen nem éri meg nekik.
2012. jan. 26. 15:08 | válasz | #12
Jó pár kisebb boltban még mindig nem lehet kártyával fizetni, nem hogy mobillal. Ráadásul ahol lehet, ott is a kártyával fizetés jóval több időt vesz igénybe mint a készpénzes. Ha nagyobb összegről van szó szívesen használok kártyát, mert akkor nem kell magamnál tartsak tíz-ezreseket. Viszont ha valami apróságról van szó, inkább ne.
Nem beszélve az ital automatákról ahol körülményesebb lenne (és drágább is az üzemeltetőnek), hogy egy 100as bedobása helyett a mobilommal tököljek. Ott vannak még a hajléktalanok akik instant éhen halnának. Van, hogy adok nekik pár forintot, de ez megintcsak megszűnne ha pénz se létezne. Vonatokon mikor a kalauz nyomtat egy jegyet, oda megint külön rendszer kéne, míg most csak a kezébe nyomod a pénzt.
Ezek mellett egy ilyen rendszer bevezetése mobiltelefon cserét igényelne rengeteg embernél. Ha másért nem, hát azért, hogy többet tudjanak eladni belőlük még akkor is ha amúgy megoldható lenne a 'régi' 3-4 éves készülékekkel is.
2012. jan. 26. 13:27 | válasz | #11
Ezek tényleg pofátlan nyereségek, ráadásul a Visa és a MasterCard esetén kockázat nélküliek is. Viszont a piac működik, az SG-s cikk is arról ír, hogy a nagy profit miatt megjelenik a piacon a többi nagy cápa is és egyből nem lesz akkora az a profit. Most ideiglenes nagyokat tudnak kaszálni, de ez nem marad így. Azt sem tartom kizártnak, hogy mivel kevés lábon állnak, ezért a Visa és a MasterCard közül az egyik ki fog hullani pár év alatt.
viasz  
2012. jan. 26. 13:26 | válasz | #10
Az a baj, hogy országonként különbözik, hogy ki mennyit fizet 1-1 kártya/folyószámla szolgáltatásaiért.
Nálunk minden szarért fizetni kell. Ha automatából kiveszek pénzt azért, ha átutalok azért, ha online akarok valamit azért, X időközönként kártyadíj, számlavezetési díj, stb.
Tudom, tudom, egyre több helyen van olyan, hogy ha tartasz a számládon 120-150eFt-ot, meg a rendszeres jövedelmed(min. 120-150eFt) oda érkezik, akkor minden szolgáltatás ingyenes egy bizonyos határig.
Most azért nincs se kártyám, se f.számlám, mer kb. 6 éve dolgoztam Londonban, és ott bizony senkiházi bevándorlóként is 2 nap alatt megkaptam a dombornyomott visa kártámat, aminek semmi, ismétlem SEMMI költsége nem volt. Sőt, akkor sem vontak le pénzt, ha egy másik bank automatájából vettem ki pénzt. Igaz, ott nem is kamatozott a pénzem olyan rohadt sokat, mint itt, valami 1,5% lehetett.
Ott valahogy működik az, hogy örülnek, ha használhatják a pénzemet.
nlght   1 db büntetőpont 
2012. jan. 26. 12:49 | válasz | #9
Mastercard:
A társaság adózott nyeresége 717 millió dollár. Bevétele: 1,82 milliárd dollár

Visa:
880 millió $ profit

American Express:
1,2 milliárd $ profit

forrás: mastercard nyereség 2011

Ja és ezek a segítőkész vállalatok még szeretnék értékesíteni az adatainkat is egy kis extra profitért cserében.
forrás: annyira jófejek
zord01  
2012. jan. 26. 12:35 | válasz | #8
Én soha az életben nem fogok mobillal fizetni. 10 éve van bankkártyám, és még azzal sem fizettem soha. Hogyisne. Hogy rögtön tudja a bank, meg a CIA, hogy mikor, mit, hol és mennyiért vettem. Egy nagy büdös...

Nálam így néz ki a dolog. Fizu meg, első ATM. Ami zsé kell, azt le, a többit meg 3 havonta leszedem és betolom valami befektetési papírba. Bár lassan aranyba kell, konzervba, meg lőszerbe, ha így haladnak tovább a dolgok...
nlght   1 db büntetőpont 
2012. jan. 26. 12:27 | válasz | #7
1. nem a zsidókat szidtam csak a nemiszerv öncsonkítókat
2. nem állami céget említettem megoldásként, hanem egy megbízható és szigorúan ellenőrzött, nemzetközi szervezetet. Jelenleg amikor "verseny" van (sztem meg a 2 cég kartellezik, mert ha verseny lenne, akkor lentebb lennének a fee-k) 1,8 milliárd dollárt szed össze évente a Visa és ebből majdnem a fele a profit asszem vmi 800 millió $, tehát 45% körüli a megtérülési mutató. Tényleg kurva jó a versenyhelyzet (vagy inkább kartellhelyzet...) Ezzel szemben ha az ENSZ tagok bedobnának a költségekre egy keveset (mondjuk a lakossági mutatók arányában), akkor fenntartható lenne egy nonprofit szervezet, ami nem veszi ki az emberek zsebéből a pénzt egy olyan szolgáltatásért, amit ma kötelező használnod...
2012. jan. 26. 12:04 | válasz | #6
Azért nem kell zsidózni... Az egy dolog hogy túlreprezentáltak a bankszektorban, de ami problémákról beszélsz az akkor is fennállna ha egy szem zsidó nem lenne a Földön. A bankszektor önmagában generál bizonyos problémákat a jellegükből adódóan, függetlenül hogy ki irányítja őket.

Amúgy a magáncégek versenyzése messze jobb és olcsóbb szolgáltatásokat eredményez, mint ha állami céggel próbálná meg valaki megcsinálni.
2012. jan. 26. 12:00 | válasz | #5
Eltúlzod. Valóban lassabb most még az önkiszolgáló, de idővel még az idősebb emberek is megszokják és nem lesz probléma. Ráadásul önkiszolgálóból több is helyezhető el, mint emberes. A közelünkben ha jól saccolom kb 3 emberes helyére került négy önkiszolgáló, és egy-két ember kell csak oda, aki segít, de ez idővel jobb arányú lehet.

A kézpénz idővel el fog tünni, mert teljesen felesleges lesz használni, amikor elektronikusan egyszerübb és olcsóbb.
nlght   1 db büntetőpont 
2012. jan. 26. 11:18 | válasz | #4
ez egy fizetett reklám megint...
ha eltűnik a készpénz az csak a visa, mastercard és hasonszőrű vállalatoknak és bankárjaiknak (pl. a bónusz miatt) jó, mert sápot szednek a tranzakciók után... ha ENSZ vagy EU vagy egy független nonprofit szervezet végezné szigorú ellenőrzés mellett, akkor más lenne a szitu... rühellem a visát is meg a matercardot is, mert olyan szolgáltatásért kérnek pénzt, ami a mai világban egyenértékű a levegővételadóval... a paypal is ugyanebbe az irányba halad... az országoknak össze kéne fogniuk és létrehozni egy konkurens rendszert, ami nonprofit és az emberekért van, mert minden évben horribilis összeget akaszt le az átlagemberekről ez a sok körülmetélt f***
2012. jan. 26. 08:24 | válasz | #3
"marhaság,hülyeség,körülményes hiába kényelmetlen,"kényelmes,igy akartam irni
2012. jan. 26. 08:23 | válasz | #2
marhaság,hülyeség,körülményes hiába kényelmetlen,ez olyan mint bemész egy tescoba és van önkiszolgáló pénztár..hát azt a szenvedést amit ott csinálnak az emberek...5-ször annyi idő alatt végeznek az áruikkal mintha normál pénztárhoz mentek volna,direkt egyik nap megnéztük..szétröhögtük magunkat
2012. jan. 26. 08:12 | válasz | #1
Ezek csak usákiában tudnak gondolkodni. És persze ott sem lesz ez igaz.