Darksiders 3: a négy lovas együtt?
2012. január 25. 15:42, szerda
A Darksiders első részében az Apokalipszis Lovasai közül Háború volt az, akit irányíthattunk.

Hirdetés

Klikk ide!
A hamarosan megjelenő második részben testvére, Halál lesz a főszereplő, aki Háború segítségére siet. És úgy tűnik, hogy a tervezett harmadik részben már mind a négy Lovas ott lesz majd a sztoriban. Legalábbis ez derült ki a Vigil Games producere, Ryan Stefanelli nyilatkozatából.

"Ha csak úgy belecsaptunk volna a Négy Lovas történetébe, akkor bizony nagyon sok olyan elem lett volna, amit ki kellett volna hagynunk. A sztori alapból is elég összetett és a Darksiders II-ben tulajdonképpen felállítjuk azt a színpadot, melyre majd a harmadik részben mind a négy lovas beléphet."

Ez természetesen még nem egy hivatalos bejelentés, de azért már nagyon várjuk, hogy egy játékban szerepeljen - lehetőleg mind irányítható karakterként - Háború/Hódítás, Halál, Viszály és Pestis/Éhínség.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2012. jan. 26. 15:41 | válasz | #6
Játszhatóak lennének ők is, de nem a kaszabolós akciódús formában. Úgy viszont már tuti bukta lenne.
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. jan. 26. 14:24 | galéria | válasz | #5
Szerintem érdekes lenne a képen is látható a "női" karakter, mondjuk valamilyen nagy nyíllal mint központi fegyver, mint a Hunted The Demons Forge női karaktere. De a nagydarab is érdekes lenne, ő mondjuk kicsit lassabb, de brutálisabb.
Seth   2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó 
2012. jan. 26. 13:38 | galéria | válasz | #4
...szerintem nem, sajnálom... :(
Merces  
2012. jan. 26. 12:01 | válasz | #3
...szerinted az elsorvadó esetleg egymást felfalni próbáló meg egymásnak eső ellenfelek nem tul vagányak ,én látok benne fantáziát......
Seth   2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó 
2012. jan. 26. 10:25 | galéria | válasz | #2
Ha az első rész baromi jó eladásokat produkált volna,akkor biztos nyújtanák még tovább, de sajna nem így volt. Meg én nem vágyom rá, hogy Viszállyal meg Éhínséggel parádézzak .A Háború meg a Halál elég vagány nevek, de a maradék kettő nemigazán :)
Az sem elképzelhetetlen, hogy a 2. részben majd kapnak a többiek is szerepet, ha nem is játszható formában, szóval be lehet őket mutatni, rém felesleges elnyújtani még további 2 részig
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. jan. 26. 09:44 | galéria | válasz | #1
A józan ész azt diktálná, hogy ha sikeres lesz a második rész, akkor (mivel négy lovas van) megpróbálják a harmadik részt is egy lovassal és a negyedik részt is egy lovassal, majd a leendő ötödik részre esetleg összehozzák a bandát miután megismertük őket. Szerintem a fenti cikknek egyszerűen nincs értelme.