2005 óta nem észlelt erejű napvihar zúdul ránk
2012. január 24. 05:30, kedd
Hét éve nem tapasztalt erősségű napkitörés hullámai érhetik el ma, január 24-én a Földet. A NASA Nap Dinamikai Obszervatóriuma (SDO) január 23-án a kora reggeli órákban rendkívüli intenzitású ultraibolya villanást rögzített. A kitörés az 1402-es napfoltból indult ki, ami az utóbbi időben egyre nagyobb aktivitást mutat. Számos NASA műhold, köztük az SDO, a SOHO és a STEREO is észlelte a hatalmas vihart.

A tegnap reggeli napkitörés a várakozások szerint töltéssel rendelkező részecskék özönét zúdítja ránk, amik az USA Nemzeti Óceáni és Légköri Hivatal (NOAA) Űridőjárás Előrejelzési Központjának szakértői szerint 15 óra környékén érik el bolygónkat. A NOAA közleménye szerint ez a legerősebb napvihar 2005 májusa óta, és elővigyázatosságból, a megnövekedő sugárterhelés elkerülése érdekében várhatóan áttervezik a sarkvidékek fölötti repülőjáratok útvonalait, nyilatkozott tegnap Kathy Sullivan, a NOAA helyettes vezetője.


Az SDO felvétele a Nap észak-keleti oldalán kitörő M9-osztályú flerről

A tudósok ezeket az elektromágneses kitöréseket koronakidobódásoknak, angol elnevezésének rövidítése alapján CME-knek nevezik, melyeket részletesen tanulmányoznak, mert rendkívül káros geomágneses viharokat kelthetnek, amikor a töltéssel rendelkező részecskék rázúdulnak a Föld mágneses mező vonalaira. Azon felül, hogy a szokottnál jóval látványosabb sarki fényeket produkálnak, a geomágneses viharok megrongálhatják a Föld körül keringő műholdakat, kommunikációs zavarokat és károkat okozhatnak az elektromos hálózatokban, élővilágunkra azonban nem jelentenek közvetlen veszélyt.

"A felhő szinte kétséget kizáróan a Föld felé halad" - jelentette be a Spaceweather.com. "A SOHO/STEREO felvételek előzetes vizsgálata szerint a CME erőteljes csapást fog mérni a Föld mágneses mezejére, különösen a bolygó északi részein január 24 és 25 között"


A NOAA GOES-15 műholdjának röntgensugarú felvétele az eseményről

A vasárnapi napkitörést az M9-osztályba sorolták, ami egy hajszállal gyengébb a legerősebb X-osztályú kitöréseknél. Múlt héten egy másik napfolt-csoport több M-osztályú kitörést bocsátott ki, az SDO tudósai szerint ezek a kitörés típusok szinte mindennaposak, miközben a Nap ezen heves területe lassan a Föld felé fordul. Szülőcsillagunk 11 éves ciklusának a közepénél jár, aktivitásának maximumát várhatóan 2013-ban éri el.
Laptopok

Már 52 900 Ft-tól!

GPS-ek

Már 9 990 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2012. jan. 26. 01:15 | válasz | #39
Az, hogy valamiről nincsenek ismereteid, nem jelenti azt, hogy az nincs.
2012. jan. 26. 01:13 | válasz | #38
"Rá is férne erre az önpusztító világra egy jó hosszú áramszünet"

Mondjuk 10-15 évnyi várható helyreállítás is tetszene?
Mert a kisült trafókat ennyi ideig tartana pótolni...
2012. jan. 26. 01:10 | válasz | #37
"Mert a kórházban nincsen tartalék generátor?
A napviharok elsősorban a hosszú távvezetékeket teszik tönkre, mert abban tud veszélyes feszültséget kelteni.
New Yorkban is volt már nagy áramszünet..."

Nem az a gond, ha valahol áramszünet lesz, mert kiégnek a távvezetékek trafóálomásai, hanem az, ha ez mindenhol egyszerre következik be.

Történelmünk folyamán volt már sarkifény egyszerre a világ minden táján. Ehhez az kell, hogy extrém erős legyen, és ne csak a föld felé törjön ki, hanem a legsűrűbb része pont telibe találja a Földet.

Ha ez megtörténik, a le nem kapcsolt elektromos hálózatokat tönkre teszi. Márpedig a bolygó trafóállomásait évtizedekig tartana kicserélni. Ha abba belegondolsz, hogy a jelenlegi kínai és indiai fejlesztések az energetikai ipar kapacitását évekre előre leköti, akkor iszonyú recessziót okozna.

Jelenleg nem pénzkérdés Kína növekvő energetikai igényét kielégíteni, hanem kapacitásbeli. Már most tudják, mit és hol fognak építeni 5 év múlva, mert tudniuk kell. Nincs olyan, hogy holnapra kell. Mert nincs.
MR007  
2012. jan. 25. 23:59 | válasz | #36
Na akkor ezt megúsztuk. Ennyit erről. Ufós cikk nem lesz a közeljövőben? Jó lenne már vmi nem hétköznapi, de azért tragédia mentes.
2012. jan. 25. 16:53 | válasz | #35
En tuleltem. Meg.
NEXUS6  
2012. jan. 25. 16:30 | galéria | válasz | #34
Ebből láccik, hogy a világvégézés csak a média, a hisztéria-ipar egyik kampánya.

Mellesleg persze, olcsó fogás lett volna, ha rögtön úgy kezdődik a cikk, hogy nyugalom, mert az egésznek semmi hatása nem lesz.

Na akkor most tartanánk úgy az 500. hsz-nél! Páran meggyorsították volna a családi óvóhely építését, néhányan hosszúlejáratú hitelt vennének föl a következő főleg szórakozóhelyeken és kaszinókban eltöltendő 48 óra fedezetére, és persze néhányan csoportos rituális önygilkosságot követnének el.
Így meg itt nyűglődünk xaros 34 hsz-szel.
:DDD
SigS  
2012. jan. 25. 14:38 | galéria | válasz | #33
Iphone 16, nem 32 gigás (mindegy) eladó!
Neem, semmi köze a napkitöréshez!
nearo  
2012. jan. 25. 12:03 | galéria | válasz | #32
Na látod, ez már valószínűbb^^
MR007  
2012. jan. 25. 11:16 | válasz | #31
Ha minmeghalunk, akkor a terroristák is? Mert akkor még valahogy meg tudnék békülni a helyzettel.
tricky  
2012. jan. 25. 10:33 | válasz | #30
nem értem minek rinyálnak itt, ha akkora napkitörés lesz, hogy nem lesz áram , akkor a napocska nem fogja nézni kinek van pészmékerje vagy kinek milyen elektromos kütyüje van a testében, nyilván való, hogy mindenki aki létfontosságú elektromos testi kütyükkel él, az meg fog halni. ennyi , ezen nincs mit szépiteni...
2012. jan. 25. 10:21 | válasz | #29
Én nem emlékszem semmilyen különösebb hatásra a 2005-ös napkitöréseknél. Talán zavarták a rövidhullámú rádiózást, de én nem vagyok rádióamatőr.

A sarki fényt sem láttam.

2012. jan. 25. 07:01 | galéria | válasz | #28
Én még élek. A gépeim is működnek. Sugárálló vagyok? Az exem nem jelentkezett. :-) De azt mondják, csalánba nem üt a ménkü. Azért reménykedek.
Vers  
2012. jan. 25. 04:27 | válasz | #27
akkor meg agyrak
2012. jan. 25. 01:45 | válasz | #26
Ahhoz hogy egy gép megfőljön olyan napvihar kell, hogy te is megfősz... na most erre nem sok az esély.
mr9  
2012. jan. 24. 23:53 | válasz | #25
Ha elásom a pincében a vinyót az segít?
*zar napkitörés velem nem csesz ki, ha ideér a házunk fölé hívom a légierőt hogy szedjék le
nearo  
2012. jan. 24. 23:51 | galéria | válasz | #24
nyilván... főleg, hogy már két és fél éve nem ittam úgy igazából alkoholt
Vers  
2012. jan. 24. 23:44 | válasz | #23
biztos hogy nem , inkabb mert bomlik az agyad a sok piatol
nearo  
2012. jan. 24. 21:54 | galéria | válasz | #22
Durva... tegnap hajnalban kibaszottul fájt a fejem, nem is tudtam rendesen aludni. Lehet, hogy emiatt volt?
NEXUS6  
2012. jan. 24. 21:49 | galéria | válasz | #21
Ez milyen hülyeség, ha valaki haldoklik az nem írja, hogy ahrrrrrrr! - by Gyaloggalopp
dorje  
2012. jan. 24. 19:03 | válasz | #20
Akkor 15h-kor minnmeghaltunk ?
Kérem segítsenek, KÖGYL!!! (GYK: Különben Öngyilkos Leszek)
2012. jan. 24. 18:00 | válasz | #19
MEGHALUNK:) ekkora hülyeséget x>
duke  
2012. jan. 24. 17:43 | válasz | #18
na jo az elobb meg epp nem, de most mar aztan tutira .....ahrr...ehrr......
(ezert nem is irok tobbet)..............................ahrrrrrrrrrrrr..
duke  
2012. jan. 24. 17:40 | válasz | #17
"Minmeghalunk!!!!

Stipistop én voltam az első!:D"

En mar sokkal korabban is mondtam, hogy minmeghalunk. Sot en mar megis haltam.
2012. jan. 24. 17:10 | válasz | #16
so it begins...
Kensin  
2012. jan. 24. 15:50 | galéria | válasz | #15
2012. jan. 24. 13:15 | galéria | válasz | #14
Bocsi, az 2003ban volt.
2012. jan. 24. 12:01 | galéria | válasz | #13
legjobb tudomásom szerint még egyetlen X kategóriájú napkitörést sem regisztráltak, mióta figyelik a Napot. Mindegyiket M kategóriába sorolták. Azonban az jelenthet valamit, hogy a 2005ös M23as által okozott Aurora Borealist Tatabányáról lehetett látni.
asgh  
2012. jan. 24. 11:54 | válasz | #12
Hja az öregek még emlékeznek, hogy 2005-ben is micsoda katasztrófa volt...
NEXUS6  
2012. jan. 24. 11:33 | galéria | válasz | #11
Minmeghalunk!!!!

Stipistop én voltam az első!:D
2012. jan. 24. 11:24 | válasz | #10
Sokkal jobban zavarna inkább az, hogy a transzformátorok megsülnek, így nem csak a gépet kéne mellőznöd, de a telekommunikáció minden formáját is, valamint például a hűtőt, ami igaz a boltokra is. Manapság amúgy is szinte mindent számítógépek vezérelnek, amik meg elektromosság nélkül nem működnek (víz, gáz, központi fűtés, stb), a bankok elektronikus úton vezetik a számlákat amik szintén bedöglenének. Tulajdonképpen egy kellően erős napvihar vagy akár korona kidobódás könnyedén véget vetne az általunk megszokott életmódnak. Szerencsére ez a mostani vihar ehhez kevés. Remélhetőleg egy műholdat se fog tönkretenni.
2012. jan. 24. 11:07 | galéria | válasz | #9
Szerintem meg változtatna, ha egy rendes napvihartól a géped szépen megfőne. Egy emberes elektromágneses vihar szépen kicsinálná az összes elektronika kütyüt, aztán nézhetnél egész nap magad elé.
2012. jan. 24. 10:30 | válasz | #8
Egy nagy áramszünet nem valószínű, hogy sokat változtatna. Szerintem bepótolnák. Ha pl előfordul, hogy egy hétig nem ülök gép elé nyáron egy kirándulás miatt, akkor mikor haza jövök a következő napon egész nap el se mozdulok innen.
Yv@n  
2012. jan. 24. 10:15 | válasz | #7
"Mert a kórházban nincsen tartalék generátor?"
Magyarországon, ahol elég kórházi ágy sincs? :D
Caro  
2012. jan. 24. 10:14 | válasz | #6
Mert a kórházban nincsen tartalék generátor?
A napviharok elsősorban a hosszú távvezetékeket teszik tönkre, mert abban tud veszélyes feszültséget kelteni.
New Yorkban is volt már nagy áramszünet...
2012. jan. 24. 10:00 | válasz | #5
Ha világvége lesz azt is pont ilyen hamar fogjuk megtudni. Aznap mikor jön :D
Szóval ne aggódjon senki, az előre pánikolásnak semmi értelme, mivel úgysem tudjuk mi lesz.
2012. jan. 24. 09:49 | válasz | #4
Tényleg de jó lenne. Főleg mondjuk egy rokonodnak aki éppen kórházban fekszik. Vagy annak a műszíves kislánynak aki szintén. De a legjobb azért lenne mert az ilyen hülyék nem tudnának ide írogatni
mNzJean   2005. 06. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 06. 26. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 06. 26. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. jan. 24. 09:47 | galéria | válasz | #3
Rá is férne erre az önpusztító világra egy jó hosszú áramszünet .
2012. jan. 24. 09:44 | galéria | válasz | #2
Szóval ma ér ide?

Azért jó volt megismerni titeket. :)
2012. jan. 24. 07:12 | válasz | #1
akkor a világvége 2013-ban lesz végülis.. :D