Windows 8: új fájlrendszer, virtuális adattárolók, kényelmes WiFi
2012. január 26. 01:04, csütörtök
A hivatalos béta közeledtével nincs hiány az újabb és újabb beszámolókból, amelyek a Microsoft soron következő operációs rendszerének újításait vesézik ki. A hivatalos fejlesztői oldalon végre szót ejtettek a várva-várt új fájlrendszerről, amely némi korlátozással jelenik meg a szoftveren belül (hűen a hagyományokhoz), ezzel egy időben viszont könnyen és gyorsan kezelhető virtuális adattárolókkal egészül ki a tárház a redundancia és a nagyobb kapacitás biztosítása érdekében, de nem lesz hiány a Windows 8 saját appboltján belül beszerezhető alkotásokban sem, amelyek a szórakozás mellett többek között a még kényelmesebb vezetéknélküli elérésben is segédkeznek majd.

Hirdetés

Lássuk elsőként az új fájlrendszert részletező, meglehetősen hosszúra sikeredett blogbejegyzést, amelyből kiderül, hogy ReFS, azaz Resilient File System névre hallgat az NTFS-t egyelőre nem leváltó újonc. Váltásra azért nem kerül még sor, mert a fájlrendszer az első körben kizárólag a Windows Server 8 alatt lesz elérhető, és bootolásra, azaz a rendszer elindítására sem lesz alkalmas. Később, a második fázisban már a Windows 8 kliensek adattárolóin is alkalmazható lesz a fejlesztés (a szerveren lévő adatok elérése a hálózaton keresztül mindvégig biztosított lesz, még akkor is, ha saját gépünkön csak NTFS-t használunk, hiszen a kompatibilitásra nagyon figyelnek), a harmadik, utolsó körben pedig a bootolást is engedélyezik majd a ReFS alatt.


Több megszokott funkcióról le kell majd mondanunk, ezek közé tartozik az NTFS-ben meglévő tömörítés és titkosítás, miközben a főbb célok között jelenik meg a kompatibilitás megőrzése mellett az ellenőrzés és automatikus hibajavítás, a nagyfokú skálázhatóság, a tárolók hibás részeinek izolálása a fájlrendszer folyamatos működése mellett, valamint a redundancia és a párhuzamosság, amely a Storage Spaces megjelenésével valósul meg. A bejegyzésben a növekvő felső korlátokat is kilistázzák, jól látható, hogy már itt sem az egyes merevlemezeken, vagy azok partícióin van a hangsúly, hanem a virtuális, több hardveres egységet egyszerre alkalmazó és azokat kombináló tárolókon, amelyek maximális mérete 4 PB. A technikai jellegű értekezésben kiemelik, hogy alkalmazási szinten teljes lesz az átjárhatóság, tehát a kliens gépeken lévők nem érzékelik majd a különbséget, amennyiben az ReFS-t használó szerverek tárolóival kommunikálnak.

A már említett Storage Spaces több jól ismert RAID koncepciót fog össze egy egységes rendszer létrehozása érdekében. A Vezérlőpulton belül megjelenő új funkcióval számos merevlemez kapacitását kombinálhatjuk, egyben redundanciát is nyújtva, akár menet közben növelve a résztvevő egységek számát, mindezt dinamikus és könnyű, átlátható módon. A Microsoft nem is ajánlja az SS (rossz az aki rosszra gondol) és a RAID egyidejű alkalmazását, viszont ez utóbbihoz fogható sebességet ígér, felhasználóbarát kezelőfelülettel, könnyen értelmezhető kapcsolókkal és állapotjelzőkkel. Könnyű belátni, hogy az otthoni felhasználóknak is jól jöhet egy ilyen szolgáltatás az operációs rendszeren belül, még akkor is, ha a számítási felhők - többek között éppen a Microsoft jóvoltából) lassan mindenhol megjelennek. A technikai részletek és egy hosszabb GYIK szekció a belinkelt blogbejegyzésben olvashatók.


Legalább ekkora, de talán még jóval nagyobb hangsúllyal is szerepel a különböző híradásokban a Windows 8 beépített appboltja, amely talán éppen a táblák és az új Metro felület miatt kapott kiemelt szerepet. Az említettekhez hasonló, részletes blogbejegyzésben olvashatunk ennek kezelőfelületéről, amely szintén letisztult és egyszerű lesz, ám folyamatosan változó tartalommal (ahogy a boltok polcain is ide-oda cserélgetik az egyes árufajtákat).

Az Xbox 360 Dashboard kialakításához hasonlóan itt is felül lesznek a különböző kategóriák, amelyek között akár érintéssel is válogathatunk, de használhatjuk az integrált keresőt, lekérhetjük a részletes adatokat, az egyes appok telepítésekor pedig rögtön visszakerülünk az előző oldalra, anélkül, hogy bármilyen telepítési állapotjelzőt, vagy éppen a kiválasztott fejlesztés lapját bámulnánk tovább. Az operációs rendszer alapesetben naponta ellenőrzi a letöltött appok legfrissebb verzióját, miközben azt is megemlítik, hogy egyazon appot mindenki legfeljebb 5 különböző Windows PC-re telepítheti majd.


Ilyen appokból várhatóan nem is lesz hiány, hiszen a Microsoft már keresi saját fejlesztőit a Skype app véglegesítéséhez. Mivel a céget tavaly felvásárolták, így nem túlságosan meglepő a lépés, az azonban örömteli, hogy a népszerű VoIP-alkalmazás még könnyebben elérhető lesz - a jövőben várható, hogy még több helyen, sokkal jobban integrálva jelenik meg a platform, nyilván a szoftvercég saját termékein belül. Időközben megszólalt a First Apps Contest több résztvevője is, akik már bejutottak a második körbe. Pozitív véleményük van eddig az új rendszerről, ami nyilván annak is köszönhető, hogy nekik van esélyük megjelenni a hivatalos online boltban még a béta változat indulásakor, ami igencsak nagy lökést biztosít majd a népszerűségi listákon.

A Microsoft ezzel egy időben igyekszik a vezetéknélküli WiFi és egyéb mobil elérések kezelésén is javítani, még kényelmesebbé tenni azt. Az általuk közzétett videóban látható, amint az okostelefonokon tapasztalhatóhoz hasonló élményben lesz részünk az asztali rendszer alatt, többek között egy egységes, a legtöbb modemet felismerő szoftveres meghajtó, valamint az egyszerűbb UI révén. Egyesült a WiFi és a mobil hálózatokat kezelő felület, itt lehetőségünk van (letölthető appok révén) megtekinteni részletes számlánkat és adatainkat, anélkül, hogy ehhez a szolgáltató szoftverét vennénk igénybe, korlátozni tudjuk az adatforgalmat, utasíthatjuk a rendszert, hogy a forgalomkorlátok figyelembevételével használja az elérést (így például rosszabb minőségű képeket és egyéb tartalmakat jelenítsen meg), a pénztárcánkat veszélyeztető korlátok elérésével pedig természetesen megkapjuk a szükséges figyelmeztetéseket.


Gyorsabbá válik a hálózati elérés kezelése, amely különösen a készenléti állapotból való visszatéréskor lesz észrevehető (itt akár egyetlen másodperc alatt megtörténhet az újbóli csatlakozás), a szoftver pedig megjegyzi az egyes elérések prioritását (aszerint, hogy a meglévők közül melyikből lépünk ki és melyiket használjuk helyette). Az okostelefonok és táblák gyors terjedésével ésszerű lépésnek tűnik a kiemelt figyelem ezen a területen, reméljük sikerül megfelelő középutat találniuk a kényelem és az inkább zavaró, túlzott automatizálás között.

A cégnek a jelek szerint szüksége lesz egy sikeres rajtra, hiszen a most közzétett utolsó negyedéves eredményükben a Windows és Windows Live részleg csökkenése látható, miközben az Xbox családot is soraiban tudó Entertainment & Devices divízió 15 százalékkal javított egy évvel ezelőtti számain. A Windows 7-ből mindazonáltal 525 millió példány kelt eddig el, igaz a korábbi ütem egyre lassul, hogy közeledünk az utód várható debütálásához, míg Xbox 360-ból 66 millió darabot adtak el, amit a Kinect 18 millió példánya fejelt meg. Jól látszik az eltérés a két szegmens között, de a Windows 8 megfelelő bemutatkozása helyrebillentheti az egyensúlyt.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2012. jan. 27. 11:45 | galéria | válasz | #57
Mondjuk igaz olyan kombinációt én sem próbáltam, hogy 1 magos és 2 giga ram, 1magos+1giga ramon már többször is, de csak addig éreztem tűrhetőnek a sebességét, amíg el nem indítottam rajta 1-2 dolgot, utána borzasztóan lassult. Windows 7 úgy érzi jól magát, ha be tud tölteni 8-900 megát a memóriába (sőt ha több ram van akkor még többet), és a rendszer első sorban a többmagos processzorokra van optimalizálva, ezeken érezhető javulás, gyorsulás, illetve a rendszer előnyei.
Madve  
2012. jan. 27. 03:55 | válasz | #56
"Ez alatt egyszerűen nincs értelme felrakni, mert lassú."
Hmmm.. 1400mhz (amd, 1 mag), 1 giga ram, és egy fx5200-as videókártya a leggyengébb hardver amire eddig win7-et raktam. Egyedül az élmény indexet futtattam le a driverek telepítése után, és egyáltalán nem tűnt lassabbnak mint az xp sp3 ami előtte fent volt, a gazdája azóta is boldogan használja... Amúgy a minimum 2 giga memóriával egyet értek.
Yv@n  
2012. jan. 26. 23:52 | válasz | #55
"Én mind PC-t használó USER nem fogom lecserélni a windows egy ilyen csempés felületű Windows-ra"
Te mint pc használó user miért cserélnéd le a már telepített windowst egyáltalán? Új configot adott esetben win8-al kapnál, de a réginél mi a kényszer, ami miatt cserélné az ember? Megsavanyodik állásában?
2012. jan. 26. 22:20 | galéria | válasz | #54
Olyan jó lenne ha végre mindenkinek eljutna az agyáig, a Windows 8-ban ugyanúgy bennevan az eddig megszokott klasszikus felület is. Ez a metro felület az érintőképernyős kijelzőkön hasznos, és akárhogyis nézzük, ezek terjednek leginkább, tehát teljesne logikus szerintem, hogy most ezt célozta meg a Microsoft, ígéretek szerint ez mellett más területen is fejlesztettek. Nagyon jól tudják szerintem ők is, hogy ez PC-n nem előnyös felület.

Arra szerintem is szükség lenne, ha meghatároznának egy minimum gépigényt, ami alatt nem is nagyon engedné felrakni (vagy valamit kitalálni), erre szerintem Windows7 esetén is szükség lett volna, minimumnak venni egy gyengébb 2magos procit, ill. 2 gb memóriát. Ez alatt egyszerűen nincs értelme felrakni, mert lassú.
DjDano  
2012. jan. 26. 21:49 | válasz | #53
"Jelenleg a Tablet PC piac lefele menő ágazatban van! "

Ennél nagyobb hülyeséget nem is írhattál volna, épphogy erőteljes ütemben növekedtek a Tablet eladások 2011-ben, egészen pontosan 73 millió tábla pc-t adtak el ami 250%-os növekedés 2010-hez képest. Az elemzők idén újabb duplázódást várnak és 2017-re közel 400 millió/év eladását jósolják.

forrás: - link -
2012. jan. 26. 21:31 | galéria | válasz | #52
Android opensource, szoval nem igazan szabjak meg mire teheted ra. A google market elerest kotik bizonyos feltetelekhez, de sokan megvannak anelkul is.
figyu  
2012. jan. 26. 20:50 | válasz | #51
"A tömörítést hagyján, van rá sok külső egyéb tömörítőprogram, gondolom a ZIP-be tömörítés azért megmarad. A titkosítás kivétele ami nem érthető"
Titkosításra is van külső progi (pl: TrueCrypt)

A funkciók kivételének valószínűleg műszaki oka van: ha nem lenne vele implementálási gond biztos meghagyták volna. Lehet, hogy később majd belerakják. Arra tudok gondolni, hogy összeakadhat a redundáns tárolással. Az van olyan fontos hogy kidobjuk miatta a fájrendszer szintű tömörítést és titkosítást.
2012. jan. 26. 19:12 | válasz | #50
Ha jól tudom a W8-nál és az Android 4-nél is szigorúan fogják venni ki milyen vasra teheti. Persze a kínai gyártókat eddig sem érdekelte nagyon a dolog, simán rátesznek egy 2.3-2.4 androidot olyan vasra ami már az 1.5-1.6 alatt is halott volt.
2012. jan. 26. 17:53 | válasz | #49
miért ne szabadna? Majd te megmondod hogy kinek mit kell venni? Jó hogy pc-re nem mondod hogy vegyen mindenki i7-et hd 7970-el, mert "szart nem szabadna árulni"
kjhun  
2012. jan. 26. 17:37 | válasz | #48
...
Több megszokott funkcióról le kell majd mondanunk, ezek közé tartozik az NTFS-ben meglévő tömörítés és titkosítás, ...

Ezt kivenni mi értelme van?? A tömörítést hagyján, van rá sok külső egyéb tömörítőprogram, gondolom a ZIP-be tömörítés azért megmarad. A titkosítás kivétele ami nem érthető. Nem tetszik valakiknek, hogy titkosítva tárolunk egyes fájlokat a HDD-n?? Most az alap fájltitkosítást (ami már az XP-ben is elérhető, fájlok és/vagy mappák titkosítása, zöld színnel jelölve őket), és/vagy az XP után, a Vistában debütált BitLocker meghajtótitkosítást vették ki belőle?

culas25hc: Szerintem az NTFS tömörítésről van itt szó, nem a ZIP tömörítésről, ezt valaki bővebben kifejthetné, hogy most melyikre gondoltak az MS-nél. Ha ZIP-be tömörítenénk, nem tudnánk a programot futtatni, csak ha előzőleg kitömörítettük, míg NTFS tömörítés (kék színnel jelölt fájlok/mappák) esetén ugyanúgy futtatható maradt a program, a Windows láthatatlanul megcsinálja a háttérben a ki/be-tömörítést közben.

Nem bír vele az efbíáj?? Azért nincs/nem lesz benne?

Fájlok védelme a BitLocker meghajtótitkosítással
Ferrer  
2012. jan. 26. 17:33 | válasz | #47
Mellesleg érintőképernyőn a Metro UI marha jó, az Android is lekoppintotta a Market új dizájnjának megoldásaként, és azóta mintha egyre több használható cucc is lenne fent. De desktopon szerintem sincs értelme. Meg annak se, hogy külön letöltsek egy Ebay alkalmazást, és azt indítgassam, ha sokkal egyszerűbb beírni böngészőbe, hogy ebay.com. Hasonlóan a flash-szintű játékokkal is. Persze, tableten egészen más a helyzet.
2012. jan. 26. 17:25 | válasz | #46
Lehet csak engem zavar, vagy félreétek valamit, de komolyan nem lehet az új filerendszerben tömörített file-okat létrehozni??? Szerintem ez elég nagy gáz lenne.
Ferrer  
2012. jan. 26. 17:22 | válasz | #45
Még úgy is, hogy nincsenek rajta ékezetek?
Unikey  
2012. jan. 26. 16:55 | válasz | #44
Én amondó vagyok, hogy egyenlőre a Microsoft túlságosan előre gondolkozik... és ennek hatalmas felkenődés lesz a vége... Én mind PC-t használó USER nem fogom lecserélni a windows egy ilyen csempés felületű Windows-ra, ami alapból a táblapécékre készült... (meg nekem amúgy se jön be ez... se egyéni háttér se semmi... ble...) Másrészt annyi biztonsági beállítást nyomkodtak (gondolok itt a boot funkciókra), hogy igen sok mindent kell állítgatni a telepítéséér... Most jön a leves. Jelenleg a Tablet PC piac lefele menő ágazatban van! Sokan rájönnek, hogy internet nélkül nem ér semmit, nem úgy mint egy laptop. Persze vonatkoztassunk el a nettől mert azért meg lehet teremteni... A tábla PC piac jelenleg nem kiforrott... TÚL drága és Windows-al még drágább lesz... Ki fogja megfizetni? Nem elegen, hogy nyereséges legyen... Az én véleményem, hogy a Windows 8 egy bukta lesz, mint a Windows Vista volt... Tábla PC-s felületet és tudást integrálni kellett volna, de a megszokott hagyományos felületet meghagyni. Telepítésnél pedig egy beállítás kérdezte volna mit szeretne az user... De így, hogy táblás dolgokat erőltet PC-sekre... elkeserítő...
2012. jan. 26. 16:39 | válasz | #43
Már vannak is. Legalább annyi, mint fizetős.
Felmerülhet a kérdés, hogy de ez miért éri meg a fejlesztőnek?

Hát mert legtöbbször apró reklámokat helyez el benne, vagy az extra pályák, extra funkciók csak a fizetősbe kerülnek bele.
2012. jan. 26. 16:37 | válasz | #42
Hamarosan lesz.
2012. jan. 26. 16:36 | válasz | #41
"Aki meg megveszi a 18-40.000 közötti kínai olcsóságokat az ne várja, hogy ne szaggasson." <- Erről van szó. Szart nem szabadna árulni. Félnyers kenyeret se veszek, pedig, lehet, hogy nagyon nagyon olcsó lenne.
2012. jan. 26. 15:45 | válasz | #40
"... és bármilyen silány hardveren elfut.
Darabos akadozós lefagyós szar. De...minden fut rajta és olcsó."
Ez ilyen féligazság. Pont akkor szokott fagyni és darabos lenni ha "bármilyen hardware"-re ráteszik. Tehát a rootolt félkész verziókra igaz, meg amikor gagyi 5 éves procira hergelt kínai verzióról van szó. Néz meg egy Galaxy S-re feltett 4.0.1-et, hát az azért nem igazán akadozik, sőt. pedig nagyon nem végleges. A lopás dologban igazad lehet, de akkor nyilván az Andoid Market nemsokára éhen hal hiszen ott nem vesz senki semmit, nem igaz? Aki meg megveszi a 18-40.000 közötti kínai olcsóságokat az ne várja, hogy ne szaggasson.
2012. jan. 26. 15:12 | válasz | #39
Csak annyit, hogy jobban kihasználja az SSD előnyeit.
2012. jan. 26. 14:51 | válasz | #38
Én is ezt gondoltam, illetve elég maradi vagyok hozzá, hogy ne használjak Metro-t a W8 alatt sem. Ez kb. olyan, mint amikor anno sokunk keresett Windows gomb nélküli billentyűzetet :D
De.
Ha rászán az ember pár órát, akkor láthatja, hogy Metro alól egy kattintásra desktopra tud váltani, látja azt is, hogy a Metro csempék között megtalálja a desktopon nyitva lévő alkalmazásokat, valamint azt is, hogy acsempék között a sűrűn és utoljára használt programokat szépen egy kupacba rendezi a windows a könnyebb megtalálás végett. Amitől hülyét kapok az a Metri IE10-es böngészője, valamint az, hogy azt nem lehet kilőni vagy bezárni a desktop verzióval szemben. Fentieket még a bugos és félkész TechPrev alapján rom, azért kíváncsian várom a februári publikus bétát is. Remélem az nem nyírja ki a szomszéd meghajtókon lévő windowst. :D
2012. jan. 26. 14:47 | válasz | #37
Mi értesz SSD supporton? Csak mert a szoftveres TRIM-et nem tekintve egy W98 alá is tehetsz SSD-t, de talán még egy Amiga gépbe is beépítheted.
2012. jan. 26. 14:45 | válasz | #36
"bármilyen silány hardveren elfut." ja mint bármelyik os... csak egyeseket nem engednek silány hardverre.

"Darabos akadozós lefagyós szar. De...minden fut rajta és olcsó."
jaja a vindóz is egy akadozós fos szar a pentium 133-mon. A kurva anyját az ms-nek :)

"Szerintem jogos" egy bites júzereknek pl mint te, jogos. Más meg tudja mit várjon el egy hardvertől és mennyiért ;)
2012. jan. 26. 14:41 | válasz | #35
Van már ennek tesztelők vagy esetleg mindenki számára elérhető Bétája? Ha igen, hol tudok hozzájutni?
2012. jan. 26. 14:37 | válasz | #34
áh minek az új FS-be tömörítés, hát ki használja, végül is csak bizonyos játékok, programok, méretét 25%-50%-ra tudja csökkenteni, észrevehető teljesítményromlás nélkül.
dyra  
2012. jan. 26. 14:35 | válasz | #33
Mint a Windows Mobilok
2012. jan. 26. 14:15 | galéria | válasz | #32
Énsem értem miért temetitek ennyire már most a Windows 8-at. A metro felületet érintőképernyőkön kell használni, pc-ken meg marad a régi felület. Ha javítanak az erőforráskezelésen, megbízhatóságon, kényelmesebb ill. egyszerűbb hálózatkezelés, meg sok apróság továbbfejlesztése, simán kiütheti a Win7-et PC-ken és tableteken is. Szerintem nagyonis keresett alternatíva lesz az apple és androidos rendszerek mellett is, ha tényleg jól sikerül.
2012. jan. 26. 12:23 | válasz | #31
Hát asztalira elég nagy faszságnak tartom a Win8-at főleg ennyivel a 7 után, de kiderül...

Viszont tábla szarokra jó dolog lesz szerintem, bár nincs tábla szarom és nem is lesz :D

2012. jan. 26. 11:57 | galéria | válasz | #30
erre ma is megvan a lehetőséged, opensource nak hívják

2012. jan. 26. 11:55 | válasz | #29
Én már várom azt, hogy megjelenjen a Win8, mert akkor végre egységesíteni tudom az informatikai parkomat. Nekem bejön a Microsoft koncepciója, hogy minden eszközön (PC, tablet, telefon) ugyanaz a rendszer fut. Ezt természetesen már most is meg tudnám csinálni, csak nincs nem tartom indokoltnak, hogy vagyonokat költsek Apple cuccokra. :) Jó lesz ez, bár most még nem érzem sürgetőnek a váltást a Win7-ről. Az XP-t meg már tényleg el kéne felejteni, egy több, mint 10 éves operációs rendszert talán már nem kéne erőltetni.
2012. jan. 26. 11:54 | válasz | #28
Kövezzetek meg, nekem nagyon tetszik (így látatlanban) ez a W8. (W8, höhö)
Aki azt mondja, hogy egérrel szar ezt a Dashboard-ot kezelni, közlöm, már van touch monitor, illetve nem szükséges ezt használni, van hagyományos asztal is.
Viszont én is hiányolom az SSD támogatást.
2012. jan. 26. 11:33 | válasz | #27
Mardekár,elfelejtesz egy apróságot,az xp pártiak már csak totál kényszerből vállalták be az új oprdendszereket,de valakinek mai napig jó az xp és jó lenne ha nem lenne MUSZÁJ a win7-be menekülni support stb. hiányában,másfelől meg a mostani gépekre nem jó már az xp win 7 kell rá,ezért áltak át az emberek erre,viszont a win7 tuti jó lesz majd az 5 év múlva megjelenő gépekre is,a win 8 hidd el totál felesleges minden szempontból
2012. jan. 26. 11:30 | válasz | #26
Úgylátom XP-ről windows 9-re fogok váltani... xD
2012. jan. 26. 11:30 | válasz | #25
Minden egyes új Windows verzió közeledtével megszaporodnak a "kiatökömfogváltanitökéletesenmegfelelazelőzőis" kezdetű hozzászólások. Röhejes olvasni most, hogy a Win7 tökéletes, nem akarunk váltani. 2009ben Win7 előtt mindenki XP meg Vista párti volt. Hova tűnt a lelkesedés?
2012. jan. 26. 11:26 | válasz | #24
Lesznek ingyenes programok a marketen?
Mert valo igaz szivesebben hasznalnek ingyenes es legalis programot, mint a torrentboltban vasaroltat.
2012. jan. 26. 11:22 | válasz | #23
Csak ilyen Metro alkalmazásokról volt szó a cikkben , azokból lehet csak vásárolni
Petko  
2012. jan. 26. 10:53 | galéria | válasz | #22
Akkor ezzel a ReFS-el is kitörölhetjük a seggünket... Hol van már végre az SSD meghajtókra optimalizált fájlrendszer? Addig nem akarok SSD-t venni, amíg normális fájlrendszer is lesz hozzá. (Win alatt)
2012. jan. 26. 10:47 | válasz | #21
Az iPad egy játék. Annak persze nagyon jó.
2012. jan. 26. 10:46 | válasz | #20
Nem erőlteti senki csak egyesek fejében:) Nem létező dolog ellen minek lázadsz?
2012. jan. 26. 10:45 | válasz | #19
Pl azért, mert sokkal sokkal több szoftver lesz rá elérhető idővel.

Vagy azért, mert iPad 9 havonta jön ki, de MS nem gyárt hardvert, így akár hetente is megjelenhetnek erősebb konfigok egyre nagyobb tudással, elképzelhető, hogy az iPad, ezt a tempót nem fogja bírni.
dyra  
2012. jan. 26. 10:40 | válasz | #18
"A win8-as táblagép drága lesz, de van mögötte egy komoly support, akadozásmentes felület, és ellenőrzött szoftverek (ha a marketről vásárolsz)."

Ha ilyet akarok minek várjak a Win8-ra? iPad ezeket mint tudja már most de még többet is.

Ha meg nincs olyan igényem jöhet a droidos tábla is. Ennyi a kör be is zárult.
2012. jan. 26. 10:38 | válasz | #17
A felülete a win8-nak azonos a Win7-el csak van rajta ez a csillivilli, ami akármikor kikapcsolható.

Hidd el, hogy váltani fogsz. Gyorsabb bootolás, feleannyi memória fogyasztás, és alapban fog tudni ISO-t is kezelni. Most mondd, hogy rosszabb mint a win7 és bukás lesz! :) Ja és Market integráció, ha valaki esetleg legálisan szeretne programot használni (mert nem jellemző).
2012. jan. 26. 10:35 | válasz | #16
Androidos tábla...jó vicc.
Azért fogy a droid iszonyatos mennyiségben, mert feketén bármit rá lehet tenni, és bármilyen silány hardveren elfut.
Darabos akadozós lefagyós szar. De...minden fut rajta és olcsó.

A win8-as táblagép drága lesz, de van mögötte egy komoly support, akadozásmentes felület, és ellenőrzött szoftverek (ha a marketről vásárolsz).

Ja és kikötik, mi a minimális hardver, hogy mindenféle trágya dzsunkára ne lehessen installálni. Szerintem jogos. Az androidot elnézve meg pláne.
2012. jan. 26. 10:26 | válasz | #15
greg,kell a tökömnek a táblagép,hogy néz már ki,egyik nap látam a villamoson egy gyereknél netezett rajta,idétlen ormotlan nagy hülyeség az egész,ha már a pc kihal akkor inkább a laptopok fognak nyomulni ahogy már most is egyre kevesebb a pc és egyre többen vesznek laptopot,amúgy még egyszer mondom kutyának se kell a win 8,a win 7 fullos nagyon is jó,semmiért soha nem cserélném le,akkora bukás lesz ez mint a vista meg a minnenium anno..ennyi
2012. jan. 26. 10:17 | galéria | válasz | #14
azért még attól fényévekre vagyunk, h a vár omladozzon pc szinten az MS-nek...mobilban sose volt igazán jó, most se lesz.Bár, ha elég olcsó lesz a win tablet akkor lehet benne ráció.
dyra  
2012. jan. 26. 10:03 | válasz | #13
Szerinted lesz. Szerintem meg nem lesz ember aki táblát lesz Windowssal miközben netezésre levélolvasgatásra ott a nagyságrendekkel olcsóbb Androidos táblák ha pedig adj isten van pénze rá és minőséget szeretne megveheti az iPad-ot is. Az MS olyan piacra akar beférkőzni amiről már lemaradt úgy 2 évvel. Inkább erősítené magát a PC szegmensben. Mert a többiek lassan oda is beteszik a lábukat. Nem hittem volna, hogy megérjük de szerintem omladozik a "vár".
2012. jan. 26. 09:25 | válasz | #12
My Home Storage Pool: 60TB :D Shiny.. Alig várom..
2012. jan. 26. 09:22 | válasz | #11
Hát ez egy XBOX360 dashboard. Szinte egy az egyben olyan mint az új XBOX 360asom kezelőfelülete. Még a színvilág és az ikonok is.
Madve  
2012. jan. 26. 09:20 | válasz | #10
Másodlagos, még a szerver esetében is..
2012. jan. 26. 09:13 | válasz | #9
Lesz klasszikus desktop felület is, nem kell lázadni. :-)
GregSB  
2012. jan. 26. 09:13 | galéria | válasz | #8
Egyrészt van benne klasszikus win7 nézet is, másrészt a jövő (legalábbis a követketző pár év) egyértelműen a táblagépről fog szólni, most karácsonykor több iPad kelt el, mint amennyi PC-t a HP adott el. Szóval a Microsoft nagyon jól csinálja, hogy 1db rendszert fejleszt, ami jó lesz még az egyre lassuló eladású PC-kre is, meg az egyre növekvő táblagépekre is.
Zozo76  
2012. jan. 26. 09:11 | galéria | válasz | #7
Jo nekem az OSX boven :)
2012. jan. 26. 08:56 | válasz | #6
Nekem azt mondja meg valaki, hogy hogy kell bezárni egy programot ebbe a retkes csempe rendszerbe mert erre még mindig nem sikerült rájönnöm...
dyra  
2012. jan. 26. 08:24 | válasz | #5
Nem tudom elképzelni ezt a felületet a 22" monitoromon. Asztali gépekre ezt talán nem kellene erőltetni.
2012. jan. 26. 07:42 | válasz | #4
Nos...szerintem totál felesleges a win 8,amiket leírtak szokás szerint kutya se használná,mindig is igy volt,a beépitett alkalmazásokat nem használják nagyon az emberek,mert vannak rá célprogramok,a market része a win 8-nak is tuti buherált,ehelyett inkább felmegyek a telefonomon az onnan töltök le,vagy google-ba beirom torrentre keresve..ezer felesleges újitás van benne,és még ronda is kezd lennia kinézet,nagy bukás lesz az biztos,a win 7 marad nálam ameddig csak lehet,egy jól bevált fullos rendszer a win 7,soha win 8!
metaxx  
2012. jan. 26. 07:36 | válasz | #3
Gyanítom legalább akkora bukás lesz ez mint a Vista, ha nem nagyobb. Táblára biztos jó ez a húzogatós csempés izé-mizé, de desktopon egérrel billentyűvel életképtelen. Próbáltam én is a korai változatokat, borzalmas kezelni egérrel billentyűvel. Úgyhogy kíváncsian várom mi -nem- lesz ebből a csodából, addig is nekem W764 tökéletesen megfelel.
2012. jan. 26. 07:19 | válasz | #2
Rohadt jó ez a Win8, jöhetne már kifelé =)
2012. jan. 26. 02:48 | galéria | válasz | #1
Nemértem, mi a tökömért hívják még Windows-nak. Alapjáraton még az asztalt se tölti be.