Amerikai pite 4: magyar cím és új előzetes
2012. január 21. 20:00, szombat
A nemzetközi közönség új Amerikai pite 4-előzetesnek örülhetett a napokban, a hazai filmes újságírók pedig annak, hogy nem kell többet Amerikai pite 4-ként emlegetni a filmet.

Hirdetés

A Universal Pictures új előzetest adott ki az Amerikai pite-sorozat negyedik epizódjához, melynek legtöbb jelenetét már láttuk a novemberi trailerben, azonban a nemzetközi közönség kapott pár új snittet - ezek főleg a videó második felében tűnnek fel. Az Amerikában április hatodikán, nálunk pedig jelen állás szerint már egy nappal korábban bemutatásra kerülő komédia egyébként már magyar címmel is rendelkezik, a UIP-Duna Film az American Reuniont Amerikai pite - A találkozó-ként magyarította.


A cím tehát nálunk sem kapott sorszámot, azonban kevésbé beszédes, mint az eredeti, hiszen az vélhetően az évfolyamtalálkozóra utal, amiről szólni fog a film. A történet szerint ugyanis az Amerikai pite karakterei tíz évvel később visszatérnek az East Great Falls középiskolába, hogy aztán egy hétvégét együtt töltsenek. Az Amerikai pite - A találkozóban mindenki visszatér, aki számít, az összes főbb szerepelő, sőt, még az emlékezetes mellékalakok is kapnak egy-egy hosszabb-rövidebb jelenést.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2012. jan. 22. 15:59 | válasz | #1
zsííír :D