Pénzt követelnek a kiadók az illegális letöltőktől
2012. január 19. 15:34, csütörtök
A CD Projekt a The Witcher 2 illegális letöltései kapcsán nagyon érdekes és abszolút pozitív nyilatkozatot tett. Elárulták, hogy nem fognak különböző másolásvédelmi rendszerekkel próbálkozni, hanem inkább különböző extrákkal tömik meg a programot és így próbálják meg rávenni a vásárlásra a játékosokat.

Hirdetés

Azonban a torrentfreak.com egy napokban megjelent cikkéből az derül ki, hogy azért nem mondtak le az illegális másolatokból származó bevételről sem. És ezzel nincsenek egyedül. A beszámoló szerint a CD Projekt mellett szinte minden kiadó és fejlesztő próbál különböző módokon eljutni a warez közönséghez és kemény összegeket követelnek tőlük. Lássuk, melyek voltak a legemlékezetesebb megkeresések.



A sort az Atari nyitja, akik a The Witcher, Alone in the Dark és a Test Drive Unlimited 1-2 kapcsán először Angliában kezdtek el IP címek alapján felhasználókat lenyomozni, majd áttették eme tevékenységüket Németországba. A CD Projekt mostani akciója hasonló volt, csak itt minden egyes másolat után 800 eurót követeltek a játékosoktól.

A Koch Media számos esetben volt segítségére a nagyobb kiadóknak az ilyen "behajtási" ügyekben, így a Dead Island, a Prison Break: The Conspiracy, a Painkiller: Resurrection és Painkiller: Redemption (itt 300 eurót követeltek per játék) és az Agrar Simulator 2011 illegális másolatait használó játékosok már találkozhattak a kiadóval.



De ugyancsak Németországban "vadászott" a Rocksteady a Batman: Arkham sorozat miatt és a Eidos/Square Enix duó a Deus Ex: Human Revolution és a Kane & Lynch 2 valamint a Just Cause 2 kapcsán. Több ezer levelet küldtek ki, melyekben 800 eurót követeltek az illetőtől, ellenkező esetben... És itt ugye a retorziók következtek, mely lehetett feljelentés, de az IP-cím örökös letiltását is kilátásba helyezték.

És akkor most jöjjenek a további levelek feladói: Koch Media (Dungeon Siege III és Final Fantasy széria bármely darabja - 800 euró), Codemasters (DiRT 3, F1 2010, Operation Flashpoint: Red River - darabonként 800 euró), BitComposer (RaceOn), Techland (Nail'd), Ubisoft (Tom Clancy's Rainbow Six Vegas), Kalypso Media (Tropico 3-4, Airline Tycoon 2) és a dtp Entertainment (Cities XL 2012).

Az már persze ismét a CD Projekt hozzáállását tükrözi, hogy miután kiderült a nyilvánosság számára, hogy milyen leveleket küldtek ki, azonnal leállították a kampányt. Hogy ez most jó vagy rossz, azt mindenki döntse el saját maga.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2012. jan. 26. 22:28 | válasz | #57
Most komolyan: ha nekem jönne egy ilyen levél hogy fizessek 8000 Eurót egy játékért... hagynám hadd menjen perig, aztán ha tényleg odáig fajulna a dolog, vennék kéz alól egy példányt 3000ért, és bemutatnám hogy nekem mindig is volt, és ellenpert indítanék zaklatásért :)
2012. jan. 22. 00:36 | válasz | #56
sok sikert hozzá
(arról nem is beszélve, hogy ez mind ingyen van nekik is igaz...?)
2012. jan. 21. 17:05 | válasz | #55
A szolgaltato naplozasabol?
2012. jan. 21. 14:21 | válasz | #54
azért egy dinamikus ip vel rendelkező személynél megnézném, hogy azonosítják be... ;)
2012. jan. 21. 12:02 | válasz | #53
Sok sikert.

Amit nem loptam el azért nem fogok fizetni, mellesleg próbálják rámbizonyítani a dolgot... Ott röhögöm pofán őket ahol akarom.

2012. jan. 21. 00:17 | válasz | #52
Ugyan!
Ennek még értelme is lenne.

Aminek van értelme, abból nem mindig lehet jó zsíros csekkeket kiállatani...
2012. jan. 20. 19:51 | válasz | #51
Nem a torrentezést kell baszkurálni, hanem a kiadott játékok minőségén javítani. Tudod mennyi játékkal találkoztam, ami fele áron érné meg?...
2012. jan. 20. 19:25 | válasz | #50
komoly? 94 ben kb autót kaptál azért a pénzért... :D
2012. jan. 20. 18:48 | galéria | válasz | #49
Azért a legtöbb ember nem engedheti meg magának Mo-n hogy akár 2 havonta játékot vegyen 10k-ér...Bár hozzáteszem ha 200 forintba kerülne minden játék, valszeg akkor is a többség warezolna.

Nemtom mennyibe került a kiadóknak ez a kampány, de sztem eléggé ráfizethettek. Inkább a siteokat kellene csesztetni, nem szerencsétlen pistikét mert letöltötte a Barbie in Wonderland-et.
2012. jan. 20. 18:47 | válasz | #48
persze szokásokon nehéz változtatni...
2012. jan. 20. 18:45 | válasz | #47
Igen, emlékszem 98ban kaptam az első gépemet, akkor még úgy voltam vele, hogy 35ezer forintos kaptak a szüleim, és 12ezer volt egy pc játék?! NANE! Ma 110ezer forintot keresek (bár kitudja mennyivel megy vissza az adójóváírás miatt), és 9-10ezer forint egy új konzoljáték (külföldről rendelve, de a régiek olcsóbbak), már a wiihez is vannak eredeti játékaim, a wiiu lesz az első teljesen warezmentes gépem.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. jan. 20. 15:34 | galéria | válasz | #46
Teljesen kulturált beszélgetés folyt itt - meg is lepődtem - amíg, meg nem jelentél.

Az érvedre pedig csak egy kifejezés: Digitális disztribúció.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. jan. 20. 15:33 | galéria | válasz | #45
Életem első PÉCÉS (C64-re az R-Type volt az első) játéka a Little Big Adventure volt... 10.000 Ft-ba került!

!!!!!1994!!!!

Most 2012 van. 18 év eltelt. !TIZENNYOLC!

Mennyibe kerül most ÁTLAGOSAN egy premier játék, ma Magyarországon PC-re?

Ismét felteszem a kérdést: Miről beszélünk???
hdo  
2012. jan. 20. 15:31 | válasz | #44
Olvass máre rendesen b+, komolyan nem hiszem el mi megy itt, SOKSZOROSÍTÁS költségéről beszéltem nem előállításról ... jó, befejeztem, egyikőtök kergébb mint a másik.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. jan. 20. 15:29 | galéria | válasz | #43
De az előállításához költség kell... nem is kevés!

Majd ha egyszer lesz alkalmad járni egy játékfejlesztő stúdióban talán megvilágosodsz. Addig pedig szenderedj békés álomba és delíriumod közepén se képzeld el a többségében maximálisan jólelkű, szorgalmas, intelligens, tanult, jó szándékú programozó/designer/technikus srácok arcait... azokét akik abból élnek(NÉNEK), hogy téged/minket szórakoztatnak.
2012. jan. 20. 15:28 | válasz | #42
Ja, nem, bocs, ezt visszavonom. Szimplán csak hülye vagy, a javaslataid nem a torrent elleni fellépésről szólnak.
2012. jan. 20. 15:27 | válasz | #41
"írtam a nagyobb kiadóknak levelet arról, hogyan lépjenek fel a torrentek ellen..."

Uh, hát nem gondoltam, hogy léteznek ilyen csúszómászó férgek... De hát persze a jó kommunista házmester berögződés nehezen hal ki.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. jan. 20. 15:25 | galéria | válasz | #40
Tegyük fel, hogy van egy könyvelői szoftverem, ebből élek, máshoz nem értek.

Egy rosszakaróm hozzáfér és a másolatát feltölti egy torrent oldalra, ahonnan aztán szépen elterjed más oldalkra is, így nagyjából 15.000-es totális letöltés jön ki a végén.

Legyünk jó indulatúak és tételezzük fel, hogy ebből 1000 azt sem tudta mit szed le. 7000 kipróbálja, de nem tetszik neki.

Maradt 7.000 ember aki viszont használja.
Csakhogy elhelyeztem a programomban egy rezidens kis alkalmazást, mely minden alkalommal elküldi a nap 24 órájában bekapcsolt szerveremre a használó IP címét és a szériaszámot amivel telepítette.

Megdöbbenve tapasztalom, hogy a frissen fejlesztett programom 7.000 olyan gépen fut, melyek nem vásárolták meg. Ezzel szemben az elmúlt 2 hónapban mióta kint van a programom csak 500 db-ot vásároltak meg tőlem.

Te mit tennél?

a, Megvonnád a vállad és legyintenél a 7.000 program után jogosan neked járó nem csekély összegre.

b, Jogi lépéseket tennél.

c, Felszólító leveleket és szankciókat helyeznél kilátásba.

d, Nem tennél semmit, de okulva az esetből olyan platformra kezdenél el inkább fejleszteni, ahol nem jellemző a warez.

Szóval?
2012. jan. 20. 15:21 | válasz | #39
És? A változó költség közelít a nullához, a fix költség viszont nagy.
mousee  
2012. jan. 20. 15:21 | galéria | válasz | #38
Részben teljesen jogos...blááá :)

Szóval megszokás, de valóban gáz hogy kb az 500 huf-os játékokat is inkább torrentről viszik :(
mousee  
2012. jan. 20. 15:20 | galéria | válasz | #37
Részben jogos, de az már inkább szerintem a megszokás kérdése. Ettől függetlenül szerintem még mindig rohadtul megdobná a bevételeket és az eladásokat a normálisan beárazott játékok. Persze ez egyéni vélemény, az észrevétel pedig sajnos teljesen jogos :(
hdo  
2012. jan. 20. 15:19 | válasz | #36
Már agyfaszt kapok komolyan ... hány kibaszott diploma kell ahhoz, hogy ne hasonlítgasson senki fizikailag létező, kézzel fogható terméket egy digitálishoz, ami KÖLTSÉG ÉS NYERSANYAG FELHASZNÁLÁSA NÉLKÜL sokszorosítható?!
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. jan. 20. 15:18 | galéria | válasz | #35
Sokszor látok 1000 Ft-os játékokat torrent oldalon és ezrével töltik. Ami nincs lebetonozva az ellopják, ha le van akkor feltörik.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. jan. 20. 15:16 | galéria | válasz | #34
Ha tehetném se tudnám ellopni... igaz, abban az esetben elhoznám szívfájdalom nélkül, ha tudom, hogy senkinek semmibe nem került.
Gascan  
2012. jan. 20. 15:15 | válasz | #33
milyen jogon követelnek pénzt .. nem világos számomra.. hiszen el sem adtak semmit ...

aki hamisan letöltötte nem az eredeti játékot kapta meg hanem egy kalóz másolatot, aközött pedig van különbség
mousee  
2012. jan. 20. 15:12 | galéria | válasz | #32
Azért free 2 play MMO-k picit másra építenek, ott a belső store-ok adnak komoly bevételt.

Eszméletlen hogy valaki pénzt képes adni egy szentpusztítókard-ért, és csillámfaszláma mount-ért (de működik bakker)
Bendzs  
2012. jan. 20. 15:10 | válasz | #31
Amúgy az "aki nem tudja megvenni a játékot, az ne játsszon, mert nem létszükséglet" érvbe bele lehet kötni: Az internet tele van ingyenes (freeware, tehát nem warez) játékokkal, amikért nem kell fizetni, de támogatást lehet adni a fejlesztőknek; nem is beszélve a rengeteg free2play MMO-ról...
mousee  
2012. jan. 20. 15:08 | galéria | válasz | #30
Én is ennyiért veszem X idő után. Az pedig hogy ilyen árak mellett nem érné meg, szerintem marhaság. A warez iszonyatos kiesés, mert senki sem fog 6-7k-t adni egy játékért, ellenben ha kijön újonnan, és kerülne max 2-3k-ba, akkor simán vennék, mint a cukrot, jóval nagyobb bevételt generálva, mint a "ááhh, szarok bele, majd leszedem enk...őőőő..netről.
Bendzs  
2012. jan. 20. 15:07 | válasz | #29
Ez így van, azóta nem is csinálok instant vásárlásokat. Az volt az első és utolsó eset, tanultam belőle. :)
2012. jan. 20. 15:04 | válasz | #28
"Ilyen árak mellett egyszerűen nem érné meg a másolt lemezekkel vacakolni"

Na igen, de lehet, hogy játékot írni se érné meg.:) Plusz lemezekkel már most se vacakol senki, legrosszabb esetben egy-két óra alatt lent van bármilyen warez játék, ami a 2-3 ezer forintos eredeti játékhoz képest is ingyen van, szóval még így is sokan warezolnának.
2012. jan. 20. 15:03 | válasz | #27
mert nem teheted meg :D hidd el, igy is van aki potyázza a benzint.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. jan. 20. 15:01 | galéria | válasz | #26
Nagyjából ennyiért veszem a játékaimat/filmjeimet. Miért kell mindent már a megjelenés napján birtokolni/játszani?

Annyi remek cím van az embernek még a múlt idők nagyságira sincs ideje, nemhogy a legújabbakra a kiadás napján.
2012. jan. 20. 15:01 | válasz | #25
Potya-tankolnánk, ha lehetne. Voltam benzinkutas is életem során, nem egyszerű. Ott vannak a kamerák, mindent rögzítenek, nem jutnánk messzire egy potyatankolás során. És aki megteheti, az keres olcsóbb megoldást. Én sajnos nem Ukrán közelébe vagyok, de ha ott lennék mennék át üzemanyagért. Szóval ezt a témát nem igazán lehet összehasonlítani. Meg aztán autóra jobban szükség van. Van aki azzal jár munkába, beteg gyermek esetén stb.....
A net világa más. Ott nincs lebukási veszély. Persze torrent miatt az ip ellenőrizhető. Én mondjuk ftp szervereket létesítek előnyben. Szóval fizetek én, csak nem konkrétan egy játékra, hanem ftp szerverre és azon keresztül több játékra. Még sem teljesen ingyen! :))
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. jan. 20. 14:59 | galéria | válasz | #24
"ha netán lewarezolja azt, amit úgysem venne meg, azzal igazából kárt nem okoz senkinek, tehát bűntudatot sem kell éreznie miatta."

Addig talán(!) ezzel nincs is gond, amíg úgy nem érzi, hogy ha már leszedtem, ha már feltelepítettem, ha már letoltam 2 pályát, akkor már végigviszem... utána letörölöm! --> Ez már így erősen nem fair.

A demowrz-el nincs bajom... ha nincs demo tény, hogy vessen magára a fejlesztő amiért még erre sem volt képes.

Igazából nekem nem is az fáj, amikor egy noname lövöldét leszed 1000 ember a hálóról, hanem az fáj, amikor tartalmas, értékes, sok x sok órát nyújtó játékokat TÖMEGEK töltenek le. Jelenleg pedig így állunk!

A legnagyobb gáz pedig nem is a magyar wrz, hanem nyugati! Ott ugyanis valóban nem tétel egy Day-1 játék megvásárlása és MÉGIS töltik tízezrével.
mousee  
2012. jan. 20. 14:55 | galéria | válasz | #23
Kedves kiadók...

Nem tudom, hogy mások hogyan gondolkodnak, de nekem pl az összes lemezem eredeti lenne ha egy zenei CD, illetve film dvd max 1k huf, míg egy játék max 2-3k huf körül mozogna. Ennyit szerintem mindenkinek lazán megér egy szép nyomtatott CD + Műanyag tok, collectorsért pedig lehet kérni 5-8-10-et, Ízlés szerint.

Ilyen árak mellett egyszerűen nem érné meg a másolt lemezekkel vacakolni, és az is meg tudná venni, akinek esetleg nem telik rá. Másolásvédelemmel pedig felesleges vacakolni, úgyis feltörik előbb vagy utóbb, ablakon kidobott pénz.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. jan. 20. 14:35 | galéria | válasz | #22
USA-ban nagyjából fele annyiba kerül a benzin, mint idehaza... mégsem potya-tankolunk a kúton. Miért nem?
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. jan. 20. 14:30 | galéria | válasz | #21
Azért írtam, hogy ha nincs demo az gond... de vész esetére ott vannak a wt-k és egyebek.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. jan. 20. 14:29 | galéria | válasz | #20
"A teljes játék: Duke Nukem Manhattan Project. "Kicsit" idegesített, hogy 2 hónapja emiatt a játék miatt dobtam ki 6.000 Ft-ot, de nem tudtam mit csinálni."

Sok éve már, hogy voltam akkora marha, hogy 100k feletti VGA-t vettem, 2 hónappal kijött egy gyak. u.o. 50k körül, vagyis az enyém használtan kb. 40k-t jó ha ért. Ez ilyen. Előfordul ez autóval, telefonnal, mosóporral, mindennel.

A gépigényt pedig érdemes megnézni vásárlás előtt a neten és nem a boltban. Világos, instant vásárlás volt az eseted, de 5-6000 Ft kiadása NEM szabad, hogy meggondolatlanul történjen. Pár perc tájékozódás előtt nem árt... főleg a játékosok tapasztalatait érdemes elolvasni.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. jan. 20. 14:23 | galéria | válasz | #19
Az utóbbi évek NFS részei közel a nullával egyenértékűek... mást tőlük várni vakmerő optimizmus.
hdo  
2012. jan. 20. 14:08 | válasz | #18
Vegyük egy játék alapárát 40 eurónak. Ez az ár ugyanennyi magyarországon is. Nem messze innen az osztrák határon túl az ottani minimálbérből 25 játékot lehet venni. Magyarból nyolcat (se). Ha igazságot akarsz, akkor ez annyit jelent, hogy meg kell várnod míg 3100 forint alá esik az ára a játéknak, amihez legalább 2 évet kell várni, de lehet hogy kifutó termékké válik már azelőtt, jóval magasabb áron.
2012. jan. 20. 13:58 | válasz | #17
Na igen! Egységes európai unió! Uniós árak vannak, de uniós fizetés nincs! Vannak német rokonaim, tudom mennyit keresnek. Még a nyugdíjasok is többet kapnak, mint itt egy jól megfizetett diplomás.
Ha uniós bért kapnék én is, lehet nem okozna gondot havonta akár 2-3 játék megvásárlása sem! Így marad a 25 megás net, legalább valami hasznát vegyem!
2012. jan. 20. 13:54 | válasz | #16
Én most jól pórul jártam volna, ha megvettem volna a The Run-t kb 10 eFt-ért. A bemutató videó nagyon jóra sikeredett és tényleg vártam nagyon, hogy kipróbálhassam. Így hát le is töltöttem, de elindítva a játékot számomra egy rakás **** volt!
Amúgy meg nem érzem magam hibásnak, csak mert adódik egy lehetőség a számunkra! Jelen körülmények között azt mondom, hülye aki nem csinálja. Vigyék le az árakat 3-4 eFt-ra és akkor lehet több lenne a becsületes ember, aki megvenné a játékot! Manapság meg az adathordozókba beletesznek mindenféle jogdíjakat, úgyhogy én nem aggódom. Ha nem lenne benne pénz, akkor már rég felhagytak volna vele.
usersg  
2012. jan. 20. 13:47 | válasz | #15
"Költse élelmiszerre és megélhetésre, mert játszani nem létkérdés így SEMMILYEN szinten nem mentség egy fizetős játék lewarezolása."

Arra fogja költeni... DE, ha netán lewarezolja azt, amit úgysem venne meg, azzal igazából kárt nem okoz senkinek, tehát bűntudatot sem kell éreznie miatta. Ez nem olyan, mint ha elkötöd a szomszéd autóját, mert a kiadónak/fejlesztőnek nem kerül semmibe se a te null költséges másolásod. Ezért itt elmaradt haszonról lehet csak beszélni, ám ha nem áll módodban megvenni az adott játékot, akkor ez a bizonyos haszon semmiképpen nem jelenhetne meg a cég költségvetésében...

Mondhatod, hogy igazságtalan a dolog még így is. De a világon sok az igazságtalanság. Pl hogy neked ugyanannyiba, vagy többe kerül a játék mint pl egy franciának, ám ugyanazért a munkáért harmad annyi javat sem kaphatsz mint ő. Ennek ellenére mégis egységes európai gazdaságról papolnak. Helyes ez így? Nem.

A korábban felsorolt ötletek egyébként jók. Mert van egy réteg, aki sem a biztosan fizető, sem a biztosan nem fizető/fizetni nem tudó rétegbe nem tartoznak, ők a plusszért fizető ügyfelekké válhatnak. Ha pedig valami tényleg igazán jó, annak nagyobb lesz a tábora, és ez így van rendjén.

És ne feledjük, nem csak a warez okozhat bukást, mert pl a szar játék akkor is szar marad, ha olcsó.

A filmek, és zenék egy másik téma, de leírhatom azt is ha kell...
2012. jan. 20. 13:33 | válasz | #14
pont ez az, ha nincs demo nem jogosít fel a lopásra persze, (és ez most hülye példa de magamból kiindulva) nincs demo, leszedem, volt már, hogy maga a játék ugy megfogott, hogy miután beléptem és az első 5 percet játszottam (kb 1 mission volt, amolyan bevezető) instant mentem a netre és megvettem, TUDOM, hogy sokan nem igy vannak, meg eszük ágában sincsen az ilyen, de én max azért warezolok, hogy megtudjam, megéri-e nekem az adott játék (és itt nem azt kell érteni, hogy leszedem és végig viszem... hanem amolyan "demonak" van) De azt is meg kell értened, hogy ez a védelmi rendszerezés sem JÓ, hogy miért? legjobb példa erre a GTA IV, megvettem, x használat után nem tudtam belépni vele a livera mert a kodom elért egy bizonyos használati számot, igy megkellett vennem mégegyszer, hogy mutlizhassak, majd most annál is megkaptam az üzenetet... hát tudod mikor veszem meg harmadszor? most ott tartok, hogy bő 2 hónapja megy a levelezés a live al illetve a microsoftal...
egy youtube video, review ...stb nem feltétlen adja vissza azt amit egy játék nyújt, ahogyan viselkedni fog a gépeden...stb, voltam már ugy játékkal, hogy az én configomon nem ment, a páromén, ami hozzáteszem UGYANAZ volt, azon meg vígan süvített.

3. Egyetértek, írtam is, ha valami nem olyan minőség (amit pl olvasok egy reviewben ahogyan írtad is, az engem szimplán nem érdekel) nem veszem meg, nem töltöm le. ennyi
A supporthoz jogom van, éltem is vele, vissza kaptam a fos autogenerált üzenetet, hogy milyen portot nyissunk meg és hogyan és ...stb ami már elöttünk 10000 felhasználónak sem müködött, elégedetlenkedtek is a forumokon, velem együtt, mégsem történt változás.

4 teljesen igazad van, bár szerintem, ha egy kifejezetten pc játékra fejlesztenének, amit ugy oldanának meg, hogy a warez kevésbé lenne supportolva (nem ez a legyártom és leszarom hozzáállás) akkor hidd el lehet a warez is kevesebb lenne.

a játékokat amiket emlitettél, hol sikerült ilyen olcsón beszerezned? ha szabad megkérdezni.
és egyet kell értenem megint veled, a játék nem létszükséglet, akinek nincs pénze erre (a mai világban egy pár doboz cigi/1-2 pia ára) az ne játszon.
Zombee  
2012. jan. 20. 13:33 | válasz | #13
A gameplay videóból nem jössz rá, te is élveznéd-e, az meg végképp nem derül ki, hogy hogyan futna a gépeden. A nagy tesztek pedig javarészt reklámok ajándék példányokkal, nem mérvadók.

Azzal viszont egyet értek, hogy a "nincspénzem" gyenge kifogás, nem lehet mentség, hisz valóban nem létfontosságú. Másrészt akinek internete, megfelelő gépe van 1-1 játékhoz, és még ideje is van a napi betevőre való megkeresése mellett, annál a pénztelenség aligha áll fenn. Egészséges mennyiségű játék egyébként sem özön pénz havonta sem, kivéve azt, akinek nincs élete, és mindent rögtön a megjelenéskor akar.
Bendzs  
2012. jan. 20. 13:24 | válasz | #12
Az 1. pontodhoz (youtube gameplay, review-k, stb) kapcsolódó velem történt esetet fogom most leírni...

Jó pár éve történt már, de még mindig pontosan emlékszem egy nyárra, amikor megvettem életem első PC játékát... Megrögzött GameStar előfizető voltam, így volt már egy rakás eredeti játékom ami a GameStar-hoz járt minden hónapban (van két 100-as CD állványom, ami tele van GS CD-kkel és DVD-kkel). De én ennél többet akartam, meg akartam venni egy a magazintól független játékot (tehát csak a játékot magában). Épp utazgattunk, és Székesfehérváron megálltunk, hogy körülnézzünk a MediaMarkt-ban (akkor még nem volt minden "második" településen). Nem kellett sok idő, hogy a PC játék-osztályon kössek ki, elég sokáig nézelődtem, gondolkodtam, melyik játékot vegyem meg a sok közül. Végül egy Duke Nukem Manhattan Project lemezt választottam, megtetszett a borítója és a leírása. Nagyjából 5-6.000 Ft volt az ára (most, ha még egyáltalán lehet kapni, olyan 1.500 Ft körül lehet). Amikor este hazaértünk, izgatottan tettem be a lemezt a gépbe és telepítettem fel a játékot, elérkezett az idő hogy végre elindíthassam és kipróbáljam. Itt kezdődött a bonyodalom. Nem indult el a gépemen. A gépigény megvolt, még kicsit jobb is volt az akkori gépem, mint amit kért a játék a futtatáshoz. Többször megpróbáltam feltelepíteni, de ezután se indult el. Se időnk, se pénzünk nem volt, hogy visszamenjünk Székesfehérvárra a játék miatt, úgyhogy félreraktam egy polcra, gondoltam, játszok majd vele máskor, vagy odaadom valakinek ajándékba. 2 hónappal később megjött az új GameStar, benne a megszokott teljes játék CD-vel és demó/média/stb CD-vel. A teljes játék: Duke Nukem Manhattan Project. "Kicsit" idegesített, hogy 2 hónapja emiatt a játék miatt dobtam ki 6.000 Ft-ot, de nem tudtam mit csinálni. Beraktam a GameStar-os CD-t, feltelepítettem a játékot, persze nem indult el a hazudós gépigény miatt, de egy próbát megért.

Ez az eset két dologra tanított meg:

1.: Soha ne vegyek meg egy játékot anélkül, hogy a demóját fel nem telepítettem volna, és kipróbáltam volna, hogy egyáltalán fut-e, vagy az a gépigény is kamu.

2.: Ha a játéknak nincs demója, akkor sem fogok rá pénzt kiadni, azért, hogy kipróbáljam, inkább letöltöm ingyen, kipróbálom, ha rendesen fut és meg is tetszik, elmegyek és tisztességesen megveszem. Ha nem fut/nem tetszik, nem veszítettem semmit, legfeljebb egy DVD-nyi szabad területet, de azt is addig, amíg le nem törlöm a letöltést.
hdo  
2012. jan. 20. 13:14 | válasz | #11
Az itt említett játékok közül amelyikkel játszok is, az meg van vásárolva a túlárazott steam-en, szóval tehetnek egy szívességet.

Egyedül a DE:HR nincs, de arra már nem volt lóvé, és még bőven messze vagyok attól, hogy minden aspektusát felfedezzem a játéknak, és több stílusban végigjátsszam ... DE, nem rakom fel a törtet, egyszer végigjátszottam, most pedig addig nem rakom fel amíg meg nem vásároltam valahol.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. jan. 20. 12:37 | galéria | válasz | #10
1. Ha nincs demo, az valóban gond. Mégsem jogosít senkit fel a kvázi lopásra.
Ott youtube lehet gameplay, sőt komplett walkthrough videókat is nézegetni. Elképesztő, hogy mennyire GYORSAN kerül fel akár egy full wt a játék megjelenése után már szinte napokkal később. Aztán ott vannak a review-k, tömve van velük a net.

3. Ha valami nem minőség ne vedd meg, ne töltsd le, ne játszd végig. Nem kötelező.
Még a közepesnél alig jobb játékokat is sokszor megveszem, mert ez a hobbim.
Ha multi miatt veszel egy játékot, ne feledd, hogy több száz órányi játékra ruházol be, így megértem azt aki MW-et vesz drágán, mert ő ezt szereti, több száz órája lesz benne, megéri neki.
AC: Brotherhood-ot én is végigtoltam, sőt kicsit még multiztam is vele, de eszembe nem jutott volna letölteni. A matchmaking rendszer ügyben, meg zargasd a supportot, jogod van hozzá és minél többen teszitek, annál biztosabb a változás!

4. A játékfejlesztés rizikó. Ha a piackutatás szerint PC-n a játékom 10.000 példányban fog nagyjából elkelni, de várhatóan 23.000-en fogják letölteni, evidens, hogy eszembe nem jut PC-re fejleszteni. Azért van sok fosport PC-re, mert az adott fejlesztőknek nem a PC a fő fejlesztési platform és erről a warez IS (nem csak az!) tehet.

A Kane & Linch 2 és a Just Cause 2 is szerepel a cikkben és az is, hogy 800 Eurós büntikben gondolkodtak. Pontosan ezt a 2 játékot ÖSSZESEN ~3.000 Ft-ért vettem meg, a K&L 2 ráadásul Limited kiadás. Ha valakinek nincs ennyi pénze NE játsszon! Költse élelmiszerre és megélhetésre, mert játszani nem létkérdés így SEMMILYEN szinten nem mentség egy fizetős játék lewarezolása.

A filmek kérdést, most ne feszegessük, mert ott bonyolultabb és sajnos igazságtalan a helyzet. Nekem van olyan filmem, ami megvan ERDETIBEN VCD-n, DVD-n és most kijött Blu-ray formátumban is. Valóban egyre jobb a minőség, de ha már 2x fizettem a "licencért" miért fizessek 3x is?
2012. jan. 20. 12:18 | válasz | #9
ez mind szép és jó, egyet is értek veled bizonyos helyeken DE:

1. fizetek érte, és megveszem, ha érdekel a játék (nyilván ha nem érdekel akkor ugyse fogok a warezzal sem foglalkozni). DE ha már használnék valamit, szeretném kiprobálni elötte, megnézni valóban, hogy fut a gépen, milyen minőség..stb, sajnos az elmúlt pár évben volt bőven játék ami akkora trágya volt, hogy 2000 Ft ot nem ért, nem hogy 12-13 at. (TEHÁT adjanak már ki DEMOKAT, vagy valamit, fura, h 10 évvel ezelött még tudtak demokat gyártani a készítők, ma már nem...)

2. Nem tudok hozzászólni, nem nagyon érdekelt a Witcher sorozat.

3. Az általad felsorolt játékok valóban nem kerülnek bele (és aki erre hivatkozva letölt ilyen játékokat mint pl amiket felsoroltál az szimplán ürügyként használja ezt a szép mndatot) DE, mint már említettem, sok játék nem képvisel ilyen minőséget, (Szerintem pl az MW3 kifejezetten nem minőség, mintahogyan alattam is említették már, egy olcsó copy paste, semmi más, amivel nem foglalkoznak. + nagyon sokan (köztük én is) kb csak a multiplayer miatt vesz meg játékokat, namost én kiadom a játékért a pénzem, és nézd meg pl az Assassin's Creed Brotherhood részét, ami amugy hatalmas játék multiban és single ben is, de ami match making rendszert az kapott, az valami szégyen... hogy a barátaimmal nem tudok játszani, mert a játék nem képes összerakni minket, vagy hogy hosszú 10-20 percekig (kezdetben) keresett 6 embert, vagy egy matchet...

4. Igen sírunk, én is sírok, hogy van 1-2 olyan név amiért nem haboznék kiadni akár 15.000 Ft ot sem, DE NINCS. (nyilván elvárnám a pénzért megintcsak, hogyha már MINDENKÉPP KONZOLRÓL PORTOLNAK, AKKOR NORMÁLISAN TEGYÉK AZT, ne ugy mint azt már láthattuk pl egy GTA IV esetében is... (és ez is egy nyomos indok a pc seknek azért, hogy durván sok játéknak akkora fos a portolása, hogy az már már szégyen.) nem lenne non profit, hisz azért vásárolják ajátékokat szépen, de pl egy pár ötletet átvehetnének RoyalPredatortól, van 1-2 teljesen jó ötlete.
Ha én fejlesztenék egy játékot akkor ugy tenném, hogy az szorakozást nyújtson mondjuk egy jó pár óráig, mondjuk mint kb 5 éve, amikor egy singlenek simán volt több tíz óra játék ideje, szemben a mai alig érem el a 2 órás játék időt (lásd Need for Speed Run, ugye...)

Arról beszélünk, hogy mivel lehetne lejebb vinni a warez számot a pc-s táborban (mert teljesen ugysem fog eltünni.)
De arról is beszélhetnénk, hogy ezek a számok kb hány tíz-száz millió gépre vannak, és ha megnézed a világon az xbox / ps ek...stb konzolok számát, és az azokhoz lévő warez számokat (százalékban persze, hisz 1 milliót, 100 millióval nehéz összehasonlítani [a számok csak példaként szolgálnak nem valósak], akkor kiderülne, hogy a konzolos warez veri a PC-st is.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. jan. 20. 11:51 | galéria | válasz | #8
1. Ha használsz valamit fizess érte. Nem kötelező játszani.

2. A CD Projekt a Witcher 2 esetében maximálisan baráti áron adta már Day-1 a terméket, ráadásul olyan extra tartalommal, mely más játékok esetében simán a Collector's Edition kategória.

3. Mindig a minőséggel, meg a "csináljanak jobbat majd megveszem talán" baromsággal jönnek a letöltő-junkie-k. A Witcher 1 és 2 pontosan az a kategória, mely MINŐSÉGET képvisel. Sok jelzőt lehet rájuk aggatni, de azt, hogy: "szar" azt semmiképpen sem. Ahogy a cikkben említett Batman: Arkham és Deus Ex: Human Revolution is kiváló játékok!

4. Minden fórumon főleg a PC játékosok sírnak, hogy xy játék miért nincs PC-re? Az eszükbe sem jut, hogy ha ők fejlesztenének játékokat vajon mi lenne a cél? A non-profit felállás? És mégis MIBŐL?

Tulajdonképpen mégis miről is beszélünk?
2012. jan. 20. 07:32 | válasz | #7
Hát, úgy látszik, hiába írtam a nagyobb kiadóknak levelet arról, hogyan lépjenek fel a torrentek ellen...

Meg említek párat, hogy okosabbak legyetek:
* Nem másolásvédelem kell, mert az csak a tisztes vásárlókat hátrláltatja.
Helyette folyamatos update járjon az érvényes cd-kulcsal/egyéb azonosítóval rendelkező játékosoknak, mint új ingame tárgyak (Weapon, Armor, Item, Map, etc), illetve hotfixek, MISSION updatek.
* Ellenörzött adatbázisból ingame letölthető modok ingyen.
* Értelmes DLC-k megjelentetése, amit ingame letölthetünk és játszhatunk.
( COD féle mappackage-ok pl nem értelmes DLC-k, mivel az alap félkész játékot hivatottak játszhatóbbá tenni tudatosan kreált hiányosságok pótlásával, tehát nem a játékélmény hosszabbítása és csiszolása a cél... )
* A lényeg, hogy aki legálisan játszik, rövid időnként (2-4 hét) bővítő tartalmat kaphasson lehetőleg ingyen, ami egyben felkészíti őt a következő játékrészre.
* DEMO! Adjanak lehetőséget a játék kipróbálására, ahol az átlag vevőközönség megtudja, hogy szimpatikus-e neki a játék, illetve megfelelő módon fut-e a gépén. ( Mondjuk szutyok játékoknál nem véletlen titkolóznak )
* NEM SZABAD FÉLKÉSZ JÁTÉKOT TELEJES ÁRON ÉRTÉKESÍTENI!
Mi pedig legyünk olyan okosak, hogy ha valamit meg szeretnénk venni (hogy ezzel támogassuk a játékok fejlesztését), azt az általunk megszabott ár-érték aránnyal vegyük meg. Pl CODMW3 most 13,000 Ft.
Szerintem jelenleg ér úgy 5,000 Ft-ot, tehát annyiért venném meg, ha nem tudnám, hogy azzal érhetjük el fontos kérdéseinkre a kiadó figyelmét, hogy szimplán NEM VESSZÜK MEG A SZARUKAT.
( Multiplayer, amire ki van helyezve az egész játék, rettenetesen sok csalóval rendelkezik, akik ellen PC-n SEMMIT SE CSINÁLNAK. VAC egy szemét. Xbox amivel egyedül törődnek, úgyhogy... hulljon a fityma -.-'

Nagy probléma ott van, hogy pl DRM-et lazán feltörték, és közben jól meggyalázták az Ubisoft szervereket, tehát gyönyörű demonstrálása volt a "kalózoknak". Az meg, hogy a fizetős átbaszós DLC-ket ingyen letöltjük, megintcsak az ő faszságuk.
Ha nem képesek értelmeset alkotni, sőt, ezzel visszaélnek, akkor harapjanak fűbe...
Ne azokat büntessék, akik kíváncsiak a játékra, aztán csalódva letörlik, hanem akik ténylegesen mindent letöltenek, és használnak, támogatás nélkül. Őket el lehetne kapni, de legelőször a kiadók értsék & fogadják meg a szabályainkat...
2012. jan. 20. 04:16 | válasz | #6
honnan tudjak hogy ki toltotte le oket? honnan veszik a mailcimeket?
2012. jan. 20. 00:50 | válasz | #5
Teljesen fölösleges szerintem másolásvédelemmel foglalkozni, ígyis-úgyis feltörik pár óra alatt... 800 EUR meg beteg ár. Mellesleg a CD projectes része a hírnek már ősrégi, hetekkel ezelőtt indította az eksönt. Azóta be is szüntette már...

Azért én is szerettem volna a pénzem látni a helyükben. Én 5 hónappal a Witcher2 megjelenése után vettem meg, és a leszurkolt 6000 (!) tehát nem 10-12000 forintomért olyan alap dobozos kiadást vettem, hogy collectors edition-nek is elmenne. Nemutolsósorban a játék is megérte a pénzt. 800 euró viszont pofátlanság, akkor már inkább megvétettem volna velük a játékot a boltban.
2012. jan. 20. 00:31 | válasz | #4
Sok sikert nekik megpróbálhatják :D asszem a játék kiadóknak semmiféle hatósági engedélye sincs az IP címeke közit adatmozgás vizsgálatára. Inkább örüljenek h senki nem perli be őket hackkelésért. De az is tény hogy ha már dolgoztak egy játékon a programozók éveket, megérdemlik a fizetésüket. És ne leépítéssel kerüljék ki ezt a kiadók... Maradjanak a másolás védelemnél, csak abból uplay, drm és origin... lesz ami a fizető játékosokkal csesz ki. Mert úgyis feltörik.
21-es csapdája :D

2012. jan. 19. 21:02 | galéria | válasz | #3
Szánalmas. 800 euró? Akkor legalább a játék rendes árát kérjék már.
2012. jan. 19. 19:17 | válasz | #2
Vissza is válaszolnék nekik, hogy vagy feldugod a seggedbe az email egy nyomtatott példányát és megosztod youtube.on, vagy én megyek el és dugom fel a komplett ügyvédi irodának és a kiadó komplett húgyagyú személyzetének a seggébe és teszem fel youtubera. Lehet választani.
2012. jan. 19. 19:07 | válasz | #1
:DD