![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
A CES adja meg az idei év alaphangját
2012. január 6. 12:45, péntek
A hagyományosban Las Vegasban rendezendő International Consumer Electronics Show (CES) kiállításon képet kaphatnak majd a felhasználók arról, hogy mik lehetnek az idei esztendő slágertémái és -termékei.
Az idei CES-t január 10. és 13. között rendezik meg az amerikai városban. A fókuszban ismét a táblagépek állnak, de nem csak ezekre a készülékre összpontosítanak a cégek és a vásárlók. A számítástechnikai ágazat ugyanis próbál megoldást találni a PC-eladások csökkenésére. Az egyik lehetőséget az ultrabookok jelenthetik. A rendezvényre több mint 2700 kiállítót várnak a világ minden országából. A Microsoft utoljára képviselteti magát, mivel indoklása szerint az időpont nem illik bele a vállalat termékciklusába. A szervező CEA egyik szóvivője elmondta, hogy több mint 140 000 látogatóra számítanak. Újdonság lesz az Eureka Park TechZone nevű terület, ahol 94 internetes vállalat mutatkozik be abban a reményben, hogy sikerül felkeltenie a befektetők érdeklődését. A táblagépek mellett az okostelefonok kapnak kiemelt figyelmet, ami nem véletlen, hiszen e készülékek jelentős részében hamarosan már négymagos processzorok fognak dolgozni. "Minél több embernek lesznek fontosak a nagy felbontású tartalmak, annál fontosabbá fog válni, hogy a mobil eszközök nagy processzorteljesítménnyel rendelkezzenek" - jegyezte meg Holger Schmidt, az Asus képviselője. Carolina Milanesi, a Gartner munkatársa hozzátette: "Amennyiben a készülékek intelligensebbek és az operációs rendszerek igényesebbek lesznek, úgy a négymagos processzoroknak köszönhetően továbbra is kellően gyorsak maradhatnak ezek a termékek."
A mobil CPU-piacon az ARM legfontosabb kihívója az Nvidia, amely a Tegra 3 négymagos chippel akarja felvenni a harcot a brit tervezőcéggel. A Tegra 3-ra épülő táblagépet mutat be a CES-en az Acer, a Lenovo, az Asus és a HTC is. Az Apple ugyanakkor az ARM A6 CPU-ján alapuló négymagos modellt részesíti előnyben. Szintén nagy érdeklődésre számíthat majd a Windows 8, amelynek alighanem a bétaverzióját fogja bemutatni a Microsoft. Az első Windows 8 operációs rendszert futtató tábla PC-ket az Acer és a Lenovo dobja majd piacra. Milanesi arra számít, hogy a Windows 8 és az arra épülő táblagépek elsősorban az üzletembereknek lesznek érdekesek. Az idei CES kiállításon emellett kiemelt szerep juthat a Long Term Evolution (LTE) kompatibilis eszközöknek, a Near Field Commucation (NFC) technológiát támogató megoldásoknak, az autókba építhető rendszereknek és a televízióknak. Utóbbiak közül kiemelkedik az LG által a napokban bejelentett 55 collos OLED-televízió, amelynek a bevezető ára 10 000 dollár lesz. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() Robotok is írhatják a WikipédiátA svéd Wikipédián megjelent cikkek közel felét egy szoftver segítségével generálták, amely online forrásokat kutatott át, adatokat gyűjtött és azokból szövegeket állított elő.Assange éveken át Ecuador londoni nagykövetségén ragadhatA WikiLeaks társalapítója hosszabb időt is a külképviseleten tölthet, ugyanis sikertelen volt William Hauge brit és Ricardo Patino ecuadori külügyminiszter találkozója.Európának ígér új okostelefonokat a Kazam A korábban a HTC-nek dolgozó egykori vezetők Londonban alakították meg saját vállalatukat, amelyen keresztül meglepő megoldásokat dobnának piacra.Videofunkcióval bővülhet az InstagramA Facebook június 20-án sajtókonferenciát tart, amelynek apropójáról egyelőre semmit sem lehet tudni, néhány dolog azonban arra utal, hogy az Instagram rendszerébe kerülhet egy új videofunkció.Indiában nyugdíjazzák a táviratotA fejlett államok után a végeken is eltűnik a távirat, az ázsiai szubkontinensen július 14-én küldik el az utolsót.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |