Megvan 2013 legjobban várt scifijének főszereplője?
2011. november 18. 15:42, péntek
Nem egy scifit jelentettek már be 2013-ra, de a leginkább várt mindenképpen a Végjáték lesz, melynek alapján az XX. század egyik legjobb scifi regénye fogja képezni.

Hirdetés

A Deadline értesülései szerint Asa Butterfield, a Hugo, a leleményes (Hugo) címszereplője lehet a Summit Entertainment 2013-ban bemutatásra kerülő scifijének, a Végjátéknak (Ender's Game) a főszereplője. Mindez persze még nem vehető biztos hírnek, mindössze arról van szó, hogy az Alkonyat-szériával befutó és ismertté váló stúdió képviselői Butterfieldnek ajánlották fel Ender szerepét. A 14 éves angol srác 2008-ban vált ismertté a A csíkos pizsamás fiú főszerepében, ezt követően még láthattuk őt a Merlin című sorozatban Mordredként, valamint a Nanny McPhee és a nagy bumm kiemelt szerepében, és a Farkasemberben ő játszotta a főhőst gyermekkori énjét.


Jelen állás szerint az Orson Scott Card által írt, Nebula- és Hugo-díjas scifiregény adaptációja 2013. március 15-én kerülne bemutatásra az amerikai mozikban. A rendező a Tsotsi című filmért idegen nyelvű kategóriában Oscar-díjat kapó, majd az elismerést az X-Men kezdetek: Farkassal kvázi semmissé tevő Gavin Hood lesz. Egyelőre a sokakat érdeklő kérdésre, miszerint mekkora lesz a scifi költségvetése, még nem adott választ a Summit.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2011. nov. 22. 21:21 | válasz | #7
Bizony am..:) Sajna erosen tartok minden hollywoodi feldolgozastol (mar az olyanoktol, amikhez eredetileg 3-nal tobb agysejt szukseges)
2011. nov. 20. 22:33 | válasz | #6
ha nem lesz benne félmeztelen farkasember, akkor úgy is bukta.
2011. nov. 20. 21:33 | válasz | #5
érdemes elolvasni a regényt, amiből készült, mert zseniális. csoda hogy csak most filmesítik meg.
2011. nov. 20. 09:09 | válasz | #4
Starship troopersnek indul aztán jönnek a wtf dolgok.
2011. nov. 19. 22:11 | válasz | #3
Szerintem is minden hírnél oda kéne írni mindig, hogy miről szól a film. Például minden Batman hírnél ott lenne az egész eredet. Ha már kétszer olvasta az ember, akkor minek leírni harmadjára? Bár mondjuk valahol tényleg jogos, hogy elvárod, hogy hülyének nézzenek.
2011. nov. 19. 19:19 | válasz | #2
egyébként miről is szól a film? mert arról nem sikerült egy bötüt sem...
2011. nov. 19. 17:35 | válasz | #1
Remélem nem a lényeg sikkad el ennél a filmnél is, mint a mai sci-fi-k többségénél!