Földkörüli pályán ragadt az orosz Mars-szonda
2011. november 10. 09:01, csütörtök
Két nappal az orosz Mars-szonda fellövése után a program mérnökei a küldetés megmentéséért küzdenek.

Hirdetés

A bajkonuri Kozmodromból történt keddi kilövést követően a több mint 13 tonnás Phobos-Grunt űrszonda ovális földkörüli pályára állt, melynek a felszíntől számított legtávolabbi pontja 2048 kilométerre, legközelebbi pedig 345 kilométeres magasságban helyezkedik el. Az űreszköz hajtóművét kedden még kétszer be kellett volna gyújtani a szonda Mars felé irányuló pályára állításához, azonban egyik begyújtás sem történt meg, a szonda pedig földkörüli pályán ragadt.

Szerdán a szonda a nap nagy részében az orosz földi állomások hatósugarán kívül keringett, a várakozások szerint csak szerda este 8 óra körül haladt át újra Oroszország fölött, vagyis a mérnökök ekkor kezdhették meg a kilövés utáni problémák diagnosztizálását. Az orosz űrhivatal reményei szerint csupán egy szoftverhibáról van szó, amit egy újraindítással, vagy egy hibajavító frissítéssel kiküszöbölhetnek, ha azonban a szonda hardverében keletkezett valamilyen hiba, az akár végzetes is lehet a 163 millió dollár összegű rubelt felemésztett küldetésre nézve. Vlagyimir Popovkin, az űrhivatal vezetője szerint a hibát az űrszonda tájolásának hibája vagy egy késve érkezett hajtómű begyújtási parancs okozhatta. Máskülönben az űrszonda működőképes és ismert pályán kering, tájékoztatták a hírügynökségeket.

Az még nem egyértelmű hogy a földi irányítás szerda éjjel megpróbált-e újabb utasítást küldeni a hajtómű begyújtására, vagy várnak még egy napot a földkörüli pálya elhagyási kísérlettel. Bár az első értesülések még arról szóltak, hogy a mérnököknek mindössze három napjuk van a küldetés megmentésére, az űrhivatal tájékoztatása szerint két hetük van a művelet végrehajtására.

Ha nem sikerül elindítani a szondát a Mars irányába, akkor a Phobos-Grunt hamarosan a légköri súrlódás áldozatául esik, és végül visszazuhan a Földre. Az orosz szonda ráadásul nagyobb is, mint a nagy publicitással kísért amerikai UARS, ami szeptember végén tért vissza a légkörbe. A kiszolgált NASA műhold lakott területre való becsapódásának esélye 1:3200 volt, hajtóanyaga azonban már teljesen elfogyott, ellentétben az orosz szondával, ami tele van mérgező hidrazinnal és nitrogén-tetroxiddal. A Mars utazáshoz szükséges tekintélyes mennyiségű hajtóanyag komoly veszélyforrássá teszi az orosz szondát, hasonló esetben, amikor az amerikai USA-193 kémműhold tért volna vissza tartályaiban jelentős mennyiségű hidrazinnal, az Egyesült Államok kormánya az irányítatlan visszatérés helyett a műhold űrben történő megsemmisítését választotta.

A RIA Novosztyi hírügynökség értesülései szerint a Phobos-Grunt egy hónapig képes pályán maradni. A hajtóműrendszert egy Fregat felső fokozat biztosítja, az oroszok általában ezt a megoldást használják műholdjaik magasabb pályára helyezésére. A tervek szerint a Fregat-alapú főhajtómű egység egészen a szonda jövő októberre időzített érkezéséig a Phobos-Grunthoz csatolva marad, segítve a Mars körüli pálya eléréséhez szükséges manőverezést és fékezést.

A szondával utazik a kínai Jinghuo-1 műhold, ami ugyancsak Mars körüli pályára állna. A Phobos-Grunt 2013 elején folytatná útját a Phobos felé, tanulmányozva a holdat, adatokkal látva el az orosz tudósokat egy mintagyűjtő expedíció leszállóhelyének kiválasztásához. Magasságmérője és radar navigációs szenzora segítségével a Phobos-Grunt 2013 februárjában szállna le a hold felszínére, ami az alacsony gravitáció miatt nem ígérkezik egyszerű feladatnak, a legkisebb hiba is komoly problémákat eredményezhet. Ha minden rendben zajlik a visszatérő kapszula 2014 augusztusában ér földet negyedkilónyi talajmintával.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2011. nov. 15. 09:34 | válasz | #12
Szerintem elindul. 500 Ft-ba fogadok is!
Merces  
2011. nov. 12. 17:30 | válasz | #11
ejnye bejnye a végén becsavarodsz mint karakán
2011. nov. 11. 17:23 | válasz | #10
úúú de izgulok hogy mi lesz vele, hogy az emberiség meg tudja-e hódítani az űrt!
úúú
2011. nov. 11. 16:38 | válasz | #9
"Földkörüli pályán ragadt az orosz Mars-szonda"
Na nem lesz ez így hosszú ideig ! Kár érte
Majd szorítunk nekik hogy sikerüljön a hibát kiküszöbölni
2011. nov. 11. 08:54 | galéria | válasz | #7
Van valami friss hír a témáról? Update pls!
Petka  
2011. nov. 11. 08:17 | galéria | válasz | #6
Te is biztos egy nagyon értelmiségi ember lehetsz... :)
galmat  
2011. nov. 10. 20:34 | válasz | #5
"Az orosz űrhivatal reményei szerint csupán egy szoftverhibáról van szó, amit egy újraindítással, vagy egy hibajavító frissítéssel kiküszöbölhetnek."

Na, csak nem windows fut ezen is.

hdo  
2011. nov. 10. 18:27 | válasz | #4
Nem a "betanított munkás" állítja be.
2011. nov. 10. 16:48 | válasz | #3
Zseniálisan van szerkesztve az oldal. Ahogy a képek nulla képpontnyira vannak a mellette lévő szövegtől, egyszerűen pazar. Az újságírás halott. Hajrá betanított munka!
Thrawn  
2011. nov. 10. 13:30 | válasz | #2
Az előző próbálkozásnál el sem jutottak Föld körüli pályára, ez most sikerült, a következő szonda tán még a Mars felé is el fog indulni.

Komolyra véve: nagyon drukkolok, hogy sikerüljön megmenteni a küldetést, mert a kudarc nem csak az orosz bolygókutatást vetné vissza, hanem közvetve az amerikait is.
2011. nov. 10. 10:59 | válasz | #1
Kár érte. szvsz nem sok esély van rá hogy elinduljon, legalábbis a hasonló esetekben mindig csak hiú ábránd maradt az újraindítás...