A hordozható eszközöket is meghódítaná az Ubuntu
2011. november 2. 18:22, szerda
A Canonical alapítója bejelentette, hogy az Ubuntuval a jövőben nem csak az asztali számítógépeket és a notebookokat, illetve netbookokat célozzák meg, hanem más készülékeket is.

Hirdetés


Mark Shuttleworth
Mark Shuttleworth a floridai Orlandóban megrendezett Ubuntu Fejlesztői Konferencia előtt nyilatkozott a ZDnetnek. A konferencián természetesen szóba kerül az Ubuntu jövője. Azt már most tudni lehet, hogy a jövő áprilisban megjelenő Ubuntu 12.04-ben tovább optimalizálják majd a Unity kezelőfelületet. A szakember kitért a közeljövőt meghatározó fejlesztési célokra is. A legfontosabb, hogy a PC-k, a notebookok és a netbookok mellett hamarosan a táblagépeken, az okostelefonokon, a smart TV-ken és más eszközökön is megjelenik majd a Linux-disztribúció. E fejlesztések miatt a Canonical immár több mint 18 hónapja tárgyal különböző partnerekkel. A cél az, hogy Ubuntu zökkenőmentesen fusson az új platformokon is. Shuttleworth ugyanakkor nem említett konkrét gyártókat.

A Canonical alapítója kiemelte, hogy a Unity kezelőfelületet a kezdetektől úgy fejlesztették, hogy több platformon is használható legyen. A tervekkel az Ubuntu gyakorlatilag közvetlen kihívójává válik az Androidnak és ezzel Shuttleworth is tökéletesen tisztában van, de bízik a disztribúció felhasználói táborában és szerinte az is a kezükre játszhat, hogy a Google a Motorola Mobility felvásárlásával számos hardvergyártót elbizonytalanított, így az Ubuntu a mobil piacon egy meghatározó és sikeres szereplővé válhat. A Canonical mellett szólhat az is, hogy eddig már többször bebizonyította, képes innovatív lenne és a termékeit pontosan, határidőre szállítani.

A fejlesztők azonban pontosan tudják: ahhoz, hogy az okostelefonokra és a táblagépekre tudják optimalizálni az Ubuntut, javítani kell az érintőképernyő-támogatásán. (Ez lesz a decemberi Ubuntu Hardware Summit egyik kiemelt témája.) Mark Shuttleworth májusban a budapesti Ubuntu Fejlesztői Találkozón kijelentette: négy esztendőn belül szeretnék az Ubuntu-felhasználók számát 200 millióra növelni. A szakember ezt ambíciózus, de realisztikus célnak nevezte. Ehhez azonban az is kell, hogy a Canonical képes legyen konzekvensen végigmenni a kijelölt úton, ne csak a nyílt forráskódú fejlesztők szemszögéből szemlélje a dolgokat és az egyszerű felhasználót tekintse mércének.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2011. nov. 03. 19:05 | válasz | #2
+ , + , + első komment amin hanggal nevettem nem csak mosolyogtam áá
dyra  
2011. nov. 03. 14:12 | válasz | #1
Honnan jött ez a csóka? Az űrből? :D