Történelmi veszteséget hozott össze a Nintendo
2011. október 28. 05:56, péntek - Forrás: Napi Online
Történetében először veszteséggel fogja zárni jövő márciusban végződő üzleti évét a japán Nintendo videojáték-gyártó.

Hirdetés

A vállalat éveken át kiváló eredményeket ért el hordozható DS játékgépeivel, illetve Wii konzoljával, ám az elmúlt időszakban nehezen állja a versenyt az okos telefonokkal és a táblaszámítógépekkel. A 3DS konzol idei bemutatkozása csalódást okozott, a gyenge kereslet miatt csökkentették a játékgép árát, ami nyomot hagyott a vállalat nyereségtermelő képességén. A Nintendo 20 milliárd jen (264 millió dollár) nettó veszteséget vár üzleti évében, üzemi eredménye pedig a tervezett 35 milliárd jen helyett csak egymilliárd jen lesz. A szeptemberben végződött második üzleti negyedévet 18,6 milliárd jen üzemi veszteséggel zárta a cég − egy évvel korábban még 30,9 milliárdos profitot könyvelt el.

A Nintendo csökkentette 3DS szoftverének eladási előrejelzését. E szerint a korábban vártnál 30 százalékkal kevesebb, mindössze 50 millió licencet értékesíthetnek, miközben a 3DS hardverből gazdára találhat a korábban prognosztizált 16 millió darab. A Reutersnek nyilatkozó elemzők ez utóbbi jóslatot túl optimistának tartják. Szakuraj Juuki, a Fukoku Capital Management befektetési cég elnöke szerint a Nintendónak drasztikusan változtatnia kellene üzleti stratégiáján. Ezt támasztja alá, hogy a cég április 1-je, az üzleti év kezdete óta elvesztette tőzsdei értéke felét.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2011. okt. 30. 11:50 | válasz | #4
Azért annyira nnem nagy a katasztrófa. Igen beszívták a 3DS-el, áron alul kelett adni és még így sem fogy...a wii továbbra is kurva jól fogy de ezt nem tudja kompenzálni. Szerintem a Nintendó ezt a 3DS dolgot totál elcseszte, nekik is okostelefont kéne már rég gyártani e helyett amit kicsit jobban ráfektetnének a játékokra például. Máris eladható lenne. Most is millióan hajlandóak kifzetni okostelókért 100-130 ezreket...ha nem csak játszani lehetne vele hanem egy teljes értékú okos teló lenne biztos nem szoptak vólna.
2011. okt. 28. 14:33 | válasz | #3
lassan minden hipernagy és hipersikeres cégről kiderül veszteséges?
furcsa...
Skynet  
2011. okt. 28. 09:56 | válasz | #2
Amennyi pénzbevételük volt az előállítási költséghez képest 4-5szörös áron eladott WII-ből, a sok irányítóból és az egyéb szemeteikből,nem sajnálom.

"Nintendónak drasztikusan változtatnia kellene üzleti stratégiáján"

Elsősorban azon hogy rendszerint prevgen szintű szemeteket árusítani jelenlegi generációs konzol áron minimális extrával. Majd jön a VÁJU és megmutatja...lol...
Fenrir   2004. 03. 29. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 03. 29. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 03. 29. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 03. 29. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 03. 29. óta regisztrált VIP fórumozó
2011. okt. 28. 07:24 | galéria | válasz | #1
Eljárt felettük az idő...