Szoftver a pszichopaták azonosítására
2011. október 19. 18:18, szerda
Egy kutatás szerint a pszichopaták beazonosíthatók beszéd sémáik alapján, szóhasználatuk tudat alatt ugyanis visszatükrözi személyiségüket, ezáltal egy beszédelemző számítógépes szoftver nagy segítséget jelenthet a bűnüldözés és a közösségi hálózatok számára egyaránt.

Hirdetés

"A pszichopata gyilkosok szavai megegyeznek személyiségeikkel, visszatükrözik önzésüket, bűntetteikkel szembeni közönyüket és érzelmi sivárságukat" - magyarázta a Legal and Criminological Psychology szaklapban megjelent tanulmány egyik szerzője, Jeff Hancock, az amerikai Cornell egyetem számítástechnika professzora, aki a kanadai Brit Kolumbia Egyetem kutatóival közösen dolgozta ki a módszert.

A tanulmányhoz a kutatók 14 kanadai pszichopata gyilkos vallomását elemezték ki, majd 38 olyan gyilkosságért elítélt egyén vallomásaival vetették össze, akiket nem diagnosztizáltak pszichopataként. Minden alanyt felkértek, hogy részletesen mondja el tettét, a történeteket digitalizálták, majd számítógépes elemzésnek vetették alá.

Az eredmények azt bizonyították, hogy a pszichopaták sokkal több kötőszót használnak, mint például "mert", "ezért", vagy "tehát", miközben bűnükről azt tartják, hogy "meg kellett tenni" egy bizonyos cél érdekében. Ezen felül kétszer annyi szót használnak a fizikai szükségletekkel, étellel, szexszel, vagy pénzzel kapcsolatban, mint a nem pszichopaták, akik inkább társadalmi szükségleteik leírásához használnak több szót, náluk gyakrabban hangzanak el a családdal, a vallással és a lelkiséggel kapcsolatos kifejezések. A pszichopaták sokszor részletezik például, hogy mit ettek a bűncselekmény napján, ezen kívül pedig szeretnek múlt időben beszélni, ami a bűneikkel kapcsolatos szenvtelenségre utal, jegyzi meg a tanulmány.

Beszédük jellemzően kevésbé folyékony, aminek okára Hancock sem tud egyértelmű magyarázatot adni, feltevése szerint a pszichopaták egyszerűen csak túl erősen próbálnak jobb benyomást kelteni, ami nagyobb mentális erőfeszítést igényel. "Korábbi tanulmányok is vizsgálták a pszichopaták szóhasználatát, mi vagyunk azonban az elsők, akik bebizonyították, hogy automatizált eszközökkel is beazonosíthatók eltérő beszédsémáik" - összegzett Hancock.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2011. okt. 29. 15:34 | válasz | #66
SG-n mindig érdemes elolvasni az eredeti cikket, mert hát...

"ami a bűneikkel kapcsolatos szenvtelenségre utal, jegyzi meg a tanulmány."
Az eredeti szerintem azt írja, hogy a bűneiktől való függetlenségre, eltávolodásra utal (ami amúgy tipikus elkövetői magatartás, tudtommal a nem pszichopatáknál is, de mondjuk én csak érdeklődő laikus vagyok).

Másrészt az eredeti cikkből az is kiderül, hogy a tanulmány célja nem az, hogy előre lássák kiből lesz/lehet gyilkos - gondolom ők is látták, hogy ez mennyire lehetetlen volna - hanem hogy a gyilkosok közül automatikusan válasszák ki a pszichopatákat, mert nekik másfajta kezelés kell, mint a normális embereknek. Ezen kívül beszél a bűnüldözési felhasználásai során arról, hogy szociális médiumok segítségével az az információ, hogy normális-e vagy sem, segítené az üldözést vagy a kihallgatást. Nem kell Minority report-ot vizionálni, nem beszélt ilyenről senki.

Továbbá megjegyeztem volna a cikkben, hogy a Kolumbiai egyetem munkatársai készítették a tanulmányt. Nem vonnám egy kalap alá őket a "Brit tudósok" csoportjával (nyilván Oxford és tsai. sem tartoznak bele).
Merces  
2011. okt. 28. 18:47 | válasz | #65
....például ugy hogy látják a retardált fejed egy tüntetésen(ahova lehet csak véletlenül keveredtél), megnézik a faszbúk remek biometrikus azonositójával a neved ,aztán leverik a veséd meg mehetsz a dutyiba mert megzavartad a közrendet. Amugy te tényleg ennyire naiv, szerencsétlen balfasz vagy vagy csak trollkodsz itt a környéken_?
2011. okt. 26. 20:13 | válasz | #64
Hogy a faszba élnének vissza vele? Magyarázd már el mert ezt sosem értettem. Te érted is amit mondasz vagy csak valahol hallottad hogy "visszaélés" meg "személyiségi jogok" és egymás után rakosgatod őket esztétikai megfontolások alapján?
FixY  
2011. okt. 25. 09:12 | válasz | #63
Köszi, megnyugodtam: nem vagyok pszichopata, még ha egyesek annak is neveznek.
Viszont tudnék említeni olyan, közismert politikusokat, akikre tökéletesen illik minden, amit abban a cikkben a pszichopatákról írtak.

2011. okt. 24. 21:48 | válasz | #62
Engem tuti nem bírnának beazonosítani.
Merces  
2011. okt. 23. 16:56 | válasz | #61
a közbiztonságot nem ugy kell javitani hogy rendőrt meg kamerát teszel minden sarokra, amivel visszaélhetnek, lefogadom fogalmad sincs ki volt az a csaucseszku meg milosevic bácsi itt a szomszédban nem is olyan régen, pont az ilyen kis naivak miatt kerülhettek hatalomra és okozhatták több százezer ember halálát
2011. okt. 22. 13:46 | válasz | #60
Érdekes, máskor meg arról megy a rage hogy milyen szar a közbiztonság. De ez egyáltalán nem ellentmondás. A zemberek mindig azt a véleményt veszik fel amelyikkel éppen jobban lehet "bezzeg az én időmben" kommenteket írni. További hasonlóság hogy ilyenkor csak végletekben képesek gondolkodni, annak ellenére hogy a jelen nyilvánvalóan egyik végletnek sem felel meg.
Merces  
2011. okt. 21. 19:07 | válasz | #59
....még jó hogy a különböző diktatúrákbol csak az utóbbi harminc évben kecmeregtek ki az emberek, és apádék még tudják mi az az utcabizalmi, igy volt pár jó évem.Hidd el nem olyan rosz az a késelés az Örs vezér téren,ha cserébe nem vallatnak titkosrendőrök mert nem tetszik a frizurád.......
2011. okt. 21. 17:50 | válasz | #58
"Csak aztán nehogy túlságosan közkincsé tegyék a tanulmányokat...
Ha én például sorozatgyilkos lennék, máris megtanultam volna, hogy ne használjak kötőszavakat, ne beszéljek kulináris dolgokról, stb."

Ez nem ilyen könnyű, próbáld ki.

"Persze én úgy is kipróbálnám játszani az elemzőket, hogy eljátszom, hogy beszédhibás vagyok s csak írásban tudom kifejezni magam, mert ott 100× is végig tudom gondolni, hogy mit "kell" leírjak"

És reméled hogy nem mérik a golyóstoll gyorsulását, a papírra kifejtett nyomóerőt, és nem vizsgálják hogy írás közben az agyad mely területei aktívak.
2011. okt. 21. 17:46 | válasz | #57
Azért ennél kicsit többről van szó. A pszichopaták nem feltétlenül akarnak embert ölni, de ha mégis akkor nincsen semmilyen belső gátló tényező ami megállítaná őket.
2011. okt. 21. 17:43 | válasz | #56
"Tényleg, hogy jutottunk idáig? Persze az egész világ ezen a lejtőn döcög, térfigyeléssel, arcfelismeréssel, RFIDvel meg a többi technikai "csodával" felvértezve, mintegy megfeledkezve arról a hagyományról, mely szerint ezek az eszközök idővel pont azoknak a kezében kötnek ki, akik a történelem tanúsága szerint az ilyesféle hatalommal előszeretettel élnek vissza."

Szerintem is tök rossz hogy nem lehet bűncselekményeket elkövetni. Már úgy hiányozna egy jó kis késelés mondjuk az Örs vezér téren, újabban szörnyen unalmas az a hely...
nlght   2 db büntetőpont 2 db büntetőpont 
2011. okt. 21. 14:55 | válasz | #55
kösz a linket, megdöbbentett ez a kísérlet !
2011. okt. 21. 13:45 | galéria | válasz | #54
szvsz borzasztóan erős a tévhit az emberekben a pszichotrillerek miatt, a pszichopaták marhára nem öldösnek embereket, miért tennék?

Ha nem kell a csavarhúzó amit használtál akkor félrerakod, nem gyújtod fel, töröd össsze, stb.

Persze biztosan köztük is van olyan, aki ezt tűzte ki hobbijának, de ennek az esély kb annyi, mint hogy egy normális ember teszem azt szerelem féltésből megöl valakit
2011. okt. 21. 13:40 | galéria | válasz | #53
igaz ez csak wikiről van, de ez is hivatkozik egy szakértőre:

"Cleckley azt is kimondja, hogy bár a legtöbb börtönben lévő bűnöző mutatja a pszichopátiás elmezavarra utaló jeleket, csak nagyon kevés igazi pszichopata van börtönben."

szóval, azért mert valaki sivár, még nem lesz érzelemmentes :-)
2011. okt. 21. 12:56 | válasz | #52
LSD, jaja az emberek mindigis tévedhetetlenül diagnosztizálták az elmeproblémákat :) Hogy is volt az a Rosenham kísérlet?
2011. okt. 21. 05:42 | válasz | #51
"Márpedig ha odaát egy ilyen nemes eszme gyökeret ver, azt előbb-utóbb mindenki megkapja a nyakába, nem is kell kérni"

Új középkor.
Caine  
2011. okt. 21. 00:30 | válasz | #50
Voigth-Kampff
2011. okt. 20. 23:07 | válasz | #49
Bocs hogy "kicsit" off vagyok, rég aludtam, a sör is fogytán, talán túl is reagálom (érzem a vesztem, no :), de én akkor is attól tartok, nem sokon múlna ma sem, hogy az emberek többsége elfogadjon egy ilyen rettenet áltudományos, szinte nulla minta alapján statisztikailag "igazolt" tézist, ill. egy erre épülő rendszert, mint emberek sorsáról döntő mechanizmust. Ma főleg a nagy vízen túl pezsgő magaskultúra lehet az ilyen újítások kiváló táptalaja. Márpedig ha odaát egy ilyen nemes eszme gyökeret ver, azt előbb-utóbb mindenki megkapja a nyakába, nem is kell kérni.

Tudjuk jól, még sosem fordult elő, hogy valakit azért zártak be, kínoztak meg vagy tettek el láb alól, mert egy megkérdőjelezhetetlen, egyszerű-de-nagyszerű feltételrendszer alapján előrejelezhetővé és megelőzhetővé váltak az illető jövőbeni gaztettei.

Pont ezért tartunk ma itt, barátaim, szégyenkezve a múltunk miatt, mert az elődeink ilyen vakok voltak. Hagyták szabadon futkosni a sok renitenst, tessék, mi lett a vége. Ööö... ööööö... ja, nem. Nem hagyták. Megmentették tőlük az utókort, igen, ez az. Hős elődeink győzelmet arattak a lappangó veszély fölött.

Most rajtunk a sor, ideje lépni, mielőtt a fejünkre nő a sok kötőszót használó söpredék! Hála a zseniális Hancock professzor féléknek, tezsvírek: közel az új megváltás! Halleluja!
Omega  
2011. okt. 20. 23:06 | válasz | #48
Akkor lehet csak egymást akarják megtalálni ilyen módon ;) A felsővezetők közt sok a pszichopata, így megvan a biztos utánpótlás.
2011. okt. 20. 22:14 | válasz | #47
A pszichopaták mindig is vonzódtak a hasonló kétes módszerekhez, mondhatni a végletekig kiaknázták a kor adta lehetőségeket, ha úgy vélték (márpedig úgy vélték, ha kellett, ha nem) hogy veszély fenyegeti őket. Ez a legújabb és legtutibb, mindenkit profilozni kell, ha a határértéket meghaladó mértékben van vagy nincs rajta sapka, máris mehet a megérdemelt helyére.
A sapkaviselés hatósági követelményeit a Szent és Tévedhetetlen szoftver ellenőrzi, így hibának helye nincs. A világ megmenekült, lőn örö'ébódottá.

Leszámítva persze azt a lényegtelen részletkérdést, hogy a szoftver megrendelői, fejlesztői és kezelői sajnálatos módon emberek, akik ebből fakadóan tévednek is. Folyton, bizonyára majdnem mindennel kapcsolatban. A sapkakérdésben amúgy biztosan.

Tényleg, hogy jutottunk idáig? Persze az egész világ ezen a lejtőn döcög, térfigyeléssel, arcfelismeréssel, RFIDvel meg a többi technikai "csodával" felvértezve, mintegy megfeledkezve arról a hagyományról, mely szerint ezek az eszközök idővel pont azoknak a kezében kötnek ki, akik a történelem tanúsága szerint az ilyesféle hatalommal előszeretettel élnek vissza. Ja, hogy fegyverkezési verseny van, állítólag ha én nem nyitogatom a Pandora szelencéjét elég gyorsan, akkor majd más fogja rám nyitni? Ez aztán az érv.

De a konkrét példánál maradva, tényleg ennyire tűrhetetlenné vált a pszichopatahelyzet? Ennyire elviselhetetlenül sok közveszélyes elmeroggyant flangál az utcán, ennyivel több, mint 50 - 100 - akárhány éve? Több-e a haszna egy ilyen szarnak, mint amennyi kárt okoz? Mondjuk tíz tetszőleges delikvensből hánynak lesz "pozitív" a tesztje, ebből mennyi lesz a téves riasztás? Kit fog érdekelni a véleményed, ha a téged vizsgáló "szakértő" :D kezében bejelez a marokverbálpszihoanalizátor? És ha addigra a kétharmados világkormány ezt közvetlen fenyegetésként értelmezte, és véste a globálbétékába, azonnali fejlövés terhe mellett? Fuck yeah, szép új világ.

Mert-Ezért-Tehát hamarosan az is "emberölés bűntettéhez kapcsolható ráutaló magatartásnak" minősülhet, ha azt találom leírni, hogy ma pörköltet ebédeltem - jelen gondolatbűncselekmény előtt, közvetlenül :D
2011. okt. 20. 22:09 | válasz | #46
"... elvégre a pszichopaták között kevesebb a gyilkos (arányaiban) mint a normál emberek között"

Na, ennek fuss mégegyszer neki, vagy olvasd el Robert D. Hare könyvét! Ugyan is a börtönök lagóságának a 25% pszichopata, de a társadalomnak csak 1%-át teszik ki. Inkább darabszámra igaz.

"hát, ha működne sem lehetne törvényesen használni,..."

Ad 1., Nem kell, de annyi infót lehetne szerezni, hogy kiben biztos ne bízz
Ad 2., A törvényes használat csak egy döntés, amit bármikor beszavazhatnak, persze nem fognak, mert esetleg a politikusokat is érintené eme dolog.
2011. okt. 20. 21:46 | galéria | válasz | #45
hát, ha működne sem lehetne törvényesen használni, elvégre a pszichopaták között kevesebb a gyilkos (arányaiban) mint a normál emberek között, szóval az érzelem hiány mindösszesen csak egy érdekes betegség.

A félreértések elkerülése végett: sok elitéltnek vannak szociopata vonásai, de az csak egy halmaz amiben sok dolog benne van, a paranojától a mániás-depressziosíg minden
2011. okt. 20. 19:46 | válasz | #44
"Szoftver a pszichopaták azonosítására" vaagy sg-n keress fel egy applerol szolo cikket es nezd a kommenteket.
2011. okt. 20. 19:05 | válasz | #43
Pontosan! Emiatt fontos az a kérdés, hogy működik-e ez mondjuk nem börtönben és nem az általa elkövett disznóságról van szó.

Ha nem, akkor valóban nem sokra mentünk vele.
2011. okt. 20. 18:02 | galéria | válasz | #42
ctr c, ctr v, de lehet úgy kellett volna kezdenem, hogy "angol tudósok" szerint :-)

amiért szvsz hülyeség ez a program:

mert nem azonosíthatod vele az összes szociopatát, csak olyat aki a börtönben van, túl inteligens ahhoz, hogy a szakember rájöjön arra, hogy beteg és titkolja, na abban az 1 esetben / év nagyon hasznos lesz :-)
2011. okt. 20. 17:23 | válasz | #41
"Ha már téma, akkor gondolom még emlékeztek a hasonlóan tudományos nettó baromság pszichopata tesztre:

Amerikai pszichológusok kifejlesztettek egy tesztet, amivel könnyen megállapítható, hogy ki a pszichopata."

Ebben az állításban az a szép hogy nem igaz. Ezt nem egy tudós fejlesztette ki, hanem inkább amolyan netes mime lett. A helyzet az, hogy a tudosók szerint nem lehet egy válaszból megállapítani, hogy az-e az illető. (Valahol pár éve olvastam egy interviewt Robert D. Hare-rel a neten, akinek feltették ezt a kérdést, hogy igazi lehet-e ez a "teszt".)

A cikben szereplő dolog valószínűleg igaz lehet. A kérdés csak az, hogy használható-e akkor is a módszer, ha nem az általa elkövett bűncselekmények a téma.
uwu 80   "Rest in Peace uwu 80" 
2011. okt. 20. 14:48 | galéria | válasz | #40
Én azt mondtam volna hogy a csaj megőrült, azoknak meg nem feltétlenül kell ok. Lehet hogy csak szeret ölni, és azt öli meg aki kézre esik, és a fiatalember lesz a következő ha összefutnak véletlenül.
uwu 80   "Rest in Peace uwu 80" 
2011. okt. 20. 14:42 | galéria | válasz | #39
Ja egyébként a linkjeidbe le is van írva...
uwu 80   "Rest in Peace uwu 80" 
2011. okt. 20. 14:40 | galéria | válasz | #38
Mert a pszichopaták egy nagyobb csoport. De nem teljesen fedik a szociopatákat.
Az eltérés inkább "időben van"
A pszichopata egy régebbi szakmai kifejezés, ma már a köznyelvben él inkább.
A szakmában tudomásom szerint precízebben sorolják be a köznyelben csak pszichopatának mondott betegeket.
2011. okt. 20. 13:55 | válasz | #37
Aki pszichopata, annak nem kell 100x vegiggondolnia. 2-3 vegiggondolas utan megnyugszik, nem tepelodik feleslegesen.
2011. okt. 20. 13:51 | válasz | #36
Csak aztán nehogy túlságosan közkincsé tegyék a tanulmányokat...
Ha én például sorozatgyilkos lennék, máris megtanultam volna, hogy ne használjak kötőszavakat, ne beszéljek kulináris dolgokról, stb.
Persze én úgy is kipróbálnám játszani az elemzőket, hogy eljátszom, hogy beszédhibás vagyok s csak írásban tudom kifejezni magam, mert ott 100× is végig tudom gondolni, hogy mit "kell" leírjak.
2011. okt. 20. 12:48 | galéria | válasz | #35
:-))))
2011. okt. 20. 12:46 | válasz | #34
Hat en mindenesetre nem baratkozok veled ezutan :)
2011. okt. 20. 12:43 | galéria | válasz | #33
én meg mindkét választ megadtam, mondván az egyik logikus a másik meg amolyan hagyományos, szóval ezek szerint még tipródik az agyam, hogy normális-e, vagy sem :-)
2011. okt. 20. 12:41 | válasz | #32
En arra gondoltam, hogy O olte meg az anyjat is, es most a nover kovetkezett:)
2011. okt. 20. 12:37 | galéria | válasz | #31
Ha már téma, akkor gondolom még emlékeztek a hasonlóan tudományos nettó baromság pszichopata tesztre:

Amerikai pszichológusok kifejlesztettek egy tesztet, amivel könnyen megállapítható, hogy ki a pszichopata. Egy rövid történet után válaszolni kell egy kérdésre. A pszichopata gyilkosok MINDIG ugyanazt a választ adják. Ha te is így válaszoltál, jobb, ha elkezd félni a környezeted!


Tehát: Egy fiatal lány az anyja temetésén megismerkedik egy fiatalemberrel, akibe első látásra beleszeret, de nem tudja meg az elérhetőségét, nem cserélnek telefonszámot stb.
Egy hét múlva a lány megöli a nővérét.
Kérdés: Miért ölte meg a lány a nővérét?


SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!

A normális emberek által adott leggyakoribb válasz: Azért ölte meg, mert nyilván a nővér is megismerkedett a fiatalemberrel és összejött vele.


Most jön a pszichopaták által adott válasz: Azért ölte meg a nővérét a lány, mert azt reméli, hogy a fiatalember arra a temetésre is el fog jönni.

2011. okt. 20. 12:29 | válasz | #30
Amit leirtal az mind igaz a pszichopatakra is.

Mellesleg Robert D. Hare doktor (aki amerikaban a Pszichopatia Szurolista letrehozasaban vezeto szerepet toltott be) is aszerint definialja a ket kifejezest, ahogy a cikk leirja:
A pszichopatának nevezett altípus örökli a betegséget, míg a szociopatákat a körülményeik, az elhanyagoló szülői magatartás, iskolai traumák, a szegénység vagy a rossz társaság viszi tévútra.
uwu 80   "Rest in Peace uwu 80" 
2011. okt. 20. 11:32 | galéria | válasz | #29
nem

A pszichopata a többi embert tárgynak tekinti, akiket manipulálni és kihasználni kell, úgy, ahogy többségünk egy csavarhúzót vagy egy papírzsebkendőt használ.
A szociopata gyakran agresszív, nem érez empátiát mások iránt (bár megjátszhatja), és nem érez szégyent vagy megbánást a visszaélései miatt.
2011. okt. 20. 10:33 | válasz | #28
Gyurcsany akkor pszichopata?
Youri  
2011. okt. 20. 09:58 | válasz | #27
pszichopata = főképp önveszélyes
szociopata = másokra veszélyes
2011. okt. 20. 09:10 | galéria | válasz | #26
végül is akár jól is elsülhet, csak felesleges:

buta szociopatát eddig is beazonosította egy pszichomókus
egy magasan funkcionáló szociopata pedig még a legtökösebb agyturkászt is átejti más kérdés, hogy azok nem ölnek, inkább cégeket vezetnek :-)

Chocho  
2011. okt. 20. 08:52 | válasz | #25
Egyébként nem vagyok pszichológus (csak érintőlegesen tanultam ilyesmit), de szerintem egy ilyen program túl nagy hibaszázalékot produkál. Nagyon nehéz lehet valakinek a szavai alapján elemezni, hogy pszichopata-e vagy sem, főleg ha nem egy általa elkövetett bűncselekményről beszél éppen.

Mert hiszen hogy is működik a dolog? Összehasonlították pár elmebeteg gyilkos vallomását (tehát olyan szövegeket, amikben az adott személyek már elkövetett bűnesetekről beszélnek) más bűnözőkéivel, akiket normálisnak találtak. Szóval csak és kizárólag elkövetőket vizsgáltak olyan körülmények közül származó írásokon át, melyek befolyásolhatták az alanyok viselkedését. Ezt még a kutatást végző tudósok is elismerik:

"... feltevése szerint a pszichopaták egyszerűen csak túl erősen próbálnak jobb benyomást kelteni, ami nagyobb mentális erőfeszítést igényel."

Tehát miközben felidéztettek velük egy nekik szimpatikus emléket, igyekeztek elrejteni valós személyiségüket. Ebből kifolyólag már torzult is a tábla és ki tudja, hány szó vagy beszédjellemző alakult át a megszokott formájából. Szóval összességében elég irrelevánsnak tűnik a dolog.

Vagy csak a cikk nem elég részletes, ezt nem tudom eldönteni.
Chocho  
2011. okt. 20. 08:45 | válasz | #24
Szoftverünk szerint Ön egy közveszélyes elmebeteg, aki minden bokorban összeesküvőket talál. Kérem, fáradjon a rendőrségre!
nlght   2 db büntetőpont 2 db büntetőpont 
2011. okt. 20. 07:31 | válasz | #23
a pszichopata tudtommal nem gyilkost jelent, hanem érzelemmentes, megbánás nélküli viselkedést, múltkor egy olyan kutatásról írtak, hogy nagyon sok bankár a pszichopaták viselkedésjegyeit mutatja, de arra már nem emlékszem melyik oldalon olvastam, simán el tudom képzelni...
bvalek  
2011. okt. 20. 04:45 | válasz | #22
A 80-as években a kádári helytartóság kedvenc módszere a kellemetlen személyek eltüntetésére a zártosztály volt, mivel a kivégzés ekkoriban már ártott az országimázsnak. Még 87-ben is volt akit így meghurcoltak, ez is mutatja, hogy azok akik Lakitelken Lezsák Sándor kertjében összejöttek, komoly veszélynek tették ki magukat (kivéve persze azok, akiket küldtek...). Ajánlott olvasmány: Őrjítő mandragóra: Bevezetés a politikai pszichiátriába.

Szóval ha a hatalom a szőnyeg alá akar söpörni valakit, akkor ennél egyszerűbb eszközök is a rendelkezésére állnak. Nem kell mást tenni, mint gyerekpornót feltölteni a gépére, és sutty mehet a dutyiba.

Egyébként pedig van valami ebben a megfigyelésben, mert az emberismeret is így működik. A metakommunikáción túl felfigyelünk egymás szóhasználatára, gyakori témaválasztására. Biztos ti is észrevettétek már, hogy azok, akik szinte csak saját magukról tudnak beszélni, rendszerint meglehetősen önző emberek. Nem is azért szólnak hozzátok mert mondani akarnak valamit, hanem csak magukat szórakoztatják a hangjukkal.

Vagy például azok, akik folyton arról beszélnek, hogy kivel kerültek konfliktusba, és hogy milyen kemény legények, rendszerint gyáva lelkületűek, és azzal kompenzálnak, hogy kibeszélik a fantáziájukat. Biztos megfigyeltétek már, ahogy az ilyen szájhősök gyáva nyuszikká változnak amikor hozzájuk szól a kalauz a vonaton, de utólag persze úgy emlékeznek rá, hogy keményen helytálltak a kekeckedő ellenőrrel.
xrt  
2011. okt. 20. 04:35 | válasz | #21
Jut eszembe; úgy el tudom képzelni a M$soft programozóit amikor egy a cikkben szereplő szoftvert hiba nélkül megírnak. :D
Még viccnek is rossz.
xrt  
2011. okt. 20. 04:33 | válasz | #20
"Most az nem tudom, hogy a kisbetűvel mondatot kezdőket akarják becellázni, vagy tudományosan kifecsegni azt, ha valaki agresszívan, naturálisan fenyegetőzve irkál valahova?"

Az általad javasolt cikket ugyan nem olvastam el, de aki online kommunikál egyre kevésbé használ nagybetűket, vesszőket miegyebet.
Az agresszivitás online játékokban, filmekben, híradókban szinte alap (még jó hogy kevésbé a valós életben, ha egy híradót megnézek több agressziót látok mint eddigi életemben...).
2011. okt. 20. 03:58 | válasz | #19
1-2 parlamenti felszólalásnál lehet tesztelni. fletónál jelezne a szoftver az biztos
2011. okt. 20. 01:44 | válasz | #18
Ugyan már, jóval egyszerűbb módszerek is vannak arra hogy ilyen mély megállapításokat tegyünk! Pl.:

-kritizálod a homoszexuálisokat? látens homokos vagy.
-kritizálni mered a professzorokat? irigykedsz, mert neked nincs prof címed

2011. okt. 20. 01:14 | válasz | #17
Nem kell meglepődni. Brit tudósokkal karöltve agyalták ezt ki!

Én csak arra a kérdésre keresem a választ: a statisztikai adatokból következő ennyire sommás vélemény kialakítására 14+38 ember reprezentatív minta? Mert akkor 100 ellenkező természetű ember bevonásával meg pont az ellenkező eredményre jutunk.
mkfdd  
2011. okt. 20. 00:26 | válasz | #16
Ha először a pszichomókusokon próbálnák ki ezt a szoftvert szerintem kiderülne hogy legaláb a fele szociopata
Merces  
2011. okt. 20. 00:11 | válasz | #15
...nem kellett azok a pszihopaták akiket elfogtak tényleg gyenge képességűek, mint ahogyan a börtönbe került bűnöző zsenik sem zseniálissak, különben nem lennének börtönben.............szóval az algoritmus kiszűri a hülyéket a proff meg pszihopata........
neB  
2011. okt. 19. 23:24 | válasz | #14
nem, te nagy valószínűséggel hipochonder vagy ;)
2011. okt. 19. 23:18 | galéria | válasz | #13
pedig milyen jól mutatna a fórumstatisztikánál :D
2011. okt. 19. 23:13 | galéria | válasz | #12
remélem sg-n nem lesz ilyen
2011. okt. 19. 21:59 | galéria | válasz | #11
ne idegeskedj, mindenki talál valami olyasmit a cikkben ami önmagára illik szóval mindenki psziho.
2011. okt. 19. 21:33 | válasz | #10
"... mint a nem pszichopaták, akik inkább társadalmi szükségleteik leírásához használnak több szót, náluk gyakrabban hangzanak el a családdal, a vallással és a lelkiséggel kapcsolatos kifejezések."

Hm. Akkor én lehet pszihopata vagyok? :D
2011. okt. 19. 21:29 | válasz | #9
Hol lehet kipróbálni ezt a programot? :D
2011. okt. 19. 21:19 | válasz | #8
Az effele hozzaszolasok elkepesztobbek szerintem.. Ha effele kulonbsegek statisztikailag szignifikansak, akkor keszitheto ilyen algoritmus, a pontossaga pedig becsulheto.
DjDano  
2011. okt. 19. 21:14 | válasz | #7
Az hogy te 0 érveléssel lehülyézel valakit, inkább téged minősít mint az egyetemi professzorokat...

Rotyoka: Bár nem vagyok professzor, de az erős paranoia félreérthetetlen jelei mutatkoznak nálad :))
2011. okt. 19. 20:52 | válasz | #6
THEY MADE ME DO IT!
2011. okt. 19. 20:31 | válasz | #5
Ami ebben elképesztő az az, hogy valami egyetemi professzor-szerűség komolyan elhiszi amit leírt?! Ekkora marhaságot nem gyakran lehet olvasni.
Ennél még a Lombroso féle bűnöző-tipizálás is egy (apró) fokkal értelmesebb.
Csak arra tudok tipelni, hogy megvizsgált a fickó néhány nagyon-nagyon alacsony IQ-jú feketét (az USA-ban vagyunk) nyilván hosszas válogatás kellett, hogy igazán primitív fickókat sikerüljön összegyűjteni,
aztán szépen felállította ezt az agyaroggyant elméletet a kötőszavakról meg a pszihopatákról... aztán benyújtotta a tanszéknek, hogy kapjon egy kis pénzt.

Megyek Amerikába. Ilyen hibbant elméletek garmadáját tudnám én is legyártani jó pénzért.

Inkább a nyelvi fordításra koncentrálnának, annak lenne igazi, felmérhetetlen haszna. Ha már mesterséges intelligencia... a gúgli-fordítót talán nem kell bemutatnom... ha itt tart a mesterséges intelligencia, akkor asszem nem kell rettegniük a bűnözőknek
2011. okt. 19. 20:09 | válasz | #4
Halál!Halál!Halál!Halál!Halál!Halál!Halál!Halál!
Ez jár az agyamban. Amúgy biztos, hogy normális vagyok, mert megmondták a hangok is!

2011. okt. 19. 18:57 | válasz | #3
Elemeztem a mondatod! Itt az eredmény:
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
Sajnálattal értesítjük, hogy a PsichoSoft2012 1.0 szoftverünk szerint Ön egy közveszélyes pszichopata!
Bizonyíték= "Jézus". Ön egy zsidó embert akar keresztre feszíteni!
Továbbá: "valaki aki" egyértelmű zavarodott lelkiállapot!
Kérjük a rendőrség bevetési osztályának kiérkezésig ne hagyja el a lakását!
Köszönjük együttműködését!
2011. okt. 19. 18:48 | válasz | #2
Jézus... Mekkora már... így már kamu indokkal is be lehet zárni valakit aki veszélyt jelent a kormányra..
2011. okt. 19. 18:40 | válasz | #1
először ezt a cikket érdemes elolvasni a: aszociális, szociopátia, antiszociális, pszichopátia fogalmak értelmezéshez.

Most az nem tudom, hogy a kisbetűvel mondatot kezdőket akarják becellázni, vagy tudományosan kifecsegni azt, ha valaki agresszívan, naturálisan fenyegetőzve irkál valahova?

Hogy szűri ki a vesszőhibákat? egy saját mondatot lehet valaki agyilag a saját módján értelmez, az 1-2 vesszőhiba ellenére. Most lehet teljesen átlagos tartalmű a mondta, de a vesszőhibák miatt valami epic fail jön ki.

szleng, argo használat? (kisebb csoportok pl baráti köröknél kialakulhat sajátságos nyelvezet, ami a kívülállónak félreértelmezhető)

ez egy akkor baromság, mint egy hegy.

több mondatot is kis betűvel kezdtem és komolyan félek :S