Újabb Dead Island balhé
2011. szeptember 8. 23:55, csütörtök
Elméletileg a mai napon jelenik meg a Deep Silver és a Techland Left 4 Dead klónja, a Dead Island, mely azonban szerencsére jóval többet nyújt, mint a Valve játéka.

Hirdetés

A beszámolók szerint ugyanis a játék játékmenetében jobban hasonlít a Borderlandsra, mint a Left 4 Dead sorozatra. És ha még hozzávesszük, hogy egy teljesen nyitott világban találjuk magunkat (Just Cause), ahol a fő küldetések mellett számos mellékfeladat is vár ránk (Dead Rising), mindez pedig legkevesebb 40 órás játékidőt kínál akár 4 fős ko-opban is, akkor valóban el kell ismerni, hogy korai volt klónnak titulálni az alkotást.

Ám az is tény, hogy a Deep Silver viszonylag gyenge marketinget folytatott a Dead Island esetében, de az utóbbi napokban mégis a játéktól volt hangos a sajtó. A Steamre felkerült félkész PC-s változat és a mentéseket letörlő javítás után most egy újabb balhé tört ki az FPS kapcsán.



Egy szemfüles játékos ugyanis kiszúrt egy kódsort a programban, melyben szerepelt a "feminista ribanc" kifejezés. Az előbbi összetétel egy skillhez volt kapcsolva, melyet az egyik választható karakter, Purna személyéhez kötöttek. Az, hogy ez a skill végül sehol nem jelent meg a játékban nem számít, a szokásos csoportok azonnal rávetették magukat erre a gumicsontra.

"Tudomásunkra jutott, hogy a Dead Island végső változata tartalmaz egy felháborító és ízléstelen szkript nevet, mely az egyik karakter képességei között található" - áll a Techland villámgyorsan kiadott közleményében. "Ezt a részt menthetetlenül elnéztük és végül kikerült a játékkal együtt."

"A sort az egyik programozó tette bele, aki egy szimpla, a csapaton belül megjelenő viccnek szánta a dolgot. A skill neve végül természetesen meg lett változtatva, ám a szkriptek között valahogy bent ragadt és végül a mi logónk alatt jelent meg a játékkal együtt."

"Őszintén sajnáljuk a dolgot és elnézést kérünk minden olyan vásárlótól, aki esetleg támadásnak érezte a dolgot. A szkriptért felelős programozó felelősségre lesz vonva és megkapja a megérdemelt büntetését, amiért ilyen helyzetbe hozta a csapatot."

Dead Island kritikánk hamarosan olvasható lesz.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Merces  
2011. szept. 15. 20:07 | válasz | #20
a feministák közt nincsenek ribancok, vagy mi? ..........nemérti............
asgh  
2011. szept. 12. 18:14 | válasz | #19
Ez a ribancozás egy akkora marketing bullshit, mint ide Lacháza. A marketingesek pontosan tudják, hogy az agyament jogvédő szervezetek milyen kódszavakra ugranak, hogy aztán ingyen médiafelületet biztosítsanak az általuk támadott terméknek. Gratulálok.
2011. szept. 12. 12:44 | válasz | #18
Logan meg egy alkoholista fasz. Hamarosan jön a baseball-liga bejelentése, melyben a játék bevonását követelik.
A rendőrnő pedig ázsiai születésével harcművészeti múltra is hivatkozik az előtörténetében. Ez csúnya sztereotípia, miért kellene minden kínainak erőszakosan hadonásznia vágófegyverekkel?! Pert a nyakukba!
A feketéről már nem is beszélve, akinek balhés a múltja, és egy igazi városi paraszt, Obama személyesen veszi embargó alá a játék terjesztésének vonalait.
Warton  
2011. szept. 11. 20:34 | válasz | #17
Azért az sem gyenge, aki azzal tölti az idejét, hogy a kódsorokat böngészgeti, majd egy magömléssel felérő élvezetet jelent számára, hogy benyögheti a sajtónak, hogy egy zombis kaszabolós játék kódsorában megtalálta a "feminista ribanc" szöveget.
2011. szept. 09. 23:34 | válasz | #16
Én most össze-vissza háborodtam.
Bulics  
2011. szept. 09. 20:24 | válasz | #15
Pinák, meg az emancipációjuk..
2011. szept. 09. 16:13 | válasz | #14
szerintem neki kell megírnia szabadidőben az első kiegészítő egyik scriptjét, "bocsánatot kérek minden feminista ribanctól."

szerintem így korrekt.
2011. szept. 09. 15:52 | galéria | válasz | #13
kimarad 1 kör sörből XD
Bendzs  
2011. szept. 09. 15:06 | válasz | #12
1. Remélem most, hogy rájött a cikk szerzője, hogy nem klón, többé nem olvasok egy "Left 4 Dead klón" szókapcsolatot egy SG cikkben sem (mert bár rengeteg PC-s magazint, fórumot olvasok, sehol máshol nem írtak ilyet).

2. "Rated M for Mature. Drug reference, Blood and Gore, Violence, Vulgarity," satöbbi. Akkor mondja már meg nekem valaki, hogy miért sértő a "feminista ribanc" kifejezés, ha egyszer a játék 18 éven felülieknek van kiadva, és ki is van emelve, hogy - többek közt - káromkodásokban gazdag. Gyakorlatilag sz*arrá lehet trancsírozni a zombikat, és egy vulgáris kifejezés a legnagyobb baja az embereknek?
Mipi  
2011. szept. 09. 13:13 | válasz | #11
Jó ötlet! Úgy mint a frank -ot rögzítik, rögzítsék a játék árát 500 forintra!
Laza   2001. 01. 12. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 12. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 12. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 12. óta regisztrált VIP fórumozó
2011. szept. 09. 10:51 | galéria | válasz | #10
És nem tök mindegy, hogy mi van a kódban? Talán nyílt forráskódú? Nem. Akkor meg kinek mi köze van hozzá?

Na, meg ha léteznek feminista ribancok, akkor Őket csak reklámozza a progi :)
Ha meg nincsenek, akkor kinek fáj? :))
2011. szept. 09. 09:44 | galéria | válasz | #9
Korán írtam be. Most olvasom tovább és lám lám :D

(Sry)
2011. szept. 09. 09:44 | galéria | válasz | #8
Vagy kötelesek lesznek 500Huf-os áron adni Dead Islandot 1 hónapig.

Most rögtön átnézem a nagyobb játékok programjait és ha találok bármi kompromittálót akkor már perelek is.
Jut eszembe a Deus Ex-ben lehet néger járókelőket ölni. FAJGYŰLÖLET!
2011. szept. 09. 09:42 | galéria | válasz | #7
"Elméletileg a mai napon jelenik meg a Deep Silver és a Techland Left 4 Dead klónja..."

Sok helyütt olvastam már, hogy L4D klón, de igazából semmi köze ahhoz a játékhoz. Azt leszámítva, hogy mind a kettőben zombik vannak, de amúgy két külön kategória a játék.
2011. szept. 09. 09:35 | válasz | #6
És mivel büntetik szegény programozót? Nem adnak neki pénzt a bevételből vagy mi?
2011. szept. 09. 09:28 | válasz | #5
Huha E miatt a hiba miatt holnaptól 290 Ft lesz 1 CHF. Szóval itt a világvége!
Gauge  
2011. szept. 09. 09:20 | válasz | #4
Ha valaki feminista ribanc, akkor az femenista ribanc; nem kell ezen szépíteni. Akinek nem tetszik, az ne vegye meg. A programozó meg jófej srác volt...
2011. szept. 09. 09:01 | válasz | #3
És ezért a feminista ribancok kártérítést kapnak? Mert akkor én is mindenkit feljelentek, amit nála sértőnek találok, és szépen megélek belőle.
Egyébként nekem a far cry 2 jutott eszembe a játékkal kapcsolatban, hogy a-ból b-be,b-ből a-ba kell rohangálni, és útköznem egy kicsit balhézni. Remélem azért izgalmasabb is lesz, mert eléggé monoton, hogy jön egy zombi, pofánverem, eldobom a lapátot, felveszek egy újat, megyek tovább, jön egy zombi pofánverem, eldobom a lapátot...
2011. szept. 09. 08:50 | galéria | válasz | #2
Úristen!!!...Összedől a világ. :D
tiaro  
2011. szept. 09. 08:02 | válasz | #1
Feminista ribancok...