Windows 8 - összefoglaló
2011. szeptember 6. 18:46, kedd
Augusztus folyamán több érdekesség is napvilágot látott a Microsoft készülőben lévő asztali operációs rendszeréről, így érdemes ezeket egy hosszabb cikkben összefoglalni. Megtudhattuk, hogy a platform egyszerre két különböző grafikus felülettel jelenik majd meg, ezek között bármikor választhatunk, bővül a támogatott fájlformátumok listája és egyszerűsödik, kényelmesedik az állományok másolása, végre megvalósul a teljes USB 3.0 támogatás, ezek mellett pedig sort kerítenek néhány olyan változtatásra is, amelyek már most éles vitát váltanak ki az érdeklődők között. Az újítások kapcsán egy globális téren is érzékelhető folyamat körvonalazódik, amely elvezethet a megszokott szerepkörök és szegmensek helyzetének alapvető megváltozásához, ahogy a Windows is egyre erőteljesebben mobil jellemzőket kap.

Hirdetés

Bár szinte már a könyökünkön jön ki a legújabb Windows kapcsán érkező hírek özöne, az érdeklődés szintje miatt mégis le kell csapnunk a magas labdát, és hosszabb lélegzetvételű cikkben értekezni az operációs rendszer várható, megerősített újításairól, hiszen a platform még mindig olyan hatalmas előnyben van riválisaival szemben, hogy ezt mindenképpen jogosnak látjuk. Van is miről tárgyalni a szoftver kapcsán, hiszen augusztus hónapban egyre-másra futottak be a beszámolók, amelyek végre (többnyire) hivatalos megerősítésekről, a fejlesztőktől és cégvezetőktől érkező blogbejegyzésekről szóltak, így az ezekben foglaltakat többé-kevésbé véglegesnek tekinthetjük - még akkor is, ha számos funkció bevallottan nem nyerte el végső formáját, vagyis még megeshetnek itt-ott változások ezek kapcsán.


Az új Home fül

A legnagyobb visszhangot talán éppen a Windows Explorer, vagyis a beépített fájlkezelő felületének megújulása váltotta ki, itt ugyanis már hiába keressük a megszokott gombokat, ezek az Office csomagból jól ismert füleken és szalagokon (ribbon) helyezkednek el, némileg módosult formában. A Microsoft itt is bevezeti tehát az új felületet, amit azzal indokolnak, hogy a felhasználók túlnyomó része alapvetően 4 funkciót használ az Explorer ablakaiban, ezek pedig a legegyszerűbbek közé tartoznak, célszerűnek tűnik tehát ezen opciók elkülönítése az egyik fülön, hogy a maradék a további füleken találjon új otthonra.


Az új Share fül

A cél az egyszerűsítés, az optimalizálás, valamint ezek mellett kibővült funkcionalitás biztosítása, ezen hármast pedig a ribbon felület bevezetésével igyekeznek megvalósítani. Sokak számára ugyan ellenszenves a lépés, ám a cég kitart döntése mellett, hangsúlyozva, hogy a negatív visszhang inkább a hangosabb érdeklődőkre jellemző, a többség megbarátkozik majd a felülettel.


Az új View fül

Ezzel egy időben az operációs rendszer gond nélkül, alapesetben is támogatja majd az ISO, illetve a VHD-fájlok kezelését, vagyis a jövőben ezen állományokat egyetlen lépésben csatolhatjuk új meghajtóként a meglévőkhöz. Az ISO ugyebár a virtuális CD/DVD-lemezek betöltését (és kiírását) egyszerűsíti le, itt nincs többé szükség külső programok használatára, a VHD pedig a Virtual PC esetében használatos virtuális merevlemezeket takarja, amelyeket eddig az említett szoftveren keresztül érhettünk el. A jövőben szükség esetében ezen virtuális meghajtókat egy lépésben becsatolhatjuk a rendszerbe, a rajtuk található állományokat pedig ugyanilyen könnyen elérhetjük majd.


Az új Search fül

Az USB 3.0 támogatása szintén alapesetben biztosított lesz, amelyet elsősorban azért lépnek meg, mert piackutató cégek előrejelzése szerint 2015-re már gyakorlatilag minden új asztali és mobil PC rendelkezik majd ilyen csatlakozóval, a szegmens forgalma pedig beéri majd az USB 2.0 esetében mértet, miközben az új eszközök nagyjából tízszeres átviteli sebességet és kedvezőbb fogyasztási mutatókat garantálnak, a visszafelé való kompatibilitás megtartása mellett. Nyilvánvaló, hogy egyre nagyobb arányban jelenik majd meg a teljes filmek és egyéb hosszabb állományok USB-kulcsokon és más hordozható eszközökön történő továbbítása, mozgatása, az USB 3.0 pedig elengedhetetlennek tűnik ennek kényelmes megvalósításához.


Library Tools

Első ízben jelenik meg az operációs rendszerben az online szoftverbolt, amelyen keresztül immár nemcsak a megszokott frissítéseket és biztonsági jellegű foltozásokat találhatjuk majd meg, hanem külső alkalmazásokat, appokat is, a mobil platformok mintájára. Itt rögtön felmerül a cég egyéb fejlesztéseinek bevonása, legyen szó az Office csomagról, virtualizációs és egyéb szoftverekről, de lehetőségként bukkan fel a számítási felhők alkalmazása is, amely többek között lehetővé tenné a vékonykliensek kényelmes használatát.


Picture Tools

Sok még itt a homályos részlet, nem lehet tudni, hogy az illetékes csoport pontosan min és milyen célokkal dolgozik, ám egyes funkciók már ezen korai bétákban is fellelhetők, így logikusnak tűnik a funkció kibővítése. Nem kérdés, hogy a Windows Online a jövőt jelenti, és maga Steve Ballmer is kiemelte a számítási felhőket néhány beszédében, ám az csak később derül ki, hogy a Windows 8 esetében ez pontosan mit is jelent majd.


Disk Tools

A cég a fájlmásolási műveleteken is szeretne javítani, hogy minél többen használják a beépített Explorert, illetve hogy kisebb szükség legyen a külön erre szakosodott külső programok alkalmazására. Minden másolás egyetlen ablakban jelenik majd meg, ezeket innen kezelhetjük, leállítva vagy szüneteltetve azokat, ezzel egy időben pedig a lépés időtartamának megbecslésén is javítanának, valós időben mutatva a hátralévő időt és az aktuális sebességet. Egy-egy állomány jellemzőinek megtekintéséhez elegendő lesz az egér mutatójával annak ikonján tanyázni, vagyis a fontosabb adatok lekéréséhez nem lesz szükség a jobb gomb lenyomására.


Gyorsbillentyűk

Ami a kezelőfelületet illeti, itt érdekes változást tapasztalhatunk majd, hiszen rögtön két eltérő dizájnt próbálhatunk ki a Windows 8 alatt. Megmarad a hagyományos, a Windows 95 óta nagyjából változatlan asztal, amely az újításokkal nehezebben megbarátkozók igényeit elégítené ki, ám Steven Sinofsky legutóbbi blogbejegyzésében elárulta, hogy ők az asztalt is egy önálló alkalmazásként képzelik el, amelyet csak akkor töltene be a rendszer, ha arra a felhasználó részéről igény mutatkozik.

Ellenkező esetben maradhatunk az új Metro felületnél, amely a Windows Phone 7-ben megismert külsőre hajaz, annak nagyobb gombjaival és alapvetően eltérő elrendezésével. Nehéz még eldönteni, hogy mi sül majd ki ebből, ám az biztos, hogy az új felülettel a cég minden eddiginél hangsúlyosabban mozdul el az érintőképernyős termékek irányába, nem véletlenül, hiszen az Apple esetében is látunk erre mutató szándékot.


Megnövelték a képernyő hasznos területének nagyságát

Nyilván ehhez kapcsolódik az ARM processzorok támogatása, amelyre az nVidia is fokozott erővel készül, hiszen szeretnék időben elkészíteni a szükséges meghajtókat saját Tegra chipjeikhez. Egyes vélemények szerint ők előnyben vannak a többiekkel szemben, hiszen jó ideje fejlesztenek ilyen meghajtókat asztali és mobil GeForce vezérlőikhez (nem véletlen, hogy a Tegra driverek fejlesztését végző csoport is a noteszgép részleghez került át), a lényeg azonban az, hogy egyre több hordozható eszközön találkozhatunk majd a jól ismert platformmal, ami a Microsoft és partnerei számára egyaránt kibővíti majd a piacot. A jövő héten esedékes BUILD konferencián várhatóan ismét bemutatják majd az operációs rendszert, itt pedig többen (ismét) Tegra chipekkel is bemutatót várnak.

A nagy kérdés, hogy a Windows 8 mennyire tudja majd kezelni a változóban lévő helyzetet, mennyiben felel majd meg egyszerre az asztali, a mobil és a hordozható eszközöket vásárlók igényeinek. Néhányan úgy gondolják, hogy a Metro bevezetése és a hagyományos asztali felület opcionális jellege túlságosan korai, ez sokaknál megütközéshez vezet majd, mások pedig arra az álláspontra helyezkednek, hogy a fejlesztőknek inkább a Metróra kellene koncentrálniuk, végképp kidobva a rendszerből a megszokott asztalt, nagyjából olyan újítást vezetve be, amely a PC-vonalon annak idején a Windows 95 volt. A BUILD után, a hivatalos megjelenéshez közeledve, kiderül, hogy vajon csak egy egy csicsásabb, a mobilosok felé hajló Windows 7-ről, avagy valódi változásról és új filozófiáról van-e a szó.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
asgh  
2011. szept. 08. 18:10 | válasz | #46
A saját példádon keresztül tök jól leírtad mit is értünk "rétegigény" alatt. Attól, hogy Te mindent a PC-den csinálsz még nem fog az egész világ ebbe az irányba haladni.
A médiaboxok miért olyan népszerűek? Pont azért, mert a feleség, gyerekek, barátnő, nagymama, stb. elboldogulnak egy távirányítóval, de nem fognak naponta kűzdeni a nyamvadt PCs videólejátszókkal, hogy megnézzenek egy filmet. Ott a doboz, benyomják és nézik.
Egy többtagú családban pedig elve képtelenség elvárni, hogy majd elzavarják az apukát a gép elől, mert a többiek TV-t akarnak nézni.
Tudomásul kellene venni, hogy az embereknek eltérőek a felhasználói igényeik. Ha nem akarnak videót vágni, java-t programozni, stb. ellenben számít, hogy nagy képernyőről nézzék a műsort a nappaliban, akkor hiába magyarázod, hogy neked a billentyűzet, egér, számítógépasztal a fontos, az ipar a többség igényei felé fog haladni, és nekik sokkal jobb lesz a tábla, ami wifin keresztül streameli a filmet meg a játékot a 100"-os 3D TV-re.
Ez nem jelenti azt, hogy a Te igényeidet senki sem veszi majd figyelembe, csak ezek az igények már nem fognak a számítástechnika fő sodrába tartozni.
Ez réggeben is így volt. A 80-as évek elejéig pl. a számítástechnika egyet jelentett a nagy számítóközpontokkal. Volt a nagygép, meg voltak a terminálok. Aztán bejöttek a mikrogépek és ami játékszernek indult, az gyökeresen felforgatta az iparágat. Ettől még nem szűntek meg a számítóközpontok, csak átértékelődött a szerepük és átminősültek rétegterületnek. Na pontosan ugyanez lesz a klasszikus PC-kkel is.
Tetsuo  
2011. szept. 08. 01:12 | válasz | #45
Igazad van, van egy ilyen trend, viszont az emberek tobbsege legalabb hobbi szinten kreativkodik otthon vagy a lehetoseget tartja fenn.
A tartalomgyartas az nem csak a profik privilegiuma. A PC is azert terjedt el alapvetoen, mert alkotni lehet vele sokfelekeppen. Es velemenyem szerint, ezert is marad fenn.

De igen, sajnos van egy olyan folyamat, hogy az emberek egyre passzivabbak lesznek, egyre kevesbe akarjak hasznalni a kepzeloerejuket vagy siman az agyukat egy szorakozashoz. Egyre bugyutabb tartalmakat kapnak es ezutan igenyelnek...
2011. szept. 08. 00:37 | válasz | #44
"Az emberek már most sem használják az asztali PCket filmnézésre vagy ebook olvasásra, a mobil eszközök a maradék funkciókat fogják átvenni, mint a netezés, kommunikáció, játék. Akinek pedig nincs többre szüksége (és ez a felhasználók döntő többsége) az táblán vagy mobilon felül nem fog PCt venni."

Hát röhögni fogsz, de mivel nincs tévém, sem hifitornyom, sem dvd lejátszóm, ezért a pc-men csinálok mindent. Van benne egy 3ezer forintos tunerkártya és tök jó. Van egy forgatható irodai székem munkára, és egy kényelmes irodai fotelem filmnézéshez. De ha lenne is tévém, minek vegyek hozzá divx lejátszót? Egy svideo kábel és kész. De egyébként elfordítom a monitort és már ágyból is tudom nézni távirányítóval. Részemről semmi értelme hogy telepakoljam a szobámat hasznavehetetlen elektronikai kütyükkel, amik ráadásul már majdnem mind ugyanazt tudják, mikor az az 1db pc mindenre használható. Mondjuk kellene mellé mondjuk egy Nikon tükörreflexes objektív cserélhetős digitális fényképező. De amíg félmillióba kerül, ez csak egy álom és maradok a filmesnél. Vagy ha az a valaki akinek csak táblája van, hogy ír ki egy zenei CD lemezt magának? Nehogy már olyan sok fogyasztó legyen, aki még soha a büdösben nem pörkölt ki egyetlen egyetlen darab lemezt sem.

Egyedül egy A4 formátumú táblagépet maximum hordozható pdf olvasónak tudnék elképzelni, vagy digitális képkeretnek. Másra részemről kuka. Boltban próbálgattam párat, a beépített hangszóró élvezhetetlen, szóval kell hozzá egy normális fülhallgató. De eleve is mert a buszon nem illik csak úgy, mert másokat zavar. És nem mindegy milyen füles, mert a sima fülbedugósoktól megfájdul a fülem, meg nincs szűrve, megy a dobhártyába. Egy normális mondjuk philips füles a maga tíz centis szóróival már tűrhető hangerőt produkál. De azzal nem járkálok az utcán. Ráadásul az egész nem bír többet 3-5 óránál. Ennél már egy mp3 lejátszó tovább bírja. De ami A4 méretnél kisebb eleve kuka. És most csak simán fogyasztó voltam.

Az emberek nagyon nagy többsége nem csak tartalom fogyasztó. Olyan valaki nagyon kevés van, akinek ma van pécéje az ne használná valamilyen tartalom előállításra. Legyen az photoshop képszerkesztés, vagy zeneírás. Hiszen eleve ezért vette. Házi videofelvételek vágása, lemezre írása. Nem lehet függetleníteni a kettőt, mert aki megveszi a táblagépet, hogy ne unatkozzon a hosszú úton, vagy kényelmesebb az ágyon fekve e-könyvet olvasni, vagy mikrofonnal trécselni. De mi van ha tönkremegy a mikrofon, akkor kell egy klaviatúra. Valamikor le kell gépelnie egy levelet, vagy emailt. Attól eltekintve, hogy én szinte mindenre a gépemet használom, más csak egy egy dologra. Bárki bármikor szembe kerülhet egy olyan feladattal amire a tábla nem jó. Ezért mondom, hogy az csak egy kiegészítő. Sosem fogja leváltani a pécét. Legalábbis nem a közeljövőben.

Az meg hogy az xbox elsősorban fogyasztóknak szól egy dolog. De nem nevezhető a szétválás mintapéldájának, mert az azt takarná, hogy azoknak akiknek pcje van, nincs szüksége boxra, mert a tartalom előállító gépe ugyanúgy alkalmas fogyasztásra is. De nem erről van szó. Rengeteg olyan játék szoftwer van, amit csak boxra találsz meg. PC változat nincs belőle, mert rád erőltetik, hogy megvedd, például egyes egyedül a Tekkenért. De élvezettel fps játékokat konzolon gyakorlatilag lehetetlen játszani, több gombot kell használni, mint amennyi a padon van.
asgh  
2011. szept. 07. 23:23 | válasz | #43
Pont arról beszéltem, hogy eddig a tartalomfogyasztók ugyanolyan gépeket használtak (windows PC), mint a tartalomgyártók, holott teljesen eltérőek az igényeik. Az XBOX pont arra példa, hogy a játékiparban már szétvált a gyártás és a fogyasztás. Ugyanez zajlik most más területeken.

Ahogy Wearfolfff írta:

"photoshop, 3d modellezés, video-hang felvétel-vágás, midi zeneszerkesztés, felirat fordítás-szerkesztés, html,php,mysql,MEL, rengeteg gépelés, excel."

Ezek mind tartalomgyártó funkciók, amiket a felhasználók csak kis része használ.
Videokameráról is lehet filmet nézni, de nagyságrendekkel több embernek van dvd lejátszója, mint videokamerája és a dvd lejátszó sokkan alkalmasabb, olcsóbb, kényelmesebb lejátszásra, mint a kamera. Tehát a táblákat a gyártófunkciók hiánya miatt kritizálni olyan, mintha azt kérnénk számon a dvd lejátszón, hogy nincs rajta optika, miközben lazán elmennénk azon tény mellett, hogy videokameráról mozifilmet nézni agyrém.
Ugyanez van a PCkkel is. Az emberek már most sem használják az asztali PCket filmnézésre vagy ebook olvasásra, a mobil eszközök a maradék funkciókat fogják átvenni, mint a netezés, kommunikáció, játék. Akinek pedig nincs többre szüksége (és ez a felhasználók döntő többsége) az táblán vagy mobilon felül nem fog PCt venni.

A Microsoftnak is azzal kell tehát szembesülnie, hogy a felhasználók tömegei lassan de biztosan maguk mögött fogják hagyni a PCket a mobil megoldások kedvéért. Akik megmaradnak a PCknél, azok tartalmat fognak gyártani, aminek szintén megvan a piaca, de az erősen be fog szűkülni a mostanihoz képest. Na ezért parázik most az MS, hogy jelentéktelen marad a mobil piacon és ezért igyekeznek a windows vonalat átmenteni a PC egyeduralkodása utáni időkre.
2011. szept. 07. 23:22 | válasz | #42
"Lehet ISO-t csatolni fájlrendszerként??? Tényleg??? Ezt a Linux-ok hosszú-hosszú évek óta tudják"
Meg a Vista/W7 is. Persze azok nem annyira régóta. :)
2011. szept. 07. 23:19 | válasz | #41
"Na most a batár nagy TV-m amin a HD filmeket nézem sem fogom közelről taperolni"
A HP egész széria tapizós képernyős TV-be épített számítógépet dobott ki még régebben. De egyet értünk a használhatóságában ...
kvp  
2011. szept. 07. 21:01 | válasz | #40
"Szó mi szó, a desktop konfigurációkat még vagy száz, meg merem kockáztatni kétszáz évig nem fogják tudni kiváltani semmivel."

Mondok egyet: Augmented reality. A szamitogepes kornyezetet az ember maga korul latja, mivel kozvetlenul a szemuvegere vagy latoidegere kerul a kep. Beviteli modszernek pedig hasznalhato egy virtualis kornyezet, tehat barmilyen beviteli eszkoz megjelenitheto, ami valojaban nincs ott csak a felhasznalo erzi. Klasszikus peldaja ennek a startrek holodeck-je, de fizikai feedback es holgramok nelkul mar ma is letezik, foleg a pilotak hasznaljak a hud megjelenitesere. Igy a katona a fejevel/szemevel tud celozni. A beviteler a ruhaba epitett force feedback motion capture kornyezet felelhet, ami lehetove teszi, hogy a szamitogep valos idoben digitalizalja a mozdulatainkat. Ennek kenyelmesebb valtoztata a kinect, mivel nem kell hozza specialis ruhat hordani.

A fentiek is megmutatjak, hogy konnyen elofordulhat, hogy a szemelyi szamitogep egy olyan kigeszito lesz amit az ember folyamatosan magan visel es folyamatosan hasznal, igy nem csak 24 oraban online lehet, de 24 oraban latja a sajat pc-je hud-jat. Munkahoz ez ugyanannyira, ha nem jobban alkalmas mint a mostani desktop rendszerek.

Ha pedig valaki le akar ulni egy pc ele, akkor leul egy asztalhoz es megjelenik neki a regi pc-s kornyezet, meg virtualis eger is kerulhet (virtualisan) a fizikai keze ala.
2011. szept. 07. 20:38 | válasz | #39
Való igaz amit mondasz. A fejlődés gyors ütemben zajlik. A vas változik. Kiegészítők jönnek mennek. De az alap mindig ugyanaz. Billentyűzet, egér, monitor, ház, különféle kártyák. És ez így jó, a személyre szabhatóság elvéből kiindulva. Megnézném mikor jut el odáig a táblagép, hogy van benne tévétuner, legalább 2 usb port (egér, bill) ha épp játszanál vele, vagy épp nyomtatónak. Hálózati kártya. Ipari környezetben a táblákról nyomtatókra wifin küldése nem megoldás, mert megnövekszik az adatlopások kockázata. Az sem mindegy egy ilyen tábla mennyi ideig bírja szuflával töltés nélkül. Felhasználhatóságot tekintve a táblák nem többek egy egyszerű ekönyv olvasóknál vagy digitális fényképkeretnél, filmlejátszóknál, megfűszerezve pár parasztvakító nehezen kezelhető ficsörrel. A vonaton ülve játszani sem nagyon alkalmas. Akkor már inkább psp. Felhasználhatóságot tekintve egy laptop bölcsebb megoldás lehet, de a teljesítmény itt is behatárolt.

Nem azt mondtam, hogy 640kb elegendő, hanem azt, hogy 10-30 gb egy oprendszernek túl sok. Táblákba feleslegesek a desktop funkciók, és vica versa. Egy táblába 100-300mb-os alaprendszer plusz programok bőségesen elegendőek. Lásd xbox. Opcionálisan telepíthetők legyenek, de ha nem kell, akkor nem kell a bitfogó. Már a winxp-ben is rengeteg felesleges dolog, meg service volt, amit alapból kilő az ember, mert csak zabálja a memóriát.

Nem vagyok híres szakember, de sok dologban járatos vagyok, és amiket napi szinten végzek. Legyen az photoshop, 3d modellezés, video-hang felvétel-vágás, midi zeneszerkesztés, felirat fordítás-szerkesztés, html,php,mysql,MEL, rengeteg gépelés, excel. Amíg egy táblagép nem tudja hozni ezeket a funkciókat, addig mindörökre csak egy kiegészítő lesz. Amire a nagy többségnek, semmi, de semmi szüksége nincs, mert a mobilja is tudja ugyanezeket androiddal. vonaton meg inkább papírkönyvet olvasok, hogy ne hülyüljek el teljesen.

Aki akarja vegye. Fogyasztói szinten talán megfelel valamennyire, de felhasználói szinten esélye sincs. Nekem még vagy 50-100 évig biztosan nem lesz rá szükségem. Max egy photoshopra, painterre optimalizált táblamonitorra lehet szükségem a jövőben.
2011. szept. 07. 19:27 | válasz | #38
"Szó mi szó, a desktop konfigurációkat még vagy száz, meg merem kockáztatni kétszáz évig nem fogják tudni kiváltani semmivel. "

Nagyon bator kijelentes, ahhoz kepest, hogy 100 eve meg elektromossag is alig volt. Otven eve meg meg a szemelyi szamitogepet sem tudtak elkepzelni. 25 eve meg a zsebben hordozhatot sem nagyon.

Ha hires szakember lennel, akkor szerintem ez is bekerulne a "640kb mindenre eleg" jellegu kijelentesek koze :)
duke  
2011. szept. 07. 19:09 | válasz | #37
Hat engem nem gyozott meg a windows 8, szerintem nincs semmi baj az Xp-vel. Joazmeg.
2011. szept. 07. 19:07 | válasz | #36
Én inkább úgy fogalmaznám meg, hogy a 90%-nyi tartalomfogyasztók jó része kicsiben tartalom előállító IS! Ne feledjük, mennyi blogger, csiripelő és közösségi oldalakon aktív emberke van. Most egy virtuális billentyűzeten még a facebookra ki is ír egy-két állapotjelentést, de már blogposztot nem fog írni. Speciel nekem az írásra még a laptop is kényelmetlen. Nem állnak kézre a billentyűk, kicsi a süllyedésük, 10× többet hibázok rajta, és háromszor annyi ideig tart valamit megírni rajta, mint a desktop billentyűzeten, mert az idő jó részét elveszi a hibák javítgatása.

Persze, aki két ujjal pötyög, annak tökmindegy, hogy mobilon teszi-e vagy desktopon, az sehogy sem hatékony, de nagyon sokan vakon és hatékonyan gépelnek. Ilyen tekintetben a mobil eszköz határozottan visszalépés. Nem ergonomikus.
2011. szept. 07. 18:53 | válasz | #35
Ja, hisz eddig Windows-t nem vettek a "tartalomfogyasztók", ugye? :D Akinek kellett egy gép netezésre meg játékra az mit vett? Meg mi ez a modoros marhaság, hogy "a piac 90%-át jelentő tartalomfogyasztói piacra nincsenek versenyképes termékeik." XBoxról hallottál már?
2011. szept. 07. 18:52 | válasz | #34
"Elnézést... csak én nem látom a kernel drasztikus változásait?"

Mivel egyelore csak annyit lehet tudni(hivatalosan) amit az Building Windows 8 blogbol tudni lehet, ahol lassan csopogtetik az infokat nem pedig egy listat adtak, hogy na ezek lesznek a valtozasok.
Ezek a blogpostok is inkabb technikai jelleguek(nem marketingesek irjak) es nem feature listak.

A mai blogpost viszont az, hogy nem csak a szervervaltozatokban lesz Hyper-V.
dyra  
2011. szept. 07. 18:24 | válasz | #33
El nem tudom képzelni, hogy a karnyújtásnyira lévő 22" monitoromat kézzel bökdössem. Megkockáztatom a kijelentést, hogy rettentő kényelmetlen és fárasztó is lenne. Na most a batár nagy TV-m amin a HD filmeket nézem sem fogom közelről taperolni ugyanis abból a távolságból képtelenség élvezni a filmet. Én elhiszem, hogy be akarnak tuszkolni minket mindenféle felhőkbe és ők már azt tervezik, hogy majd egy hurka táblán csinálunk mindent egy felhőben amihez csatlakoztatjuk a bill - egeret ha olyan a ténykedés és a felhő majd nekünk mindet kiszámol és idetolja a játékok streamelt képét. Csak ez még kicsit messzinek tűnik. Ráadásnak én speciel inkább fizetem a villanyszámlám de inkább kimaradok a felhős buliból. Ha az MS erre megy menjen. Én meg majd megyek más OS -re. Kicsit unalmas már, hogy mindenki arra vár, hogy mi feltegyük a felhőbe magunkat. Persze az is baj, hogy hiszek az összeesküvés elméletekben.
asgh  
2011. szept. 07. 18:18 | válasz | #32
Szerinted a felhasználók hány százaléka tartalomfogyasztó és hány százalékuk tartalomkészítő?
Meg merem kockáztatni, hogy 10:1-nél nem jobb az arány.
A táblák teljesen használhatóak tartalomfogyasztásra és csak nagyon korlátozottan alkalmasak tartalom előállításra, tehát abban egyetértek, hogy a tartalomkészítők még sokáig nem fognak táblákon dolgozni.
A fogyasztók viszont szépen átállnak.
A jelenlegi ár lényegtelen, mert volt idő, amikor egy 1280x900 felbontású 20" CRT monitor félmillióba került (és 30 kilót nyomott), ugyanaz LCD-ben max. a Sony kutatólaborjában volt top secret, most meg ingyen sem kéne, mert nem fullHD.
A kényelmes és egyszerű tartalomfogyasztás mindig is alapvető igény volt az informatika felé, csak most jutott el odáig a technológia, hogy képesek megfelelni az igényeknek.
Ami a Microsoftot illeti: nem vették észre időben a paradigmaváltást és félnek, hogy elhúz mellettük az ipar, mert amíg ők megmaradnak a 10%-nyi tartalomkészítő kiszolgálásánál, addig a piac 90%-át jelentő tartalomfogyasztói piacra nincsenek versenyképes termékeik. Ezért akarja a Microsoft még időben kihasználni a "mindenre windows kell, mert... mert csak" reflexeket, hogy megvesse a lábát a mobil szegmensben. Ha ugyanis a mobil szegmenst elveszítik (márpedig most erősen vesztésre állnak), akkor a PC oprendszer piac is elbukhat vele, mert ha nincs a tartalomkészítők és a tartalomfogyasztók között kompatibilitási kényszer, akkor tök mindegy, hogy ki milyen oprendszeren dolgozik.
2011. szept. 07. 17:42 | válasz | #31
Felhasználói élménynek a teljeskörű használhatóságot vettem alapul. Tollal nem lehet akármilyen táblapécére rajzolgatni. Mármint lehet, de nem mindegy a tábla nyomás érzékenysége. Folyóírást talán bevesz, valamennyire festeni is tudsz vele, de összességében ez a funkciója trágyalé. legalábbis egy 100-400ezer forintosnak biztosan. Ezért is hoztam fel összehasonlításnak a wacom cintiq táblamonitorát, de ez még mindig csak monitor. Hol van még alóla a vas. Ha aláteszik, hogy hordozható táblagépet csináljanak belőle, az ára megugrik majd egy millióra, de vastagabb lett, nehezebb, ergo használhatatlanabb. Azért azt is megnézném, hogy fut el egy táblagépen a crisis2. És milyen felhasználói élményt produkál vele mondjuk egy 20*30 centi megjelenítő.

mint mondottam, jelen pillanatban nem más, mint egy kényelmi megjelenítő illetve beviteli eszköz, ami arra jó, hogy a hosszú vonat, meg egyéb utakon olvasgass valamit, vagy átnézd a munkapapírjaidat. Vagy főzés közben tudod nézni a digitális szakácskönyvet. Megnézz egy filmet, zenét hallgass, akármit. De gépelésre alkalmatlan, ahogy játékra is egy olyan tábla, amin nincsen csak be kikapcsoló gomb, mert az olcsó táblagépeken a touch rendszerint tönkremegy, de persze azért a garancia lejárta után egy hónappal várhatóan. akinek előbb, annak szerencséje volt.

De ha a másik oldalát nézzük, ugyanezeket a funkciókat ma már tudja egy "okos" telefon is, vagy egy psp-n is lehet pdf könyvet olvasni, tehát minek vegyek egy táblagépet ugyanazokért a funkciókért, illetve kevesebb funkcióért. Szóval a táblapécék kora még jóval odébb van.

Itt a legfőbb probléma azon van, hogy miért erőltetik desktop gépre a mobil rendszert. Vagy legalább tennék opensourcre az ablakkezelőt, záros határidőn belül több ablakkezelő is napvilágot láthatna, mint linuxnál, a KDE, Gnome, IceWM, Windowmaker, xforce és sorolhatnám. Árulják a motort, ami meg felette van legyen teljeskörűen testreszabható, akár egy belső egyedi scriptnyelvvel, mint amilyen példának okáért a Maya MEL nyelve. Na akkor jönne el a kánaán.
Vers  
2011. szept. 07. 16:36 | válasz | #30
"tábla pc még vagy ötven évig nem fogja tudni hozni azt a felhasználói élményt amit elvárnánk tőle"
-ez nem igaz a windows 8 elhozza a kanaant
"Megnézném, hogy dolgozik valaki rajta photoshoppal, vagy indesignal"
-ceruzaval siman, jobban mint egerrel az tuti

"ehhez még mindig kell egy hardware."
-persze hogy kell, ami eppen lehet a garazsban is akar, es szervernek hivjak wifin meg kuldi at a win8 desktopot realtime
2011. szept. 07. 16:23 | válasz | #29
Véleményem szerint egy tábla pc még vagy ötven évig nem fogja tudni hozni azt a felhasználói élményt amit elvárnánk tőle. Jelen pillanatban egy táblaPC nem más, mint egy hordozható megjelenítő. Arra jó, hogy az öledbe tudod venni, és olvasgatsz rajta, vagy netezel. Esetleg megnézel egy filmet, zenét hallgatsz aztán slusz. A multitouch billentyűzet nem áll kézre, nem lehet rajta gyorsgépelni. Megnézném, hogy dolgozik valaki rajta photoshoppal, vagy indesignal. Ha létezik is ilyen minőségű táblamonitor, amihez legközelebb talán a wacom cintiq áll a maga 6-700ezer forintos árával, ehhez még mindig kell egy hardware. Memória, merevlemez, mpeg4 chip, meg ki tudja még mi. Ezek után a súlya megint ott lesz, mint egy ősrégi 10 centi vastag táblagépé a maga öt kilójával, és akkor itt veszített a felhasználhatósági értékéből.

Szó mi szó, a desktop konfigurációkat még vagy száz, meg merem kockáztatni kétszáz évig nem fogják tudni kiváltani semmivel. És eleinte amíg ennyibe kerül egy 17 colos érintőképernyős monitor, szemben a 24 colos simával, mindenki a simát fogja venni. Az hogy meg, hogy kizárólag erre fókuszáljon egy oprendszer, jelen pillanatban még túlságosan korai, és felesleges tárhelypazarlás. Az emberek túlnyomó többségének nincs szüksége a mobil funkciókra. Benne lehet a telepítőkészletben mint opció, de hogy feleslegesen felpakolja mindkettőt, értelmetlen. Csupán talán annyi, hogy nem hal be a piac, mert venned kell még 8giga ramot, és még egy másik merevlemezt, mert amit most használsz bajosan particionálod át, hogy ráférjen.

A metros panelesítés jó ötletnek tűnik lehetnek használható fukciók benne, de az aeroba is ott a felhasználhatóság, a kettőből kelene valami újat gyúrni, de legyen meg a teljes testre szabhatóság, vagy legalább a választás lehetősége.
2011. szept. 07. 15:47 | válasz | #28
Már elterjedt egy olyan hogy azért vindóz mert... csak mert eddig is az volt. Meg azért intel mert csak eddig is az volt :)
2011. szept. 07. 14:14 | galéria | válasz | #27
na és beépített trójai megfigyelő rendszer is lesz benne?

:-DDDD

2011. szept. 07. 14:13 | válasz | #26
Szeretek ábrándozni:) Eddig úgy tűnik, hogy ez a tábla fog legközelebb állni a pc-hez. Ha nem lesz elég közel, akkor nem fogom megvenni...
Amit tudok, hogy az iPad és az android egyelőre tuti h messze van ettől. Notebook mellé jók, helyettük nem.
2011. szept. 07. 13:48 | galéria | válasz | #25
A Nero Mini meg 10MB.
2011. szept. 07. 13:48 | galéria | válasz | #24
Húha, 2 fájllal többet lehet majd látni az Intéző ablakában, amit egy Windows telepítésem életében arra a 2 percre nyitottam meg, amíg átmásoltam a Total Commandert a másik gépről. Lesz ISO támogatás, meg ki tudom majd írni CD/DVD-re a fájlt, mikor életemben nem használtam az XP óta a rendszer részeként üzemelő beépített CD-írót?

Gondolom ezen 2 plusz funkció miatt 1 gigával nagyobb lesz a Windows telepített mérete, miközben a Total Commander 5MB, a Daemon Tools meg 2MB.

Hatalmas fejlődés lesz...
asgh  
2011. szept. 07. 13:47 | válasz | #23
Mitől lesz használhatóbb egy tábla, ha win8 fut rajta? A régi windows programok tutira nem fognak futni rajta, tehát lesz majd egy api, amivel az armos win8 alkalmazásokat lehet fejleszteni. Ez kb. ugyanaz, mintha androidra vagy iOS-re fejlesztenél.
Kompatibilitási szempontból tehát semmi előnye nem lesz, a táblák meg koncepciójukból adódóan tartalomfogyasztásra valók, ezen a win8 sem fog változtatni. Ahol a táblás windowsnak létjogosultsága lehet, az a vállalati piac, ahol fontos, hogy a céges hálózat és a manager táblája között zökkenőmentes legyen az együttműködés. Erre sem az apple, sem a google nem fog extra energiát áldozni, így itt tényleg van piaci rés a Microsoft számára, de azt hinni, hogy a win8 valamiféle minipc-t fog varázsolni a táblákból, az szvsz hiú ábránd.
2011. szept. 07. 13:40 | galéria | válasz | #22
Tuti frissítek amint lehet.





[nem]
kvp  
2011. szept. 07. 11:36 | válasz | #21
"Az Android-nak például egyenlőre nincs normál desktop módja és nem is tud desktop jellegű alkalmazásokat futtatni."

Csak lehet alatta x szervert futtatni... Onnantol minden normal linux alkalmazas megy siman, bar azok nem nagyon viszik a multitouch-ot. (csak az elso kurzort kapjak meg) Billentyuzet + eger tamogatas mar az elodjeben is volt, az usb host modrol nem is beszelve. Innentol miben ter el egy android az uj windows-tol, ahol csak kulon alkalmazaskent indithato a desktop es az ablakozo rendszer. (a nativ win8-as metros alkalmazasok csak full screen-esek lehetnek)

"Lehet ISO-t csatolni fájlrendszerként??? Tényleg??? Ezt a Linux-ok hosszú-hosszú évek óta tudják (és egy ideje már kényelmesen is)."

A windows is viszi az nt4 ota az iso-kat, de jo ideje mar az ext2-ot is, csak a legtobb ember nem tud rola. Ez olyan mint a winnt beepitett tuzfala. NT4-en meg kulon kellett felrakni a telepito cd-rol, win2k alatt mar alapbol fent volt, de nagyon maceras volt beallitani, xp alatt mar volt hozza gui, de gyenge. Vista alatt automatizaltak a kezeleset, win7 alatt mar alapbol be is van kapcsolva. Fejlodnek, de az alap technologia mar az nt4-ben is benne volt, csak akkor meg kezelhetetlen modon. Mondjuk a ribbon-ok nem tudom mennyit javitanak a hasznalhatosagon egy sima context menuhoz kepest.
2011. szept. 07. 10:46 | válasz | #20
"A cikkben felsorolt" - kulcsszó. Vajon a cikk mond ilyen keveset, vagy a Win8 tartalmaz csak ennyit? Gyanítom inkább az első, tekintve, hogy ez gyakorlatilag az elmúlt pár nap/1-2 hét kissebb hírei összefoglalva. Csak a cím túlzó csöppet...

Amnúgy én a tabletek miatt várom a win8at, végre lesz egy használható is, ha tartják az ígéreteiket. Az android és az iPad is csak játszani meg esetleg böngészni jó, netbook helyett.
sola  
2011. szept. 07. 10:23 | válasz | #19
A cikkben felsorolt változások kábé akkorák mint a változások 2 Ubuntu kisverzió között. A különbség az, hogy az Ubuntu-k fél évenként követik egymást a Windowsok meg néhány évenként.
sola  
2011. szept. 07. 10:19 | válasz | #18
Hát ha ennyi lesz, akkor nem is érdemes nagyon sietni vele.

Lehet ISO-t csatolni fájlrendszerként??? Tényleg??? Ezt a Linux-ok hosszú-hosszú évek óta tudják (és egy ideje már kényelmesen is).

USB3 támogatás dettó. Az USB3 támogatás első része 2009 szeptemberében már benne volt a Linux kernelben és szinte rögtön utána már meg is jelent a rá épülő distro-kban.

Az szerintem jó döntés, hogy megpróbálják a Metro UI révén az érintésérzékeny alkalmazásokat erősen támogatni (tabletekre is akarján nyomatni a Win8-at) és az is jó döntés, hogy megmarad az Asztal is, hogy lehessen normál desktop-on is dolgozni a hagyományosabb alkalmazásokkal.

Az Android-nak például egyenlőre nincs normál desktop módja és nem is tud desktop jellegű alkalmazásokat futtatni. Ha a Windows8 kihozásáig nem fejlődnek egy nagyot ebbe az irányba, akkor a Win8 vehet el tőlük részesedést az ARM-os szegmensben.

Az intézőhöz hozzáadott Ribbon viszont szerintem katasztrofális döntés. Sokkal több helyet foglal, értelmetlenül. Ha legalább le lehet tiltani majd, akkor talán nem lesz jajveszékelés miatta.
grobs  
2011. szept. 07. 08:48 | válasz | #17
Nokiasok is ilyenek kérdeztek 2006-ban, aztán 2010-ben furcsán néztek amikor körberöhögték őket.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2011. szept. 07. 08:22 | galéria | válasz | #16
Egy enyhe LOL-t engedj meg. Köszi.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2011. szept. 07. 08:21 | galéria | válasz | #15
Elnézést... csak én nem látom a kernel drasztikus változásait?

Színes, szagos menük, meg ISO kezelés... hova ne székeljek? Mi ez? Valami vicc?

Ha már a mobilitás, akkor nem azon kellett volna fáradozni, hogy még kevesebb memória és CPU igénye legyen, a 10-13 GB-nyi tárhely igényről nem is beszélve!

Ez a Windows 7.1 maximum és nem a 8, aki ezért pénzt ad az ostobább, mint a t. kormányunk.
2011. szept. 07. 07:35 | válasz | #14
Igen! Az összes kereső meg mittoménmiféle ablakot, sávot kiszedek, bezárom, letiltom! Szeretem a tiszta csak a lényeget mutató asztalt még a 62 centi képátlón is :D
Még valami! Ezek a cuccok a könyvtárak fejléceiben lesznek? (elnézést ha nem szakértői szavakat, fogalmakat használok) Tehát a C:documents and setting/my documents könyvtár felső szélén figyel majd?
Az nagyon jó lesz mivel nem mai felhasználóként a c-n ugye az os és az alap progik figyelnek és SEMMI más! Sosem használom a win c:könyvtárakat!!!!
Még a játékok is másik meghajtón vannak!! Nem beszélve a filmek, képek, dokumentumok mappákról....Tehát marhára feleslegesen köszködnek vele!
ForEver=TC= :D
2011. szept. 07. 07:27 | válasz | #13
Csak az az egy bajom van a win8-al, hogy legalább olyan gyorsan készül mint a millenium illetve a vista! Hogy ebből mi lesz? Eddigi eredmény a két os-re vetítve: jó rendszer/kaka rendszer 0/2 !!!
De ne legyen igazam! Sikerüljön nekik mint az xp-t leváltó win7! Szerintem ha nem erőszakkal akarnak megszabadítani minket a win7-től akkor nagyon sokáig -talán ameddig az xp működött ez fog futni a gépeimen. Én azt hittem látva a vista betegségeket, hogy sokáig nem tudnak majd egy jó, gyors, új és stabil os-t létrehozni és tessék itt a win7.
Lehet, hogy tévedek, de számomra a millenium és a vista igen megrázó élmény volt!!
Tetsuo  
2011. szept. 07. 05:02 | válasz | #12
En az ablakokat ruhellem, mert azt a windows nagyon nem tudja jol kezelni... remelem csinalnak vele vmit.
2011. szept. 07. 02:16 | válasz | #11
A felét biztos nem fogja el, hacsak nem valami nagyon régi gépen akarod futtatni. Processzor jóformán 0%on áll ha nem csinálok semmit, memóriát azt eszik a win7, de kit érdekel. Manapság már 4 giga is olcsónak számít. Ha ebből 1 gigát elvesz nem zavar. Mellesleg 6 éves gépem van és így is nagyon jól fut a win7. Ha még olyanom lenne ami megfelel a mostani közép kategóriának. Emléxem mikor még xp-t használtam az is megevett a memóriából egy jó kis százalékot az akkori memória méretekhez képest. Arányaiban véve egy új operációs rendszer még talán kevesebbet fogyaszt. XP-nél még el se tudtam volna képzelni, hogy teljes képernyős alkalmazást instant letegyek tálcára, de itt már ez is általános.
2011. szept. 07. 01:48 | válasz | #10
Egy mezei felhasználónak biztos jobban bejön a grafikus csili-vili felület, meg a gyakran használt eszközök gombjainak megjelenése. Így legalább nem kell gyorsbillentyű-kombinációkat megtanulnia/megjegyeznie. (bár nem csodálkozok, hiszen a felhasználók nagy része azt se tudja mi a vágólap).
A kétpaneles TC még mindig jobb megoldás fájlkezelésre.
USB 3.0 kezelése jó hír. A WINFS-t szerintem is befejezhették volna már.
Leginkább az a gond a Windows-okkal, hogy egyre nagyobb a gépigényük.
Csak az operációs rendszer felhasználja az erőforrások felét.
(Sajnos az Ubuntu is efelé halad)
hdo  
2011. szept. 06. 23:30 | válasz | #9
Én rendszerint kapcsolom ki a toolbarokat meg a hasonló szirszarokat a vérbe, hogy több thumbnail/listaelem férjen ki az ablakba! :P
2011. szept. 06. 21:02 | válasz | #8
Szerintem fontos változás, hogy hogyan néz ki. Az operációs rendszer egyik lényege, hogy kapcsolat legyen a felhasználó és a gépe közt. Ha megtalálhatatlan helyen vannak az eszközök az ebbe épp nem segít. Persze annyit mint amit a Microsoft kér nem szívesen fizetnék pusztán a kinézetért mikor az ilyen interface módosító addonokat sok programhoz ingyen kínálják... Fontos de miért ilyen drága? o.O
kvp  
2011. szept. 06. 20:20 | válasz | #7
A metro ui tortenete:
http://en.wikipedia.org/wiki/Metro_(design_language)
"uses of the Metro principles, such as the typography, began as early as Microsoft Encarta 95"

Amirol mindenkinek csak az maradt meg, hogy olyan sikeres volt mint a microsoft bob:
http://en.wikipedia.org/wiki/Microsoft_Bob

Es miert ilyen baromi ronda a felulet? Mert ugy nez ki, hogy a lenti elvek szerint terveztek, a cikkben leirt embereknek:
http://en.wikipedia.org/wiki/Metrosexual#The_commercial_metrosexual
2011. szept. 06. 20:20 | válasz | #6
Asztali gépen most sem az Explorert (Intézőt)használom, a jövőben sem kivánok változtatni ezen. A Total Commander használata sokkal egyszerübb számomra. De kinek a pap, kinek a papné, kinek a leányuk tetszik
2011. szept. 06. 20:18 | válasz | #5
Csak gyorsan átfutottam a cikket... Tehát: hol marad a Vista-nál bejelentett WinFS ?? 2007 óta nem sok hírt hallottam róla. De most gyorsan rákerestem és a wiki szerint még fejlesztik. Lesz belőle valami ?
DjDano  
2011. szept. 06. 19:56 | válasz | #4
Miért is kéne gyökeresen újat nyújtani a Windows 8-nak, amikor az előd egy jó alap? Ennek ellenére a Merto UI elég gyökeres változás, előremutatóbb az összes többi oprendszernél.
2011. szept. 06. 19:43 | galéria | válasz | #3
ennyi. ez tiszta haszon, megéri váltani!!!!
2011. szept. 06. 19:43 | galéria | válasz | #2
Mint amikor haverral 'csináltunk' egy új böngészőt... (átrajzoltuk a firefox gombjait)
2011. szept. 06. 19:26 | válasz | #1
ez fantasztikus! átméreteztek és átszíneztek menüpontokat!