Etika az IT-világban
2011. augusztus 21. 01:37, vasárnap
Napjainkban szinte minden területen jelen vannak az IT-rendszerek, köztük a haditechnikában is. Mindez azonban komoly etikai kérdéseket vet fel. Ezek egyike, hogy egy tévesen beállított rakétáért felelősségre vonható-e egy programozó?

Hirdetés

"A békének és az informatikának nagyon sok köze van egymáshoz. Elég csak arra gondolni, hogy a fegyveres erők számára napról - napra újabb és újabb olyan csúcstechnikájú fegyvereket fejlesztenek ki, amelyek már emberi beavatkozás nélkül végzik a dolgukat. Automatikus fegyverrendszerek, amelyeknél egy számítógép dönti el, hogy mikor lehet lőni egy célpontra és mikor nem. Ezt a technika teszi lehetővé. Azonban mindig meg kellene kérdezni, hogy amire a technika képes, az biztos, hogy mindig az emberek javát szolgálja? A jövőben ráadásul ezeket a rendszereket továbbfejlesztik, így képessé válnának az önálló tanulásra is. Sok programozó el van ragadtatva attól az ötlettől, hogy egy robot - a belé programozott intelligenciának köszönhetően - képes önmagát hatékonyabbá tenni. Ezzel azonban azonnal felvetődik egy etikai kérdés, méghozzá a felelősséggel kapcsolatban. Ki viseli a felelősséget azért, ha az a robot valakit megtámad? Ilyenkor sok informatikus nem vállalná a felelősséget."

"Erről a témáról már készült egy film, a címe Plug and Pray. Ebben néhány programozó azt ecseteli, hogy egy fejlesztő nem lehet felelős azért, ha egy robot önmagát továbbfejleszti, függetlenül attól, hogy az milyen hatással lehet a környezetre. Ez olyan, mint az embereknél, ahol ha a gyerekek felnőnek. a szülők már nem vonhatók felelősségre a 18 éven felüli gyermekük tetteiért. Vagyis ebből az következik, hogy ezeknek a robotoknak a bíróság előtt egy ügyvéd segítségével kellene megvédeniük magukat" - mutatott rá a problémára Sylvia Johnigk békeaktivista, aki maga is informatikus.


Ki a felelős a robotok cselekedeteiért?

A szakember rendszeresen ad tanácsokat IT-kérdésekben különböző cégeknek és az FIfF nevű német szervezet elnökségi tagja. Az FIif az 1980-as évek békemozgalmaiból alakult ki, tagjai az IT-világ etikai kérdéseivel foglalkoznak. "A Német Informatikai Társaság kidolgozott néhány irányelvet. Ezek alapján egy informatikus sem telepíthet megfigyelési, ellenőrzési technikákat anélkül, hogy erről ne tájékoztatná az érintetteket. Ezek azonban elsősorban párbeszédet kezdeményeznek, de minden szakembernek tisztában kell lennie a felelősségre vonatkozó dolgokkal. Az információkat ma teljesen másképp dolgozzuk fel, mint mondjuk 40 évvel ezelőtt. Szinte mindenkinek van egy okostelefonja vagy rendszeresen szörföl a világhálón. A technika befolyása alól senki sem vonhatja ki magát."

"A felelősség kérdése mellett természetesen meg kell vizsgálni az adatvédelmi és a magánélet védelmével kapcsolatos kérdéseket is. Tisztázni kell, hogy az információkhoz való hozzáférés joga egy alapvető emberi jog-e vagy sem. Sajnos ez egyre gyakrabban elsikkad az óriáscégek és a politika érdekei között. E két tábor tagjai ugyanis ehelyett inkább olyan dolgokról tárgyalnak, hogy miként lehetne korlátozni, szabályozni vagy ellenőrizni az internetet. Én úgy gondolom, hogy a névtelen internetezés lehetősége megnöveli az igazság felszínre kerülésének esélyét. Egy informátor ugyanis félelem nélkül tárhatja a világ elé azokat a különböző visszaéléseket, amiket mások inkább szeretnének titokban tartani és elrejteni. A hatalom birtokosai és a cégek ezt természetesen veszélyesnek tartják, hiszen így elveszíthetik a hatalmuk egy részét és ezáltal csökken a befolyásuk is" - tette hozzá a szakember.

Sylvia Johnigk végül kitért a hackercsoportok tevékenységére, hiszen etikai szempontból erről is megoszlanak a vélemények. Szerinte arra a kérdésre, hogy etikus-e a különböző információkat megszerző, majd megjelentető hackercsoportok tevékenysége, nem lehet egyértelműen igennel vagy nemmel válaszolni. Általánosságban pozitív a reakció akkor, ha egy ilyen akcióval egy barbár rezsim ellen tiltakoznak. De egy demokratikus államban is felszínre kerülhetnek olyan dolgok, amiket a hatalom birtokosai rejtegetni próbálnak. Azonban az adatok ellopása, majd az ebből való haszonszerzés soha nem igazolható etikai érvekkel.

A témában egyébként az elmúlt években több cikk is megjelent az oldalunkon, melyek a robotok harctereken való megjelenésének és egyre nagyobb szerepvállalásának a kérdésével foglalkoznak. Peter W. Singer amerikai politológus szerint például a harci robotok alkalmazása előre nem látható kockázatot hordoz magában, ráadásul etikai problémákat is felvet.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tetsuo  
2011. szept. 01. 02:35 | válasz | #90
Ketlem, hogy olvastal egy konyvet is a temaban, talan kozgazdasagtannal kevered ;), ugyanis akkor nem lenne ilyen egyugyu velemenyed, de kivancsi lennek megis milyen konyveket ajanlanal, amely cafolja az Ember es termeszet - termeszet es embert Molnar Gezatol, Osszeomlast Jared Diamondtol, amiket eddig ajanlottam, de amit igazan szeretnel cafolni (varom az alatamasztast) azt pl. Edward Wilson foglalja ossze Az elet jovoje c. konyvben. Vagyis azt, hogy az elorendszerekben bizony minden mindennel osszefugg, ha kiirtod a fajok szamanak mondjuk felet, akkor a rendszer valoszinuleg osszeomlik, vagyis megszunik a dinamikus stabilitasa, marcsak a niche-ket meghatarozo dimenziok csokkenese miatt is (amit a kiirtott fajok kepviseltek), majd persze ujabb elo rendszer lesz, de a tobbi 50% nem koszon meg semmit. ;)
Hogy az ember meg ellenne krumplin, az nehany generaciora lenne igaz maximum, majd valoszinuleg kipusztulna a sok jarvanytol es mas betegsegtol, mivel ez az ido nem eleg ahhoz, hogy az evolucios folyamatokon keresztul alkalmazkodjon ahhoz a durva etrendvaltozashoz. Ugyanis az emberi szervezet mar sokszazezer eve gyumolcsot es hust eszik, sokfele vitaminnal, asvanyianyaggal es nyomelemmel. Viszont az allkapocs fokozatos satnyulasa, az etel egyre puhabba fozese, a gabonak fogyasztasa es a tejlebonto enzimek megjelenese az emesztorendszerunkben kisebblepteku valtozasok es fokozatosak fajunk szempontjabol, nem ugy, mint a te krumplidietad lenne, igy ezeket elhagyni es visszaallni az un. paleolit taplalkozasra az nem lenne kulonosebben nagy befolyassal.
A fent emlitett okok miatt, velemenyem szerint a paleolit dietara "visszaallni" egy-egy egyed szempontjabol is nem valoszinu, hogy rossz lenne, de nem is jo. Persze kulturankent/tajegysegenkent eltero az etrend, igy effele kulonbsegek vannak az atallas hatekonysagat tekintve, de osszessegeben nem jelentos.

Varom a konyveket.
Sir Ny  
2011. aug. 31. 12:04 | válasz | #89
Ha te adsz egy könyvet, ami ezt állítja, akkor adok kettőt, ami az ellenkezőjét. Inkább egyél paleolit. Az legalább vicces.
Tetsuo  
2011. aug. 31. 00:31 | válasz | #88
Egetvero baromsag az, amit irsz. Olvasd el az osszes elozo hozzaszolasomat, az ajanlott konyvekbol is tanulhatsz egy kicsit, aztan majd ajanlom a kovetkezo adagot, bar nem hiszem, hogy valaha elolvasnal barmit is, ami a termeszettel kapcsolatos... tehat gondolom ez a hsz is felesleges volt. :S
Sir Ny  
2011. aug. 30. 15:45 | válasz | #87
Ezt a nézeted ne igazán hangoztasd.
Sir Ny  
2011. aug. 30. 15:43 | válasz | #86
Szerencséd van, nem így működik a természet. Ha az állatok felét kiírtod, akkor a maradék fele köszöni szépen jól el lesz. Sőt, segítesz is nekik túlélni. Ha kicsit kimozdulsz Budapestről, de akár ha ott is maradsz, láthatod, hogy mindenhol ott vannak az állatok, és mindent megesznek. Ha az állatok 95 %-át kiírtod, akkor a maradék 5% kezet csókol neked, és dalolászva benépesíti a Földet. Ha nem lesz madár, megtanul repülni a róka. Ha nem lesz hal, úszni kezd a majom. A növények m,eg pláne kiírthatlanok.

Ha fenyeget veszély akkor az biológiai fegyver, más nem. A zatom vagy a hidrogén globális viszonylatban nagyon kicsit pukkan.
Sir Ny  
2011. aug. 30. 15:36 | válasz | #85
Az ember mindent megeszik kb, és mindennel jól el van. A vitamin duma nettó baromság, mindenben van minden.
A változatos étrend is nettó baromság. Ha az elkövetkező húsz generáció krumplin kívül nem enne semmit, akkor is tök normálisan élnének. Az ember nem tudja kiirtani magát erről a bolygóról.
Sir Ny  
2011. aug. 30. 15:19 | válasz | #84
Nem lehet minden olyan, mint régen, amikor minden rádióaktív lesz. Meg tele lesz műanyaggal. Nem lehet azzal számolni, hogy visszasüllyed egy kőkorszak/középkor szintre a civillizáció.

A tudás meg fog maradni. De melyik tudás? Az atombomba recepje biztos, hogy köztük lesz :)
Sir Ny  
2011. aug. 30. 15:09 | válasz | #83
http://hu.wikipedia.org/wiki/Liszt_Ferenc#Nemzeti_hovatartoz.C3.A1sa_.C3.A9s_sz.C3.A1rmaz.C3.A1sa
Merces  
2011. aug. 30. 13:59 | válasz | #82
...bruttó hülyeségeket zagyválsz, a kőkori ember sem halt ki mint láthatjuk pedig megvoltak a napi problémái rendesen, azonkivül a génálomány sem egy statikusan sorvadó valami, képzeld javulhat is....
Tetsuo  
2011. aug. 24. 03:52 | válasz | #81
Ma Magyarorszagon egy szegeny ember joval tobb vitaminhoz es asvanyanyaghoz jut, mint pl. Angliaban egy gazdag.

Egy falusi ciganyember immunrendszere semmivel sem "erosebb" mint egy falusi magyar embere. Az igaz, hogy az igenytelenseget jobban birja, sot torekszik ra, de hasonloan meg tud betegedni mint egy masik ember. ;) Hidd el.


2011. aug. 24. 03:02 | válasz | #80
"A komoly fejlettseghez szukseges a jo es valtozatos taplalkozas es a valtozatos biologiai kornyezet, jo hormonhaztartas, "jobbfajta" genek stb."
Hogy mi is szükséges a jó immunrendszerhez?
Nézd meg a rosszabb sorban élő cigányokat. Gyerekkorban mindent kapnak csak jó és változatos étkezést nem. Biológiai környezetük nem tudom mennyire változatos. A gének viszont magukért beszélnek. Az immunrendszerükre pedig nem lehet panasz.
Tetsuo  
2011. aug. 24. 00:43 | válasz | #79
Az immunrendszerunk leginkabb a gyermekkorban fejlodik. A komoly fejlettseghez szukseges a jo es valtozatos taplalkozas es a valtozatos biologiai kornyezet, jo hormonhaztartas, "jobbfajta" genek stb.
Namost, az eddig vazolt apokalipszis utan pont ezek a feltetelek nem lesznek adottak. ;)
NEXUS6  
2011. aug. 23. 20:49 | galéria | válasz | #78
"Elutazol ázsiába védőoltás nélkül, fix hogy beteg leszel és örülj, hogy nem pusztulsz bele. Nos mivel nem lesznek gyógyszerek, ezért nem lesz védőoltás sem. Vándorolhatsz te délre, ahol még van kaja, csakhogy az fix, hogy maláriás, kolerás, vagy valamis leszel. Több száz millió változatban fertőződhetsz meg, és meg is fogsz."

És képzeld el azok az afrikai gyerkőcök akik nem kapnak semmilyen védőoltást ők is meghalnak. Malária, sárgaláz, vérhas. Általában védőoltással, olcsó gyógyszerekkel leküzdhető betegségek. Csakhogy ezek az emberek soha nem kapnak ilyet, ezért ma ezek a legdúrvább fertőzések, halálozások számát tekintve. De nem csak ma, mindig is azok voltak, az AIDS hozzájuk képest kispályás, a gazdagok kolerája.

Az ember immunrendszere szét van baxva!????
Ha így nézzük sose volt rendben!
NEXUS6  
2011. aug. 23. 20:43 | galéria | válasz | #77
Vannak nagyon jó oldalak az öngyilkosságról.
2011. aug. 23. 14:21 | válasz | #76
2011. aug. 23. 14:11 | válasz | #75
"A csövesek miből élnek? A másik emberek kidobott kajájából és pénzéből."
Mert ez a legcélszerűbb számukra. Ettől függetlenül vannak akik kimennek erdőbe élni, de őket folyamatosan baszogatják, mert ahol vad van az magántulajdon.

"Most lett elugatva, hogy az emberi immunrendszer szét van baszva."
Ezt csak te ugatod. Csak a társadalom fölsőbb rétegeinek van szétbaszva az immunrendszere. Magyarországon is van egy népesebb társadalmi réteg akiknek az immunrendszere köszöni szépen jól van. Csak kevés köztük a magyar.

"Elutazol ázsiába védőoltás nélkül, fix hogy beteg leszel és örülj, hogy nem pusztulsz bele." Ez kamu! A legtöbb ember némi gyomorrontással túléli, de vannak akiknek még ez sincs. Ráadásul, hogy jut el ázsiába? Felül a repülőre, vagy a szibériai expresszre?
2011. aug. 23. 14:00 | válasz | #74
Te komolyan nem figyelsz, vagy csak hülye vagy ?

A csövesek miből élnek? A másik emberek kidobott kajájából és pénzéből. Nos mivel nincs társadalom ilyen nem lesz.FAIL.

Most lett elugatva, hogy az emberi immunrendszer szét van baszva. Elutazol ázsiába védőoltás nélkül, fix hogy beteg leszel és örülj, hogy nem pusztulsz bele. Nos mivel nem lesznek gyógyszerek, ezért nem lesz védőoltás sem. Vándorolhatsz te délre, ahol még van kaja, csakhogy az fix, hogy maláriás, kolerás, vagy valamis leszel. Több száz millió változatban fertőződhetsz meg, és meg is fogsz.

Minta az Amerikai őslakosokat is a himlő írtotta volna ki, elég szépen... Pedig az csak 1 betegség volt, és akkor még ért valamit az emberi immunrendszer.
2011. aug. 23. 13:57 | válasz | #73
Ezer év. Jól mondod. Nem 2 év alatt alkalmazkodik.

Hidd már el hogy az emberiség ki fog pusztulni 500 éven belül.
2011. aug. 23. 13:56 | válasz | #72
"Szerencsére" az emberiségnek csak egy kis része jut hozzá megfelelő orvosi ellátáshoz. Ez most nekik hátrány, de akkor majd előny lesz.

"Életben marad x millió. Csakhogy ezek is le vannak butítva már a gyógyszerekkel és kb az ember mostmár képtelen védekezni önállóan."
Szerinted ki maradna elsősorban életbe?
Te valahogy így számolsz: Minden második ember életképtelen. Van ezer ember, ennek fele életképtelen. Marad 500 ember, aminek a fele életképtelen. Marad 250 ember, aminek a fele életképtelen. Marad 125 ember ...

Nem kell szupermennek lenni, ahhoz hogy nagyon rossz körülmények között tengesd az életedet. Mond neked valamit az hogy hajléktalan, vagy nyomortelep? Ők az emberi alkalmazkodás példái. Persze sokan meg halnak közülük, de nem minden milliomodik éli csak túl!

"Nos ők vándorolnak mert kaja az kell, sorra kapják a fertözéseket, járványokat és szépen kipusztulnak." Persze mert régen is kipusztultak a vándorló emberek. Pedig ez a kockázat régen sokkal nagyobb volt. Ma már a fertőzéseket is széthordtuk a világban. Bejárhatod egész európát úgy, hogy az immunrendszeredet nem éri meglepetés.
2011. aug. 23. 13:32 | válasz | #71
A minden mindennel összefügg nem azt jelenti, hogy ha valamit kiveszel akkor borul az egész. Ez nem kártyavár. Ha így lenne, már nem lenne élet a földön.

Még hogy én élek álomvilágban... Hallottál olyanról hogy alkalmazkodás? Európa bioszféráját az utóbbi jó ezer évben már teljesen fölforgattuk. Ami őshonos volt, azt kiirtottuk, amivel ma találkozol azok nagy része inváziós faj. Szerinted a maradék őshonos élőlény hogy élte túl? Alkalmazkodott! A természet pedig köszöni szépen jól van.

A fő táplálék nem azt jelenti, hogy mást nem képes enni.
2011. aug. 23. 12:51 | válasz | #70
Életben marad x millió. Csakhogy ezek is le vannak butítva már a gyógyszerekkel és kb az ember mostmár képtelen védekezni önállóan.

Nos ők vándorolnak mert kaja az kell, sorra kapják a fertözéseket, járványokat és szépen kipusztulnak. Arról nem is beszélve, hogy ma hány ember lenne képes megélni egy erdőben akár fél éven át? 1000000 ból talán 1.
2011. aug. 23. 12:46 | válasz | #69
philcsy: Baszki, neked nem volt a büdös életben biológia órád, és olyan szinten állomvilágban élsz azzal a tudattal, hogy az ember egy felsőbbrendű állat a többi közül, hogy az valami iszonyat.

"Ha eltűnnek a méhek, az emberiség 10 éven belül kihal" Ez szerinted nem igaz, de remélem azt tudod, hogy a méhek nem csak beporoznak, hanem valamiknek (több száz állat) a fő tápláléka is, és ők is pusztítanak el más állatokat. Ezen felül van amikor védelemből ölnek meg így szabályozzák azok túlnépesedését.

Ha kipusztulnak, mögöttük kipusztul az összes olyan faj, aminek a fő tápláléka is ez volt, majd újabb és újabb fajok, majd megint újabb és újabbak. Közbe amiket meg ők gyilkolásztak azok elszaporodnak és borul minden.


Lehet te azt hiszed, hogy ami működik 2km2-en az működik mindenhol, de ez csak BudaPesten van így a panelházakban hidd el.

2011. aug. 23. 12:06 | válasz | #68
Úgy látom elsiklottam e fölött: "Az is elofordulhat, hogy egy kisebb embercsoport megmarad. Azt is katasztrofanak hivom, ha nem baj."

Szóval így már egyetértek veled. Azzal a kiegészítéssel, hogy számomra a kisebb ember csoport is globálisan milliós számú. (Ez még természetesen mindig katasztrófa.) Illetve azt, hogy ez a lehetőség szerintem még mindig egy pesszimista változat.
2011. aug. 23. 12:01 | válasz | #67
"A generaciokon at tarto rossz taplalkozas olyan degeneraciokat es immunrendszergyengeseget hoz letre" De azt elfogadod, hogy ez most tesztelés alatt van.

Az írásod második felére reagálva, igen egyetértek, de a metropoliszok fenntarthatóságára és az emberiség kihalása között azért óriási szakadék tátong.
Tetsuo  
2011. aug. 23. 05:52 | válasz | #66
A generaciokon at tarto rossz taplalkozas olyan degeneraciokat es immunrendszergyengeseget hoz letre, hogy a fajfenntartas foroghat veszelyben. A taplaleklancban felhalmozodo gyogyszerosszetevok, hormonok a genetikai allomanyt is karositjak.
A kulonfele jarvanyos betegsegek, fergek, mergezesek, hianytunetek nagyon elterjedtek lesznek, ha ezek ellen folyamatos gyogyszeres kezelesek lesznek, akkor azok mellekhatasai is karosak lesznek.
Ezeknek van az egyenre nezve hatasa es a populacio egeszere nezve is, generaciokon at.

Tehat az ember kozel sem ismeri a sajat anyagcserejet elegge ahhoz, hogy ezeket a negativ hatasokat kivedje magan, plane nem ismeri a mas osszetett elo rendszerek mukodeset (pl. egy erdo) annyira, hogy durva beavatkozasa mellett (dinamikus) egyensulyi allapotot alakitson ki.
Csak a betonozott, vagy nyirt parku, rovarnelkuli metropoliszok melletti automatizalt buzatabla-rendszerek nem mukodhetnek hosszu tavon, a metropolisz korantsem lehet onellato. Nincs olyan modern varos, amelyiknek az okologiai labnyoma akkora lenne, amekkora teruletet birtokol (annal joval nagyobb).
Minden mindennel osszefugg. Az elelmiszereloallitast nem lehet a kornyezeti rendszertol fuggetlenul kezelni.

A 7 milliard ember, az sok a Fold nevu bolygora.

2011. aug. 23. 04:31 | válasz | #65
Első mondatoddal teljes mértékben egyetértek. A többivel is, egészen addig, hogy kihal az emberiség.
A generációkon át tartó rossz tápláltság, bizonyítottan nem vezet kihaláshoz. De hagyjuk a történelmet. Most is ez van. Monokultúrában termelt növények, steril környezetben tápoldaton nevelt zöldségek, ipari üzemben előállított állatok és mesterséges táplálékkiegészítők korszakát éljük. Ha igazad van, akkor a nyugati világban hamarosan tömeges halálozások várhatóak. Ehhez még a bioszférának se kell összeomlania.
Tetsuo  
2011. aug. 23. 04:05 | válasz | #64
A monokulturas novenytermesztes (pl. horizontig buzatablak) a termeszet ellen valo.
A termeszet egy olyan osszetett rendszer, aminek nagyon egyszerusitett modelljet is nehezen tudjak algoritmizalni. Az ember toredeket sem latja at, emiatt nem is tudja mestersegesen fenntartani/szabalyozni csakis karosodassal.

A termeszet, a táj, az eghajlat kozott kolcsonhatasok vannak oda-vissza.
A meanderezo es meg-megarado folyo, a retek, a ret kozepen levo bogancskoro, a legelo allatok kozott szoros kapcsolat van. Ahogy a dombok alakulasaban, az erdok - folyok kapcsolataban is ott van ez a rendszer.
A mikrovilag is resze annak. A belflora, az ember immunrendszere, a napsuteses orak szama, a friss levego, a valtozatos etrend, a sokfele asvanyi anyag, nyomelemek (amiket meg fel sem ismertunk es amikrol nem tudjuk, hogy fontos vagy miert fontos), a vitaminok, feherjek...

Csupan az emberi taplalkozasban sem tudjak tokeletesen helyettesiteni a termeszetes tapanyagokat mestersegessel. A nagymama foztjet, laboratoriumban keszult taplalekkiegeszitokkel.
Csupan az emberi taplalkozas is annyira osszetett, hogy hosszutavon, generaciokon keresztul egyelore nem megvalosithato a laborkaja ill. komoly betegsegek aran.

Az ember nem tud elni a bioszfera nelkul egeszsegesen es sokaig. Extrem esetek lehetnek, de a civilizacionk kihalna vagy beteg zombik lennenk, ha csupan termesztett monokultura venne minket korul.
2011. aug. 23. 03:37 | válasz | #63
Az emberiség túlélését kizárólag gabona és az azokon nevelt haszonállatok is tudják biztosítani. Sőt, ezek azok amik lehetővé tették a népességrobbanást. Ahhoz nem kell méh, nem kell ragadozó. A minimális biodiverzitás még használ is neki. Ezt a múltban már tapasztaltuk. Lehet, hogy nem volt meg az ideális vitaminbevitel, de éltek és szaporodtak.
2011. aug. 23. 03:26 | válasz | #62
"hogy pl. kipusztulnak a csucsragadozok, a beporzo rovarok vagy egyszeruen dramaian lecsokken a biodiverzitas, akkor NINCS kovetkezo generacio..."

Ez az amit nem tudok elfogadni. Ez a "eltűnnek a méhek, kihal az emberiség" nézőpont szerintem erős túlzás. Kezdjük azzal, hogy a mezőgazdaság lényege a biodiverzitás minimalizálása. A mezőgazdaságban a csúcsragadozó szerepét mi vállaljuk magunkra. Ráadásul a haszonnövényeink egy részét nem rovarok porozzák be. Nem túl fényes jövő, főleg az egészséges táplálkozás hívei számára, de azért a kipusztulásunkhoz kevés.
Tetsuo  
2011. aug. 23. 03:18 | válasz | #61
A felreertes elkerulese vegett:
Az emberiseg nem tudja kipusztitani az osszes elolenyt magakorul, megha az is lenne a gonosz terve, mert ahhoz tenyleg keves.
Viszont azt a fajta biodiverzitast siman meg tudja szuntetni, ami szamara szukseges az eletbenmaradashoz. En ezt hivom katasztrofanak es osszeomlasnak, nem azt amikor mar kettereped a Fold. :) Az a resze mar hidegen hagy, hogy mi marad az emberiseg utan.
Igen, az emberiseg utan egy nagyon dus vadon varhato. Ez lehet, hogy csak sokszaz evvel a kihalasunk utan lesz, lehet, hogy nehany evtizeddel utana.

Az is elofordulhat, hogy egy kisebb embercsoport megmarad. Azt is katasztrofanak hivom, ha nem baj. ;) Szerintem arra kell torekedni, hogy egy fenntarthato tarsadalomban eljen az emberiseg (vagy tobben) mindenfele katasztrofalis csapasoktol mentesen.
2011. aug. 23. 03:17 | válasz | #60
A társadalmi érdekcsoportok közötti feszültségek viszont nem fognak világháborúhoz vezetni. Súlyos következményei lesznek az biztos és ez alól a fejlett országok sem jelenthetnek kivételt. De főleg a fejlett országokban, alsóbb társadalmi csoportok nem fogják tudni átvenni a fegyveres hatalmat. Enélkül, viszont maradnak a zavargások.
2011. aug. 23. 03:09 | válasz | #59
Ez igaz, van egy ilyen határ is. De jelenleg nem ez alapján határozzák meg a készleteket.
Tetsuo  
2011. aug. 23. 03:06 | válasz | #58
Igazad van, ez tortent a regi civilizaciokkal. A mostani civilizacionk teljesen behalozta a Foldet, minden mindennel kapcsolatban van. Ha egy resze bedol, bedol a tobbi resze is.
A mult kori civilizaciok eseten felélték a kornyezetuk eroforrasait es emiatt osszeomlott az a civilizacio, de egy masik valahol odebb, fejlodhetett a lokalis eroforrasokbol.
Ma, ha a 7 milliard ember felboritja a termeszet egyensulyat ugy, hogy pl. kipusztulnak a csucsragadozok, a beporzo rovarok vagy egyszeruen dramaian lecsokken a biodiverzitas, akkor NINCS kovetkezo generacio... ezekutan lesz majd egy vadon, de abban mar nem lesz jelen az ember. ;)
2011. aug. 23. 03:04 | válasz | #57
Az energia a kulcsfontosságú tényező. Ha drága energiaforrásod van, akkor a nyersanyagok kitermelés feldolgozása is drága lesz. Ugyanez fordítva.
Nyersanyagforrások pedig mindig lesznek. A kérdés az hogy ezek közül mennyi használható fel gazdaságosan.

"Ugyanis, ha a Fold bioszferaja mint rendszer, osszeomlik, akkor az emberiseg kipusztul. Ez evidens." Ha összeomlik. Az ökológiai katasztrófa az egy dolog. A bioszféra összeomlása egy másik. Az előbbi folyamatosan történik, aminek meg is lesz a következménye. De az utóbbihoz kevesek vagyunk.
Tetsuo  
2011. aug. 23. 02:57 | válasz | #56
Viszont pont a fennallo helyzet egy puskaporos hordo. Hiszen hatalmas igazsagtalansagok vannak (mindig is voltak), de annak ellenere, hogy elvileg minden globalis, a demokracia is es emiatt hatalmas feszultsegek vannak kulonbozo tarsadalmi csoportok (pl. etnikumok) kozott.
Ezek a feszultsegek tovabb nonek ugy, hogy cenzurazzak es tabukent kezelik... nem mindenkit lehet agymosni a tv-vel.
Tetsuo  
2011. aug. 23. 02:49 | válasz | #55
Azt remelem vagod, hogy hiaba mered penzben az olajkitermelest, akar csilliardokban es a megterulo hasznot meg quintilliokban, ha a kinyereshez mar annyi energia kell, mint amennyi a kinyert olajbol eloallithato, akkor az barmely tozsdei manipulaciotol fuggetlenul, nem eri meg.
Tetsuo  
2011. aug. 23. 02:29 | válasz | #54
Honnan veszed azt, hogy az energiahiany lesz a legnagyobb problema? Az is problema lesz valoszinuleg, igen, ugyanis a jelenlegi infrastrukturak behalnanak ha elfogyna az olaj, uranium stb.. persze van lehetoseg ezeket kivaltani, de eddig ugy latszik, nem megy egyik naprol a masikra, viszont hogy elfogynak a nyersanyagok, az igen. Mostanaig ugy latszik, ilyenre nagyon nem vagyunk felkeszulve, pedig nagyon valoszinu lesz meg ebben az evszazadban egy ilyen energiaforras valtas.

A felmelegedes bizony gyakran termeszetes folyamat, mint ahogyan a lehules is pl. jegkorszakok idejen. Viszont ilyen gyorsan, mint ahogy jelenleg is zajlik, meg nem zajlott azota, amiota komplexebb elolenyek vannak jelen a foldfelszinen.
Vagyis, a homersekletemelkedes sebessegevel van a gond es azzal, hogy ez a folyamat mas hatasokkal egyuttesen van jelen, ami mar veszelyes lehet.
Amugyis gyerekes azzal jonni, hogy "regen" is volt felmelegedes, mert akkor a civilizacio (ha volt, milyen "regrol" is beszelunk?) nem volt olyan osszefuggo, hogy az egesz emberisegre kihasson egy tengerszint emelkedes, sivatagosodas, oceanaramlasok valtozasa stb.
Ma igen.

A legnagyobb problemat viszont NEM a felmelegedes okozza (nem is tudom, honnan vetted ezt), a nagy baj az okoszisztema abszurd valtozasa lenne, az emberi hatasok kovetkezteben.
Ugyanis, ha a Fold bioszferaja mint rendszer, osszeomlik, akkor az emberiseg kipusztul. Ez evidens.

Szamtalan folyamat mutatja es okozza, hogy valami nincs rendben a Fold globalis okologiai rendszerevel, kozeledunk egy katasztrofa fele.

Ahhoz pedig, hogy lasd ill. felismerd magadkorul az elo rendszer es a tagabb ertelembeni kornyezeti rendszer kapcsolatat a civilizacionkkal, ahhoz ajanlottam a lenti konyveket.
Nem szakkonyvek, hanem erdekes es egyszeru magyarazatok az ember es a termeszet kolcsonhatasabol eredo folyamatokra. Ami egy idos, hagyomanyorzo falusi ember szamara egyertelmu, azt egy fiatal varosi, "modern" embernek olvasnia kell. ;)
2011. aug. 23. 02:21 | válasz | #53
És tudod mi betonozza be a mostani rendszert?
A demokrácia! A demokráciában szabadon választhatod azt akit ŐK akarnak.
Ez a zseniális a mostani rendszerben. Szabad vagy. Oda utazol ahova akarsz. Azt mondasz és csinálsz amit akarsz. (Meg ami törvényes.) Arra szavazol akire akarsz. Mégis az van amit ŐK akarnak. Hiszen úgyis el mész nekik dolgozni, mert nem tudsz mást csinálni. Úgy is az kapja a legtöbb szavazatot akit ők sztárolnak, más igazából fel se kerül a szavazólapra. Mondhatsz bármit, max. rágalmazásért beperelnek, a többi viszont lepereg róluk. Bármit csinálhatsz, ami őket nem korlátozza (alkotmány). És ha nem tetszik élhetsz a jogaiddal, de ők úgyis jobban tudnak élni velük.
Úgy tesznek rabszolgává, hogy közben szabad vagy.
Ez a rendszer globális és szinte minden rendszer vezetőjének megfelel. Ezért nem lesz világháború! Majd lesznek zavargások. Kisebb polgárháborúk stb.stb.
2011. aug. 23. 02:05 | válasz | #52
"Bazdmeg te komolyan azt gondolod, hogy nem lesz 3vh 100 éven belül?"
Biztos vagyok benne, hogy nem lesz.

Szerintem te álmodozol arról, hogy majd jön egy világégés, és eltörli ezt a számodra igazságtalan rendszert. Vedd már észre, hogy ez a rendszer kőkeményen bebetonozódott. Egyik nagy hatalomnál sincs ideológiai vezetés. A világot velejéig romlott önző emberek irányítják, olyanok akikhez képest Hitler szégyenlős kiscserkész, akik jót röhögnek egy két ugrabugráló államocska helyretételén, de semmi kedvük a nukleáris elhamvadásra. Ne nemfognak világháborúzni akkor sem ha kevés lesz az olaj. Majd NEKED nem fog olaj jutni. Majd TE nem fogsz utazgatni. Majd TE nem fogsz megfizethető árú normális kaját enni.

Azt pedig érts meg, hogy nem fog elfogyni az olaj. A megfizethető árú olaj fog elfogyni.
2011. aug. 23. 01:23 | válasz | #51
Igen kipróbálták országos szinten. Délafrika, olajembargó.
Drágább ez tény. De valahogy a társadalom majd túléli, hogy a teszkós szatyrot nem dobja el.
2011. aug. 23. 01:22 | válasz | #50
Miért is nem háborúznának?

Letámadná a picsába azokat az országokat akiknél van az olaj. Majd a másik is és akkor már egymást támadnák..

Bazdmeg te komolyan azt gondolod, hogy nem lesz 3vh 100 éven belül? Fel nem tudom fogni az ilyen embereket mint te, akik ilyen durva állomvilágban élnek, és elhitetik magukkal, hogy mi olyan felsőbbrendűek vagyunk hogy ezer év múlva is létezni fogunk.
2011. aug. 23. 01:21 | válasz | #49
Ébredj már fel. Azok akik irányítják ezeket az országokat együtt golfoznak! Ha a hidegháború ideológiai arcoskodását túlélte a világ akkor mindent túl fog.

Persze. Elfogy az olaj, mit csinálunk? Azt amihez a legtöbb olaj kell. Háborúzunk. Rotyoka, neked mindenről a háború jut eszedbe?

A háború úri mulatság amit páholyból űznek. Az nem frankó, ha te is meghalhatsz egy kóbor atombomba miatt. Ezért nem volt III.VH és jó ideig ezért nem is lesz.
2011. aug. 23. 01:08 | válasz | #48
Hmmm, és hány tonna szén kell mondjuk 100 kiló műanyaghoz?
Hmmm, szerinted a 10x10 méteres laboron kívül kipróbálták már ezt?
2011. aug. 23. 01:06 | válasz | #47
"Oké, majd állíts elő nekem a szénből műanyagot."
Ezt már párszor végigvettük.
Szén->szintézisgáz->Fischer–Tropsch szintézis->szénhidrogén->krakkolás->telítetlen szénhidrogének->polimerizáció->műanyag
2011. aug. 23. 01:05 | válasz | #46
De ha nem hiszel nekem. Elárulod honnan fogod beszerezni a kaját, háborús helyzetbe?

Mert abba biztos lehetsz ha elfogy az olaj, a nagy országok (Kína, Oroszország, Kórea) lépni fognak. USA is fog, de azt a földbe döngölik bármikor.

2011. aug. 23. 00:58 | válasz | #45
Annyira csőlátásúak vagytok bazdmeg.

Amint nem lesz áram felsorolok 1-2 dolgot ami nem lesz:

Közvilágítás, Vízellátás, Szemétszállítás, Szupermarketek feltöltése kajával, gecinagy forgalmi káosz, Közbiztonság, Kommunikáció.

Nos ez csak 1-2 dolog, ezen felül az összes tetves atomerőmű fossá olvad, és minden gyár leáll. Te meg szépen megdöglesz ha nem harcolsz.

Annyira nem tudtok gondolkozni, hogy az iszonyat. EMP-vel vissza lehet küldeni az emberiséget a kőkörba, és onnantól kezdve biztos a kihalása, mivel tudod gyógyszerek sincsenek és mivel szétbasztuk már az emberi génállományt, nem kell sok dolog ahhoz hogy járvány legyen.
2011. aug. 23. 00:54 | válasz | #44
Oké, majd állíts elő nekem a szénből műanyagot.

Köszi, puszi.
2011. aug. 23. 00:35 | válasz | #43
Rotyoka olaj hívő. Hajrá OLAJ!
2011. aug. 23. 00:33 | válasz | #42
Mondja ezt az aki szerint ha elmegy az áram az emberek ijedtükben kihalnak. :)

Te valamiért isteníted az olajat. Nem azért olaj alapú a társadalmunk, mert máshogy nem működne, hanem azért mert jelenleg ez a leggazdaságosabb. A kőolaj minden területen tökéletesen helyettesíthető.
NEXUS6  
2011. aug. 23. 00:33 | galéria | válasz | #41
Az elektromos energia nagyjából 80%-át ma is szénből állítjuk elő világátlagban. Csak szólok.
Szénből viszonylag gazdaságosan lehet benzint is csinálni. Csak szólok.
A szénkészlet meg minimum még plusz egy 100 év. Csak szólok.
Ja, és kísérleteznek az amcsik, meg a kínai elvtársak zéró emissziós szénerőművel is, csak szólok.

A közlekedés ma még olaj alapú ez tény.
Kicsit egyszerűen gondolkodsz, amikor túlmisztifikálod az olaj relatív jelentőségét.
2011. aug. 23. 00:16 | válasz | #40
Nagyon egyszerűen gondolkolkodsz és nem fogod fel, hogy olaj alapú társadalomban élsz.
2011. aug. 23. 00:09 | válasz | #39
Az a szép az olajkészletben, hogy anélkül tud nőni, hogy új lelőhelyet fedeznénk fel. Ez a definíciójából következik. Az olajkészlet ugyanis az olajlelőhelyeken található olaj gazdaságosan részét jelenti. Konkrét példa: Amíg az olaj ára alacsony volt az olajhomoknak nevezett ásványi olaj tartalmú kőzet nem számított olajtartaléknak. Amint átlépett az olaj ára egy küszöböt, már is beleszámított és ezzel megnőtt az olajkészlet.
Ezért se lesz olyan, hogy egyik pillanatról a másikra elfogy az olaj.

Indirekt bizonyítás következik: Tegyük fel hogy tényleg vészesen fogy az olaj. Szerinted az olaj készet birtokosai eladnák olcsón az utolsó csepp olajukat is? Kétlem. Ha vészesen fogyna az olaj már most is 400-500$ lenne. Az olajkitermelő országok, pedig nem növelnék hanem csökkentenék a kitermelésüket. Mivel ez nincs így, az alapfeltevés, miszerint vészesen fogy az vélhetően olaj, hamis.

Ha a közeljövőben (5-10 év) 400-500$-os lesz az olajár, azt az inflációnak köszönhetjük.

Nézzünk egy olyan változatot, ahol az olaj elfogy és semmi más alternatív megoldást nem tudunk kitalálni:
Ha az olaj elfogy helyettesíthető. Szinte minden biológiai forrásból lehet etanolt készíteni amiből pedig bármilyen vegyipari termék előállítható. Az etanol teljes mértékben helyettesíteni tudja az olajat. Ez természetesen a mezőgazdasági termékek árának drasztikus megemelkedését okozná. Az olaj elfogyása tehát nem társadalmi összeomlást, "csak" humanitárius katasztrófát okozna. Ez viszont nem vezetne világégéhez, mivel a fegyver is azok kezében lenne akik meg tudnák fizetni az élelmet.
2011. aug. 22. 23:31 | válasz | #38
Eddig is voltak hasonló esetek, amikor az éppen aktuális társadalom összeomlott. És mi lett a vége? Az öldöklés előbb utóbb abbamaradt és a társadalom újraszerveződött. Ez miért lenne más? A természetnek van egy eltartó képessége. Amint lecsökken az emberek népessége ez alá, lesz élelem a társadalom pedig újraépül. A tudás sem tűnik el nyomtalanul. A túlélők pont azok lesznek, akik megfelelő fizikális és szellemi adottságokkal rendelkeznek, és a tudás hasznos részét továbbadják (ez valószínűleg a fizika és a kémia gyakorlatiasabb részét jelenti majd). Persze nem mindet, de a társadalom újrafejlődésével előbb utóbb újra feltalálnak szinte mindent. És akkor olyan dolgokat még nem említettem, hogy a ma meglévő hihetetlen mennyiségű könyvből is maradnak példányok.
2011. aug. 22. 23:15 | válasz | #37
Nézz becsléseket, hogy mennyi van még a készletekből.

Hidd el lesz az a hordó még 400-500$ is.
2011. aug. 22. 23:14 | válasz | #36
Kieg: Vagy szerinted egy atomháború után mennyi ember maradna életben a földön? 5-10 millió?

És aztán azok hogyan maradnának életben évtizedekig? Segítek, sehogy.
2011. aug. 22. 23:14 | válasz | #35
"Szal jó kérdés, hogy azért melegszik az atmoszféra, mert nő a CO2 gázok kibocsájtása, vagy azért nő a CO2 szint a légkörben, mert a melegedés hatására az óceánokból fölszabadul!" Erre van kísérleti bizonyíték. A tengervizek pH-jának a csökkenése, és az összes karbonáttartalom növekedése. A magyarázat: A hőmérséklet emelkedés igaz, hogy a kibocsátás irányába hat, viszont a levegőbe lévő CO2 koncentráció emelkedés a másik irányba és ez a dominánsabb.

Persze, ahogy a melegedés folytatódik, az óceánok CO2 felvevő képessége csökken sőt akár át is fordulhat.

"Az ember által kibocsájtott CO2 mennyiség minden esetre az össz kibocsájtott mennyiség 0.5%-a sincs." Ezt hogyan sikerült kiszámolni? A biomassza kibocsátást húzd ki, mert ott van mellette a biomassza elnyelés és a kettő gyakorlatilag egyensúlyban van. (Éppen ezért nem az erdős terület nagysága, hanem annak változás számít. A meglévő erdők nem segítenek. A kiirtásuk ront, a telepítésük javít a helyzeten.) A lényeg: légkörben 3000 gigatonna mi pedig évente emeljük 10 gigatonnával. A kibocsátás mérete pedig nő.
2011. aug. 22. 23:14 | válasz | #34
Ember.

Minden ÁRAMMAL megy. Amint megszűnik az áramellátás MINDENHOL (pl 3.vh EMP bombái miatt, amit szinte elsőnek fognak bevetni (az összes ország) vagy egy nagyobb napvihar). Ebben a pillanatban ki fog pusztulni az emberiség azon része aki városokban él, minimális számú marad életben, mert minden megszűnik ami a modern élethez kell (elég ha belegondolsz abba, hogy felrobban minden atomerőmű, mivel túlmelegszenek)


Aki túléli, az elkezd felhalmozni, bandába verődni stb. (The Road-ban ezt nagyon jól bemutatják, főleg a könyvben). Kiírják egymást a picsába, az élelem & víz kombó miatt, majd később a só és egyéb dolgok miatt.

Egy ideig egész szép lehet még minden, csak el fog fogyni minden 1-2 éven belül (se lőszer, se étel, se víz se semmi)

--> Üdvözöllek a sötét középkorban.

Lehet itt fröcsögni, hogy túl sok filmet nézek, de hidd el amint elmegy az áram megszűnik a társadalom és mindenki csak a túlélésre fog játszani bármi áron, ha tetszik ha nem.
2011. aug. 22. 22:20 | válasz | #33
És abból hogy minden kőolajból van következik, hogy néhány évtizeden belül el fog fogyni?
2011. aug. 22. 22:19 | válasz | #32
"Sosem fog belenyugodni az ember, mint faj abba, hogy ő már 1000 év múlva se lesz itt, kipusztul a gecibe." Nagyon valószínű. Végül is mióta vagyunk itt? kőbaltával végigvittünk egy jégkorszakot. Most hogy van hitech foglyuk magunkat és kipusztulunk... Hát normális?
NEXUS6  
2011. aug. 22. 20:56 | galéria | válasz | #31
Jól mondod! Én is most akarok venni egy jó kis 2,5 literes kocsit.

A mamutok meg kapják be!
2011. aug. 22. 19:02 | válasz | #30
A globális felmelegedés, a jégkorszak az teljesen normális dolog a földön, csak az embereknek csoda...

Nem mi okozzuk a globális felmelegedést mi maximum csak felgyorsítjuk azt. Sosem fog belenyugodni az ember, mint faj abba, hogy ő már 1000 év múlva se lesz itt, kipusztul a gecibe. Pontosabban önmagát pusztítja ki.
2011. aug. 22. 18:58 | válasz | #29
Tudtam, hogy valaki bele fog ebbe kötni :D
NEXUS6  
2011. aug. 22. 18:53 | galéria | válasz | #28
Némi adat a wikiből:
Az óceánok széntartalma kb 36 000 gigatonna.
A légkörben 3000 gigatonna van.
A kőzetekben 1500 gigatonna.
A biomasszában kb 600 gigatonna.
A növények által kibocsájtott 220 gigatonna/év.
Az ember által kibocsájtott max 10 gigatonna/év. Hmmm...
A vulkánok által kibocsájtott 200 millió/év.

A CO2 mennyiség a légkörben a dinók idején kb 4X-es volt.

Ja és hallottam olyan teóriát is, hogy a WTC összeomlását öngyilkos termeszek okozták, azóta is lelkiismeret furdalásuk van!


Szal jó kérdés, hogy azért melegszik az atmoszféra, mert nő a CO2 gázok kibocsájtása, vagy azért nő a CO2 szint a légkörben, mert a melegedés hatására az óceánokból fölszabadul!

Az ember által kibocsájtott CO2 mennyiség minden esetre az össz kibocsájtott mennyiség 0.5%-a sincs.
2011. aug. 22. 17:55 | válasz | #27
"MINDEN kő olajból van"

Akkor nagyon sok olaj lehet a vilagon, mivel kobol nincs hiany Miert nem alakitjak at a kobanyakat olajkitermelesre? :)
2011. aug. 22. 17:48 | válasz | #26
*mankind
2011. aug. 22. 17:48 | válasz | #25
Én kíváncsi lennék azért egy összehasonlításra, hogy az emberiség évente hány köbméter üvegház-gázt bocsát ki, és emellett a Föld-anyánk magától, mondjuk vulkáni tevékenységek következtében mennyit. Érdekes lenne, ha csak azt nézzük, hogy vannak vulkánok, amelyek állandóan pipálnak megszakítás nélkül, az meg, hogy kitörnek, olyan számba megy, hogy még csak meg sem említik a hírekben. Pl a napokban tört ki az Etna, de semmi baj, az idén már kilencszer kitört, most miért izgatna?

Szóval érdekelne egy felmérés manking vs volcanos felállásban.
NEXUS6  
2011. aug. 22. 16:33 | galéria | válasz | #24
Igen van ilyen lehetséges jövőkép, a Római klub is folyamatosan finomítja a jelentéseit. Azt lehet tudni, hogy az a vad túlnépesedés, amire a 70-es években számítottak elmarad. 10 mrd is sok a jelenlegi technológiai szinten persze a Földnek.
De azt jól nem tudjuk, hogy más technológiai, gazdasági rendszerben ez a 10 mrd ember fenntartható-e.

Az biztos hogy sok esetben minimális előrelépés nem történt a nem megújuló erőforrásokkal való takarékosságban, azok helyettesítésében, pótlásában.

A legtöbb ilyen jövőkép jól nem számol ezekkel a helyettesítőkkel, a jelenlegit extrapolálja. Pl az amerikai rendszert. Ahol az emberek ugyan arra a feladatra többszörös erőforrás igényű, és a környezetet többszörösen megterhelő eszközöket használnak már az európaihoz képest is. Pl max 2 literes autók helyett 5000 cc-et, harmad annyi árú benzinnel.
Ez nem tartható fenn, az amcsik is átfognak másra térni, de gyakorlatilag az áttérés soha nem tervezhető, hiszen olyan technológiákkal kell számolni aminek nagyléptékű hatásai ismeretlenek.

Nem mellesleg a klíma változása, a felmelegedés meg vagy 12 ezer éve tart. Nagyrészt tehát természetes folyamatok zajlanak, az ember hatása is azonban vitathatatlan. De tartok tőle az emberi felelősségnél fontosabb az, hogy a klíma valszeg akkor is tovább melegedne, ha ebben a pillanatban megszüntetnénk a technológiából eredő üvegházgázok kibocsájtását!

A fontosabb azonban, hogy a melegedés nem egyértelműen jelenti a civilizáció végét, az már annál inkább, ha nem tudunk a környezethez alkalmazkodni, ez is a környezettudatosság egyik oldala, csak általában nem így fogalmazzák meg.
2011. aug. 22. 15:28 | válasz | #23
"Nem csak minden ismétlem MINDEN kő olajból van. Igen a tetves ruha is ami rajtad van, ha nem pamut."

Az a baj, hogy az emberek elfogadják és teljesen természetesnek veszik az egyre jobban tért hódító műanyag jelenlétét, ott is, ahol erre egyáltalán nem volna szükség.

Gyerekkoromban a felvágottat papírba csomagolták, méghozzá olyanba, ami elázott, mert nem volt a belseje fóliázott. Elázott – na és? A csomagolópapírok egyre jobban "zörögnek" "csörögnek" – meg lehet őrülni tőlük. Miért? Mert kevés bennük a papír, annál több a műanyag és a kötőanyag (ragasztó), így mindegyik zörög, mint az állat.

Miért kell a boltban két kiflit műanyagzacskóba rakni, amikor a 80-as években megfelelt neki a papírzacskó? Miért használunk irdatlan műanyag reklámszatyrokat, ahelyett, hogy papírzacsit használnánk, mint az amerikaiak? Mindenhol. Természetesen amikor papírról beszélek, mindig újrafeldolgozott papírt értek alatta.

Miért kell a kartondobozos burkolaton belül egy műanyag paplan, azon belül meg buborékos fólia, azon belül meg műanyag golyócskák? Tudom: rázkódás, ütődés elleni védelemnek. Anno amikor csomagot adtunk fel, a törékeny cuccokat újságpapírral béleltük ki, és nem is volt abban hiba. A műanyag meg nem is szellőzik, az ilyen csomagolás mellé már szilikagélt kell csomagolni, ami magába szívja a párát, hogy ne az áru sérüljön meg.

Ezért kell a sok olaj, mert sok helyen akkor is műanyagot használunk, ha ott más is megtenné. Papír, vagy könnyűfém. Egy könnyűfém házú laptop strapabíróbb egy műanyagnál – ezt azt hiszem, nem kell részletezni.
2011. aug. 22. 15:00 | válasz | #22
Igaz, hogy a kender megterem. Viszont jelenleg majdnem 7 milliárd ember él a földön. Nincs annyi termőföld, hogy mindenkinek tudjál 'kendert' stb. termelni. Szóval lesz még itt legális népírtás pár évtizeden belül. Majd az USA keres valami jó indokot, hogy miért bombázza le fél afrikát stb. Oroszország vagy Kína meg ami marad.

A robotokra meg visszatérve. Igen is a programozót kell felelősségre vonni. Amennyiben egy lift elromlik ott is a liftszerelőt veszik elő és nem mondhatja, hogy kérem a lift okosodott és azért ölt meg 10 embert. Ilyen max a resident evilben van :)
2011. aug. 22. 14:46 | válasz | #21
És te? LOLOLOLLOL.
De faszán bekommenteltem ide, most aztán kőkemény vagyok.
Tetsuo  
2011. aug. 22. 13:12 | válasz | #20
LOL Hany eves vagy? 5? :)
2011. aug. 22. 11:16 | válasz | #19
George Carlin - Save the Planet


Nézd meg. Van hozzá hunsub is youtube-on. Rá fog ébreszteni 1-2 dologra
2011. aug. 22. 11:14 | válasz | #18
Nekem ez megvan, csak rühellem ha valaki az erkölcsre hivatkozik bárhol is, mert az erkölcs nem más mint egy politikai szabályozás.
2011. aug. 22. 08:03 | válasz | #17
Már csak az jut eszembe, hogy ezek a nagy környezetvédők meg globális felmelegedés ellen harcolók mire gondolnak? Azt hiszik, hogy tényleg meg lehet állítani a vílág pusztulását? Vagy nevezzük a folyamatban inkább megújulásnak......
Evolúció! Na ez az ami nem végtelen! Pont mint az élet! Ha nem keresünk gyorsan másik lakható és aztán másik és másik bolygót akkor lőttek az emberiségnek! Maximum lassítani lehet a vég bekövetkeztét!
De annyira szeretjük a dolgokat megőrizni, vigyázni rá! Ez biztosan nem beleszólás a föld életébe? Az evolúciós folyamatokba?
Ez az élet rendje!
Megszülettünk és meghalunk.....Az emberiségnek is ez a sorsa. Megszületteünk, fejlődtünk és elpusztulunk! Fogjuk már fel végre! Nem mi vagyunk a világ közepe!
Tetsuo  
2011. aug. 22. 03:30 | válasz | #16
Pedig van egy ilyen lehetseges jovokep.
Nem is feltetlenul a gazdasagosan kinyerheto olaj elfogyasa miatt, hanem a kornyezetunk komplex osszeomlasa miatt.
Pl. elso kostolo: Dr. Hetesi Zsolt konyvet vagy egy Jared Diamond - Osszeomlas c konyvet minimum el kell olvasnod a temaban, majd Molnar Geza - Ember es termeszet, termeszet es ember es hasonlo muvek.. kozben kinyitni a szemed es felfedezni magadkorul a vilagot. ;) Azt, hogy jelen tarsadalmunk pusztitja kornyezetét szinte minden aspektusban es az eroforrasok bizony vegesek, amikkel nemhogy kesztyus kezzel banunk, hanem egyenesen pazaroljuk azokat. Ez szerintem nem lehet vita targya.
Az mar igen, hogy hogyan oldjuk meg ezeket a problemakat, de egyelore nincs realis, szamunkra (az emberiseg szamara) kedvezo es valoszinu megoldas semilyen iroasztalon sem.
NEXUS6  
2011. aug. 21. 21:51 | galéria | válasz | #15
Az erkölcs "világszinten" nem értelmezhető. Ami nem jelenti azt, hogy alacsonyabb szinten ne lenne jelentősége, ne kéne követni. A legmagasabb szerveződési szint, ami az emberre jellemző, az a max. pár száz milló fő szinten értelmezhető, civilizáció és/vagy kultúra és/vagy vallás. Az erkölcs ezek az ezekből értelmezhető a társadalmi együttélést meghatározó, alapvető, de jórészt íratlan szabályok összessége.

Ami nekem erkölcsös, az egy muszlimnak nem, és vicaverza. Ezt én is tudom, meg a muszlimok is tudják, a vezetőink meg úgy tesznek minden oldalon, mintha nem tudnák a különbséget.
Ennyi.

Melyik rész volt eddig számodra ismeretlen?

Nekem ne akard itt eljátszani a karosszék világpolgárt, aki mindenbe bele tud xarni. Magadat becsaphatod, engem nem hiszem.


Ha nem teccik ENNEK az országnak, a kultúrája, az erkölcsisége, akkor lehet odébb állni. Liszt F. se tudott magyarul, szal ez nem biztos, hogy annyira alapvető. De ha tudsz valami ottani nemzeti nyelvet akkor annál jobb. Látod érdemes nyelveket tanulni!
NEXUS6  
2011. aug. 21. 21:39 | galéria | válasz | #14
Szerintem konkrétan arra gondolt, hogy "kozmopolita" szinten/szempontból, ha érted mire gondolok.
2011. aug. 21. 21:16 | galéria | válasz | #13
"am meg háborúzni a békéért olyan mint dugni a szüzességért "

Hehe! :)
Ha tudsz egy jobb módszert, hogy még több szüzet csináljunk, szeretném hallani!
(innen loptam: http://qdb.us/32206)
2011. aug. 21. 20:44 | válasz | #12
Nem csak minden ismétlem MINDEN kő olajból van. Igen a tetves ruha is ami rajtad van, ha nem pamut.

am meg háborúzni a békéért olyan mint dugni a szüzességért
2011. aug. 21. 20:36 | válasz | #11
Te aztán nagyon jól informált vagy! Kíváncsi vagyok honnan szerzed az információidat. Hogy döntöd el, hogy kinek hiszel? Vagy úgy gondolkozol, hogy az olajcégek gonoszak tehát biztosan hazudnak? Vagy csak úgy zsigerből megérzed? Esetleg megtaláltad a mindig igazat mondó weboldalt? Vagy csak úgy leszűröd abból amit hallasz?