Egész Európában betiltották a Samsung Galaxy Tab forgalmazását
2011. augusztus 11. 02:11, csütörtök
Egy német bíróság az amerikai társaságot juttatta a lépéselőnybe a dél-koreai vállalattal szemben. Az ítélet szerint a Samsung gyakorlatilag egész Európában nem forgalmazhatja a Galaxy Tab 10.1 típusú készülékét.

Hirdetés

A düsseldorfi bíróság megtiltotta a Samsung számára a március végén bemutatott Galaxy Tab 10.1 forgalmazását. A döntés - Hollandia kivételével - az egész Európai Unió területére kiterjed. Hollandia azért jelent kivételt, mert ott az ügyben egy külön eljárás zajlik. A tiltás egyaránt vonatkozik a dél-koreai anyavállalatra és a Samsung Electronics GmbH-ra.

Az ázsiai konszern illetékesei megdöbbentek az ítéleten, mivel álláspontjuk szerint a bíróság meg sem hallgatta érveiket. Florian Müller szabadalmi szakértő azonban rámutatott, hogy Németországban az első fokú és különösen a gyorsított szabadalmi eljárásokban nem kötelező meghallgatni a másik felet. A Samsungnak terméke új változatával kell előállnia, hogy visszatérhessen a piacra.


Apple iPad és a Samsung Galaxy Tab 10.1

A Samsung azonnal jelezte, hogy fellebbez a döntés ellen és csalódott, amiért a bíró az Apple érveit fogadta el. A dél-koreai cég közölte, hogy meg fogják védeni szellemi tulajdonjogukat, és "minden szükséges intézkedést meg fogunk tenni azért, hogy innovatív mobil kommunikációs eszközeink az európai és a globális ügyfeleik számára továbbra is elérhetők legyenek."

Az Apple a Galaxy Tab 10.1 bemutatása után alig egy hónappal beperelte a vetélytársát és ötletlopással vádolta meg. Az amerikai cég azt állította, hogy a Samsung androidos okostelefonjai és tábla PC-i egy az egyben az iPhone és az iPad ügyes másolatai. A társaság be is nyújtotta a beadványát egy kaliforniai bírósághoz. A keresetben azt követelte, hogy a Samsung azonnali hatállyal állítsa le az ötletlopásait és fizessen egy közelebbről meg nem nevezett összegű kártérítést.

Az Apple szerint egyértelműen megfigyelhető, hogy a Samsung Androidot futtató okostelefonjai és tábla PC-i rendkívüli módon hasonlítanak saját termékeire, elsősorban az iPhone és az iPad modellekre. Az ügy azonban nem maradt ennyiben, hiszen a Samsung ellenkeresetet nyújtott be. A dél-koreai konszern egyébként nemrég jelezte, hogy leállította táblagépe ausztráliai bevezetését, mert meg akarja várni az Apple-lel folytatott szabadalmi perek végkimenetelét.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2011. aug. 29. 13:19 | válasz | #355
Persze en... hogyne. Amugy targyalas sem volt, csak meghallgatas, ami nem nyilvanos. De szarjal bele. Gondolom a oldalak, amiket te olvasol, azok mast mondtak.
Amugy ha nem elfogultan valogatnad a forrasaidat, akkor olvashattal volna ilyenet is:
"The judge at the centre of the Apple-Samsung patent spat did have his hands on the iPad and Galaxy Tab hardware"
http://www.pcpro.co.uk/news/369340/updated-judge-did-see-tablets-in-samsung-patent-case
morden  
2011. aug. 22. 10:43 | válasz | #354
Én a cikkekből -amik kikerültek netere-, azokból tájékozódom, gondolom te ott voltál a tárgyaláson azért tudsz mindent jobban ( lehet te állítottad össze a peranyagot is :DDD )
2011. aug. 17. 15:13 | válasz | #353
"Szerintem fogalmuk se volt mit tettek eléjük"

Szerintem meg neked nincs fogalmad arrol, hogy mirol van itt szo. Foleg ha ugy gondolod, hogy egy biro ele leraktak 2 fenykepet es neki az alapjan kellett dontest hoznia, hogy felfuggessze-e a forgalmazast. :)
morden  
2011. aug. 17. 15:01 | válasz | #352
Amúgy a bírákra is kíváncsi lennék. Szerintem fogalmuk se volt mit tettek eléjük, mert hogy meg se nézték rendesen a dolgokat, az mostmár biztos.
morden  
2011. aug. 17. 14:58 | válasz | #351
Biztos a véletlen műve :D hisz egy 100 milliárdos cég simán megengedheti magának hogy kontárok képviseljék őt egy 500 milliós piacon :D
2011. aug. 17. 13:04 | válasz | #350
Nem lehet tudni, hogy a periratba hogyan kerult a torzitott aspect ratio-val rendelkezo galaxy tab foto, de a beadott dokumentumban talalhato tobbi fenykepen tokeletesen latszottak a meretaranyok:
http://www.scribd.com/doc/61993811/10-08-04-Apple-Motion-for-EU-Wide-Prel-Inj-Galaxy-Tab-10-1

Egyebkent arra is van esely, hogy valami samsung promocios anyagbol, mivel mashol is feltunnek hasonlok: http://static4.macnews.de/uploads/2011/08/MediaMarkt-adv.jpg
morden  
2011. aug. 17. 12:02 | válasz | #349
Hehe, SG újságírás, 3 napos hír, hogy az apple meghamisította a peres dokumentumokat, természetesen az SG nem hozza le mint pártatlan média. ( gondolom kaptak a szerk. pár iphonét aztán csönd van.)
morden  
2011. aug. 16. 13:52 | válasz | #348
Narumó hol vagy :DDDD
http://index.hu/tech/2011/08/16/megtevesztette_a_birakat_az_apple/
morden  
2011. aug. 16. 12:28 | válasz | #347
Inkább divatnak mondom, mint szimpla ostobaságnak :D
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2011. aug. 15. 12:52 | galéria | válasz | #346
Azt nem tudtam,hogy ez divat lenne,de biztosan így van ha te mondod.
morden  
2011. aug. 15. 12:06 | válasz | #345
Értettem nyugi, csak egy magyar fórumon magyar emberek ne angolul kommunikáljanak ( mégha divat is ).
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2011. aug. 15. 11:29 | galéria | válasz | #344
A kedvedért,bár ha annyi erőd sincs,hogy ha nem érted a nyelvet,hogy a forítóba bedobd,akkor csak sajnálni tudlak. " A lopás az lopás "

#340" : Mindig is arcátlanul elloptuk a jó ötleteket. Steve Jobs Apple Chief executive officer vagyis Ügyvezető igazgató.

Van még kérdésed ?

morden  
2011. aug. 15. 07:56 | válasz | #343
Bocsi ez egy magyar fórum, (sry, this is a hungarian forum), kérlek tisztelt meg azzal a magyar fórumozókat, hogy magyarul írsz, nem kell divatmajomkodva angolozni...
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2011. aug. 14. 23:51 | galéria | válasz | #342
Stealing is stealing...
2011. aug. 14. 12:30 | galéria | válasz | #341
Ez rendben is van, ha az otlet nincs levedve.
Ha le van vedve, akkor pedig vallalni kell a kovetkezmenyeket lebukas eseten, lasd: fizetes Nokianak.
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2011. aug. 14. 11:45 | galéria | válasz | #340
“We have always been shameless about stealing great ideas.” – Steve Jobs, Apple CEO

2011. aug. 13. 23:34 | galéria | válasz | #339
kiemelned a kommentedbol az okostelefon szot?

valami baj lehet a kepernyommel, mert en nem latom...
2011. aug. 13. 21:11 | válasz | #338
Nem? Akkor milyen okostelefon os-es telefon van ami olcsóbb mint az androidos olcsógépek? symbian? Na ne...
Sir Ny  
2011. aug. 13. 20:54 | válasz | #337
„Hardverben igen, de a szar OS nem tudja kihasznalni, ebben is jobb az iPad.(*)"

Hogy lenne már a tegra 2 erősebb, mint az A5? Ne hülyéskedj. Vannak nagon szép diagramok, ahol az a5nél vagy 7szer nagyobb csík van, mint a tegra2nél. Ez tény. ( persze vannak ellendiagramok, ahol csak másfélszer, de az ellendiagramokon is nagyobb csík van az ipad2nél mint mondjuk a xoomnál vagy a galaxy tabnél )
2011. aug. 13. 18:07 | válasz | #336
fényévekre lesz az ipad3 a konkurenciától úgysem hoznák be , az egocentrikus "ezért gyűlölöm" banális közhelyes irományok meg kb. szerintem senkit nem érdekelnek.
2011. aug. 13. 16:56 | válasz | #335
Az ilyen dolgok miatt gyűlölöm az Apple-t, és agyon örülnék, ha tönkremenne egyszer (álom csak). A termékei nagyon jók (az iPod Touchom már 2 éve boldogít, és imádom), de az a politika, amit folytat (különösen az a bunkó, tahó Steve Jobs, aki a rivális cégek termékeivel akarta megmagyarázni az iPhone 4 hibáját ahelyett, hogy elismerte volna: hibáztak a antennával, és kész!) gusztustalan. Érdekes módon az MS-t mindenki meghurcolta a Windows beépített médialejátszója és böngészője miatt (ha jól emlékszek még: ellehetetleníti a versenypiacon az ingyenes és fizetős szarokat), de az Apple mindent megtehet. Van amúgy IE MacOS-re, és felajánlja a Leo a telepítés során, hogy választhatom Safari helyett? Vagy a Chrome-ot, vagy a FireSuxot Safari helyett? Hol az egészséges versenyszellem??? Korrupt EU, jó nagy adag pénz cserélhetett gazdát. :( A design lopás pedig a legnagyobb blődség, amit valaha is hallottam, ennyi erővel minden céget be lehetne csukni, mert mindenki vett át valamit a másiktól, különösen design téren.

Bocs mindenkitől, de kicsit kikeltem magamból. :) Egyébként az Android 3.0 már nagyon fain kis rendszer (na jó, a 2.1 is már nagyon jó), remélem, a 4.0 is beváltja a hozzá fűzött reményeket, és a partnerek már végre update-elik a régi rendszereket a telókon (18 hó követés kötelezi őket már, azt hiszem), és kevésbé fognak lecserélni dolgokat benne (sicc!), ugyanis egyvalaki szívja meg: az átlagfelhasználó, neki mindig nagy adag s***t kell lenyelnie a cégek és az inkonzisztens belső dolgok miatt - na meg a fejlesztő, akin csattan az ostor. :(
morden  
2011. aug. 13. 13:13 | válasz | #334
Android ingyenes, a sznob jelentése nem pont az ingyenesség :D
paradan   "Rest in Peace paradan" 
2011. aug. 13. 11:52 | válasz | #333
El vagy tévedve okostóni. Ugyanis hiába jobb a hw ha a sw 834562 féle hw-re íródott. Nem lehet elég jol optimalizálni. Következésképp az Apple sw-e jobban kihasználja a hw-t ergo, az Apple lesz gyorsabb.

Fogadjunk hogy erre már nem tudsz értelmes érvet irni, hiszen ezek racionális tények.

Buktad!.:)
2011. aug. 13. 11:08 | válasz | #332
Rákerestem párotokra különböző internetes oldalakon.
Na most, szeretném ha tudnátok, hogy jó nagy bajba fogtok kerülni ha továbbra is úgy zselézitek a hajatokat, ahogy én már évek óta teszem. Ne nevessetek ki, komolyan mondom. Tudja az, akiről szó van. Akinek nem inge...
Én szóltam...
2011. aug. 13. 08:35 | galéria | válasz | #331
Hardverben igen, de a szar OS nem tudja kihasznalni, ebben is jobb az iPad.(*)

Ha pedig kovetted volna az esemenyeket, akkor tudnad, hogy volt fejvakaras a Samsung marketingosztalyan, mikor kijott az iPad, mert olcsobb volt.

segitek

(*) egyik sem jobb a masiknal, mert ezt adott felhasznalo igenye donti el, de mokas a szinteden jatszadozni
2011. aug. 13. 08:31 | galéria | válasz | #330
Legolcsobb helyen 0-ba kerul az iPhone, Blackberry, Samsung, etc..., az mas kerdes, hogy tobbet fizetsz havonta a szolgaltatasert:)
2011. aug. 13. 08:30 | galéria | válasz | #329
Hat, a legolcsobbakat kozel sem a Google jegyzi...
2011. aug. 13. 03:17 | válasz | #328
MUHAHAHAAAAAA android mint sznobmárka? :) nem is márka egyébként.
Gondolod sznobrendszer lehet az ami a legolcsóbb telefonokon is van? :D
2011. aug. 13. 01:45 | válasz | #327
OFF:
Felszabadult a gyártósor és nincs mit gyártani. Tabot felesleges, mert be van tiltva. Aztán jön az apple és máris lehet újra dolgozni. :) :) :)
Sir Ny  
2011. aug. 13. 01:00 | válasz | #326
Annyira ostoba vagy hogy az már fáj, az Android-nál nagyobb sznobmárka nincs a világon...
Sir Ny  
2011. aug. 13. 01:00 | válasz | #325
Szinte mindenben, leszámítva a processzort és az árat. Bár ezek lényegtelenek.
DjDano  
2011. aug. 12. 23:44 | válasz | #324
Annyira ostoba vagy hogy az már fáj, az Apple-nél nagyobb sznobmárka nincs a világon... A drágaságról meg annyit: Iphe 4 a legolcsóbb helyen is 160 ezerbe kerül, míg a hasonló vagy sok esetben jobb specifikációkkal bíró Samsung Galaxy S 2 már 120 ezerért kapható, de a HTC Sensation is :))
DjDano  
2011. aug. 12. 23:33 | válasz | #323
Ezt hol álmodtad ember... Samsung Galaxy Tab 10.1 16Gb 160 rugó, Ipad 2 16 Gb 3G meg inkább 170 ezertől a csillagos égig terjedő áron kapható. A Samsung táblája rosszabb lenne? Szinte mindenben ráver az Ipad2-re megsúgom :)

Ipad 2 vs. Galaxy Tab 10.1
TWN  
2011. aug. 12. 21:40 | válasz | #322
Aha, googliztam, ez a cikk szar.
TWN  
2011. aug. 12. 20:57 | válasz | #321
En meg mindig nem ertem, bar talan tobb reszlet kellene. Igy elso blikkre ez sajnos olyan, mintha MS nekiesne Linuxoknak, egyik monitorgyarto a masiknak (ja, vegulis keret veszi korbe a kijelzot..).. Elkene par szabadalmi reszlet, nyilvan tamaszkodtak pontos levedesekre.. Valami elkerulte a figyelmem a cikk olvasasakor?
Sir Ny  
2011. aug. 12. 20:34 | válasz | #320
Mégis hogy lehet az, hogy minden Galaxy Tab ugyanúgy néz ki? És ha nekem másra van szükségem? És hogy lehet az, hogy egymillió embernek ugyanolyan Galaxy Tab kell? És ezt el is higgyem? Azért Eric Schmidt aszonta, hogy Így fog kinézni a galaxy tab 2, és a sok bégető birka rohant is a boltba, mert a sok bégető birkának PONT UGYANOLYAN tabletre van szüksége. Jah, én meg a pápa vagyok. Agymosott bégető birkák, akik benyelik a marketingszövegeket, és nincsenek saját igényeik.
Sir Ny  
2011. aug. 12. 20:32 | válasz | #319
Igazából rájöttem, hogy Androidot csak a sznobok, a buzik meg az Erik Schmidt hívő bégető birkák vesznek, akik képesek tizensokezerrel többet kiadni egy Galaxy tabra, ahelyett, hogy vennének hugyérszarér Ipad2-t. Ez a google meg komolyan emlékeztet engem a nácikra, hallottátok, hogy az én telefonomba belenyúlt, és leszedte róla a progit? Olyan kibaszott undorító a google üzletpolitikája, hogy szart drágán, és azt is lekorlátozza. Nem rakhatok fel olyan progit a telcsimre, amilyet akarok? De hát a nyomorék buzi Erik Schmidt hívők meg is érdemlik.
Sir Ny  
2011. aug. 12. 20:26 | válasz | #318
Mégis ki a franc terjeszti azt, hogy a Samu olcsóbb, mint az Apple? Mert drágább.
2011. aug. 12. 18:40 | galéria | válasz | #317
Raadasul rosszabb es dragabb is sok esetben, mint az iPad.
2011. aug. 12. 17:33 | válasz | #316
Az Apple egyetlen indoka az lehet, hogy a Samsungé olcsóbb és jobb is, mint az iPad. De mindegy, sok értelme nincs a tableteknek.
2011. aug. 12. 15:42 | galéria | válasz | #315
Mar esnek is a reszvenyek, lol!
morden  
2011. aug. 12. 15:22 | válasz | #314
Én is megbotlottam egyszer, egy touchal, szerencsére 2 hétig használtam, mert kiraboltak, azóta egy archos 605 boldog tulaja vagyok :D
2011. aug. 12. 14:57 | galéria | válasz | #313
Korrekt cég az Apple. Mindig is tudtam. Eddig is csak egy botlás miatt vettem Apple terméket. De ez nem fog előfordúlni többet.
2011. aug. 12. 14:17 | galéria | válasz | #312
Bölcs vagy barátom. De ilyen hülye posztok helyett, ha esetleg segítenél két öregemberen talán jobban is éreznéd magad.

A cikkhez:

http://hvg.hu/Tudomany/20110810_apple_samsung
morden  
2011. aug. 12. 13:55 | válasz | #311
Az egész tökkelütött vitában a leglényegesebb dolog még nem hangzott el :
"tegnap thökölyn láttam két öregebb embert...a gyógyszertárból jöttek ki éppen, és olyan, de olyan mérhetetlen elkeseredés mindkét arcon. földhözvágott azonnal az egész, és konkértan elszégyelltem magam, hogy nekem itt van a kezemben ez a nyavajás telefon, amiből simán lehetne segíteni ezen a két emberen. de nem tettem, hanem egy idióta telefont vettem.

ez a világ egyenesen a pokolra tart. és sajnos én is rossz irányba haladok. "


Ő meglátta a lényeget, mi nem :(
2011. aug. 12. 13:37 | galéria | válasz | #310
16:10 az iMac, inkabb az legyen:)

Amugy 4:3 jobb netezni, a masik filmezni: szethuzhato kepernyo kell!
morden  
2011. aug. 12. 13:19 | válasz | #309
Lehet az ipad 3 majd akkora lesz, mint a galaxi és 16:9es képernyőméretes. Természetesen az apple azonnal beperel minden tabletet ami nagyából ugyan akkora :D (-+10cm belefér, ahogy láthatjuk a gépeken :D )
rajdi  
2011. aug. 12. 13:12 | válasz | #308
Vagy egyszer csak meglepődnek amikor az iPad bekapcsolásánál a Samu logo forog a kijelzőn...
2011. aug. 12. 13:10 | galéria | válasz | #307
Ha egyáltalán lesz:DDD
2011. aug. 12. 13:09 | galéria | válasz | #306
Meg kell adniuk, ha le akarjak masolni az iPad 3-at:DDD
2011. aug. 12. 13:07 | galéria | válasz | #305
LOL,milyen szép húzás volt az apple részéről hogy betiltották a Samsung galaxy tab forgalmazását és még segítséget várnak tőlük,de nem hiszem hogy ezek után kapnának is valamit(ha mégis sokkal drágábban adják szerintem).
2011. aug. 12. 12:09 | válasz | #303
Nekem csak ipad1-em van. Baráti körben több ipad1-2 is van, de van SGT7-es is pár embernek. 10.1 egyik ismerősömnek sincs.
L3zl13  
2011. aug. 12. 12:08 | válasz | #302
1. Mert attól ő nagycsávó
2. Mert intelligens érvei nincsenek...

Ja csak költői kérdés volt?
2011. aug. 12. 12:06 | galéria | válasz | #301
Amugy hany potencialis vasarloja van itt a Samsung Galaxy Tab 10.1-nek es iPad 2-nek?:)
morden  
2011. aug. 12. 12:04 | válasz | #300
Nem értem miért kellúgy vitázni felnőtt (???) embereknek hogy közben lehülyézi letuskózza stb stb a vitapartnert.
FtranX  
2011. aug. 12. 12:03 | galéria | válasz | #299
A kerdes, hogy hogy dont a birosag. Ha a Galaxy Tabot a korabban belinkelt ceruzarajzok alapjan tiltottak ki, akkor a Xoom-ot is ki kell tiltaniuk.
2011. aug. 12. 12:00 | válasz | #298
A xoomal egyébként egyetértek, de azt nem is tiltották be.
2011. aug. 12. 11:59 | válasz | #297
Igen. És mi az összefüggés?
2011. aug. 12. 11:55 | galéria | válasz | #296
Ezt tegnap mar irtam egy Apple-fan forumra, hogy szivbol kivanom a buktat az Apple-nek.
A Xoom rohadtul nem hasonlit, szvsz.

Csak mert picit objekivebb vagyok, mint a haterek.
2011. aug. 12. 11:53 | galéria | válasz | #295
Ezert nem volt kihivas lemasolni.
2011. aug. 12. 11:53 | galéria | válasz | #294
Sikerest is tudsz mondani?
Az, hogy geekek ismertek ezeket, az egy dolog, de hetkoznapi emberek?
Amikor megmutattam anno masoknak a P800-at, azt sem tudtak, hogy mi az.
Doktor Kotász     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2011. aug. 12. 11:53 | válasz | #293
Egyébként a Samsung gyártja az i-pad és i-phone alkatrészeinek a zömét.
Akkor miről is beszélnek az Applenél?
Doktor Kotász     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2011. aug. 12. 11:51 | válasz | #292
Sony Ericson P900, Compaq kéziszámtógépek GSM modullal.
Még a Nokia 3210-ek idejében is volt érintőkijelzős tapimobil. Azt hiszem PalmOS-t használtak.
Akkoriban az volt a trend, hogy minél kisebb legyen egy telefon, ezért a kutyának sem kellett.
Még mindig sok ember idegenkedik az érintőképernyősektől, mert az igényük az, hogy minél kisebb legyen a telefon.
FtranX  
2011. aug. 12. 11:51 | galéria | válasz | #291
A xoom azert mar annyira nem hasonlit az ipad-ra, mint a galaxy tab.
2011. aug. 12. 11:49 | galéria | válasz | #290
Jaja, mint korabban irtam, ha Apple-t perelik az fasza dolog, ha Apple perel, akkor HUDEGECIROHADTALMAPUSZTULJONELSTEVEJOBS!!!

Szerintem fel is all nekik, ha latnak egy osszetort iPhone-t:DDD
2011. aug. 12. 11:46 | galéria | válasz | #288
Jah, inkabb az orvosert, ez mar kicsit komolyabb, mint a szokasos rohamod:DDD
2011. aug. 12. 11:45 | galéria | válasz | #287
Csengess az apolodert szerintem:)
2011. aug. 12. 11:43 | válasz | #286
látom még a hozzászólásomat sem sikerült elolvasni, csak csípőből tüzelsz.
2011. aug. 12. 11:41 | válasz | #285
Valóban! Tehát akkor hülye az apple mellett a BMW, a Milka, a Nokia, stb. (Gyanítom, hogy ide fel tudnék sorolni még ezer céget közöttük a Samsungot is)
2011. aug. 12. 11:39 | galéria | válasz | #284
Maradjunk annyiban hogy mindenki lop mindenkitől,a haszonért, kivétel nélkül.....
2011. aug. 12. 11:38 | válasz | #283
Nem, nem fogják fel, hogy csak ez az ok, mert nem akarják, tiltja a vallásuk.
Annyi szembeszökő hasonlóság létezik, mégsem perelnek sokan.
Annyi a dolog nyitja, hogy az Apple bírja a kihívásokat, ezért perelt ott, ahol perelt, lol.
Bírja a kihívásokat, ezért hiánylistával büszkélkedő cuccokat gyárt.
Tehát mi vagyunk a hülyék, hogy nem vesszük a szart drágán, leültem, tudom, egyes...
z3d  
2011. aug. 12. 11:36 | válasz | #282
Értem. Tehát az alma szerint ha bemegy egy user a boltba, és egymás mellett lesz két ilyen termék, azt a user összekeverheti. Végül is életszerű. Majdnem :D
Igaz, teljesen más a nyitóképernyő (ájpeden ugye még nincsenek widgetek, csak ikonok), a hátulján az egyiknek egy almalogó, a másiknak meg egy SAMSUNG felirat van, az arányok sem ugyanolnyaok, és normális boltokban van árcédula is. De tutira összekeverik a szegény userek. Na lol.
2011. aug. 12. 11:34 | válasz | #281
Pedig a válasz egyszerű: csak APPLE EKKORA TETŰ BANDA.
morden  
2011. aug. 12. 11:34 | válasz | #280
A hasonlóság és egy aljas szabadalmi per között azért van egy kis eltérés ...
2011. aug. 12. 11:32 | válasz | #279
Hú, vazzeg, te aztán hozod a formád, ekkora setétséget….
Esetleg kéne valami cucc amúgy, amin ékezetekkel tudnál írni, pedig ezt még szifon is nyújtja…
A Samsung kerüli a kihívásokat? Nem tudok felállni a földről a röhögéstől, bakker, ennyire fanboy nem lehet értelmes lény, baszod alássan.
Ki hagy ki minden olyat a cuccaiból, amivel gondja van? APPLE, te ősállat, nézz körül, mennyi minden nem elérhető még mindig egy szifonban, pedig már mennyit pótoltak.
Leszarom, hogy kit hogy szopsz le egy ingyen szarfonért, koma, én megtehetem és meg is teszem, hogy ne köttötségekkel vegyem, és nem érdekelnek az ilyen „ajándék koncepciók”.
Csak a független ár mérvadó, fogod? Ha minden ingyen van, akkor is gyenge az iPhone, ezt se fogod?
Ha az S, vagy az S2 nem hasonlítana a szifonra, nekem akkor is meggyőző lenne, te akkor mit hoznál fel ellene, hisz akkor nem ájfónmásolat lenne, te fütyi. Almaszemcsi OFF!
Mindenben többet tud az S és az S2, recsegni meg egyrészt az enyémek nem recsegnek, illetve minimálisat, de akinek ez szempont, vegyen téglát, hajrá okoska, csak azt nem tom, hol láttál te recsegő S2-őt…
Látom, abszolút az irigység beszél belőled és csak annyit tudsz folyton mondani, hogy a szifon igenis jobb, a szifon igenis jobb, a szifon igenis jobb, a szifon igenis jobb, csakhogy ezt alátámasztani nem, vagy csak hülyeséggel tudod.
Buherálásról én írok hülyeséget? Te seggarc, melyik az, amelyiket buherálni KELL? Az iPhone az, anélkül egy sima telefon, meg kicsi plusz, a Galaxy-k alapon mindent lehetővé tesznek. Ki nem látott csak alacsony res-en a másikból, ökör, ne járasd már le magad még jobban!
Nekem egy buhera jöhet szóba, a root-olás, de nemigen van rá szükség, neked meg jailbreak nélkül csak villogni jó szarod, ostoba. Ja, én vagyok az ostoba, hisz neked valszeg nem is kell többre, mert akkor nem vitatkoznál, mert értenéd, mekkora fos van a kezedben. De jó fos, iFOS, lálá..
z3d  
2011. aug. 12. 11:32 | válasz | #278
A kérdés jó! Vajon miért nem perelte be az alma az összes céget?
A válasz: mert a samsungot tartotta annyira veszélyesnek, hogy belemenjen egy ilyenbe. Ha nem szívatásra menne az egészm nyilván nem Németországban pereltek volna, ahol az eljárás ugye olyan volt, amilyen.
Végre, hogy felfogtad. Nehéz szülés volt.

És igen, az alma jelenlegi érvelése alapján a lenti összes per megszülethetett volna. És mégsem. Vagy nem tudunk róla. Wow, végre ezt is sikerült felfogni. Ehhez is grat.
2011. aug. 12. 11:27 | galéria | válasz | #277
Nezd, ha nem latsz harom design kozott kulonbsegeket es hasonlosagokat (pl. Apple, Samsung, HTC tablet), akkor tenyleg csak szet tudom tarni a kezem, mert itt nincs mit tenni.
2011. aug. 12. 11:26 | válasz | #276
Oké utoljára:

Minden pad (szinte) téglalap formájú, kis peremmel, érintőképernyővel. Valamilyen csoda módon mégsem perelte be mindegyiket az apple. Találós kérdés, hogy miért nem.

Minden SUV (szinte) kicsit megemelt négy kerekű, itt-ott lekerekített formájú autó. Valamilyen csoda módon mégsem perelte be mindegyiket a BMW.

Minden csoki (szinte) barna, szögletes formájú, egynémelyiknek még a csomagolása is lila, mégsem perelte be mindet a Milka gyártója. Vajon miért nem?

A mobil telefonok kis kézbesimuló téglalapok, beszélni lehet velük, némelyiken még gombok is vannak. Mégsem perelte be az összes telefongyártót a Nokia csak azt a céget amelyik UGYANOLYAT gyártott. Vajon miért.

Tényleg nem lehet már egyszerűbben magyarázni.