A PayPal nem továbbítja a P2P-adományokat
2011. július 26. 12:08, kedd
A jövőben együttműködik a fájlcserélő hálózatok elleni küzdelemben a Nemzetközi Zeneipari Szövetség (IFPI) és a PayPal. A cél a P2P-rendszereknek juttatott adományok és támogatások útjának elzárása.

Hirdetés

Az IFPI újabb támogatót nyert meg a fájlcserélők elleni harchoz. A szervezet tavaly márciusban a MasterCarddal és a Visával kötött hasonló együttműködési megállapodást. Bár az a kooperáció nem vezetett jelentős eredményre, az IFPI szerint ez a jó irány, és valószínűleg abban igazuk van, hogy a PayPal vezetőivel kötött együttműködés számos fájlcserélő hálózat üzemeltetőjének életét keserítheti meg. A P2P-rendszerek működtetői ugyanis gyakran kapnak a pénzügyi szolgáltató rendszerén keresztül támogatásokat, illetve jutnak hozzá a reklámbevételekhez. Amennyiben tehát sikerül elzárni ezeket a pénzcsapokat, úgy a platformok jórésze térdre kényszerülhet.

Arra vonatkozóan egyelőre nincsenek becslések, hogy hány fájlcserélő portál használhatja a PayPalt, miként arról sincsenek információk, hogy ezek a honlapok mekkora támogatáshoz juthatnak ilyen módon. Azonban az biztos, hogy ha a PayPal komolyan veszi a dolgot - márpedig minden jel erre mutat -, akkor a fájlcserélő platformok üzemeltetői kellemetlen percek elé nézhetnek. Az IFPI szerint a PayPal csatlakozása különösen fontos, hiszen, ha egy banki szolgáltató megvonja szolgáltatását az érintett oldaltól, az megpróbál keresni egy másikat, de ha az a másik is vállalja az illegális szolgáltatásokkal szembeni fellépést, akkor az már komoly akadálya a szerzői jogot sértő tartalmakat kínáló oldalak működőképességének.

A márciusi bejelentés óta a MasterCard és a VISA 24 jogsértő zeneszolgáltatóval bontott szerződést, további 38 weboldal pedig vizsgálat alatt áll. Az együttműködés szerint az IFPI szakértői vizsgálják a zeneszolgáltatást nyújtó weblapokat. Ha illegális tevékenységre találnak bizonyítékot, akkor az adatokat átadják a brit hatóságnak. Amint a rendőrség nyomozói igazolják ezek helytállóságát, az IFPI felveszi a kapcsolatot a pénzügyi szolgáltatókkal. A cégek a szolgáltatás folytatásához igazolást fognak kérni a weboldalak üzemeltetőitől, amellyel bizonyítják, hogy rendelkeznek a szükséges működési engedélyekkel, továbbá, hogy az értékesített dalok után a licence díjakat rendezik.

"A mai bejelentés is azt mutatja, hogy a cégünk rendkívül komolyan veszi a zenei kalózkodás elleni harcot. A szerzői jogot sértő tartalmak eladásakor rendszeresen lehetetlenné tettük a PayPal használatát. Az új rendszerrel még keményebb lesz az illegális oldalak üzemeltetőinek az élete. A zeneiparral kötött partnerségünk segíteni fog a szerzői jogok tulajdonosainak abban, hogy pénzt kereshessenek a saját tartalmaikkal, miközben a kalózokat már a kezdetekkor le fogjuk állítani" - hangsúlyozta Carl Scheible, a PayPal UK ügyvezető igazgatója.

A kooperáció miatt könnyen támadások célpontjává válhat a PayPal. A cég tavaly decemberben blokkolta a Wikileaks működtetőinek szánt adományok átutalását, azonban néhány nappal később a felhasználói tiltakozások miatt kénytelen volt feloldani a blokádot.

Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Skill  
2011. júl. 30. 03:44 | galéria | válasz | #30
ha vásárló vagy és nem azt kapod amit akartál akkor ez bizony egy nagyon pozitív dolog. eladónak meg egy rémálom. ezért is van az , ha vásárlok akkor általában paypalról fizetek, ha meg pénzt kapok akkor azt moneybookersre kérem. nem reklám de most rendeltem egy kártyát. ha beválik be is záratom az egyik számlámat mert bármikor vásárolhatok majd és nem kell megvárnom, hogy mbről átérjen a pénz a számlámra.
Tetsuo  
2011. júl. 30. 03:31 | válasz | #29
Flattr.com Egy alternativa a PayPalra.
hdo  
2011. júl. 29. 09:02 | válasz | #28
Érdekes, nekem ubuntun paste parancsot hajt végre, ami eszeveszettül idegesítő! Logitech M505.
Madve  
2011. júl. 29. 01:43 | válasz | #27
Soft scrollingról csak annyit, hogy eddig pont ez nem okozott nekem problémát sem ubuntu, sem suse, de emlékeim szerint még UHU alatt sem (kb. az utóbbi 9 vagy 10 évről beszélek). Az utóbbi 6 egeremnél ez mindig működött (2 logitech, 2 microsoft, és volt még egy a4tech, meg asszem mitsumi volt még ezek előtt). Inkább jellemzően az extra gombok nem akarnak működni (oda-vissza, zoom meg hasonlók) azok igényelnek általában egy kis guglizást, aztán vagy sikerül, vagy nem, ezt egere (meg annak népszerűsége) válogatja, de általában minimum az oda-vissza gombok életre kelthetőek, ha nem működtek első körben. Pl. a soft scroll a jelenlegi Logitech Performance MX egeremmel minden féle "beavatkozás" nélkül megy ubuntu alatt.
hdo  
2011. júl. 28. 00:00 | válasz | #26
Az ördög a részletekben rejlik. Én például már többször próbáltam átszokni desktop rendszeren Linuxra - hordozhatón az van -, de nem megy. Rengeteget olvasok, főleg böngészőben. Soft scrolling-ot normális linux nem ismer, márpedig sokkal de sokkal kényelmesebb úgy olvasni, ha nem lépteted a szöveget, hanem lenyomod a görgőt, picit elmozdítod az egeret, a szöveg meg folyamatos mozgással megy felfele/lefele.

Próbáltam már hogy úgy léptettem nyílgombokkal, az ötödik léptetett sor után szinte kisült a szemem! Page Up, Page Down meg sok!
Madve  
2011. júl. 27. 21:05 | válasz | #25
egy szó kimaradt: desktop rendszert látom szívesen
Madve  
2011. júl. 27. 21:02 | válasz | #24
Bocs, de szerintem félreértettél. Pont azt mondtam, hogy a windows nem feltétlenül szükséges egy átlag usernek (átlag user igény=böngészö, java, flash, dvd írás, zene és filmlejátszó,alap office, pdf reader, im, torrent és/vagy dc, esetleg filekezelö, esetleg némi játék, ha már unja a farmville-t), neki símán megfelel bármelyik felkapottabb linux is, ha nem ragaszkodna minden áron a windowshoz.
Még mielött windows utálónak, vagy linux fannak nevezne bárki, nem nem vagyok az, de gondolj bele android sem véletlenül piacképes netbookokon, és tableteken, holott azokon már én is inkább a desktop rendszert látom, de az átlag usernek sokszor az is elég. A többivel viszont egyet értek (zene, film, e-book meg hasonlók).
morden  
2011. júl. 27. 17:26 | válasz | #23
Wikileaks üzenete :
Thousands cancel their PayPal accounts in protest over treatment of WikiLeaks & its defenders.

Want to close your PayPal account, but can't? Call PayPal account support at +1-888-221-1161

( ezrek csatlkoztak a paypal elleni bojkotthoz, ha te is csatlakozni akarsz hívd a fenti számot, szabad fordításban, nem belekötni, csak azért írtam ki, hátha valaki nem értené)
2011. júl. 27. 16:37 | válasz | #22
de ez mennyire gáz már! Ma még csak a p2p holnap a világ :|
Vagy mifene.
2011. júl. 27. 16:29 | válasz | #21
MacropusRufus, igen is meg nem is. Az USA-ban ugyanis van egy olyan törvény május óta, amivel a közvetítőnek meg lehet mondani, hogy "márpedig az ő nyugdíját nem viszed ki". A neve PROTECT IP Act, leánykori nevén COICA.

Ettől függetlenül eddigis állítottak már le tranzakciókat bemondásra, ld ugye WikiLeaks. Ez még a törvény előtt volt, lett is per, ha jól emlékszem Izlandon.

Egyébként PayPal-nak vannak alternatívái, pl. mert az oroszok paranoidok, ezért csináltak sajátot. Ez eléggé abszurd egyébként, ha valaki belegondol :). Vagy a BitCoins, ha biztonságos lesz...
2011. júl. 27. 16:10 | válasz | #20
lemaradt: ez kb. olyan nmindha a postás nem adná át a nyugdijjat, mert úgy is tudja, hog piára fogom kőlteni ő meg utálja a piásokat.
Ő egy közvetítő, köztem és a nyugdíjfolyósító közt.
A PayPal egy közvetítő köztem és a címzett közt....
2011. júl. 27. 16:09 | válasz | #19
Én csak azt nem értem, hogy egy pénzintézet miért csinál ilyet?
Miért jó az neki, ha elpártolnak tőle az ügyfelek. Mert most még csak a p2p aztán meg az xy oldal és így tovább

ez sztem zsákutca. Majd kapcsol a PayPal, de addígra könnyen lehet, hogy jófiúk fogják széttörni a szerverit. (lásd pl. Sony és társai)
peterx  
2011. júl. 27. 15:30 | válasz | #18
Látom az már fel sem merül benned, hogy kirándulni a természetben is lehet stresszt oldani. Még mindig elfelejted, hogy a TV, filmek, játékok, stb. luxuscikk és egyáltalán nem elengedhetetlen az élethez... 100 éve is nagyon jól megvoltak nélkülük az emberek.
2011. júl. 27. 14:46 | válasz | #17
Kis adalékként még, egy patikában dolgozok egy közepes méretű faluban és bizony nem vicc hogy stresszes a magyar. kb 4000 ember egy hónapra 2-3000 tabletta nyugtatót simán elfogyaszt. Nem vághatók el a pihentető szórakozástól mert az már majdnem az életüket veszélyezteti. Egyszerű vegetálásra itéli ahol semmi öröm nincs az életben. És bocsánat de a tv nem alternatíva ahol a híradóból az első 7 hír gyilkosság a 8. meg egy harapós kutya és kifújt majd a magazinműsorok ahol szerencsétlen sorsú kisgyerekeket mutogatnak. (off: akkor mi alapján is büntetik a való világot?) Nem kell csodálkozni hogy fogyunk. Tessék élhető körülményeket biztosítani mi cserébe dolgozunk és adót fizetünk.

2011. júl. 27. 14:38 | válasz | #16
Valóban a windows az egyetlen ami a mai világban többé kevésbé alapfelszereltségnek tekinthető és közel elengedhetetlen. De a lényeg attól még ugyan az alapvető emberi, etikai megfontolások alapján nem engedhetők ezek az árak olyan magasságba ahol hatalmas ember5tömegek számára abszolult megengedhetetlenné válik. Különösen ilyen gazdasági környezetben abszolult elengedhetetlen a jó minőségű szórakoztatás olcsó zene és filmek. Valamit muszály biztosítani mert különben a morálra borzalmas hatása van.
morden  
2011. júl. 27. 09:46 | válasz | #15
Ne haragudj de nem értem
"azért népszerű mert miután fizettél visszaszerezhetetlened a pénzed. ez a vevőket és a csalókat vonzza. (paypalom minusz 100ezerben van mert miután valaki vásárolt visszaszedte a pénzét) "

Tehát ?
Skill  
2011. júl. 27. 03:30 | galéria | válasz | #14
visszaszerezheted a pénzed.
Skill  
2011. júl. 27. 03:29 | galéria | válasz | #13
nem tudom menyire igaz, de paypal a wow goldot és hasonlókat áruló oldalakat is ugyan ezzel sújtja. már van moneybookersem és nektek? :) amíg lesz alternatíva nincs gond. viszont kezdhetünk imádkozni, hogy a többi net pénztárcát ne kényszerítsék hasonlóra. paypal amúgy azért népszerű mert miután fizettél visszaszerezhetetlened a pénzed. ez a vevőket és a csalókat vonzza. (paypalom minusz 100ezerben van mert miután valaki vásárolt visszaszedte a pénzét)
Madve  
2011. júl. 27. 01:19 | válasz | #12
Windows-t kivéve egyetértek, az egy átlagfelhasználónak egyáltalán nem lenne fontos, ha nem ragaszkodna hozzá...
2011. júl. 27. 00:06 | válasz | #11
Lol. 1 perc alatt ki lehet kerülni. Van vagy egymillió oldal, ami NEM P2P és lehet adományt küldeni ... pl. rengeteg shareware program készítőjének oldala. Most meddig tart egy ilyennel összekapcsolni egy P2P rendszert? No meg sokan írták, nem csak PayPal van. Arról nem szólva ha valaki simán átutal pénzt, nehogy már bárki beleszólhasson ...
morden  
2011. júl. 26. 23:41 | válasz | #10
Kicsit olyan ez, mintha a sötétített fekete mercikbe meg bmwkbe nem adnának el benzint a kutak...
runny  
2011. júl. 26. 20:49 | válasz | #9
Nem vagyok pénzügyi ember, de ilyenkor nem saját magától dobja el a hasznot a paypal? Nem mellesleg ha megunják az emberek a paypal korlátozásait, előbb utóbb keresnek más csatornát. Ez viszont a paypal megrogyását fogja jelenteni. Egy alapvetően pénzforgalmi cég olyan dologba kíván beleszólni, amihez tulajdonképpen semmi köze. Ebből jól nem mászhat ki...
2011. júl. 26. 20:37 | válasz | #8
Én is meg tudnék venni pár filmet, vagy zenei CD-t havonta... Csak minek. :)

Egy zenei CD áráért napijegyet kapok pár fesztiválon, vagy másfél-két jegyet egy sima koncertre. Azt az élményt úgyse lehet letölteni, el is járok havonta egyszer-kétszer.
2011. júl. 26. 19:32 | válasz | #7
Mondjuk vicces, hogy vannak olyan emberek, akik inkabb a P2P oldalaknak adakoznak, minthogy neha inkabb megvennenek par dolgot, ha mar tenyleg olyan szegenyek (hu de sajnalom oket) es tenyleg szukseguk van minden egyes dologra, amit letoltenek.
2011. júl. 26. 19:29 | válasz | #6
Nem csak a paypall létezik.
peterx  
2011. júl. 26. 18:39 | válasz | #5
Külföldön még az underclass is megtud vanni néha néha 1-1 filmet. Más kérdés hogy megteszi-e...
peterx  
2011. júl. 26. 18:37 | válasz | #4
Ne ebből az országból indulj ki. Nulla a hazai piac ahoz képest ami külföldön van a kiadók szemében.
2011. júl. 26. 18:30 | válasz | #3
Atyám, és csodálkozunk rajta hoyg ennyi az alkoholista meg a drogos ? Há jól bebaszni vagy elszívni 2 vicces cigit a töredéke egy DVD-nek vagy Zenei CD-nek az esetek többségében sokkal több élvezetet nyújt :D
A filmek 80%-a söpredék egy üveg minőségi bortól jobb kedvem lesz, az mindig ugyanazt tudja :D
2011. júl. 26. 18:10 | válasz | #2
Fasza. Győzzenek a kiadók. Így működik a világunk. Aki tőkeerős nem bűnös. Mindenen felül áll. Amúgy is miaz hogy ilyen söpredék parasztok akik alig visznek haza 100 at egy hónapban milliárdos költségű produkciókkal szórakozzanak. Tudomásul kell venni hogy az emberiség nagy része egyszerűen nem ér annyit hogy a legújabb filmeken szórakozhasson. Legyen 45 percnyi zene ezek után 3 helyett 6000 egy film meg 20000 a windows meg 140000 amúgy is el volt kényeztetvce eddig az underclass. Itt az idelye hogy a helyén kezeljük a dolgokat. Nekik dolgozni kell nem filmet nézni.

A fentebb leírt pár sor az a helyzet hogy még szerintem túlzónak sem nevezhető hiszen zene, filmek, windows kell. Úgyis megveszik majd a legtöbben max még egy kicsit rontanak a kaja minőségén. Bár sokan hihetik ezt az elmúlt évek tapasztalatai alapján de a kormány nem azért van hogy a kormánytagok megszedjék magukat hanem hogy az állampolgárai számára biztosítsa a tisztes élet lehetőségét legális úton a létminimum felett lehetőségekhez mérten többé kevésbé egyenlő mértékben. Vagy legalábbis egy olyan életszínvonal elérhetővé tétele mindenki számára ami az élet minden területén hozza az élhető minimumot.Ez az állam egyetlen feladata minden más ebből származik és ezt az alapelvet sértik nagyon súlyosan azok az árak amik nyilvánvalóan csak a felső középosztálytól felfele válik egyáltalán megfizethető luxus kategóriává míg a lakosság túlnyomó többsége csak álmodozhat évi 1 max 2 cd vagy dvd filmnél több megvásárlásáról. Minden állam aki ezt támogatja belemondja a polgárainak jelentős részének a szemébe:"Nem érsz annyit hogy minőségi filmeket nézz". Itt az volt a kérdés: Az állam hajlandó e nekimenni a polgárainak és a kárukra negligálni a saját deffiníció szerinti funkcióját. Azt hiszem látszik a válasz. Hiába mész külföldre ott is ugyanúgy szembeköpnek mint bárhol máshol. Mi vagyunk az underclass. Ez van.
2011. júl. 26. 17:55 | válasz | #1
Hogy is van ez az információ szabad áramlása dolog?