Száműzte keresőjéből a belgiumi újságok cikkeit a Google
2011. július 19. 21:48, kedd
A webes óriáscég megunta a szerzői jogvédőkkel folytatott vitákat és úgy döntött: a jövőben az online keresőjében nem jelennek meg a belgiumi francia és német nyelvű újságok anyagai.

Hirdetés

A Copiepresse belga szervezet és a Google jogi vitája már több évvel korábbra nyúlik vissza. A vállalat 2006-ban pert vesztett az egyesülettel szemben. Az első fokon eljáró bíróság kimondta, hogy az amerikai társaság hírszolgáltatásában a jövőben már nem idézhetők vagy vehetők át francia nyelvű újságok hírei és cikkei. Később az ítélet jogerőre emelkedett és a konszernnek 3,5 millió dolláros kártérítést kellett fizetnie a belga lapoknak. A két fél 2007-ben megállapodott egymással, ám a viták ennek ellenére az elmúlt években tovább folytatódtak. A Copiepresse többek között 49 millió eurós kártérítést követelt a Google vezetőitől, mondván a cég keresőjének cache algoritmusa azután is tárolja a felindexelt cikkeket, írásokat, hogy azok az eredeti helyen már nem elérhetők, fizetős archívumba kerültek.


A tengerentúli óriáscég most unta meg az éveken át tartó konfliktust és drasztikus megoldással akarja elejét venni a további vitáknak: a keresőjében elérhetetlenné tette a Belgiumban megjelenő francia és német nyelvi újságokat és azok tartalmait. A hírt megdöbbenéssel fogadták a lapok. A La Libre belga újságnak nyilatkozó Hodey Francis, az IPM Kiadó ügyvezetője úgy ítélte meg, hogy a Google túlreagálta a közelmúltban született ítéletet. Egy jogász pedig úgy vélte: a vállalat visszaélt a piacvezető helyzetével. A Sudpresse.be oldalán felhívta az olvasói figyelmét arra, hogy a jövőben nem tudják majd a Google keresőjén keresztül elérni az újság cikkeit. A La Capitale tiltakozott a bojkott ellen és szintén azt hangsúlyozta, hogy a konszern visszaélt a piacvezető pozíciójával.

William Echiskson, a Google szóvivője sajnálatát fejezte ki a lépés miatt, de hozzátette: az ítélet nem csak a Google News szolgáltatást, hanem a keresőindexüket is érinti. "Semmi közünk a bojkotthoz. Nagyon örülnénk, ha a Copiepresse tartalmait újra felvehetnénk a rendszerünkbe. Ehhez azonban az kellene, hogy jelezzék: újra meg szeretnének jelenni a Google News kínálatában, továbbá, hogy lemondjanak a jövőbeli potenciális felelősségre vonásunkról" - közölte Echiskson. A határozat szerint egyébként a Google köteles 25 000 eurót fizetni minden egyes olyan francia vagy német nyelvű belgiumi újságcikk után, amely megjelenik a Google News rendszerében is.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2011. júl. 22. 15:06 | válasz | #31
Kezdem úgy érezni, hogy a Google is kezd hasonlítani arra bizonyos kisgyerekre, akit mindig megvernek. Ha van rajta sapka, akkor azért, ha nincs rajta sapka, akkor meg azért. Nevetséges. Piac fölénnyel való visszaélés? Nem kötelező a szolgáltatásait használni.
2011. júl. 20. 20:33 | válasz | #30
Mar kiegyeztek: http://www.lesoir.be/actualite/vie_du_net/2011-07-18/google-reindexe-lesoir-be-851760.php

Amugy erdekes volt ez. A cache ugyis folyamatosan frissul, a belga lapokon meg altalaban jo par napig elerheto egy cikk (legalabb 5-7 nap), szoval 1-2 nap vagy akar het nem hiszem, hogy annyit szamit. Azt meg ne varjak el, hogy atirjak az egesz keresoprogramot csak azert, hogy egy-ket senkit sem erdeklo belga lapot gyakrabban nezzen at a rendszer, hogy vajon fizetosek lettek-e mar a cikkek.

Amugy sose ertettem mi ertelme van az archiv fizetosse tetelenek. Aki Google-ben talal meg egy mar archivalt cikket az nem hiszem, hogy egy cikkert elofizet. Aki meg rendszeres olvaso annak csak van annyi esze, hogy ami ugy gondolja kellhet neki a jovoben azt lementi. Azert a copy-paste talan mindenkinek megy meg.

Azzal egyetertek, hogy legyen nagy verseny es figyeljek a nagy cegeket, hogy ne eljenek vissza a helyzetukkel. De azert a nagy cegeknek is van joguk. Ahogy a Microsoft-ot is hulyeseg volt basztatni olyan dolgok miatt, amilyenek miatt pereltek oket EU-ban. Raadasul itt szerintem nem teljesen egyoldalu volt a Google cselekedete, a lapok elegge provokaltak, gyakorlatilag mas felteteleket akart szabni nehany kis semmilyen belga lap, es ezert lettek elutasitva. Ha mondjuk mindenki mas megkapta volna ezeket a felteteleket csak ok nem, akkor lett volna visszaeles a helyzettel, igy nem hiszem.

(Amugy csak a francia meg nemetnyelvu lapokkal volt bajuk, de azert sikerult egy holland nyelvu Google News screenshot-ot bevagni. :P)

2011. júl. 20. 19:56 | válasz | #29
A helyzet jól leírja a világunkat. Sok kapzsi pénzt akar, pár hatalmas meg hatalmat gyakorol.
opeca  
2011. júl. 20. 19:23 | válasz | #28
De a Google rendszere így működik. Most mit is vártak? Hogy miattuk majd átszabják az egészet? Ugyan. Aki ennyit nem bír elviselni - ha jól tudom a cache is hetente havonta frissül - és nekiáll pereskedni azzal nem kell lacafacázni.

És akkor még van képük azt mondani, hogy a Google túlreagálta. Pfff, eszem magáll, tyúkszaros vidéki havilap leáll hadakozni a google-al. Hát zsebre vágják őket, van a Google-nek kistrilliárd más felhasználója, nem fogja magát kiröhögtetni pár ilyen belga tuskó miatt.
opeca  
2011. júl. 20. 19:19 | válasz | #27
Jól tette a Google. Nem tetszik a rendszer?? Akkor szevasztok...

Igazuk van. Nem fogják pár tuskó miatt átírni az egészet, úgyhogy egyértelműen ez a legegyszerűbb és legésszerűbb megoldás. Azok meg majd nyafoghatnak, hogy kimaradnak a buliból. Hát ez van.
2011. júl. 20. 17:35 | válasz | #26
Levágták a belgák az aranytojást tojó tyúkot, fezabálták, és most keseregnek, nincs több aranytojás... Hát kérem szépen, így jártak! Egyet értek a google-val.
2011. júl. 20. 17:28 | válasz | #25
Aszongyák: túlreagálta. Én is túlreagáltam volna, ha kifizetek három és fél misit, és még utána is pofáznak évekig. Én hamarabb az orrukra csaptam volna az ajtót.

Piaci erőfölény ide vagy oda.
2011. júl. 20. 15:51 | válasz | #24
Visszanyalt a fagyi! :D
2011. júl. 20. 14:37 | válasz | #23
böngészőválasztós hasonlatod akkor lenne helyes, ha a választóképernyő bevezetése után a tűzróka, a króm, vagy akármelyik elkezdett volna kapálózni, hogy jajjjmiazhogybeletettekminketszemétség.
lmisi  
2011. júl. 20. 14:32 | válasz | #22
Nehéz ügy valószínűleg ha indexel akkor cash-el is. A reakció inkább elébemegy annak hogy kívánsághangverseny legyen. pl. indexeljen de no cache, vagy 2 nap cache, csak a címet és az első két sort indexelje.
Igazándiból cache nélkül nincs hatékony indexelés. A találat relevanciáját a szöveg alapján dönti el részben és ehhez hát ott kell lennie a cachben. Nyilván amikor keres valaki akkor a régebbi cikkekre is kiváncsi, de ehhez a casheben kell azoknak is lennie. Ráadásul ha archiválják az eredeti linkek döglöttek és csak a cache-ből olvasható. A fizetős archivot lehet nem is indexeli a gugli.

Nyilván ha úgy mennek a gugléihozok a jómadarak, hogy te gugli a archív nálunk fizetős, de indexeld le azt is is korlátazottan jelenítsd meg mindenféle kínlódások közepette, de cserébe áttoljuk az előfizetési díjjak 10%-t talán lenne esélyük.
2011. júl. 20. 13:31 | válasz | #21
Érdekes dolog ez... akkor itthon a t-home on miért nem kérhető számon, hogy a monopolterületeken drágábban adják a netet mint máshol?
smv  
2011. júl. 20. 12:41 | válasz | #20
Technikailag amúgy csak annyi kellene szerintem, hogy a hírportálok regelhessenek mint a webmaster toolsba, és a már letiltott cikkeket törölhessék.
smv  
2011. júl. 20. 12:40 | válasz | #19
De éppen azért pereltek, hogy a google ne kesselje az oldalukat. Most megtörtént. Mint ahogyan a M$ kiadott annó egy media player nélküli verziót, mert azzal piszkálták, hogy mit keres az benne.
Cat  
2011. júl. 20. 11:57 | galéria | válasz | #18
"A gúgli magáncég, így MEGTEHETI"

Ebben nagyot tévedsz. Mivel a piac nagyrésze az övé, így a felelössége is nagy, azaz jogilag is számon kérhető rajta a korrekt eljárás. (Ugyanúgy, ahogy éveken át a Microsoftot cseszegették az Explorerért, és rákényszerítették a böngészőválasztó ablakot).

Szóval NEM, nem teheti meg, hogy kivesz önhatalmúlag egyes újságokat. Perelni fogják miatta, és nyernek, ráadásul az EU előtti piaci erőfölénnyel való visszaélési perüket is hátrányosan befolyásolja az eset, mert biztos vagyok benne, hogy fel fogják hozni a versenytársak, mint negatív példát.
asgh  
2011. júl. 20. 11:16 | válasz | #17
A jogvédők visszaéltek a szerzői jog adta jogosítványaikkal, a google meg a piaci erőfölényével. Egy-egy.
Az nem megy, hogy mindig csak az egyik oldalnak kell a számára előnytelen kompromisszumokat elfogadnia, majd minden megegyezés után a másik fél újabb követelésekkel áll elő. Ez kb. olyan, mint amit Charlie Sheen csinált, hogy amikor megkapta minden idők legnagyobb tv-s gázsiját, másnap már a dupláját kérte, aztán csodálkozott, hogy kirúgták.
2011. júl. 20. 11:14 | válasz | #16
Valóban az én hibám, hogy átmászott ide egy komment egy másik hírtől...

Amúgy segítek: A googlenek nem csak a keresője van ;)
2011. júl. 20. 10:06 | galéria | válasz | #15
Tecnikailag nem megoldható (csak ha a buta újságkiadók folymatos online kapcsolatban állnak a gúglival és maguk küldik át, hogy mi változott), hogy a gúgli kivegye azonnal a kessből az adatokat AKKOR, mikor az eredeti cikk hülye gazdája úgy gondolja, hogy most már fizetős archívba teszi azt. Bele kéne nyugodni, hogy amit 1x kitettél a netre nyilvánosan, azt bárki, bármikor, bárhova lementheti.

Én a gúgli helyében ezt sokkal régebben megléptem volna. Aki beugat, már ki is kapcsoltuk országostúl a rendszerünkből, ugasson más keresőnek, perelgessen másokat. A gúgli magáncég, így MEGTEHETI. Azokat indexeli, aki neki jólesik.

Így ugyan egy-egy egész országgal kicseszik a gúgli, de legalább így érzi MINDENKI, hogy mekkora köcsög egy fattyú banda az adott "jog"védőcsoport. Menjenek lincseljék meg őket, vagy állítsák le a politikusok a csahos kuyáikat és szépen visszakönyöröghetik magukat a gúgliba. Ha nem hajlandóak erre, az sem nagy kár, nem egy szaros kis belgium tartja el őket az is tuti.
2011. júl. 20. 09:24 | válasz | #14
Ha az elejétől regisztrálttá teszik a tartalmukat, akkor nincs baj, csak akkor ki megy hozzájuk? Mi van akkor, ha lementem a cikket? Ja és ők fizetnek a googlenek a reklámért? Tényleg, a közösségi oldalak és a keresők átveszik az eddigi médiatovábbítók helyét :O
2011. júl. 20. 09:05 | válasz | #13
Mi van hupikek torpikek?
- Ha van az a baj, ha nincs az a baj?!? lol
2011. júl. 20. 08:36 | galéria | válasz | #12
Németország? Az most, hogy kerül ide?
2011. júl. 20. 08:35 | galéria | válasz | #11
fapapi  
2011. júl. 20. 08:21 | válasz | #10
Tipikus!

Pereljük a google-t úgyis van pénze, fizet.
Jaaa nem jeleníti meg a keresőjében mekkora szemét!
Idióták!
2011. júl. 20. 06:46 | válasz | #9
nem vagyok google párti, de azért viccesek a lapok: először reklamálnak, perelnek és nyernek egy rakat pénzt, majd azért sírnak, hogy megtörtént az, ami szívük vágya volt.
tessék már eldönteni.
Tetsuo  
2011. júl. 20. 04:00 | válasz | #8
LOL Megint kepben vagy. Nemetorszag? Meg huha, van mas kereso is..
smv  
2011. júl. 20. 01:03 | válasz | #7
Pedig tök igaza van a googlenak. Ha azért vergődtek, mert a google kesseli az anyagaikat akkor tessék, mostantól semmi másolat nem készül róluk... :D
Cat  
2011. júl. 20. 00:51 | galéria | válasz | #6
Szerintem az a rész jogos, hogy ha ő a saját lapján fizetőssé teszi az archivumot, akkor a google ne tárolja ezt el, és adja oda ezt másnak ingyen. Más tulajdona, ahhoz neki semmi köze.
avman  
2011. júl. 19. 23:45 | válasz | #5
annyira lehetetlen, h nincs is belga nyelv. van a flamand, ami ugye a holland egy változata. meg ugye a cikkben a német és a francia nyelvet említik. :doublefacepalm:
Ferrer  
2011. júl. 19. 23:02 | válasz | #4
ZoliJ  
2011. júl. 19. 22:47 | válasz | #3
azért viccesek ezek a belgák. A látogatókat hozó keresés tök jó nekik, de amint bekerülnek ugyanazon cég egy másik termékébe, már egyből sírnak.
2011. júl. 19. 22:37 | válasz | #2
a belga ugyis egy lehetetlen nyelv nembaj ha eltűnik
2011. júl. 19. 22:11 | válasz | #1
Ha minden termékét elérhetetlenné tenné a google néemtországban mondjuk 2 hétig, mekkora tüntetések lennének?

Nem picik az biztos.