Jövőre folytatódhat Spielberg idegeninváziós sorozata
2011. július 8. 15:40, péntek
Ahogy várható volt, hatalmas siker a Falling Skies, Steven Spielberg idegeninváziós scifisorozata, melyben a földönkívüliek kiirtották az emberiség zömét.

Úgy tűnik, hogy bevált az amerikai TNT csatorna számítása, hiszen tegnap a vezetőség úgy döntött, hogy megrendeli a Falling Skies című scifisorozat második szezonját, ami újabb 10 epizódot takar. A TNT a Falling Skies sorozatnak történő berendelésével sokak szerint kockázatot vállalt, hiszen a leginkább a fiatalokat érdeklő scifi műfaját egy olyan csatornán akarták népszerűvé tenni, mely nézőközönsége jobbára az 50-en túliakból kerül ki.


A Falling Skies címe és alapötlete Steven Spielberg nevéhez fűződik: az eredetileg Concord elnevezésre hallgató széria az emberiség alkonya idején játszódik, fél évvel azután, hogy földönkívüliek lemészároltak többmilliárd embert. A maroknyi túlélő a világ minden táján kisebb csoportokba verődve próbál nap, mint nap küzdeni az életéért és élhető világot teremteni magának. (Azért a "kisebb csoport" kitétel, mert a földönkívüliek járőrei a levegőből sokáig a 600-nál több főből álló csoportokat ki tudták szúrni. Azóta ők is fejlődtek, s már a 300 főnél nagyobb csoportokat is észreveszik és megsemmisítik.)


A Falling Skies érdekessége, hogy nem a szokásos idegeninváziós sablont követi, hiszen az idegenek megjelenését és a kapcsolatfelvételt követő hatodik hónapban játszódik, így a néző kimarad mindenféle diplomáciai próbálkozásból és repetitív találgatásból arra vonatkozóan, hogy vajon békével jöttek-e a földönkívüliek vagy sem. A sztori egy Boston közeli 300-as csoportra koncentrál, mely 100 katonából és 200 civilből áll - ők próbálnak boldogulni a posztapokaliptikus világban, miközben próbálnak arra is rájönni, hogy mik a jövevények céljai, s miképp győzhetik le őket.

A Falling Skies főszereplője a Vészhelyzet Carter doktoraként ismert Noah Wyle, ő alakítja Tom Masont, az egykori történelemtanárt, aki szakaszának katonai vezetője mellett szolgálva próbálja vezetni a civileket, köztük fiait is. A Ryan közlegény megmentését író Robert Rodat által papírra vetett történet szerint ráadásul hőseinknek nem csak a túlélésért (élelem, szállás) kell megküzdeni, hanem azért is, hogy a szülők visszaszerezhessék elrabolt gyerekeiket. Ugyanis a földönkívüliek valami hámszerű eszköz segítségével saját rabszolgáikká tették az elkapott, de meg nem ölt fiatalokat, akik között ott van például Tom Mason egyik fia is.


A Falling Skiest három hete mutatták be az amerikai TNT csatornán, s ezzel párhuzamosan 75 további országban, jórészt a Turner Broadcasting helyi adóin, s azonnal az év legnézettebb új sorozatává vált a kábeles világban. A premiert és a második részt átlagosan majdnem 6 millióan látták, míg egy hétre rá a folytatást még mindig 4,2 millióan. Miután a 4. részt is több, mint négymillióan tekintették meg, a TNT vezetői úgy gondolták, hogy a nézői reakciók és saját bizalmuk jeléül megrendelik a folytatást.


Hogy állsz a Falling Skies-szal?
Nézem és tetszik.
Néztem, de nem jött be.
Később bevállalom eredetiben.
Kivárom a magyar premiert.
Nem érdekel a sorozat.
Aki szereti Spielberg munkáit, annak érdemes lesz figyelemmel kísérnie az elkövetkező időszakban feltűnő sorozatokat, ugyanis egyre többen vállal szerepet a híres rendező. Igaz, hogy szinte mindenhol csak producerként, illetve executive producerként, de a Falling Skies mellett ősszel elindul tőle a Terra Nova című időutazós, világmegmentős családi scifi, valamint nemsokára látható lesz a Smash című Broadway-musicales dráma is. Az előkészületben lévő produkciók mellett egyébként nemrég adta tőle az HBO a The Pacific - A hős alakulat című második világháborús minisorozatot, valamint a Showtime pár hete fejezte be a 3. szezonnal a Tara alteregóit. Steven Spielberg producerként mostanában mindössze a Locke & Key című képregény-adaptáció pilotját nem tudta sikerre vinni, így abból nem készül el a sorozat.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
NEXUS6  
2011. júl. 16. 20:16 | galéria | válasz | #37
2011. júl. 16. 00:15 | válasz | #36
Neked, mint SZAKÉRTŐ-nek, minden telhiszek. Dale Dye-nak meg semmit.
Egyébként szerintem rémisztően unalmas, csak az első duplarészt néztem meg. Elég volt.
NEXUS6  
2011. júl. 12. 14:41 | galéria | válasz | #35
Nézd, egy tűzharcot fel lehet venni egy szobában, lásd Csupaszpisztoly, amikor a kuka mögül lövöldöztek egymásra. Attól kezdve vágás kérdése az egész.
A reális(abb) tűzharc sem biztos, hogy nagyon látványos, lásd Bombák földjén mesterlövészes jelenet, ami feszültségben miegymásban simán ver minden látványos piropatron ropogtatást.

Gyerekkatonák felvetés stimmel. Csak nem tudom mennyire kell hozzá a bedrogozás, a mondhatni természetes kegyetlenség, illetve az, hogy más gyerekkatonák közösségébe kerüljön az emberke. Mert 1, ha nem ott van, akkor ő automatikusan felveszi a gyermeki szerepet, 2 a felnőttek automatikusan védik. Szinte ugyan az mint csajszik a frontvonalon, az is problémás, mert a faszik azzal vannak elfoglalva, hogy a csajokat istápolják, nem pedig a feladat végrehajtásával. Ez ösztön.

Itt meg a gyerekkatonának nevezet serác talán leginkább a kutyusával van elfoglalva.

Én nem tudom mi hiányzik a filmből, talán csak annyi, hogy a szereplőket, a rendezőt, a vágót akárkit elvigyék egy paintball pályára. Talán akkor szinte automatikusan ráállnának a helyes mozgásra. Mert kb mint elefánt a porcelánbótba mozognak.
Kelta  
2011. júl. 12. 11:44 | válasz | #34
De azok filmek, nagy költségvetéssel..egy tv sorozatban másképp szólnak a dolgok :)
gyerekkatonákról meg olvasgass kicsit, szomáliáról, vagy kongórol...vagy akár palesztin gyerekekről :( 8-10 évesek, irni olvasni nem vagy alig tudnak, de Ak-47-et csukott szemmel kapják szét és össze...és simán lekaszabolnának vele :)

figyelj, nem akinek fegyver jutott, hanem aki túlélte, az első pusztítást..logikusnak tűnik, hogy sok katona halt meg, hiszen ők vették fel a harcot elsőnek... aki most harcol az maradék, vagy civilek...ez van :)
NEXUS6  
2011. júl. 12. 11:26 | galéria | válasz | #33
Jogos, de pl van 1-2 jó kis tűzharc jelenet sci-fi filmekben is, a Battle of L.A. szerintem elég jó volt összességében. Csak a kamerarángatás ne lett volna.
Meg az Ember gyermeke végén is állat volt. De szerintem egyik sem volt az a túl véres, bár azért néha fröccsen a kamerára, csak az érzés kedvéért. De a kiomló belektől, leszakadó végtagoktól azért nagyjából megkíméltek bennünket.

A dolog azért érdekes, mert itt a "katonák" úgy tűnik gyak azok, akiknek vagy jutott fegyver, vagy hajlandóak kézbe venni.
Tizen éves serácok monnyuk pl képzelem milyen évszázados fegyveres rutinnal rendelkeznek. Na mindegy.
:D
2011. júl. 12. 09:21 | válasz | #32
Leonidasz vezetésével.
Kelta  
2011. júl. 11. 23:44 | válasz | #31
Légy egy kicsit elnézöbb..ha valósabbak lennének a harci jelenetek, akkor le sem adhatnák...vagy mindenki rosszul lenne tőle...sok sok embernek fogalma sincs milyen egy valós tüzharci helyzet :)

egy másik szakértő :)
NEXUS6  
2011. júl. 11. 22:38 | galéria | válasz | #30
Hát ez marhára nem látszik meg a filmem, és nekem mint szakértőnek ezt elhiheted.
Az van.
2011. júl. 11. 20:20 | válasz | #29
Arról mindenki megfeledkezik, hogy ez nem a nagy adókon megy, hanem egy kábelcsatornán, így kell nézni azt a 4 millió nézőt. Ott pedig egyáltalán nem rossz ez, sőt, a felső kategóriában van.
2011. júl. 11. 19:08 | válasz | #28
Te figy, Dale Dye nem jó szakértő? Játszik benne, és szakértett már Oliver Stone-nak (a Szakasz könyvet is ő írta). De a Medal Of Honor játékoktól a Ryan közlegényig mindenhol ő volt a legfőbb tanácsadó. Akkor most mi van?
2011. júl. 11. 19:05 | válasz | #27
Egyébként ez nem biztos, de 2,5 millóba került epizódonként. Ami nem kevés, mert senki sem keres nagy pénzeket. Még Wyle sem, aki azért 9-10 milliót csak összekapart szezononként az ER-ral...
2011. júl. 11. 19:01 | válasz | #26
ja, láthatólag nulla költségvetés, mi?
Idézem: Falling Skies: Noah Wyle (centre) stars as Tom in FX's new big-budget sci-fi drama.
Ennyit erről.
A nézettségnél csak amerika számít, a stúdiókat nem érdekli, hogy burkina fasoban a legnézettebb a sorozatuk, mert ott nem ők fejik a reklámozókat...Szal 4 millió legyen kasza, mint szokott. Én azt mondom :-)
Hoz_Hun   2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó
2011. júl. 11. 16:21 | galéria | válasz | #25
Olyan földönkivüli földlerohanos Sci-Fi-t mikor csinálnak már, ahol a földönkivülikek csak jó nőkből állnak, akik a földi férfiakat szexrabszolgáknak fogják be. Ez a kiírtásosdi már unalmas...
hdo  
2011. júl. 10. 19:40 | válasz | #24
Fluor Tomi - Mizu?
Nyan cat? :)


Ez most milyen nyelven volt?

Rebecca Black és társai meg pontosan az anti-fandom miatt annyira híresek amennyire, szóval azért mert lényegesen többen foglalkoznak velük azok akik utálják ... a hírnév meg hírnév, teljesen mindegy hogy negatív vagy pozitív.
Justil  
2011. júl. 10. 17:22 | válasz | #23
a nyan cat hogy jön ide? az egy poén :)
2011. júl. 10. 17:08 | válasz | #22
Rebecca Black - Friday? :)))
2011. júl. 10. 17:08 | válasz | #21
Azt meg végképp nem tudom felfogni, hogy hogyan lehet valami sikeres ami minőségileg egy nagy szar

Fluor Tomi - Mizu?
Nyan cat? :)
NEXUS6  
2011. júl. 10. 15:14 | galéria | válasz | #20
Én mindig azt mondom, hogy a legolcsóbb módja a jó filmkészítésnek, ha szereznek egy jó forgatókönyvet, meg mondjuk egy értelmes zeneszerzőt.
Ennyi. Én sem vagyok oda alapból az ultrabrutál kámpjútörgrefixszért, egy űrhajós filmnél a szükséges minimum persze.
De egy ilyen pusztába lődörgős filmnél talán a szövegekre, karakterekre, zenére ilyenekre kéne a hangsúlyt helyezni, amikhez ráadásul Spielberg meg ért is. Legalább is elvileg.
Na ezen a filmen ez marhára nem látszik!

Alapszitu olyan Lost-os szerű, csak éppen Spielberg marhára nem ért az ilyen újmódi rejtelemsorozatfilmekhez.

Az hogy építettek egy 5 emberes marionett bábut és arra költötték a pénzt, ahhoz csak gratulálni tudok, mert annál viszont lehet, hogy olcsóbb lenne mégiscsak a kámpjútör.

Szintén nem sokba kerülne, egy-két normális katonai szakértő. Ma már ott tartunk, hogy ha egy gyenge sorozatban nem lépik le a Brúszli féle sárkány közbelépet, az már gagyi. De nem azért mert az emberek ilyen igénye is megnőtt, hanem csak mert a világ olyan, hogy az utcán rohangálnak olyan srácok, akik kővé ütötték volna a mestert, ha akkor élnek, persze ők is az ő nyomdokain értek erre a szintre. Fegyveres harc dettó. Ugyan pont Spielberg teremtett új korszakot a Ryan közlegénnyel, de ami itt van az 80-as évekbeli retro tűzharc szempontjából, szinte várom hogy mikor gördül elő valamelyik bokorból Kitt és szólal meg a buzis hangján.
winnie  
2011. júl. 10. 14:28 | válasz | #19
"
Mellesleg a film láthatólag zéró költségvetéssel készült, csodálkoznék, ha deficites lenne."

a falling skies magasan a tnt legdrágább sorozata, országos szinten is simán lever sok sorozatot. de mondjuk ehhez nem kell látni a költségvetési adatokat, elég egy pillantást vetni a sorozatra. (sokan valamiért a cgi-n mérik le azt, hogy valamire sok vagy kevés pénz volt, holott az töredékrésze a költségvetésnek (rengeteg sorozatban nincs is cgi), itt is megépítették és 5 emberrel mozgatják a lényeket. de, ha már cgi, akkor a sokak által legagyizott cgi is pénzbe kerül és nem úgy működik, hogy "tessék kevés pénz, csináljatok nekünk gagyit". idővel persze egyre többen rájönnek, hogy mi a különbség tévés és mozis megvalósítás között, de ma még vicces olvasni a legjobban kinéző és legjobb tévés trükkökkel operáló sorozatoknál (nyilván nem ennél) is azt, hogy így meg úgy gagyi:)
37lz55  
2011. júl. 10. 13:11 | válasz | #18
első duplarész nézése közben folyton az jutott az eszembe mintha valami tizenévesek youtube-ra feltöltött első szörnyszülötteit látnám. ultragagyi cg, ámerikai nyáladzós klisék tömkelege... nem azzal van bajom, hogy családi dráma szál is van benne, csak a kidolgozásával, bemutatásával
jó poén lenne ha az idegenek a gagyi sorozatok miatt támadnák meg áámerikát, mert ezt még 400000 fényévnyire sem bírják
talán a tnt korosztályának ez nézős sorozat, valahol megértem...
de aki sok sorozat közül tud válogatni annak mazohizmus ezt nézni...

NEXUS6  
2011. júl. 10. 11:42 | galéria | válasz | #17
Helyesebben a producerek elvárásainak.

Mellesleg a film láthatólag zéró költségvetéssel készült, csodálkoznék, ha deficites lenne.
A 6-4 millió meg ugye mégegyszer mondom, nem mondható óriási sikernek. Ugyan ebben a témában pár hónapja egy filmet ennyi nézővel már elkaszáltak, igaz az láthatóan több CGI-t, több tehetséges színészt, forgatókönyvírót, akármit alkalmazott, Szóval annál a 4 millióból számított bevétel már nem fedezte valszeg a kiadásokat.

Ha valakinek a fantáziáját megragadja ez a téma, lehet sikeres. De engem monnyuk hidegen hagy, hogy fogják a jövő évadban megrohamozni, a hihetetlen stratégiai fontosságú elhagyatott élelmiszerbótot valami nevesincs kisváros külterületén.
2011. júl. 10. 11:01 | válasz | #16
flame on

"valami sikeres ami minőségileg egy nagy szar "

pl. call of duty.
2011. júl. 10. 09:33 | válasz | #15
Aki kritikákat olvas, az nem túl sok negatívumot talál - nem tudom, miket olvasol, de a legnevesebb tévés kritikusok csak jót írnak. A szavazásból látszik, hogy az embereknek is tetszik a sorozat, a nézettségből is ez jön le.

http://www.hitfix.com/blogs/whats-alan-watching/posts/review-tnts-falling-skies-a-solid-alien-invasion-thriller
http://www.aoltv.com/2011/06/16/falling-skies-summer-sci-fi-shows/

De linkelgethetek tovább is, ha kell.
Cat  
2011. júl. 10. 09:23 | galéria | válasz | #14
Ha berendelték a folytatást, akkor biztos megfelelt a fogadtatás a készítők elvárásainak.

(Sose értettem, hogy kommentelők hogy nyilvánítanak pár sor elolvasása után villámgyorsan véleményt olyan dolgokról, ahol sok tucat ember sokmillió dollárról döntött hosszú idő alatt. Ezt a pénzt ezek az emberek a saját zsebükből veszik ki - illetve gondolom bankok is benne vannak a finanszírozásban -, és nyilván csomó olyan szempontot is figyelembe vesznek, amikről nekünk fogalmunk sincs.)
hdo  
2011. júl. 10. 03:17 | válasz | #13
Negatív kritikákat olvasok, nem "fikázásokat". Azt meg végképp nem tudom felfogni, hogy hogyan lehet valami sikeres ami minőségileg egy nagy szar ... habár most hogy mondod, az ellenkezőjére már volt rengeteg példa.
2011. júl. 09. 23:36 | válasz | #12
Tudod dekódolni, hogy mit jelent az, hogy siker? Melyik bolygón van köze a minőséghez?

Az meg, hogy csak fikázásokat olvasol, nem hiszem, hogy a sorozat kritikája.

Hogy állsz a Falling Skies-szal?
Nézem és tetszik. (43%)
Néztem, de nem jött be. (18%)
hdo  
2011. júl. 09. 21:55 | válasz | #11
Hatalmas siker? Melyik bolygón? Ahány ember írását olvastam mind szidja.
Justil  
2011. júl. 09. 18:31 | válasz | #10
én az első részt sem bírtam végignézni, abba kellett hagynom, mert el kellett mennem a gép elől. de amennyit láttam belőle (kb 20 perc maradt hátra) az alapján rohadtul lapos és jellegtelennek tűnt, béna cg-vel és forgatókönyvvel. Noah Wyle sem tudott semmi pluszt hozzátenni. azoktól kérdem, akik esetleg még 1-2 részt bevállaltak, van javulás?
2011. júl. 09. 15:13 | válasz | #9
NEXUS6  
2011. júl. 09. 13:56 | galéria | válasz | #8
Dettó.

Annak idején az ABC a V című szintén inváziós sci-fi-jét törölte, mert asszem csak kb 4 milkóan nézték, mondjuk 14-ről indított.

Ez ahhoz képest iszonyat gyenge szerintem.
beef  
2011. júl. 09. 12:27 | válasz | #7
Én végig szenvedtem az első dupla részt, hát ennyire lapos, klisés történettel és szereplőkkel indítani, szerintem nagy bátorság.
Nálam ez kemény cancel sajnos.
Kelta  
2011. júl. 09. 11:32 | válasz | #6
Ez a szám csak USA ra vonatkozik, és az adott TNT csatornára, mely elég kicsike :)

így a 4millió elég szép szám :) érteni is kéne amit olvastok :)
2011. júl. 09. 10:12 | válasz | #5
az nem lehet, hogy ez a nézőszám csak amerikára vonatkozik?
Borg  
2011. júl. 09. 08:08 | galéria | válasz | #4
Furcsák ezek a számok, meg statisztikák... ez a sorozat világpremierrel indult, számtalan adón, ehhez képest 4-6 milliós nézőszám... és mivel 4 fölött marad, nem kaszálják?
Ehhez képest egy scifit, amit egyetlen adó ad, már 1M-nél kaszálnak... az arányok valahogy nem stimmelnek. Főleg, hogy a Falling Skies sajnos nem is olyan jó, mint lehetne.
Bár erre valszeg részben az a magyarázat, hogy csak 10 részes egy évad. Ez elég kevés rész. Remélem a folytatás híre motiválja a készítőket, hogy még jobb legyen. Van hova fejlődni.
2011. júl. 09. 02:05 | válasz | #3
Ezen majdnem beszartam..:))))))))))))))))))))).
2011. júl. 09. 01:45 | válasz | #2

Mondjuk nem ismerem a sorozatot, lehet jo is es rossz is, de ez azert szemet szurt:"ők próbálnak boldogulni a posztapokaliptikus világban, miközben próbálnak arra is rájönni, hogy mik a jövevények céljai, s miképp győzhetik le őket.
"
Ez a sztori? Miutan kiirtottak az emberiseg nagy reszet, mar valahogy erdektelennek tunik a "miert?", a legyozesukre tett erofeszitesek meg..na, ne vicceljunk mar..300 ember, azzal a tudattal, hogy az emberi fajnak nagyjabol reszeltek, a bosszun tori a fejet...aham..Mikozben az idegenek vadasznak rajuk..aham...Jujj, de hihetetlennek tunik...(persze vilagos, hogy vannak meg 300-as csoportok masfele, de akkor is...)
2011. júl. 08. 22:06 | válasz | #1
"Azóta ők is fejlődtek, s már a 300 főnél nagyobb csoportokat is észreveszik és megsemmisítik."

Kivéve Görögországot, ahol a földönkívüliek a 300-as csoportokat nem merik megtámadni