A Sony bemutatta a világ legkisebb, cserélhető objektíves fényképezőgépét, a NEX-C3-at, amivel elsősorban az eddig kompakt gépet használó tömeget célozták meg.
Hirdetés
Az Alpha NEX-3 őszi felváltására készült a kisebb, könnyebb, de szinte csak apróságokban különböző NEX-C3. Az új cserélhető objektíves, APS-C szenzoros (23,5 x 15,6 mm) fényképezőgépben a korábbi 14 megapixeles után most egy 16,2-es érzékelő dolgozik. A gyártó közleménye szerint a fényképezőgép titka a fő áramkörök méretének lecsökkentése, így érték el ezt az eredményt. A C3 váza 225 gramm, amely 6%-al kisebb a NEX-3-hoz képest, azaz elődjénél keskenyebb és könnyebb. Ez azt is jelenti egyben, hogy fényképkészítésnél gyakorlatilag az objektívet kell megfognunk, olyan kicsi a markolata, tehát egy kézzel szinte lehetetlen használni. A hátsó LCD 3 collos, 921 ezer pixeles.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A masinát a kezdő, eddig kompakt gépeket használó fotósok számára szánták, ezért menürendszere mindenfajta helyzethez tartalmaz megfelelő beállításokat. Kezelőfelülete testreszabható, a funkcióknál magyarázó szövegek is megjelennek. Újdonság a "Photo Creativity" mód, amivel elmoshatjuk a hátteret, javíthatjuk a színek élénkségét és a fényességet. Szintén itt debütál az effektezés, amivel kiemelhetünk egyes színeket, poszterszerűvé tehetjük a képet, vagy fakítva retrosíthatjuk. Ezekhez használhatunk rétegeket, de a hatások mértékét és minőségét az Olympus gépeitől eltérően nem befolyásolhatjuk.
Képes 3D panorámafotók készítésére és van benne HDR funkció, amely különböző expozíciós beállításokkal készít egyetlen nagy árnyalatterjedelmű képet. Érzékenysége manuálisan ISO 200 - 12800 között állítható. A videómód fura mód romlott az elődhöz képest, hiszen míg a NEX-3 HD felvétele 1440 x 1080 pixeles volt, addig ez csak 1280 x 720 (720p) MPEG-4 felvételre képes kétcsatornás hanggal. Az SD, SDHC és SDXC memóriakártyák mellett természetesen a Sony saját kreálmányait, a 32 GB-os Memory Stick PRO Duo-t is fogadni tudja. A társaság adatai alapján egy töltéssel maximálisan 400 fotó készíthető. ami ötödével múlja felül a NEX-5/NEX-3 lehetőségeit.
E-bajonettes objektívek szerelhetők rá, melyek közül jelenleg a SEL30M35 a világ legkisebb objektívje (138g). Ez a 30mm F3.5 makró objektív 1:1 nagyítási, 2,4 cm-es minimális tárgytávolsági értékkel rendelkezik. Továbbra sincs beépített vakuja, de használható hozzá külső vaku. A HVL-F20S az energiát közvetlenül a fényképezőgéptől kapja, azaz használata nem igényel akkut, s ultra-kompakt mérete, kis tömege kifejezetten előnyös az utazások során. A vaku kulcsszáma GN20-as (50mm / ISO 100 mellett) ami már lehetővé teszi a vaku kültéri derítő vakuként történő használatát és a dönthető fej segítségével a visszavert fényű(indirekt) vakuzást. Az objektív októberben fog megjelenni 250 dolláros, a vaku augusztusban 150 dolláros áron.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
2011. augusztusától lesz kapható fekete, szürke és rózsaszín színben. A NEX-5 csak szeptemberben lesz egy éves, szóval a gyártó valószínűleg szándékosan tartja vissza az új modell szállításait, hogy az ne tegye eladhatatlanná az elődöt. A második generációra a gép érettnek tekinthető, és ugyan képminősége, tetszetős kinézete már az elődnél megnyerte a kritikusok szívét, de továbbra is meglehetősen drága választás lesz a kompakt gépekről váltók számára.
Ha legörgetsz, találsz egy kis palacsinta összehasonlítást. Ha szimplán a szenzorokat nézzük, akkor valami ilyesmi sorrendet állíthatunk fel: Sony NEX > Panasonic G3/GH2 > Samsung NX, Panasonic GH1 > Olympus m4/3, Panasonic G1/G2/GF1/GF2/GF3 A baj, csak az, hogy csak részben áll van bukik a dolog a szenzoron, illetve annak minőségén. Nem véletlen érdemes javasolni egy kezdőnek, hogy vegyen kezdésnek egy olcsó vázat, a fennmaradó összeget meg költse minőségi üvegre. A videót fenntartásokkal kezelném, hiszen a 14-140-essel kapcsolatban csak a zoomátfogás, amit felhozható pozitívumként, illetve nagyon csendes AF motor és a jó stabi, a rekesz pedig kis lépésenként (1/6 FÉ) állítódik automata üzemmódokban. Hiába videós lencse, optikai felépítését tekintve az egyik leggyengébb m4/3-os üveg. Nem szabad elvárni tőle azt a teljesítményt, mint amire mondjuk egy fix objektív képes. Tudni kellene, hogy milyen rekesznyílással készültek, hiszen a 14-140 Nem szabad elvárni tőle azt a teljesítményt, a 10x-es zoomátfogás, mint amire mondjuk egy fix objektív képes. Tudni kellene, mennyire volt rekeszelve, hiszen legjobban f/8.0 és f/11 között teljesít. Megjegyzem, a legtöbb képem ezzel az obival lett kuka. :) Videóra amúgy egyértelmű választás a GH1 GH13-as firmwire-el: Videó.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
Érdekes én azért azt látom a teszteknél, hogy a NEX 3x leveri dinamikában a GH2-est, igaz nem a Pancake obikkal tesztelték. (főleg videós tesztek), de kíváncsi lennék miben marad el a Sony 16mm-je a Panától.
Nem mindhármat, csak a 16mm/nex5 ombót és a 14mm/GH2 kombót használtam. A NEX-et gyakorlatilag egy napig, de a GH2 időről időre nálam van (a 20-as pancake-kel is). A nexet soha nem fikáztam, hiszen ha az energonómiáját nem nézzük (nekem nem bejövős), akkor jó cucc, de egy normális obi nagyon hiányzott róla, így hiába a szenzorból adódó előnye, az gyakorlatilag csak magas ISO-n jelentkező zajszintben jelentkezett. Nem ez a munkám, nem ebből élek, de ezeket a dolgokat az is látja, aki amatőr szinten kicsikét jobban elmerül a dologban. A cukrászdákról is meg van a véleményem, pedig a cukrászmesterséghez annyi közöm sincs, mint a fotózáshoz. Ha én Sony gyűlölő vagyok, akkor te szimplán paranoiás. Soha, semilyen fórumon nem fikáztam a Sonyt, csupán most is annyit írtam, hogy a Sony 16mm-ese elmarad kéminőségban a konkurencia tükör nélküli vázon ténylegesen kompromiszummentesen használható pancake obijaitól. Még ez sem zárja ki, hogy korrekt cuccot raktál már össze ezzel az üveggel.
Ahham. Dehisz a Pana obija is egy kitobi és akkora, mint a Sony 18-55mm-je.
Egyébként hurtára mindegy a "szakmai" okoskodás, ha valaki nem bír egy épkézláb anyagot csinálni, legyen az fotó vagy videó..... Engem aszem az jobban érdekel. Meg lehet nézni a kóklerek 5D-s bénázását. A technikához csak pénz kell.
De egyébként kiváncsi lennék, hogy mi a baj pl. a Sony NEX sorozatával, amikor én mindehol csak azt olvastam róla (pláne a felhasználóktól) hogy jó cucc. Fizetett bloggerek, tesztelők véleménye ugye talán nem érdekel. Valamint itt az én tapasztalatom vele, bár én biztos elfogultágból csináltam vele olyan minőségű videókat, fotókat. LOL
Degradálod te magadat, nem kellek én ahhoz..... :) Ez amúgy vica-verza, mert tem meg láthatóan Sony gyűlölő vagy, szal a te véleményed is kuka.... Bár ha vannak saját teszt anyagaid a Panával, Oly-val szívesen vennénk. :)
Nem akarod érteni. Nem a gyújtótáv miatt dobtam be a másik kettőt, hanem a méretük miatt (mellesleg jön a 14-es Oly), hiszen ki akarna akár egy alapzoomot is egy ilyen rohangálós vázra tenni? A Sony új 35-ösét is be lehetne venni az egyenletbe, csak az minden csak nem kicsi. Tudom nagyon jól, ha Sonyról van szó minden körülmények közt meggyőzhetetlen vagy, de ha olvastad a szakmai(bb) topikokban a hozzászólásaimat, akár szórakozatóelektronikai témában is, rájöhetsz, hogy nem én vagyok az, akivel szemben jogosan engedhetsz meg magadnak degradáló hangnemet.
Had lássad? Beírod Googlebe, hogy mondjuk Canon 550d vagy Nikon D90, stb stb. Akármelyik gyártó 500-600$-os készülékét beírhatod és nézhetsz video samplékat. Ilyen egyszerű.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
A 16-os pancake-nek lenne a méret miatt értelme a vázon, viszont összhasonlítva mondjuk a Pana 14mm-essel, vagy a 17-es Olyval, objektíven nézve a 16-os egy fos.
A világ összes obija közül elég kevéssel fogsz AF-ezni, pedig az nem árt. Az összes tükörnélküli csereobis gépnek az a baja, hogy kevés az igazán jó obi hozzá. Kit-obi szint az igényes amatőrnek nem elég. A micro4/3 rendszer van még a legjobban ellátva, de szép árakkal.
Nem a képminőséget fikáztam, a többiek sem!!! Hanem a túlzott méretcsökkentést. A videódon is látszik, hogy még a nagylátóban is hogy remeg a kép olyan pöttöm avval a nagy obival. Nehéz jól megfogni, tartani. A video is pont ezt támasztja alá.
#13 Igen, akkor még nem volt helyem, így butítottam.
#14 nem tudom milyen üveg kéne még rá, hisz a világ összes obija jó rá és ha ilyen képeket lehet csinálni vele, akkor pont keresztbesz@rom, hogy mire, milyen obik vannak.
Engem jobban érdekel a végeredmény, mint a gép maga. Lehet csak én vagyok így ezzel? Érdekes.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
Hát igen, még pár év és a Sony fényképezőgép az obi végére csatolható védőkupak lesz csupán! ;)
FOTÓS KÉPZÉSEK és workshopok kezdőknek (ha most vettél DSLR-t), haladóknak (főleg stúdiótechnika): profi oktató, fotóműterem a legmodernebb eszközökkel, kis csoportok – www.fotoskepzo.hu
Tehát ha a gép két kilóval nehezebb lenne egyből jó lenne? :D Nem mellesleg sztm az a 70-200-as a ma oly divatos ultrazoomoknál sokkal szebb képeket csinálna.
Sztm ez csak lehetőség, nyilvánvaló, hogy ez nem ilyen célokra készült. Bűn rárakni 30 mm-esnél nagyobbat.