Eltörölnék a felnőttképzésben az informatikai oktatást
2011. június 7. 08:04, kedd - Forrás: MTI
Eltörölné a kötelező informatikaoktatást a felnőttképzésben Matolcsy György - írta a Magyar Nemzet a nemzetgazdasági miniszter által a parlamentnek beterjesztett törvénymódosító javaslatcsomag alapján.

A lap emlékeztet, hogy az informatikai oktatás kötelezővé tételét még 2009 őszén fogadta el az akkori kormánytöbbség. A jogszabály alapján 2010 óta minden államilag támogatott, legalább 240 órás képzésen kötelező tananyag a digitális írástudás. Ez azt jelenti, hogy a felnőtt fejjel az első szakma megszerzésére törekedő, sokszor tanulási nehézségekkel küzdő emberektől is megkövetelik az informatikai ismeretek elsajátítását, s például a kosárfonó szakmához tudni kell Excel-táblázatot készíteni - írta a Magyar Nemzet.

A lap szerint emiatt drágultak is a tanfolyamok, s mindez együtt negatívan hatott a felnőttképzésre, amelyben így is csak a lakosság 3,1 százaléka vesz részt, szemben az uniós átlag 9,6 százalékkal.
Laptopok

Már 52 900 Ft-tól!

GPS-ek

Már 9 990 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2011. jún. 13. 11:25 | válasz | #11
Tapasztalat szerint igenis kell az excel mindenhová, a legtöbb helyen amit láttam alapvetően MINDENT excellel akarnak megoldani. Akkor kezdenek kezdenek ált kapálózni, ha a kompexitást olyan szintre viszik, hogy már nem tudják megoldani excel-ben...
morden  
2011. jún. 08. 13:16 | válasz | #10
Pont annyi gép volt ahányan bent ültek, asztalról minden ikot kiszedett, excel táblázatot berakta háttérképnek és mondta a tanárnak, hogy nem jó a gép, 3x újra indítás után mehetett haza.
tatish  
2011. jún. 08. 11:05 | válasz | #9
Szerintem csak lentebb kéne vinni a szintet, készség szerűen tudja használni a gépet ld fileműveletek, szövegszerk, táblázatkezelési alapok , meg a netezés. Hogy legalább ha odajut akkor meg tudja írni az önéletrajzát szövegszerkesztőben, meg neten is tudjon melót keresni illetve küldözgetni mailen az önéletrajzát.
2011. jún. 08. 07:51 | válasz | #8
Gondolom, Microsoft nem volt hálátlan az előző törvényalkotónak, amiért a szoftverük kötelező tananyag része lett. Egyébként a hülyeség még mindig tart: web-fejlesztői OKJ-s tananyag része volt a... Microsoft Excel, meg a PowerPoint... na, ezeket szerencsére kivették. Most meg bekerült a Microsoft Project. Merthogy a webfejlesztő az napi gyakorisággal használja mindhárom remek Microfos terméket.
2011. jún. 07. 16:08 | válasz | #7
"aztán megheckelte a rendszert és nem kellett eztán bejárnia :D" - nálunk kicsapták volna érte fegyelmi eljárást követően, így valóban itt sem kellene bejárnia :P

Egyébként inkább erre menjen a pénz az adómból, mint valamelyik drága politikusunk (vagy népes hozzátartozói) zsebébe.

Ugyanakkor elég szánalmas lenne, ha szakiránynak Excelt lehetne választani. :) Az alapvető számítási képességek talán nem tartoznak egy diploma tárgykörébe.

Egy alapvető tudás szükséges a kosárfonónak is szerintem, mert már rég elhagytuk azt a korszakot, amikor csak a kockáknak volt érthető, amit a gép pittyeg. Pont ma olvastam: Alapvető emberi jog az internet hozzáférés, illetve egyébként is egyre több helyen elő fog jönni, ahogy az állam dolgait is átszervezik, előbb-utóbb nem fogsz tudni megcsinálni egy adóbevallást se gép nélkül, pedig azt a kosárfonónak is kell. Szóval ugyanaz a helyzet, mintha nem tudnál írni/olvasni/kommunikálni, aki ezt nem tudja elfogadni, az bizony le van maradva egy évszázaddal. :)

Azzal egyetértek, hogy már jóval hamarabb is be kéne ezt vezetni, középiskolában kötelezővé kellene tenni az ECDL-t például.
mousee  
2011. jún. 07. 15:09 | galéria | válasz | #6
Az általános suliban meg a középsuliban kéne normálisan megtanítani az alapokat, és akkor nem lenne gond. A felsőoktatásba tényleg felesleges, hacsak nem ez a szakirányod.
morden  
2011. jún. 07. 14:35 | válasz | #5
Előfordult néhány hajmeresztő eset, pl ismerősöm rendszerinformatiku okj-t végzett, és egyetemen nem fogadták el neki, be kellett kötelezően ülnie a számítástechnika alapjai órára ahol az egér és a power gomb volt a téma ... (aztán megheckelte a rendszert és nem kellett eztán bejárnia :D )
2011. jún. 07. 12:26 | galéria | válasz | #4
A te adódból pedig azokat, akik nem tudnak elhelyezkedni mert targoncásként is minimum Word+Excel gurunak kellene lenniük
Akkor így mindenki happy?
Szerintem opcionálisan kellene beépíteni az oktatásba. Ahol pedig előfeltétel ott úgyis kötelező volt eddig is.
2011. jún. 07. 11:00 | válasz | #3
Ok akkor a te adódból fizetjük a gépeket, a rendszergazdát meg a szoftvereket.
2011. jún. 07. 10:13 | válasz | #2
Azért nagyon sokan vannak az idősebbek közül akik nem értenek a géphez, és igaz hogy nem érzik ennek hátrányát, de később amikor olyan munkahelyre kerülnek fogják, szerintem egy alapképzést meg kéne hagyni, hogy legalább a windowsban el tudjon kattintgatni (ha excell táblázatot nem is tud készíteni)...
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2011. jún. 07. 09:19 | válasz | #1
Na végre, egy döntés amit nem divatból hoztak, hanem gondolkoztak is előtte.