Tábla PC-kkel jelentkezik a Sony is
2011. április 28. 00:38, csütörtök
A japán szórakoztató elektronikai cég érdeklődését is felkeltette a tábla PC-k piaca, ezért úgy döntött, hogy ősszel több modellt is piacra dob. A készülékek operációs rendszere az Android 3.0 lesz.

Hirdetés

A Sony új termékei várhatóan az év második felében jelennek majd meg. A tábla PC-k kódneve Tablet S1 és S2. A vállalat az Apple példáját követné és a különböző online tartalmaival töltené meg az eszközöket. A társaság már most is üzemeltet egy PlayStation-platformot, valamint játékokat és zeneszámokat árul a Qriocity nevű szolgáltatásán keresztül. Emellett van egy elektronikus könyvboltja, amit szintén elérhetnek majd a leendő S1- és S2-tulajdonosok. A széles tartalomkínálat mindenképpen előnyt jelent majd a vállalat számára a konkurenseivel szemben. S akkor ne feledkezzünk meg arról sem, hogy van egy hollywoodi filmstúdiója, valamint egy zenei cége is. Mindezek ellenére az elmúlt években a Sony nem tudta megközelíteni az iTunes sikereit.


Suzuki Kunimasa kezében a S1

Az első Sony tábla PC-k prototípusait Suzuki Kunimasa alelnök mutatta be Tokióban. Az S1 körülbelül akkora lesz, mint az iPad és 9,4 collos érintőképernyővel rendelkezik majd, míg az S2 kihajtható lesz és két kijelzővel látják el. Az egyes képernyők átmérője 14 cm (5,5 coll) lesz. Mindkét készüléken Android 3.0 fut majd. Az S1 elsősorban otthoni használatra lesz ajánlható, míg az S2 a sokat utazóknak lehet hasznos segítőtárs. Mindkét modellt ellátták WLAN-modullal és 3G-s modemmel, továbbá virtuális billentyűzettel. Az S1 rendelkezik infraporttal, így akár a Sony Bravia televíziók távirányítójaként is használható, a cég azonban hangsúlyozza, hogy a tábla PC más szórakoztató elektronikai eszközökkel is együttműködik. Ebben segíthet a DLNA-kompatibilitása, aminek köszönhetően tartalmak oszthatók meg az egyes készülékek között.


A Sony konkrét műszaki adatokat ugyanakkor nem árult el. Az üzemidővel kapcsolatban csak annyi vált ismertté, hogy az több óra lehet. További információkat egy külön honlapon jelentetnek majd meg. Érdekesség, hogy Suzuki már idén januárban a CES-en bejelentette, hogy szeretnék megszerezni a tábla-PC piac második helyét.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tetsuo  
2011. ápr. 29. 23:49 | válasz | #11
Hat pedig reagaltal. :)
2011. ápr. 29. 18:49 | galéria | válasz | #10
Erre nem reagálok inkább...... LOL
Tetsuo  
2011. ápr. 29. 01:49 | válasz | #9
Androidnal jobb platformot meg nem lattam telefonra, a tabla-PC viszont egy kakukktojas, szerintem.
2011. ápr. 28. 22:13 | válasz | #8
Hmm, kicsit régi az a cikk. Azóta már kiderült, hogy a hitelkártya-adatokat is ellopták, sőt használni is próbálták már őket. cikk. Mondjuk a Sony-t már régóta bojkottálom, a rootkit ügy óta.

Egyébként az a tény, hogy a jelszavakat titkosítás NÉLKÜL tárolták, sem igazán arra utal, hogy nagyon törődnének a biztonsággal.
2011. ápr. 28. 22:11 | galéria | válasz | #7
Nekem ez azért tetszik mert legalább nem majmolják az iPad-et, nem úgy mint a többi. Ebből a szempontból van innováció. Egyébként nem vennék ilyet (android miatt)
Tetsuo  
2011. ápr. 28. 17:46 | válasz | #6
OMG! Ez bizony big suck!! :O
2011. ápr. 28. 15:16 | válasz | #5
2011. ápr. 28. 15:15 | válasz | #4
http://index.hu/tech/biztonsag/2011/04/27/77_millio_felhasznalo_szemelyes_adatait_lophattak_el_a_sonyhoz_betoro_hekkerek/
Tetsuo  
2011. ápr. 28. 14:23 | válasz | #3
Mi van a PS halozattal? Le vok maradva..
NEXUS6  
2011. ápr. 28. 09:48 | galéria | válasz | #2
Most a PS hálózat beállása miatt már 10 mrd-okban mérhető kárról beszélnek. És elvileg senki nem tudja, hogy ki támadta be őket.

Egy dolog nagyon hiányzik a Sony cuccosokból mostanában, amiben pedig tényleg jók voltak régebben: az innováció.
2011. ápr. 28. 08:39 | válasz | #1
kb úgy fog földbeállni a sony is mint a motorola