Már elérhető az IE10 első előzetese
2011. április 13. 20:39, szerda
Alig néhány héttel az Internet Explorer 9 végleges verziójának megjelenése után a Microsoft a Mix'11 konferencián bemutatta az IE10 első előzetesét.

Hirdetés

Úgy tűnik, hogy a Chrome fejlesztőinek gyorsaságát nem csak a Mozilla Alapítvány munkatársai irigyelték meg, hanem a redmondi konszern szakemberei is. Valószínűleg ennek köszönhető ugyanis, hogy már elérhető az Internet Explorer 10 első előzetes változata. "Már három hete az IE10 fejlesztésén dolgozunk" - erősítette meg a hírt blogbejegyzésében Dean Hachamovitch, a Microsoft alelnöke, aki egyben a vállalat böngészőfejlesztésért felelős vezetője.

Az Internet Explorer 10 alapvetően az elődjére épül, azonban számos további webes szabványt támogat majd. Ezek közé tartozik a CSS3 támogatása, ami az eddigi IE-verziókból kimaradt. Már most nyilvánosságra hozták, hogy az IE10 egyik változata kompatibilis lesz az ARM processzoraival. Ezt megerősíti az is, hogy a bemutatón a program egy ARM chippel szerelt rendszeren futott, problémák nélkül, az operációs rendszer pedig a Windows 8 egyik korai fejlesztői verziója volt. Az ARM processzor 1 GHz-es órajelen üzemelt, míg a beépített memória 1 gigabájt volt. Ennek ellenére a szoftver meglehetősen gyors volt és sebesség tekintetében alig maradt el a Chrome mögött.


Hachamovitch elárulta azt is, hogy gőzerővel foglalkoznak a hardveres gyorsítás optimalizálásán, ami elsősorban a különböző HTML5-alapú tartalmak megjelenítésekor lehet majd hasznos. A további előzeteseket a Microsoft várhatóan 8-12 hetente fogja megjelentetni, Azt egyelőre a szakember nem akarta elárulni, hogy mikor jelenhet meg az IE10 első bétaváltozata, illetve a végleges verziója. A legfontosabb cél a HTML5 natív támogatás kiépítése. A Microsoft álláspontja az, hogy az oldalak és a HTML5-tartalmak akkor jelennek meg a legjobban, hogy ha a böngészőt a fejlesztők az operációs rendszerhez igazítják és optimalizálják. A fejlesztési út első lépcsőfoka az IE9 volt, a következő lépcső pedig az Internet Explorer 10 lehet.

Az Internet Explorer 10 Plattform Preview 1-et a Microsoft elvileg csak a fejlesztők számára tette elérhetővé, de ennek ellenére mindenki szabadon letöltheti. Az első teszteredmények mindenesetre elég biztatóak.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2011. ápr. 17. 19:44 | válasz | #25
"Már három hete az IE10 fejlesztésén dolgozunk"
És még mindig nem vagytok kész? Már rég a 14-et kéne csinálni!
viasz  
2011. ápr. 15. 10:41 | válasz | #24
Nekem a halacskák 500 halig úsznak normálisan mind IE, mind FF alatt, az 1000-nél az FF majdnem kidöglik, az IE kicsit jobban bírja. A többi böngésző már 20 halnál is nyekereg.

A WebGL-t úgy tűnik valóban összekevertem a hardveres gyorsítással.

Avval egyetértek, hogy a MS valószínűleg nem fogja támogatni a WebGL-t, hanem feltalálja a Web3D-t... Bár talán már elindultak azon az úton, hogy ez ne így legyen.

Ettől persze várom az újabb verziókat, hogy az emberek minél hamarabb elfelejtsék a régieket. Reménykedem, hogy egyszer eljön az idő, amikor nem kell görcsöljek a CSS,HTML-lel, mert minden böngésző (közel)ugyanúgy támogatni fogja. (Lehet túl optimista vagyok?)
2011. ápr. 14. 23:34 | válasz | #23
4.2-es ff nightly-val nagyon szépen döcög nekem a fractal.

Egyébként, zseniális, hogy büszkék arra, hogy az a markup, amit ők használnak, csak ie-ben jó...
Gyakorlatilag, ms/ie a weboldalkészítés terroristái!
És a kezükbe került :(
2011. ápr. 14. 21:52 | válasz | #22
Nekem nem jeleníti meg a FF4. Azt írja a linkelt oldal, hogy nem támogatja a böngészőm a webgl-t...
2011. ápr. 14. 20:04 | válasz | #21
Nem is fogja. Majd kitalálják a webd3d-t a szerencsétlen férgek. A webgl túl multiplatform, és túl kompatibilis nekik.
2011. ápr. 14. 19:28 | válasz | #20
Az IE egyáltalán nem támogatja a WebGL-t. Ami nem összekeverendő a hardveres gyorsítással.
NEXUS6  
2011. ápr. 14. 18:29 | galéria | válasz | #19
Ezt a fractalos oldalt nekem viszont csak az FF4 mutatja rendesen! Jó szórakozást! Megéri megnézni!

Amúgy a halas 1000 db FF4 55fps, Opera11.50 60fps. Ez már inkább a vidkaritól, meg a procitól függ ettől kezdve.
2011. ápr. 14. 16:45 | válasz | #18
Bocsi! Nem Te viccelsz, hanem duke :)
2011. ápr. 14. 16:44 | válasz | #17
viasz  
2011. ápr. 14. 16:15 | válasz | #16
A fejlődés valóban nem lesz nagyobb.
DE
Nagyon nem mind1, hogy évente kapom meg az addig felgyűlt fejlesztést, vagy havonta.
Szerintem kavarodás/káosz sem lesz nagyon, mert lassan az összes jelentősebb böngészőben be lehet állítani, hogy automatikusan frissüljön, innentől pedig a mezei júzereknek már nem kell a verziókkal foglalkoznia, mindig az aktuális legjobbat kapják.

NEXUS6: WebGL-ben ha minden igaz, talán az IE9 a legjobb ;)
Legalábbis a talán legnépszerűbb összehasonlító oldal szerint(amit az IE csinált...). Ez a FishIE Tank
NEXUS6  
2011. ápr. 14. 15:25 | galéria | válasz | #15
Nekem ami legjobban bejött újítás az a WebGL.
A FF4 támogatja talán eddig a legjobban. Az Operába majd a 11.05-től lesz valszeg.

Szal M$ megint kullog a többiek mögött.
tricky  
2011. ápr. 14. 14:15 | válasz | #14
2011. ápr. 14. 13:43 | válasz | #13
Felőlem szaporodhat mint a gomba, csak azt a hülyeséget felejtsék már el hogy minden böngészőnek külön kell optimalizálni... mert az -o-, -moz-, -webkit- dolgoktól már kezdek kikészülni. Miért kell mindenkinek a saját módszerével megcsinálni valamit, amikor van egy szabvány amit tartani kéne és kész.
opeca  
2011. ápr. 14. 11:42 | válasz | #12
Nem lesz jó vége ennek az egésznek. Megmondom most, aztán majd kiderül,igazam volt egy év múlva, olyan káosz lesz, mint az állat.
2011. ápr. 14. 11:25 | galéria | válasz | #11
a 9-es az egyik legjobb böngésző jelenleg
duke  
2011. ápr. 14. 11:23 | válasz | #10
meg mindig fejlesztik ezt a szart ? nem lattam a 5-s verzio ota.
2011. ápr. 14. 09:42 | válasz | #9
Igazándiból semmiféle állóvizet nem kavar fel, mert vatuszi jól látja - attól hogy x hetente stabilan emelik a főverziót - függetlenül attól hogy van-e jelentős változás vagy nincs - még nem lesz gyorsabb a fejlődés. Ez szín tiszta marketing - se több se jobb fejlesztők nem dolgoznak az eddigi projecteken, mint eddig.
MsUser  
2011. ápr. 14. 06:39 | válasz | #8
És ezt űberelve a többiek még jobbat adnak ki. És örül a sok USER mert az egyre fejlődő böngészők között tud válogatni. Azért a google felkavarta a sokéves állóvizet lesz mindenre alternatíva ami minőségi, nem csak egyre több kiegészítő hanem használható alternatívák.
2011. ápr. 14. 02:42 | válasz | #7
Ez szimpla verzióinfláció és verziólicit. Cseppet sem gyorsabb a fejlődés, ha havonta emelik eggyel a főverziót. Chrome kezdte, Firefox folytatta, muszáj volt beszállnia az IE-nek is... Ostoba ök.
NEXUS6  
2011. ápr. 14. 00:50 | galéria | válasz | #6
Az Opera 11.50lab-ban viszont már full hw support is van.
tricky  
2011. ápr. 13. 23:08 | válasz | #5
Már elérhető a stabil Opera 11.10 is....

Opera

noland  
2011. ápr. 13. 23:01 | válasz | #4
amerikaiszékhelyűmultikultúrálisglobalistaóriástvállalat

egyébként

faja!
2011. ápr. 13. 22:29 | válasz | #3
2011. ápr. 13. 22:28 | válasz | #2
A "rendmondi konszern"-ezésből de elegem van már... Nem lehetne valami új szinonimát találni???:)
2011. ápr. 13. 21:49 | galéria | válasz | #1
text-shadow lesz benne, vagy ebből is kifelejtik?:D