Nyugdíjazná az IE6-ot a Microsoft
2011. március 7. 22:21, hétfő
A redmondi konszern új kampányt indított az Internet Explorer 6-os verziójának végleges száműzésére. A kezdeményezés mottója: "Moving the world off Internet Explorer 6“.

Hirdetés

A társaság egy külön honlapot hozott létre a kampány népszerűsítésére. A program fő célja, hogy a világ számítógépeiről végre nyugdíjazzák a felhasználók a napjainkra teljesen elavulttá vált IE6-ot. A Microsoft szeretné, ha a The Internet Explorer 6 Countdown nevű oldalon megjelentetett banner egyre több portálon tűnne fel és ezáltal a kezdeményezés egyre ismertebbé válna. Emellett a vállalat számít a felhasználókra is és azt várja tőlük, hogy beszéljék rá az IE6-párti ismerőseiket az újabb böngészők használatára.

Az óriáscég vezetői a mostani projekt keretében azt akarják elérni, hogy a világ országaiban a böngészőverzió piaci részesedése 1 százalék alá csökkenjen. A honlapon látható egy világtérkép, amelyen pontosan fel van tüntetve, hogy melyik régióban, illetve államban hányan használják még mindig a számítógépükön az elavult programot. Amint egy országban sikerül 1 százalék alá vinni a piaci részesedést, úgy a területe azonnal zöld színűre változik. Ezt a státuszt eddig csak Norvégia és Finnország érte el, előbbiben 0,7, míg az utóbbiban 0,9 százalék jelenleg az IE6 piaci részesedése.


Negatív éllovasnak Kína számít, mivel itt ez az érték még mindig 34,5 százalék! A második helyen Dél-Korea található 24,8 százalékkal, a harmadikon pedig India 12,3 százalékkal. A negyedik és ötödik helyen Szaúd-Arábia és Tajvan szerepel egyaránt 10,7 százalékkal, míg Japánban a felhasználók 10,3, Vietnamban 10, Dél-Afrikában 8,4, Hongkongban pedig 7,6 százaléka használja a programot.

A webes fejlesztők már régóta kampányolnak az IE6 leváltásáért. Az Internet Explorer 6 már sem biztonság, sem sebesség szempontjából nem képes felvenni a versenyt korszerű vetélytársaival. 2009 augusztusában már mozgalom indult az IE6 eltüntetéséért és ezután komoly vita bontakozott ki az Internet Explorer fejlesztői és a Digg munkatársai között. A brit kormány az érvek ellenére tavaly még ragaszkodott az IE6 használatához. A böngészőverzió terméktámogatása hivatalosan 2014-ben jár le.

Idén február elején egyébként globális viszonylatban az IE6 piaci részesedése még mindig 11,43 százalék volt, ezzel a harmadik legnépszerűbb böngészőnek számított és megelőzte többek között a Chrome 8.0-s változatát is.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Crane  
2011. márc. 09. 07:47 | válasz | #19
Szerintem is simán lehetne egy ízléses szöveggel tájékoztatni a weblapra látogatót, hogy elavult a böngészője, és az oldalt nem fogja maradéktalanul megjeleníteni.
Baj csak az, hogy sok esetben a weblap tulajdonosa rinyál, hogy a világ össze s létező platformján, az összes operációs rendszerén, és az összes böngészőjén fusson tökéletesen az oldala. Ami még úgy nem is lenen gond, de ugyanakkor meg erőlteti a legújabb divatos megoldásokat is.
2011. márc. 09. 00:49 | válasz | #18
Szerintem erről mi webfejlesztők tehetünk...
Nem kell optimalizálni és kész... sőt, antioptimalizálni kell.
Megnézi a luser hogy "nézzétek mekkora szar oldal", megnézik a társai.. úr isten te mi a szart használsz? :D Nem az oldal szar, hanem a böngésződ, meg te!

Ilyen egyszerű... vagy: Bármennyire is nevetséges, akár le is lehet csapni az egész oldalt egy rövid üzenettel: A böngésződ alkalmatlan az oldal megjelenítésére! Kérjük, frissítsd! (bmeg ^^)
2011. márc. 08. 20:55 | válasz | #17
Ott a pont.
MSN8.5-nél halál lazasággal megcsinálták. Máskor mindent kijavítanak foltozgatnak, de egy javíthatatlan (na persze)hiba miatt mindenkinek a 2009-es gányt és társait kell használni. Sokkal nehezebb fájlt küldeni vele mint előtte. Amikor meg azt mondja valaki hogy lehet máshogy is küldeni befonom a hajamat, mert előtte ezzel is lehetett úgy ahogy, most meg színtiszta szívatás az egész. Böngészőnél is ugyanazt kéne: előjelezni hogy böngészőfrissítés két hónap múlva mert súlyos problémája van az IE6-nak, Aztán majd végrehajtás. Kényszer nagy úr, amíg nem kényszerítik a begyepesedett IE6-ra programozókat, addig az arra optimalizált oldalakat úgyis abban nyitogatják majd...
2011. márc. 08. 15:58 | válasz | #16
Szinte egy belső rendszeren vannak, szóval nekik aztán mind1
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2011. márc. 08. 15:51 | galéria | válasz | #15
Bazze hát mégis mit vársz egy 9 éves böngészőtől? Nem az MS a hibás, hanem a kedves felhasználók...
Chrisx  
2011. márc. 08. 13:14 | válasz | #14
Kína 34% WTF? Valaki szóljon már nekik, hogy ne egy 10 éves böngészőt használjanak.
2011. márc. 08. 12:59 | galéria | válasz | #13
Hajlok rá, hogy elkezdjek újra IE6-ot használni, ha már annyira el akarják érni, hogy megszabaduljanak tőle! :D
2011. márc. 08. 11:14 | válasz | #12
Na ja, a kötelező frissítéssel el is érné az M$, hogy elfordulnának tőle a cégek, és páran biztosan átváltanának akár linuxra, akár OSX-re.

Egy céget nem lehet kötelező oprendszer, böngésző, akármi használatra kényszeríteni, mert onnan kezdve nem fogja használni azt az oprendszert, böngészőt, akármit - ennyi. Első melóhelyemen 1999-ben cseréltük le a Win3.11-eket Win95 OSR2-re. És nem azért mert nem volt pénz informatikára, hanem mert ésszel költöttek - kalapácsot is akkor vettek amikor kellett, meg oprendszert is. A Win3.11-hez nem kellett vinyó (boot epromról indult), a Win95-höz kellett. A W95 eleve olcsóbb volt, és a disk-, cpu-, memóriaigénye is kisebb is volt mint mondjuk a Win98/Win2K-é, és annyira Y2K kompatibilis volt mint amennyire kellett, így erre lett minden oprendszer cserélve.

Szóval felejtsük, hogy oprendszer/böngésző csere sokszor más szoftver cseréjét is magával vonzza, és nem minden cég vágya az, hogy most hirtelen annyit költsön informatikára amit egyébként 5 év alatt szokott, csak mert az M$ bal vagy jobb lábbal kelt fel.
2011. márc. 08. 10:44 | válasz | #11
Valszeg jobban is, ne felejtsd el, hogy a hétköznapi weboldalak mellett üzleti alkalmazások is készültek, ezen a területek az IE6 egy zsákutca, nincsen utódja, a későbbi IE verziók más irányt követnek, nem kompatibilisek az IE6-al, így nem a böngésző cseréje a kérdés, hanem az alkalmazásoké, amik arra készültek.
(de ezt már korábbi hasonló cikkeknél nálam okosabb emberek is leírták itt)

Én is úgy használom a gépemet, hogy IE6 az üzleti alkalmazásokra, és Firefox a netezésre, így mindenki boldog :)
Mat666  
2011. márc. 08. 10:31 | válasz | #10
Úr isten ez hihetetlen hogy Japánban 10.3°% ,Dél-Koreában meg 24.8% azt hittem hogy ezek jobban konyítanak a dologhoz.
vttomi  
2011. márc. 08. 10:12 | válasz | #9
semeddig se tartana kiadni egy kötelező frissítést ami a háttérben végezné a dolgát és holnap mindenki ie9-el ébredne...
MrImy  
2011. márc. 08. 09:47 | válasz | #8
Nem tudok felhőtlenül örülni az XMLHttpRequest kidolgozásának.
Olyan egyszerű dolgot nem tud, mint fájlátvitel.
Persze a második verzióba már bele fog kerülni, de akkor is, ezt valahogy nem látták az okosak!
viasz  
2011. márc. 08. 09:15 | válasz | #7
Engem meg az sem érdekel, ha ez a kampány burkoltan az IE9 megjelenése miatt van, a lényeg, hogy felejtsék már el az IE6-ot!
Igaz, hogy a 9 el van maradva a korától, de klasszisokkal jobb a 6-nál.

Abban egyet értünk, hogy régi gépre régi oprendszer. Viszont arra is lehet IE7-et és IE8-at rakni, ha valaki minden áron explorert szeretne.
2011. márc. 08. 08:30 | galéria | válasz | #6
Dél-Koreában ilyen sokan használják? Abban az országban, hogy állítólag ciki, ha fél évente nem cseréled le a mobilt és a 20 Mbit-es kapcsolatok számítanak az átlagnak lassan?
Roma Peti   "Rest in Peace Roma Peti" 
2011. márc. 08. 04:43 | válasz | #5
Szívből egyet is értenék a Microsoft gondolatmenetével, ha ez nemcsak újabb reklám-marketing hadjárat lenne az Internet Explorer 9-en keresztül a Windows 7 propagálásának jegyében.

Jó lett az IE9 de meg sem közelíti pl. egy Opera vagy Firefox teljesítményét és tudását.
Az IE9 tehát egyébként valóban jó lett, de önmagában még ez is harmatgyenge érv hogy lecseréljem az on-the-fly titkosítás mellett egy 900-as cerkán 15-20 másodperc alatt felbútoló XP-met.

2011. márc. 08. 02:03 | galéria | válasz | #4
Jah egyáltalán nem az a baj, hogy kiadták, nagyonis jó volt az. De annyira nem, hogy több évig hozzá se nyúljanak, és ne kövesse az újabb megoldásokat, szabványokat, technológiákat. De már egy csomó oldal nem támogatja az IE6 -ot (vagy legalábbis nem 100% -osan), facebook is csak korlátozottan működik (pl. chat -et el lehet vele felejteni).
NeverI  
2011. márc. 08. 01:35 | válasz | #3
Az kupac szar a maga idejében, elég faja volt... ajaxot is azon a fosadványon lehetett először használni (az más kérdés, hogy akkor még nem volt divat és nem igen használták... :P ), a w3c is abból szabványosította az XMLHttpRequest objektumot. szóval azért jó, hogy kiadták, csak most már ideje vitrinbe rakni:)

egyszer összefutottam egy szép levéllel amiben az író szakít az ie6-tal, de most nem találom :(
Pares  
2011. márc. 07. 23:48 | válasz | #2
Eleve ki se kellett volna adni ezt a kupac szart.
2011. márc. 07. 23:20 | galéria | válasz | #1