Megépítették az antilézert
2011. február 20. 16:37, vasárnap
Első alkalommal készítették el az antilézert, ami ahelyett hogy kibocsátaná, elnyeli a fényt. Az új eszköz rendkívül hatékony az energia elnyelésében, neve ellenére azonban ne egy lézerpajzsra gondoljunk.

Hirdetés

Az antilézer, melynek prototípusa még csak az infravörös tartomány adott hullámhosszait nyeli el, az elektronikus számítógépes chipekbe integrált fényalapú eszközöknél hozhat áttörést. Más kutatócsoportok is készítettek már hasonló eszközöket, folyamatosan pattogtatva a fényt egy tükör és egy fényelnyelő anyag között. Az újdonság egy új alapelvben, az idő visszafordításában rejlik. A technika a mögöttes matematika megfordításával visszapörgeti a folyamatokat, esetünkben egy plusz jel mínuszra cserélésével ugyanannyi energiát nyelet el az antilézerrel, mint amennyi energiát egy hagyományos lézer termel.


A lézer ragyogását fotonok özöne adja, amik egy fényerősítő anyag, például kristály, üveg, vagy félvezető belsejében pattognak, erőteljes, koherens sugarat alkotva. 2010-ben Douglas Stone a Yale Egyetemen felvázolt egy módszert a folyamat megfordítására. A beérkező sugarat két egyforma erősségű sugárra osztják, majd azokat tükrökkel szinkronizálják, végül egy fényelnyelő szilíciumostya két ellentétes oldalára irányítják. Az energia, amit a szilícium nem nyel el, a sugarak ütközésekor eltűnik, ez azonban kevesebb a sugár energiájának 1 százalékánál, így az új módszer sokkal hatékonyabb az elnyelésben, mint a hagyományos megoldások.

Az elv tesztelésére mostanáig kellett várni. Az ugyancsak a Yale-en dolgozó Hui Cao egy 110 mikrométer széles szilíciumostyával a gyakorlatban is megvalósította Stone és csapata elméleti munkáját. Az ostya szélességének változásával az elnyelhető fény hullámhossza is változik. Cao kísérletében a 110 mikrométeres ostya 998,5 nanométeres hullámhosszú, az infravörös tartományba tartozó fény 99,4 százalékát nyelte el, hővé alakítva azt. "A kísérlet tökéletesen alátámasztotta az elmélet" - mondta Stone. "Ennél jobbra nem is számíthattunk volna"

Az antilézerek a jövő optikai számítógépeiben játszhatnak szerepet, amik a fényt használják az adatátvitelhez, jelentősen felgyorsítva a számításokat. Az antilézerek hatékonyan modulálhatnák a fény intenzitását, vagy a fényjeleket elektronikussá alakíthatnák a processzoron belüli feldolgozáshoz.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sir Ny  
2011. márc. 31. 15:29 | válasz | #52
A lézerpajzs szerintem hülyeség. Sokkal több értelme lenne mondjuk a relativisztikus védelemnek. Ha a katonák a fénysebesség kb 0,866 -ával rohangálnának, akkor fele olyan szélesnek tűnnének az álló katonák nézéséből, így fele annyi esély lenne, hogy eltalálnák őket a golyók.
Sir Ny  
2011. márc. 31. 15:24 | válasz | #51
"fűtőtested, az egyik egy radiátor, a másik ilyen ventilátoros hajszárító jellegű műanyag kacat - ugyanannyi áramfelvétellel melyik fűt jobban? Én arra szavaztam hogy tökegyforma a leadott hőmennyiség, azaz egységnyi kWh-ból ugyanannyi légköbmétert fűt fel ugyanannyi fokkal, lévén a teljesítmény jobbhíján csak hővé tud alakulni."

Tud még az energia mozgássá is alakulni. A hajszárítós kacat forgassa a lapát, és mozgassa a levegőt. Az nagy cucc ám.
2011. márc. 29. 19:53 | válasz | #50
A fekete túl sötét. Asszondom, ha lesz mondjuk kék, veszek kettőt.
2011. feb. 22. 20:51 | válasz | #49
Az lenne az igazi, ha az elnyelt energiát nem hővé, hanem elektromos árammá lehetne vele alakítani, na abban már lehetne találni fantáziát.
Például egy föld körül keringő űrhajó energiacelláit lehetne a felszínen üzemelő erőművekből feltölteni, és a többi.
toto66  
2011. feb. 21. 22:22 | válasz | #48
Lézerpajzs felesleges.
A lézer fény, tehát tükrözhető, sőt prizma alakú tükörrel párhuzamosan vissza lehet tükrözni. ezért bár kísérletek voltak, de mégsem használják. Inkább a lézert bombák vezérlésére használják.
Nem tudom milyen lehet az az "energia pajzs".
Ugyanis az energia, csak úgy magában nem szokott létezni, valamilyen anyaghoz (vagy elektromágneses hullámhoz ami lényegében ugyanaz) köthető. Ugyanis az energia definíciója a munkavégző képesség, és ott van mindig, hogy valaminek a munkavégző képessége. Na most tételezem fel ez elektromágnesesség, akkor az igen erős, tehát a kezelő személyzet sincs túlzottan biztonságban tőle, ha csak nem irányított. Ha irányított, akkor pedig előre ismerni kell a várható becsapódás irányát. Ezenkívül a tankhoz valószínűleg még egy erőművet sem árt csatlakoztatni.
De ezt csak én gondolom a csöppnyi agyammal.
TreDoR  
2011. feb. 21. 21:25 | válasz | #47
2011. feb. 21. 21:11 | válasz | #46
ha lézer nem is, de energia pajzs már létezik. És igen hatékony!
Harcijáművökön már meg lehet találni, és nagysárgenddel hatékonyabb az aktív páncélzatnál ui. a lövedég el sem éri a célt, már elötte szétrepűl a csába.
Viszont úgy tűnik, hogy csak robbanóanyaggal felszerelt eszközöknél működik. Pl. golyónál nem.
Szóval a filmekben átott "lázerpajzs" már van. Csak nem lézer...

livelieak-en van egy videjó a cuccról
2011. feb. 21. 20:57 | válasz | #45
a matek sok mindere képes. Pl. plussz minuszra cserélésével egészéen érdeke, valóságban soha elő nem fordúló eseteke tlehet modellezni. :)
2011. feb. 21. 20:55 | válasz | #44
"tömpuszfegy" - Amerika kommandó, világrendőrség

2011. feb. 21. 20:54 | válasz | #43
valószínűleg a hiba ott lesz, hogy se Te se a cikk írója nem tudja, hogy miről is szólt a cikk. Te azért nem mert a cikk hülyeségeket is ír, ő meg azért nem mert hát akkor nem lennének hülyeségek a cikkben :)

De ha még is így lenne akkor semmi mást nem írt le a gyerek, csak egy közel 100%-os napkollektort. Gondolom azért ennél többről van szó


2011. feb. 21. 20:49 | válasz | #42
Hali, ez itten nem kioltja, hanem elneyeli a fényt.

"ugyanannyi energiát nyelet el az antilézerrel, mint amennyi energiát egy hagyományos lézer termel."



toto66  
2011. feb. 21. 20:04 | válasz | #41
"tömegbutító fegyver"
Lehet, hogy az SG erről írt!
toto66  
2011. feb. 21. 20:02 | válasz | #40
"egy fekete lyukkal kéne befogni a fényrészecskéket vagy a pofájukat."
Egy bizonyos fekete lyukkal én is szívesen befogom a sajátom.
2011. feb. 21. 19:32 | válasz | #39
Igaza van "UnnameD"-nek.

Plusszban még az a baj, hogy az IR sugárzás nagyobb hullámhosszainak nagyrészét a légkör elnyeli a Vízgőz, Co2 miatt. Arról nem is beszélve, hogy a lézersugárzás koherenciája a távolsággal arányosan csökken.

Már megint közelednek a távolba.

A tenoristáknak meg köszi a Földet globálisan melegítő láthatatlan infralézereket a műholdakról.
Továbbá köszönjük a hírt, hogy fogy a Föld olajkészlete, ezért drágábban vehetjük majd. Örülünk az új kínai műholdaknak is, a sárga bolygó a legszebb a kék után.

Aha, hővé alakítja a hősugárzás bizonyos spektrumait..

A tudósuknak talán egy fekete lyukkal kéne befogni a fényrészecskéket vagy a pofájukat.
2011. feb. 21. 18:38 | válasz | #38
Ja igen, a lényeg, a helyes megfejtők között kisorsolunk 300.000km csévélt lézersugarat.
2011. feb. 21. 18:34 | válasz | #37
Huh, visszafordított idő, megfordított matematika, jó ez a cikk.

Lenne egy értelmes kérdésem, haverokkal vitáztunk nemrégiben a következőn: van két 2kW elektromos teljesítményű fűtőtested, az egyik egy radiátor, a másik ilyen ventilátoros hajszárító jellegű műanyag kacat - ugyanannyi áramfelvétellel melyik fűt jobban? Én arra szavaztam hogy tökegyforma a leadott hőmennyiség, azaz egységnyi kWh-ból ugyanannyi légköbmétert fűt fel ugyanannyi fokkal, lévén a teljesítmény jobbhíján csak hővé tud alakulni.

Ahol ez kapcsolódik a cikk témájához (na jó, inkább az energiatovábbítós kommentekhez): bármilyen lézer elnyelődése is hasonló eredménnyel jár, egy megfelelően kialakított eszköz (pl. hőcserélő vizébe mártott gömb belül fényelnyelő festékkel megkenve, egy lyukkal a lézernek, meg egy szórótükörrel a szemközti oldalon - ugye, mekkora mérnöki lángelme veszett el bennem ) szépen hővé alakítja a lézersugarat és kisugározza a felületén, mert más módon a bevitt energia nem tud távozni. Jól gondolom? Mert csak nem alakul át az optikai hullámhosszon érkező fény gammasugarakká, és száll el a nagy büdös semmibe..

Persze nyilván nem erről szól ez a kísérlet, bármi legyen is valójában, kár hogy nem derült ki - de én már értem, nyilván a tenoristák miatt megy a ködösítés, nehogy megépítsék a saját halálsugarukat, megfordítsák az időt vagy kifordítsák a matematikát - megvan, a Nyomás utána! c. örökzöldben látott tömegbutító fegyver nélkülözhetetlen alkotóeleme lesz ez, vigyázzatok, K1 már a spájzban van!

Bocs h kicsit hosszúra sikeredett :)
2011. feb. 21. 15:08 | galéria | válasz | #36
Energiatovábbításra ez nem alkalmas. 1. a lézert elő is kell állítani, ennek eleve jóval kisebb a hatásfoka 100%-nál. 2. a létrejövő hőből villamos áramot max 40% hatásfokkal lehet csinálni. Egyszóval kapnál egy bőven 40% alatti hatásfokú energiatovábbító rendszert.
2011. feb. 21. 14:46 | válasz | #35
"Ilyen már van, úgyhíjjál villanyáram."
Aha, csak ahhoz tonnaszám kell a drága vezeték. Mondjuk ez jól jönne energia továbbításra pl. világűrből lézeres technológiával.
griko  
2011. feb. 21. 12:54 | válasz | #34
"Az energia, amit a szilícium nem nyel el, a sugarak ütközésekor eltűnik, "
Bakker, ezt ismerem, multkor is a ruszkik nyomtak valami ilyet, és a párhuzamos verzumból áttelefonált szubtér telón a másik énem, hogy globális energia túlcsordulásban szenvednek ...

Mentsük meg a bálnákat , a bolygót és a párhuzamos univerzumokat azzal hogy csak a brit tudósok kísérleteit támogatjuk .
TreDoR  
2011. feb. 21. 11:41 | válasz | #33
Egy sima, egy fordított
2011. feb. 21. 11:29 | válasz | #32
Visszafordították az időt? Talán inkább kifordították... vagy felfordították...

De ha már visszafordították, nem volt mérges? És ha soha nem jön vissza?
2011. feb. 21. 11:29 | válasz | #31
Érdekes kezdeményezés, biztos hogy jó lesz majd valamire 10-20 év múlva:D A végén majd totál megcsapoljuk a napot:P:)
2011. feb. 21. 11:03 | válasz | #30
"Az energia, amit a szilícium nem nyel el, a sugarak ütközésekor eltűnik, "
Az energia mint tudjuk híres arról hogy nemhogy átalakulna, néha csak úgy eltűnik!
2011. feb. 21. 09:35 | galéria | válasz | #29
Foglaljuk össze:

Nukuláris ríektorban dúsított uránbú -> áram leszen -> nagy erejgyű lízörfíny -> üvegszálakon elvezetvén akárhova/bárhova/oda -> elnyeletve hő lesz belűle. Ez most nekem egy kecidrága fűtési módnak tűnik és gázt nem is kellett hozzá nyomatni oroszoktú.
2011. feb. 21. 08:57 | válasz | #28
Ezért 4X-es bünti jár!
2011. feb. 21. 08:17 | válasz | #27
Csak nehogy a terroristák kezébe kerüljön
2011. feb. 21. 00:57 | válasz | #26
Lézerpajzs pedig igenis kell. Még nincs amitöl megvédjen de szerintem szarjuk le az összes többi felhasználási területet és csináljunk inkább pajzsot mer az olyan tök jó scifisen hangzik!!! :)
2011. feb. 20. 23:24 | galéria | válasz | #25
"Ezzel esetleg nem lehetne energiát nagyon hatékonyan olcsón és gyorsan gyakorlatilag tetszőleges mennyiségben tetszőleges távolságra szállítani?"

Ilyen már van, úgyhíjjál villanyáram.
2011. feb. 20. 23:23 | válasz | #24
"Az újdonság egy új alapelvben, az idő visszafordításában rejlik." - ezt a nagy kamu dumát!
"A technika a mögöttes matematika megfordításával visszapörgeti a folyamatokat, esetünkben egy plusz jel mínuszra cserélésével" - ezt talán vicclapokba kellett volna írni.
toto66  
2011. feb. 20. 22:55 | válasz | #23
Ezt a cikket április 1.-én kellett volna betenni.
toto66  
2011. feb. 20. 22:54 | válasz | #22

Ezen én is röhögtem.
toto66  
2011. feb. 20. 22:53 | válasz | #21
A meg minek?
2011. feb. 20. 22:48 | válasz | #20
ez megint csak egy hullamhosszon ,vagy kis tartomanyban mukodik, a tuti napkollektorra meg varni kell
2011. feb. 20. 22:28 | válasz | #19
végre lesz lézerpajzs!
2011. feb. 20. 21:58 | válasz | #18
Jobb hatásfokú napkollektorokhoz jutunk. A napelem áramot ad, nem meleget.
EnxTheOne     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2011. feb. 20. 21:48 | válasz | #17
Akkor lesznek majd fasza napelemeink?
TreDoR  
2011. feb. 20. 21:16 | válasz | #16
Hogymi?

"az idő visszafordításában rejlik" Ez WTF?
2011. feb. 20. 21:05 | válasz | #15
Egy cucc ami a lézernyaláb majdnem 100% át hővé alakítja? Ezzel esetleg nem lehetne energiát nagyon hatékonyan olcsón és gyorsan gyakorlatilag tetszőleges mennyiségben tetszőleges távolságra szállítani?
karcsi  
2011. feb. 20. 20:54 | galéria | válasz | #14
kozonom
2011. feb. 20. 20:52 | válasz | #13
Bulvárgagyi.
Zoliz  
2011. feb. 20. 20:06 | válasz | #12
Zseniális
karcsi  
2011. feb. 20. 19:46 | galéria | válasz | #11
natydolok had enma reken eltutom kabni a leszersukarad a fokamal de ujjaban mek is tutom hajlidani ha erossen kontcendtralog
2011. feb. 20. 19:30 | válasz | #10
99,4%-os hatékonyság igen csak jól jönne a napelemeknél. Ökológiai katasztrófa megoldva.
2011. feb. 20. 18:44 | válasz | #9
A kis Jamie felnőtt.
http://www.youtube.com/watch?v=KeMMow_Itqw
endrev  
2011. feb. 20. 18:08 | válasz | #8
Hihetetlen, hogy milyen ködös és semmitmondó, sőt félrebeszélő a cikk. Persze ez nem a fordító hibája. Nyilván valami laikus írta az eredeti angolnyelvűt, és jól lerántotta a dolgot a saját felfogási szintjére. :D
toto66  
2011. feb. 20. 18:03 | válasz | #7
Bocsánat hővé alakítja.
De akkor tényleg marhaság, tekintve, hogy az ipari lézerek eme tulajdonságát már régen használják szerszám nélküli forgácsoló megmunkálásokhoz.
toto66  
2011. feb. 20. 17:59 | válasz | #6
"esetünkben egy plusz jel mínuszra cserélésével ugyanannyi energiát nyelet el az antilézerrel, mint amennyi energiát egy hagyományos lézer termel."
A lézer nem termel egy fikarcnyi energiát sem.(köztudott, hogy az energiát nem előállítják, hanem valamiből nyerik, amiben már ott van, és azt valamit energia hordozónak hívják)
A lézer irányított koherens fénysugár. Energiáját általában elektromos áram energiájából nyerik.
A cikk meg valószínűleg a folyamat megfordításáról szól, fény energiából lesz elektromos. De ez a cikkben a bulváros felhang miatt érthetetlen lesz.
2011. feb. 20. 17:55 | galéria | válasz | #5
Oké,de kinek kell majd ilyen kard?
Pares  
2011. feb. 20. 17:12 | válasz | #4
Mindent sebez maga körül, kivéve azt, ami hozzá ér.
NEXUS6  
2011. feb. 20. 16:49 | galéria | válasz | #3
Ez a feketefény nem?
Ha a koherens lézersugarat eltalálom egy szintén koherens azonos hullámhosszú, de ellentétes fázisú sugárral, akkor kiolcsákegymást.
Az lenne a pláne, ha nem koherens fényre is tudnának ilyent csinálni!
2011. feb. 20. 16:44 | galéria | válasz | #2
Optikai aluláteresztő szűrő?
2011. feb. 20. 16:43 | galéria | válasz | #1
és akkor milyen lesz az antilézerkard?