Facebook-mámorban a HTC
2011. február 19. 20:55, szombat
Egyszerre két okostelefont is bemutatott a HTC, amelyek külön Facebook-gombbal érkeznek, a közösségi portál használóinak nagyobb kényelme érdekében - saját táblájukból tekintélyes mennyiséget adnának el.

Hirdetés

A most bejelentett két okostelefon a trendiség jegyében Chacha, illetve Salsa néven jelenik meg, hardveres jellemzőiket illetően többnyire megegyeznek, bár a kijelző, illetve néhány technológia terén eltérnek majd egymástól. Az Android operációs rendszer azonban szintén fontos közös vonás, itt a Gingerbread verzióra támaszkodnak.


Balra a HTC Chacha, jobbra a HTC Salsa

Az Android mellett mindkét telefonon 600 MHz-es Qualcomm processzor, 512 MB RAM, microSD-bemenet, 5 megapixeles hátoldali kamera autófókusszal, elülső VGA-webkamera, valamint 802.11 b/g/n WiFi, Bluetooth 3.0, illetve HSPA-támogatás kapott helyet, ezt pedig digitális iránytű, gyorsulásmérő és microUSB-port egészíti ki. A Chacha 2,6 hüvelykes érintőképernyővel (480 x 320 pixel felbontással), valamint QWERTY-billentyűzettel és GPS-támogatással érkezik, míg a Salsa 3,4 hüvelykes kijelzőt kapott (azonos felbontással), GPS nélkül. Mindkét készülék a második negyedév során jelenik majd meg.


HTC Flyer

Ami a gyártó saját tábláját illeti, itt már kiszivárogtak a konkrét tervek, már ami a remélt eladási adatokat és eredményeket illeti. A 7 hüvelykes kijelzővel szerelt Flyer nemrég mutatkozott be a nagyközönség előtt, ám a cég rögtön másfél millió példányt szeretne értékesíteni (még az év vége előtt), ez pedig azt jelentené, hogy csak ezen megoldás 102 millió dollárt hozna számukra. Ez a legutóbbi negyedév 3,3 milliárd dolláros eredménye mellett nem tűnik nagy számnak, ám mégis kedvező rajtot jelentene, emellett pedig állítólag két további változat is megjelenik majd még az idén.

A Flyer szintén a második negyedév során bukkan majd fel, bár akkor már a 10 hüvelykes riválisok egész hadával lesz kénytelen megküzdeni - meglátjuk, milyen eredménnyel.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2011. márc. 03. 18:42 | válasz | #15
Elmondom drága barátom, hogy ár/arány kategóriában az iphone a legrosszabb választás.
2011. feb. 21. 15:36 | válasz | #14
Köszönjük Emese!
2011. feb. 21. 15:34 | válasz | #13
Nekem még hiányozna egy YouTube gomb... :/
viasz  
2011. feb. 20. 23:58 | válasz | #12
Képzeld, nem a fészbúkkal van bajom, hanem avval a baromsággal, hogy külön gombot csinálnak neki....
Egy fészbúk ikon a többi közt nem pont ugyanolyan jó?
2011. feb. 20. 21:48 | válasz | #11
" microSD-bemenet, 5 megapixeles hátoldali kamera autófókusszal, elülső VGA-webkamera, valamint 802.11 b/g/n WiFi, Bluetooth 3.0, illetve HSPA-támogatás kapott helyet, ezt pedig digitális iránytű, gyorsulásmérő és microUSB-port egészíti ki." Ezek küzül vajon mi hiányzik a iPhone 4 ?
farxis   "Rest in Peace farxis" 
2011. feb. 20. 21:22 | válasz | #10
Nagy xar! fos műanyag htc! Az iphone sokkal jobb! ez csak egy gyenge utánzat!!!
2011. feb. 20. 17:18 | válasz | #9
ne saját nézeted alapján itélj,hidd el h siker lesz,épp fb kockák miat.

A képet megoszttotam és már sokan azt kérdezték hol lehet kapni..
2011. feb. 20. 14:45 | válasz | #8
Hogy lehet Androidos telót kiadni GPS nélkül? Elvileg kötelező bele GPS-t rakni...

Szubjekt: Nevetségesek ezek a fészbúk telefonok... Nagy bukta lesz...
NEXUS6  
2011. feb. 20. 14:37 | galéria | válasz | #7
Hát igen, de ezek a specifickók is viszonylag elég gyenguszok. Pár éves nem túl égbekiáltó árú telók ugyan ezt, vgy jobbat mutatnak. Pl Samu Wave S8500
Ferrer  
2011. feb. 20. 11:17 | válasz | #6
Éljen a Facebook! A konzervatívok meg bekaphatják.
pixx  
2011. feb. 20. 10:46 | válasz | #5
Olyan 10 éve :D
plu604  
2011. feb. 20. 09:47 | válasz | #4
"512 MB RAM"
Nem is olyan régen még menő volt akinek ennyi memória volt a gépében...
viasz  
2011. feb. 20. 00:39 | válasz | #3
Világos, fészbúk gomb, az kell...:S
Ekkora baromságot...
NEXUS6  
2011. feb. 19. 22:11 | galéria | válasz | #2
Fészbuk gombos, revolutioner edisön.
Kúl!
pixx  
2011. feb. 19. 21:03 | válasz | #1
Egy 10-es nek jobban örülnék, viszont ha árban jó lesz, akkor megvevős :D