Samsung: új Galaxy S és tábla PC
2011. február 14. 18:53, hétfő
A Samsung megerősítette a korábbi pletykákat, és a Mobile World Congress alatt bemutatta mindkét új készülékét. Nagyobb kijelző, gyorsabb processzor, és jobb multimédiás jellemzők szerepelnek a listán.

Hirdetés

A találkozó során elhangzott beszédből kiderült, hogy mire is számíthatunk, ezt pedig immár a cég saját internetes oldalán is megtaláljuk. Újdonság, hogy immár mindkét fejlesztés ikermagos processzorra támaszkodhat, és természetesen a külsőn is faragtak kicsit a mérnökök, hogy elhúzzák a mézesmadzagot a potenciális vásárlók orra előtt.


Balra a korábbi GALAXY S, jobbra az utód GALAXY S II

A Galaxy S II néven megjelenő okostelefon 4,27 hüvelykes Super AMOLED kijelzőt kapott, amely legfeljebb 800 x 480 pixel felbontást támogat. A már említett ikermagos Samsung (vagyis nem Tegra 2, ahogy a korábbi értesülésekben szerepelt) processzor mellett 8 megapixeles hátoldali, valamint 2 megapixeles elülső kamera, 1080p felbontású videó rögzítése, Bluetooth 3.0+HS és HSPA+ támogatás, valamint az Android operációs rendszer 2.3-as verziója áll rendelkezésünkre, a gyártó pedig a marketing szerint szeretné megemelni a minőségi szintet egy vékonyabb és modern dizájn kíséretében.


Ami a tábla PC-k szegmensét illeti, itt egy nagyobb kijelzővel megjelenő utóddal szeretne méretesebb szeletet kiharapni a tortából a gyártó, amely egészen pontosan 10,1 hüvelykes - ahogy az a készülék nevében is szerepel: Galaxy Tab 10.1. A TFT kijelzőt az Android 3.0 (Gingerbread), 1 GHz-es ikermagos processzor, 1280 x 800 pixel felbontás, a telefonnál is említett két kamera és videórögzítés egészíti ki, a készülék pontos mérete pedig 246,2 mm x 170,4 mm x 10,9 mm, súlya 599 gramm. A tábla elsőként a Vodafone kínálatában jelenik meg, egyszerre rögtön 20 országban - az USA némi meglepetésre nem került be a hivatalos bemutatóba.

Többen megemlítik, hogy az év eleje óta már 85 különböző megoldást mutattak be a nevesebb gyártók, ráadásul az Apple nem szerepel ebben a körben. Nem vitás, hogy sokan elbuknak majd, ám a Samsung a szegmens koronázatlan királyával is megküzdhet.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Cicaaa  
2011. júl. 07. 20:28 | galéria | válasz | #5
Segítsetek, megtenné valaki nekem hogy galaxy tabon részletesen leírja hogy hogy kell felcsatlakozni ts3-as szerverre? Képekkel együtt?:)
2011. feb. 15. 20:32 | válasz | #4
Szerintem meg egy 7-es is elég nagy. A telefon még pont kicsi a kényelmes netezgetéshez, ezek viszont tök jók. Nagyobb nem is kéne.
2011. feb. 14. 21:34 | válasz | #3
A netbookok többsége 10.1"-os. Akinek az nem kicsi, annak ez a TAB sem lesz az. Egy viszont tény: egy netbook többre képes, mint bármelyik tablet.
2011. feb. 14. 21:31 | válasz | #2
sg-s jólenne nekm is :)

am enyhén látszik h iphoenera hajaz a galaxy..bár bejön.csak drággaaaaaaaa.várok 1évet és megveszem féláron.
Ahoy  
2011. feb. 14. 20:51 | válasz | #1
Nem értem miért jók ezek a kicsi tabletek. Ahhoz már túl nagy, hogy zsebrevágd, prezentálni meg még kicsi. Láttam az első tabot élőben, nekem kicsinyke. Itt meg méretarányosan ránagyítitottam és odaraktam az ujjam... szerintem ez kicsi. Okostelefon mellett meg minek?

Mikor lesznek 14-15 colosok pl? Mint SG: Atlantiszban :D