Lerövidítené az EU-val folytatott jogi vitát a Google
2011. február 7. 23:20, hétfő
Eric Schmidt, az amerikai cég vezérigazgatója mindenképpen elkerülné, hogy az Európai Bizottság több éven át vizsgálja a társaságot. Ehhez persze az EU-nak is lesz egy-két szava.

Hirdetés

Az Európai Bizottság tavaly november végén indított kartellügyi vizsgálatot a tengerentúli társaság ellen, mert az az online keresési piacon vélhetően visszaélt piaci pozíciójával és ezzel megsértette az európai kartellelőírásokat. A testület azután döntött az eljárás megindításáról, hogy a társaság konkurenseitől számos panasz érkezett hozzá a Google piaci magatartásával kapcsolatban. A Microsoft leányvállalatának számító Ciao, az Ejustice.fr és a Foundem brit árösszehasonlító szolgáltatás 9 hónappal ezelőtt azt kifogásolta, hogy a Google a keresési eredmények megjelenítésekor előnyben részesítette egyes partnereit és azok szolgáltatásait, ezzel párhuzamosan pedig háttérbe szorította az ő ajánlatukat és hirdetésüket.

Susan Wojcicki, a cég termékmenedzselési ügyekért felelős alelnöke és Udi Manber technikai ügyekért felelős alelnök leszögezték, hogy a vállalat mindenben együttműködik az EU-val, tisztázni akarja magát a felmerült vádak alól, ugyanakkor a cég közel sem megy feltett kezekkel a vizsgálatokra.

Eric Schmidt vezérigazgató a The Sunday Telegraph brit napilapnak elmondta: "Természetesen el akarjuk kerülni, hogy az eljárás évekig elhúzódjon. A mi érdekünk, de egyben a másik oldal érdeke is az, hogy konkurenseink felvetéseit gyorsan kielemezzék. A benyújtott panaszok remélhetőleg kisebb ügyekre vonatkoznak, vagy nem megfelelőek. Világossá fogjuk tenni, hogy a törvényeket és azok szellemét betartva dolgozunk. Megértjük, hogy fontos szerepet játszunk Európában és ezt nem is akarjuk tagadni." A vezető hozzátette, hogy a vizsgálat miatt számos találkozójuk lesz kormányzati tisztségviselőkkel.

A tengerentúli óriáscég félelmei megalapozottak, hiszen a Microsoft ellen 1998 indított vizsgálatot az Európai Bizottság és az eljárás csak 2008-ban zárult le. A redmondi szoftvervállalatot a testület összesen 1,676 milliárd eurós pénzbírság megfizetésére kötelezte. Az Intel sem úszta meg olcsón a hasonló vizsgálatot, a processzorgyártónak 1 milliárd eurót kellett fizetnie.

Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2011. feb. 08. 11:04 | válasz | #2
Anno M$ pénzből volt miből gondolod, hogy őket kihagyják ?:D
2011. feb. 08. 01:10 | válasz | #1
na... kedves Eu Bizottságnak miből lesz sok új háza? Hát gugli pénzből...