![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
NFC az új iPhone és iPad változatokban
2011. január 26. 23:28, szerda
Meglehetősen nagy figyelmet kap mostanában a mobil fizetési rendszerek kialakítását és üzemeltetését megkönnyítő technológia, amely a hírek szerint az Apple új készülékeiben is jelen lesz - a hitelkártya cégek is figyelnek.
Bár az Apple nem hajlandó kommentálni az értesülést, szakértők immár biztosra veszik, hogy a támogatás jelen lesz az említett két készülékben, amelyek várhatóan idén jelennek majd meg, az amerikai AT&T és egyéb szolgáltatók kínálatában. A technológia révén 4 hüvelykes (nagyjából 10 centiméteres) távolságból gond nélkül leolvashatók bankkártya-, illetve folyószámla-adataink, ezzel pedig a jelenleginél kényelmesebb módon bonyolíthatnánk le a különböző tranzakciókat. Jellemző, hogy nemcsak a PayPal, de még az olyan óriások is, mint a Mastercard, komolyan érdeklődnek a terület iránt, utóbbi például arra számít, hogy az Apple és társai partnerként csatlakoznak majd a meglévő rendszerhez, így még nagyobb forgalmat bonyolíthatnak majd le.
Az utóbbi napokban több hír is megjelent a platform terjedésével kapcsolatban, így többek között arról olvashattunk, hogy a brit McDonalds-lánc egységeiben is támogatják majd a technológiát. A nyárra elkészülő megoldás 1,5 millió fontba kerül, mintegy 1200 gyorsétteremben lesz igénybe vehető a szigetországban, ami már csak azért is fontos, mert eddig alig néhány cég (így például a Subway) próbálta ki, avagy helyezte üzembe saját rendszerét. A Visa Europe illetékesei úgy vélik, hogy ezzel a lépéssel a tömegekhez is eljut a platform, bár azt egyelőre a szakértők sem várják, hogy ez teljesen lecserélheti a hagyományos, kártyákon és PIN-kódon alapuló megoldásokat. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() A hadsereg is használni fogja az iOS6-ot A Pentagon jóváhagyta az iOS6 alkalmazását, így a védelmi minisztériumban is használják majd az Apple termékeit, míg a légierő dollármilliókat spórolna meg az iPad táblákkal.A mobil piacra összpontosít a jövőben a PinterestDivat, ételek és fényképészet.Okostévéken keresztül kémkednek a médiacégekA Darmstadti Műszaki Egyetem informatikusai kimutatták, hogy a televízióadók kielemzik az internethozzáféréssel rendelkező készüléktulajdonosok szokásait.Mégsem írják el a termékek minimum élettartamát NémetországbanA Die Linke nevű német párt azt szerette volna elérni, hogy törvényben írják elő minimum mennyi ideig kell működnie az eszközöknek.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|