Hasonlóan a Karib-tenger kalózai sorozathoz, a Halálos iramban készítői sem akarják megvárni, míg szériájuk aktuális epizódja bemutatásra kerül, s nekilátta a folytatás elkészítésének.
Hirdetés
Alig fejeződött be a Halálos iramban ötödik részének, a Halálos iramban: Ötödik sebesség (Fast Five) című akciófilmnek a forgatása, Neal Moritz, producer a Collidernek megerősítette, hogy a sorozat hatodik epizódjának előkészületei már javában zajlanak. Persze a Halálos iramban 6 valószínűleg csak az ötödik rész sikere után kaphat zöld lámpát, de miután a széria negyedik epizódja az eddigiek közül a legsikeresebbnek bizonyult (és nem is kapott rossz kritikákat), valószínűleg a legújabb film is sokakat fog érdekelni.
"Vin Diesel és én rögtön tudtuk, hogy miről fog szólni a hatodik film, már többször is beszéltünk róla. Mostantól fordul komolyra a helyzet, hiszen 4-5 hete ért véget az ötödik film forgatása, miután pihenésre volt szükségünk, de végre a következő filmre koncentrálhatunk." - mondta Moritz. A producer mindehhez azt is hozzátette, hogy Dwayne Johnson karakterére, Hobbs ügynökre a jövőben saját filmet, esetleg filmsorozatot terveznek építeni, bár egyelőre semmilyen forgatókönyv nem létezik még.
A 3. rész oltári gagyi volt sztori szempontjából, viszont az autós részek jók voltak. A 4. hála istennek visszatért a régi kerékvágásba. Én bármennyi rókabőrt képes lennék ebből megnézni, ameddig azok szórakoztatóak.
Az ötödik rész miatt került elhalasztásra a The Thing előzményfilm.... Gondolom többen eret vágnának ha Vin meg Paul nem kergetőzne még 1-2 részen keresztül...
Hát nem tom, én nagyon szívesen újralátnám a Tokyo-i versenyzést, hangulatra nekem az a film jött be legjobban. Csak igen, valami más sztori kéne hozzá, nem középsulis srácok versenyzése a jó csajért.
legalább a szériából kellett volna képet mellékelni a cikkhez nem a riddick-ből... mégha a szereplő ugyanaz is. legyünk már ennyire igényesek könyörgöm.