Elijah Wood is benne lesz a Hobbitban
2011. január 7. 21:10, péntek
Korábban már szó volt pár visszatérőről, olyan karakterről, akik a Gyűrűk ura után a Hobbitban is fel fognak bukkanni, azonban az egyik legnagyobb név minden bizonnyal Frodó lesz, akit Elijah Wood alakít.

Hirdetés

A The One Ring értesülései alapján most már szinte biztosra vehető, hogy Elijah Wood szerepelni fog a Peter Jackson által rendezendő Gyűrűk ura-előzményben, a Hobbitban. Elijah Wood, aki a Gyűrűk ura-trilógiában Frodót alakította, a Hobbit nyitójelenetében fog feltűnni Frodóként, amolyan keretet adva a filmnek, illetve filmeknek. Peter Jacksonék elképzelése szerint Frodó a film elején elkezd felolvasni a Nyugatvégi Piros Könyvből, melyben Zsákos Bilbó (őt Martin Freeman fogja játszani) írta le kalandjainak krónikáit - aki látta a trilógiát, tudja, miről van szó.

Ugyancsak a Hobbittal kapcsolatos mai hír, hogy a Warner Bros. Pictures sajtóközleményben jelentette be, hogy nem csak az amerikai, hanem a nemzetközi forgalmazást is saját kézbe vette, s az MGM égisze alatt a lakossági forgalmazást is irányítani fogja. Az MGM és a WB egyezsége szerint az MGM a nemzetközi televíziós jogok eladásából származó haszonból fog részesülni. A Warner a legfőbb jogokért cserébe természetesen az 500 millió dolláros költségvetés nagy részét fogja biztosítani.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2011. jan. 11. 10:14 | válasz | #16
500 millás költségvetés. Az azért nem aprópénz :)
2011. jan. 10. 17:24 | galéria | válasz | #15
Remélem több függelék is belekerül, mondjuk visszaemlékezésekkel, történetek elmesélésével pl. Pörülykezű Helm története, vagy még régebbi időkről amikor a numenóriak Szauron bűvöletében megtámadták az eldákat, azok meg elsüllyesztették a Halhatatlanföldet a sereggel együtt, stb.
2011. jan. 10. 17:10 | galéria | válasz | #14
Aha. Szerinted...
2011. jan. 10. 09:07 | galéria | válasz | #13
Hiába, ha dohányzik. A rák elviheti hamar.
2011. jan. 09. 16:41 | válasz | #12
Aragorn is dúnadán, az ősi királyok és númenoriak leszármazottja ezért él tovább az átlagos életkornál. Ezért végülis hosszú élettel áldotta meg a sors igen.
Chocho  
2011. jan. 09. 14:14 | válasz | #11
Aragorn mondjuk azért nem néz ki annyinak, mert áldás ül rajta azt hiszem.

De egyébként igaz, hogy a hobbitok tovább élnek az embereknél.
Gatts  
2011. jan. 09. 14:04 | válasz | #10
smaszi: Bilbó a Gyűrűk Ura elején 111 éves. Azért olyan öregnek sem nézett ki ugye. Bár a Gyűrű megfiatalította.
Frodó 33 éves elvileg a történet kezdetén, a hobbitoknál ez a nagykorúság.
Ha jól emlékszem, Aragorn 80 körül jár a történet idején, szintén nem nézett ki azért annyinak.

Tehát nem szabad összehasonlítani a színészek korát az általuk játszott karakterekével. A Gyűrűk Ura világában nem emberek élnek, vagy legalábbis nem olyan emberek, amik a való életben, ezért a koruk is másképpen alakul.
2011. jan. 09. 10:53 | válasz | #9
Rengeteg ilyen cikk jelent meg amiben azt taglalják ki mindenki lesz benne a hobbitban. Lassan annak lesz hírértéke ha az jelenik meg, hogy Al Pacino NEM lesz benne a hobbitban. Bár örülnék ha ő benne lenne mert akkor legalább egy színész is játszana a filmben nem csak csupa statiszta.
2011. jan. 09. 09:51 | galéria | válasz | #8
Vazze. :))
Ne hasonlítsd már össze a valóságot egy fikciós karakterrel. A hobbitok 51 évesen még igen fiatalok. Szóval nem, hogy fiatal a szerephez, hanem inkább öreg. (ha mindenképpen össze akarod hasonlítani)
2011. jan. 08. 23:03 | válasz | #7
Hollywoodban a kor a legkissebb gond, pláne ha öregíteni kell. Azt még hitelesebben is képesek, mint öreget fiatalítani.
smaszi  
2011. jan. 08. 19:50 | válasz | #6
"Bilbó Középfölde Harmadkorának 2890. évében, szeptember 22-én született, 51 éves volt, mikor h.k. 2941 tavaszán felkereste őt hobbitfalvai lakában Szürke Gandalf..."

Mivel Freeman idén lesz 40 éves, ezért írtam azt amit! Tehát azért már nem annyira a fiatalabb korában játszódik a történet.

S ha már benne lesz a kezdésben Frodó is:
"h.k. 2968-ban megszületett unokaöccse, Zsákos Frodó, akit szülei csónakbalesete után Bilbó örökbe fogadott és gyámfiaként magához vett."

Akkor hány éves is lenne? Ide ugorhatna be Ian Holm.
2011. jan. 08. 17:27 | galéria | válasz | #5
A Hobbit Bilbo fiatal korában játszódik.
smaszi  
2011. jan. 08. 15:38 | válasz | #4
500 milla...
Remélem jó lesz, ha már rámegy ennyi lé.
Amúgy ez a Martin Freeman szerintem külsőre nem igazán hasonlít az "eredeti" Bilbo-ra, meg kicsit talán túl fiatal is, de ha jól játsza, talán nem lesz annyira zavaró.
2011. jan. 08. 09:50 | válasz | #3
Mivel belerakják a Gyűrűk Uta könyv függelékeit amik a Hobbit idejében játszódó egyéb eseményeket is elmesélik (pl Arwen -Aragorn első találkozása és szerelembe esése, a Dol Golduri kutakodás (Sauron van ott amíg vissza nem tér Mordorba ez Lórien mellett van egyébként), a Fehér Tanács, az Öt sereg csatája) így sok szereplő visszatérhet, a Hobbitban szerepel Legolas apja az északi Magányos-hegy alatti tünde királyság ura, ezért behozhatják lám Bloomot is. (talán legjobb szerepében bár ez is messzi van az Oscar jelölétől mint én Los Angelestől) Jó lesz ez két részben érzem. 500 millió meg simán behozható, a trilógiával lazán hoztak majdnem 6 milliárdot sima dvd-bővített dvd-mozis bevételekkel együtt számolva.
2011. jan. 08. 00:18 | válasz | #1
Na Viktor végre egy olyan cikk amit normálisan meg tudtál írni.